Világtalálkozó - Babarczy Eszter és Csonka András (rádióműsor)

  Рет қаралды 131,854

Kadarkai Endre

Kadarkai Endre

3 жыл бұрын

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/KadarkaiKZfaq
kövess Facebookon: bit.ly/KadarkaiFB
Instán: bit.ly/KadarkaiInsta
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Világtalálkozó egy olyan rádióműsor, ahol mindig két teljesen eltérő értékrendű, habitusú embert ültetünk egy asztalhoz. Két olyan karaktert, akik nem biztos, hogy nélkülünk találkoztak volna. Nem vitaműsorra készülünk, hanem három ember jóízű beszélgetésére.
A műsor a Klubrádióban hallható minden szombaton 12 órától.
Készítők: Warholik Zoltán, Rózsahegyi Gábor
Babarczy Eszter (Budapest, 1966. december 7. -) szerkesztő, kritikus, publicista, esszéista, műfordító, eszme- és művészettörténész, egyetemi oktató és kutató.
Szülei Babarczy László Kossuth-díjas rendező és Vajda Ágnes. 1985-1988 között az ELTE BTK magyar szakán tanult. 1985-1991 között az ELTE BTK művészettörténet szakos diákja volt. 1988-1992 között ugyanitt filozófiatörténetet tanult. 1989 óta publikál esszéket, tanulmányokat, interjúkat. 1990-1994 között a Nappali Ház című irodalmi és művészeti szemle szerkesztője. 1990-től a József Attila Kör tagja, majd tiszteletbeli tagja, továbbá a Fiatal Művészek Stúdiója tagja. 1993-1996 között politikaelméletet tanult az ELTE BTK-n. 1995 óta a Magyar Írószövetség tagja. 1995-1999 között a Láthatatlan Kollégium Szemeszter című tankönyvsorozatát szerkesztette. 1996-tól a Beszélő kulturális szerkesztője. 1996-1997 között a JAK-füzetek szerkesztője volt. 1997-1999 között a New York Egyetem Modern Európai Történelem szakán szerzett mesterdiplomát. 1998 óta a MÚOSZ, megalakulása óta a Szépírók Társasága tagja. 1999-2000 között a MaNcs kulturális szerkesztője volt. 1999-2001 között a Budapesti Corvinus Egyetem óraadó tanára volt. 2000-ben a Korridor publicisztika rovatának szerkesztője. 2002-2008 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Média Oktató és Kutató Központ munkatársa volt. 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem Kommunikációelméleti Doktori Iskoláját is elvégezte. 2005 óta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa. A Búra Sorstársi Segítő Honlap alapítója és üzemeltetője (2000-), az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért civil mozgalom egyik kezdeményezője és aktivistája (2010 - 2011).
Csonka András[1] (Budapest, 1965. január 16. -) magyar színész, énekes és műsorvezető.
Apja, Csonka Endre az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig. 1985-ben felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el. Ezután első szerződése a Vidám Színpadra szólította, ezt azonban néhány hónap után felbontotta, mivel bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft-be. Itt alapfeltétel volt, hogy aki ott játszott, nem lehetett állandó társulati tag sehol. A sorozattól óriási ismertséget és népszerűséget kapott, amit immár szabadúszó színészként kamatoztatott az ország több színházában. Bár prózai szakon végzett, mégis sokkal több musical szerep fűződik a nevéhez. A musical színjátszás két fellegvárában, az Operettszínházban, és a Madách Színházban is szívesen látott vendég. Az operettben látható volt többek között a Funny girl, a Hotel Menthol, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Az utóbbi darab szegedi Nemzeti Színházbeli előadásban is játszott, amiért 2000-ben az Operettfesztiválon megkapta a legjobb táncos komikusnak járó díjat. A Győri Nemzeti Színházban, a Hello Dollyban és a Hotel Mentholban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Grease-ben, a Hairben, a Remixben is óriási sikerrel szerepelt. Musical feladatai közül is kiemelkedik a világhírű Disney musical, a Mary Poppins, melyben a férfi főszerepet Bertit játssza a Madách Színházban, a 2012-es bemutató óta. Leginkább vígjáték és musical feladatokkal találják meg. A kapj el! az Illatszertár jelentős sikerek voltak számára, ahogy a jelenleg a Játékszínben futó Hatan pizsamában vagy a Tíz kicsi néger is.
