No video

Vikidálos Kugli - Ide a szívekkel - Újpest 1982. 06. 07.

  Рет қаралды 9,902

Kugli Együttes

Kugli Együttes

6 жыл бұрын

A Dinamit feloszlásának februári bejelentése után, 1982 tavaszán Vikidál Gyula a HitRock együttessel próbált, illetve tárgyalt a közös folytatásról, egy közös nagylemezről. Közben a Kuglival is együtt dolgozott, állandó vendég státuszban énekelt a Kugli együttes tavaszi-nyári turnéjának koncertjein.
Gyula az év folyamán együtt dolgozott még a Máté Péter - S. Nagy István szerzőpárossal: a "Krízis" című rockmusicalben kapta első színpadi szerepét. Vikidál végül az egykori P. Mobilos társaival, Bencsik Sándor "Samu" szólógitárossal és Cserháti István "Pityi" billentyűssel-zenekarvezetővel '82 őszétől a P. Box kötelékében folytatta pályafutását.
Ez a felvétel a Pulzus című tévéműsor 1982. júniusi adásának egy rövid részlete. Az interjú Kugli együttes és Vikidál Gyula énekes közös koncertje előtt készült Gönczy Gábor "Gabó" dobossal-zenekarvezetővel és természetesen a banda sztárvendégével. A koncertrészlet az újpesti Némethy Ernő Művelődési Házban került rögzítésre.
Kugli - Ide a szívekkel (élő, részlet)
Budapest, Némethy Ernő Művelődési Ház 1982. június 7.
zene: Szegváry Gábor
szöveg: Gönczy Gábor
Kugli együttes:
Bíró György - ének
Gönczy László - gitár
Major László - gitár
Vrana Tamás - basszusgitár
Gönczy Gábor "Gabó" - dob
+
Vikidál Gyula - ének
szöveg:
Tegnap még te is elvétetted a boogie-t a zongorán,
Tegnap még te is eltévedtél mások lábnyomán,
Tegnap még mi is azt hittük, hogy nincsen szerencsénk,
Tegnap még úgy is volt, de ma már bízni szeretnék
Mert itt vagyunk, jól vagyunk, itt vagyunk, hinni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
Szeretném, ha végre elfelednéd a gondjaid,
Szeretném, ha végre elengednéd a tagjaid,
Meg mernék esküdni, hogy mind ezt megteszed,
Tudom jól, hogy van szíved, és megjöett az eszed
Tegnap még te is elvétetted a boogie-t a zongorán,
Tegnap még te is eltévedtél mások lábnyomán,
Tegnap még mi is azt hittük, hogy nincsen szerencsénk,
Tegnap még úgy is volt, de ma már bízni szeretnék
Mert itt vagyunk, jól vagyunk, itt vagyunk, hinni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
Ide a szívekkel!
Mert most nekünk nyerni kell
kuglirock.hu/
/ kugliofficial

Пікірлер: 6
@MagyarRudolf
@MagyarRudolf 3 ай бұрын
Ezek, még IDŐK voltak!
@tommycuda9943
@tommycuda9943 3 жыл бұрын
Tegnap éjjel, Budapest belvárosában találtam a földön egy Kugli lemezt, a 2008-as Visszatérés albumot. Hazavittem, meghallgattam, nagyon megtetszett! Fogtam a basszusgitárom és együtt játszom a dalokat a zenekarral! :) Nagyon király ez a banda!
@karolynelaszlo4957
@karolynelaszlo4957 6 жыл бұрын
Nagyon örültem ennek a felvételnek,főleg a Bíró Gyuri miatt.Egy családként nőltünk fel angyalföldön,jó volt látni újra,ha már nincs köztünk
@kugliegyuttes5955
@kugliegyuttes5955 6 жыл бұрын
Legalább ennyi kevéske jutott neki is, meg az együttesének is a tévéből...
@metalmami61
@metalmami61 8 ай бұрын
köszi
Alsó tízezer.-Kugli zenekar
6:27
kuglivideo
Рет қаралды 5 М.
A clash of kindness and indifference #shorts
00:17
Fabiosa Best Lifehacks
Рет қаралды 134 МЛН
Sigma Kid Hair #funny #sigma #comedy
00:33
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 37 МЛН
Пранк пошел не по плану…🥲
00:59
Саша Квашеная
Рет қаралды 6 МЛН
Mama vs Son vs Daddy 😭🤣
00:13
DADDYSON SHOW
Рет қаралды 43 МЛН
Pokolgép 1990 Királyhelmec
6:17
László Tarcza
Рет қаралды 7 М.
Bikini - A zenekar üzenete, interjú 1983
5:11
RareHunMusic
Рет қаралды 13 М.
Vikidál Gyula - Csak a szívemet teszem eléd
3:30
bonj9
Рет қаралды 97 М.
Vikidál Gyula - interjú 2007
37:29
Balázs Erika
Рет қаралды 2,7 М.
Dinamit - Tinédzser dal
3:39
koncertek
Рет қаралды 1,2 МЛН
Vikidál Gyula: Örökké úton
3:46
István Szekeres
Рет қаралды 453
Senki fia. Kugli zenekar
5:17
kuglivideo
Рет қаралды 17 М.
Szigeti Ferenc, gitáros - Kontúr, 2023. október 28.
40:27
A clash of kindness and indifference #shorts
00:17
Fabiosa Best Lifehacks
Рет қаралды 134 МЛН