1997-ben kapott lehetőséget többedmagával, hogy Friderikusz Sándor műsorában saját fél órás blokkal jelentkezzen. 1998-tól egy éven át a TV2 Kifutó című showműsorának a házigazdája. 2000-től 11 éven át egyik műsorvezetője az RTL Klub Reggeli magazinműsorának. 2013-ban Lilu oldalán vezeti a Szombat esti láz című táncos showműsor negyedik szériáját, amely műsor második évadát 2006-ban táncosként megnyerte Keleti Andrea oldalán.
Főbb filmjei:
Bátrak földje (2020) - Georg Neubauer főpincér
200 első randi (2019) - Ricsi
Holnap tali - A premier (film) - Soma apja
Holnap Tali! (2017-2018) - Soma apja
Fapad (tv-sorozat, 2015) - Férfiutas
Hacktion: Újratöltve (2013) - Bence Valentin
Las aventuras del capitán Alatriste (tv-sorozat, 2013) - Médico
Gálvölgyi Show (2007)
Tréfa (2003) - Beck
Pasik! (2001)
Kisváros (1993-1995)
Kapj el! (1995)
Privát kopó (1992)
Família Kft. (1991-1994) - Pici
Nyuszi ül a fűben (tv-sorozat, 1989)
forrás: wikipedia

Пікірлер: 171
@tundetedd1039
@tundetedd1039 3 жыл бұрын
Megindító, hogy ennyire lecsupaszította magát ez a két ember ebben a beszélgetésben. Kicsit zavarban is voltam néha, hogy milyen alapon hallgatom én ezeket a mély, csontig hatoló vívódásokat, fájdalmakat, viszont arra jutottam, hogy az ilyen, önmagukat nyíltan vállaló, érzékeny emberek sokat taníthatnak másoknak, nekünk. Annak külön örülök, hogy a kommentszekció ezúttal (majdnem) mentes a szánalmasan tapló figuráktól. Csonka Bandi egészen lenyűgöző volna egy drámai szerepben, mert ő magában hordja az ahhoz szükséges mélységeket, magasságokat és a kellő alázatot is... sőt, abból túl sokat is 🤪. Mindkettejüknek további sok örömet az életben és a szakmájukban!
@dini9349
@dini9349 3 жыл бұрын
Tunde Tedd de szép amit írtál❤️
@annemondi
@annemondi 3 жыл бұрын
Csonka András Lorca és Márquez világa nekem is. Bocs, ha sértő neki, de tiszta olyan arca van, mint egy El Greco festmény.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Ezt nézd inkább, ne ezt a két bohócot! kzfaq.info/get/bejne/nJ-ngcaI3rGUeoE.html
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
@@annemondi Lópofi 🐎
@katalingluck822
@katalingluck822 Жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 megkèrdezhetem hogy mièrt nèzi ezt a műsort. Csak negatív vèlemènye van ès itèlkezik.
@tdl_arch
@tdl_arch 2 жыл бұрын
Ez a műsor az egyik legfelemelőbb ami ma neten fellelhető. Kadarkai Endre fantasztikusan kérdezel. Köszönöm.
@bridgetwagner4125
@bridgetwagner4125 2 жыл бұрын
Kedves Endre! Nagyon szeretem a riportjait. Hiánypótló kis emberség-sziget mind. Tanulságos, őszinte, önreflexióra késztető. Ebben az esetben is így volt, azonban hadd jegyezzem meg, hogy - a címmel ellentétben - nehezen lehetett volna két hasonlóbb lelkületű embert összehozni. Gratulálok a munkájához.
@ildikoharsanyi8575
@ildikoharsanyi8575 2 жыл бұрын
Kedves Endre!Annyira megindító két embert hozott össze a sors,annyira szerethetőek,Csonka András belopta magát a szívembe a riport kapcsán. Babarczy Eszter felkeltette az érdeklődésemet. Mindkettő könnyeket csalt a szemembe.Virtuális ölelést küldök mindhármuknak teljes szívemből.
@klarsveres1062
@klarsveres1062 3 жыл бұрын
Mennyire igaz ez a beszelgetes. Igen, a gyermekkori nem elfogadas egy eletre nyomott hagy. En 69 eves vagyok, egeszen eddig bizonyitasi vagyam van. Tudok mar vele banni., de a keszseg megmarad. Apolonö voltam 40 evig , szivvel, lelekkel. Sokszor voltam boldog( megteremtettem magamnak), de voltam sokszor boldogtalan is. Rengeteg energiam ment el. Nagyon klszönöm Önöknek ezt az igaz beszelgetest. Üdvözlettel Klari
@Derieri
@Derieri 3 жыл бұрын
Ámulattal nézem mindig ,micsoda profizmus kell ahhoz,hogy két olyan embert hívjon meg a műsorba akiknek a sorsa életük valamelyik pontján össze cseng! Gratulálok a műsorhoz,imádom!:)
@agneseodannemill5602
@agneseodannemill5602 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem és rengeteget adnak számomra a Kadarkai beszélgetések! Mindig felmerül bennem valami gondolat, ami a saját életemmel összefüggő, Igazi Riporter!
@timeaszabo-balazs1917
@timeaszabo-balazs1917 3 жыл бұрын
Én is ugyanígy érzem. Minden beszélgetés elindít bennem valamit.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
A rókázást?
@katalinpoocza
@katalinpoocza Жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 elbődültél te nagyon gusztustalan hülye!
@incifrank
@incifrank 3 жыл бұрын
Nagyon nehez megszolalni ... Koszonom az elmenyt. Parszor eleredtek a konnyeim. Pici imadni valo, jo ember❤️ Fius anyuka vagyok. A fiam 22 mult, egyutt el a baratnojevel es ez engem nagy boldogsaggal tolt el. A legfontosabb az, hogy o boldog legyen. A baratnojet ugy szeretem, mint ha a lanyom lenne. Azt gondolom, hogy nem szabad majom szeretettel magunkhoz lancolni a fiainkat, mert az egy vegtelenul onzo dolog. Hagyni kell a gyerekeinket szarnyalni mindenben. Nem celzok senkire, kizarolag altalanossagban fogalmaztam. Esztert vegtelenul tisztelem amiert ennyire nyiltan beszelt az eleterol, a gyotrelmeirol. Megrendito volt hallgatni. A szeretet, az elfogadas es a biztonsag erzese a legfontosabb amiben egy gyermek felnohet.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Mi ez az ömlengő szómenés?
@juditkolba8753
@juditkolba8753 8 күн бұрын
SziklaSzilárd....Ne nézze-ne hallgassa kőnyörgöm!!!Önnek ez kicsit magas, ez biztos!!!
@nettifarkas6609
@nettifarkas6609 3 жыл бұрын
Ez megint egy olyan beszèlgetès volt,ahol megtörtènt a “csoda”.Amikor mind három ember valahogy annyira “jól jön össze”,hogy ez a nèző számàra is èrezhető.Köszönöm!
@Metty131
@Metty131 2 жыл бұрын
Pontosan így látom én is.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Nem baj, ha én nem?
@m19710310
@m19710310 Жыл бұрын
Csonka Pici azert egy darab szar volt es lesz. Erdemes megnezni, ahogy a Mokkaban jol elrohogcselt az ukran-orosz haborurol... 50 percig ebben a videoban is felvett egy alarcot
@juditkolba8753
@juditkolba8753 8 күн бұрын
SziklaSzilárd...nem baj, csak ne nézzen ilyen típusú beszélgetéseket mert, ezekhez kell egy...hogy is mondjam bizonyos alap!°....!!!🤔
@mariagyebnar5081
@mariagyebnar5081 3 жыл бұрын
Megejtően őszinte, értékes beszélgetés volt! Köszönöm szépen!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Your welcome
@fkzadori8810
@fkzadori8810 3 жыл бұрын
ÁAAAAA, életem egyik legszívbemarkolóbb, legmeghatóbb interjúja volt, elképesztő mélységek....hálás köszönet érte!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Két életunt elfuserált mákvirág 😛
@fkzadori8810
@fkzadori8810 2 жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 örülj neki, hogy Te nem vagy az!
@jabrahamson2936
@jabrahamson2936 2 жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 szikla szilárdan állítom hogy nem vagy te se szikla se Szilárd 😋
@magyarenci
@magyarenci Жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 Látom, minden kommenthez odaböfögsz valamit, irigylem az idődet! :) Amúgy te normális vagy?
@katalingluck822
@katalingluck822 Жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 magànak komoly problèmài lehetnek! MIÈRT NÈZI??l Ez önt boldoggà teszi? Hogy mindenkit leszól?
@JozsefneDrPeter
@JozsefneDrPeter 3 жыл бұрын
Nagyon komoly ,.elgondolkodtató beszélgetés volt.Most is a hatása alatt vagyok.köszönöm !
@thecsipcsoka
@thecsipcsoka 3 жыл бұрын
Ez kőkemény volt. Tisztelet a két beszélgetőtársnak, hogy nem akarja magát másnak mutatni, mint ami, és tisztelet a kérdezőnek a párosításért és az emberi hozzállásáért!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
El ne élvezz örömödben!
@poschjucus1971
@poschjucus1971 3 жыл бұрын
Köszönet ezért a fantasztikus beszélgetésért! Hála Istennek, hogy Eszter még velünk van és ír nekünk! ❤❤
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Nekem nem tetszett anno, hogy belekontárkodott az irodalomelméletbe, liberális ideologikus kártékony külföldi szerzőket preferálva. Pl. Foucault, Derrida Fujj!!!
@andrealauter7258
@andrealauter7258 3 жыл бұрын
Nagyon mély őszínte beszélgetés volt!!! Igen hiányzik a három szó az emberektől.SZERETLEK,KÖSZÖNÖM,BOCSÁNAT!!! Én köszönöm! hogy részese lehettem ennek az interjúnak is!! 👏👏💖
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Kissé szirupos, amit ide böfögtél.
@andrealauter7258
@andrealauter7258 2 жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 Qrvára nem hat meg a böfögésed!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Dehogynem! Piszkosul berágtál 😛
@juditkolba8753
@juditkolba8753 8 күн бұрын
sziklaszilárd...menjen már a pokolba, de legalább ne irogasson.
@annemondi
@annemondi 3 жыл бұрын
De két helyes ember! Eszter "nevelőszülői" munkája csodálatos. A bipoláris zavar meg nyilván organikus is, de ahogy mesél arról, hogy hogyan nőtt fel, mekkora ellentétekben...hát nem csodálom, hogy előjött, őszintén szólva.
@czargaby
@czargaby 3 жыл бұрын
Nagyon köszönöm ezt a sorozatot! Közel hozza , emberivé teszi a "sztárokat", közéleti személyeket. Meglepett pl. , hogy Csonka András mennyire hasonló érzésekkel küzd, mint oly sokan, akik sérült családban nőttek fel.
@perityandrea
@perityandrea 3 жыл бұрын
Fantasztikus interjú volt.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Túlzás!
@mariamigneprazsmari7154
@mariamigneprazsmari7154 2 жыл бұрын
Nagyon nehéz megszólalni! Hálás szívvel köszönöm az élményt!
@cicaszereto123
@cicaszereto123 3 жыл бұрын
Fàjdalmasan szép beszélgetés volt.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Ez felvidít: kzfaq.info/get/bejne/nJ-ngcaI3rGUeoE.html
@mathilda01
@mathilda01 3 жыл бұрын
Eszter személyisége sajnálatot váltott ki belőlem, Csonka Andrásé együttérzést, kedves szeretetet. Ha egy lakatlan szigeten választani kellene százszor inkább lennék vele, és nem azért, mert ő férfi, hanem, mert mély emberi érzései vannak. Tele alázattal, szeretet igénnyel, igenis profizmussal, türelemmel. Aki barátjának mondhatja magát, könnyű dolga van, csak szeretnie kell Őt, ami egyáltalán nem lehet nehéz. Eszterben én éreztem egy pici “ nem is kelletek nekem” kisugárzást, amire olyannyira nem egyszerű önzetlen szeretettel válaszolni. Mindkettejük sorsa felhívja a figyelmünket a pozitív visszajelzések fontosságára. Köszönjük Kadarkai Endre.
@elisabethlinert6075
@elisabethlinert6075 2 жыл бұрын
Zseniális beszélgetések, köszönöm! Imádom! Legyen csodás nyaratok!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Thx
@Danka12100
@Danka12100 2 жыл бұрын
Ez nagyon komoly volt. Sajnos a bátyámnak szintén ilyen betegsége volt. Nem egyszerű a családnak sem.
@anikoperes3642
@anikoperes3642 2 жыл бұрын
Imádtam!!
@etakincsem
@etakincsem 3 жыл бұрын
Üdv🤗!2x néztem meg az interjút,(kb 1 hó)2 rendkívüli "sensitive"ember szemszöge... zseniális összhanggal😘👍ÉPÍTŐ...interjú!
@agfaygreti1071
@agfaygreti1071 3 жыл бұрын
Köszönet mindhármójuknak!
@mariacsimanehegyi5231
@mariacsimanehegyi5231 3 жыл бұрын
Köszönöm a komoly, tartalmas, őszinte beszélgetést mind hármuknak!
@juditkolba8753
@juditkolba8753 3 жыл бұрын
SZERETLEK / CS.BANDI/ KÖSZÖNÖM, hogy vagy és ilyen!!! BOCSÁNAT,hogy nem teljesen is - mertem fel az értékeidet. ,❤😄😔
@Irhatnam
@Irhatnam 3 жыл бұрын
Nagyon emberi beszélgetés. Megható, hogy megmutattak sebezhető arcukat. Sajnos a gyermekkori szeretetlenség és el nem fogadottság örökké kísérti az embert. Ott van egy űr, amit semmi és senki nem pótol. Enyhíteni lehet a hiányból eredő fájdalmat és szenvedést, de az soha nem szűnik meg, csak megtanulunk együttélni vele.
@annaambrus2128
@annaambrus2128 3 жыл бұрын
Szuper beszélgetés,Kadarkai Endre, kiváló riporter.👋👍👍👍👍
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Na, azért ne túlozzunk!
@juditkolba8753
@juditkolba8753 8 күн бұрын
@@sziklaszilard8413 🤓😢😧😰🤧🤓
@veraszonyi
@veraszonyi 3 жыл бұрын
Kitűnő, igazi emberi beszèlgetès volt! Órákig tudtam volna mèg hallgatni! Köszönöm szèpen, hogy így megnyíltatok!
@mariakiraly8120
@mariakiraly8120 3 жыл бұрын
Köszõnöm, nagyon mėly ės emberi interjû volt.
@NYzsuzsa
@NYzsuzsa 3 жыл бұрын
Nagyon, nagyon meghato, tanulsagos es pozitivan meglepo beszelgetes volt ket nagyszeru emberrel
@emi3249
@emi3249 2 жыл бұрын
Gratulálok mindnyàjuknak !!
@orsolyamarton8433
@orsolyamarton8433 3 жыл бұрын
Nagyon-nagyon jó lett!👏 Kadarkai Endre a legjobb interjúztató + két remek interjúalany... András személyisége annyira szeretetreméltó. ❤️
@48Akka
@48Akka 3 жыл бұрын
"Szeretlek, köszönöm, bocsánat"
@norafogarasi4065
@norafogarasi4065 3 жыл бұрын
Sajnos nem lehet nagyobb betűkkel kiírni, pedig mekkora igazság van benne!
@ferencnemittermajer7896
@ferencnemittermajer7896 3 жыл бұрын
g.
@regivagy3421
@regivagy3421 3 жыл бұрын
Óvodai tananyagba kellene venni, h a gyerekeknek tanítsák Kowalsky meg a vege erről szóló dalának refrénjét!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Már csak az kéne! 😤
@workwork4544
@workwork4544 3 жыл бұрын
Nagyon erzelmi , oszinte , melyre hato beszelgetes volt , GRATULALOK , kulon tiszteletem Babarcy Eszter es Csonka Bandinak , lam lam ,,,,,,, egy jo riporter mellett , mennyire meg nyilnak az emberek , Gyonyoru .! valaki el tudna kuldeni az Eszterlanc c, film linkjet ? elore is koszonom . Tisztelettel .
@Angi2513
@Angi2513 2 жыл бұрын
kzfaq.info/get/bejne/mMh2ZLSf356so2g.html
@erzsebettorok7141
@erzsebettorok7141 3 жыл бұрын
Köszönet ezért a rendkívül izgalmas őszinte beszelgetesèrt . Hihetetlen érdekes volt, ha szabad ezt mondani...
@ecchstore2939
@ecchstore2939 2 жыл бұрын
Sokat segítettek ezek a szemszögek. Az én környezetem is nagyon furán kezeli a megnyilvánulásaimat. Valószínűleg az ismeretek és a megélés hiánya miatt is, az emberek félnek az ilyen , sokszor ijesztő dolgoktól, és inkább nem akarnak róla tudomást venni. Ezzel csak az a baj, hogy egyszer csak, ha besokalok, és érzem , hogy valami mocorog, akkor olyan lépést fogok tenni, amivel rombolok. Annak érdekében, hogy újra fellélegezve nyugodtan létezzek, ami nagyon kevésszer adatott meg. Az idő pedig csak fogy (40. év)
@beabarnacz
@beabarnacz 3 жыл бұрын
Vajon hány embernek tartottak tükröt? Nekem igen.. Endre ez fergeteges volt...megint! Köszönöm. :)
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Nincs mit! Ez csak természetes!
@arankavargasomogyi3356
@arankavargasomogyi3356 2 жыл бұрын
Jó kérdés.
@beatrixbarnanekozma7816
@beatrixbarnanekozma7816 3 жыл бұрын
Köszönöm az őszinteséget!👍🙏
@skaci5787
@skaci5787 2 жыл бұрын
Kedves Babarczy Eszter es Csonka Andras, csak szuperlativuszokba tudok mindkettotokrol beszelni, , hogy felvallaltatok Onmagatokat, nem mindenki lett volna hajlando beszelni a valos eleterol, azt hiszem ez egy kicsit teraphias beszelgetes volt mert ha valaki kibeszeli magabol a lelki problemait egy kicsit megkonnyebbu. En azt hiszem nincs egyiktoknek sem szegyenkezni valotok, kivanok sok sikert az eletben, es azt, hogy prokozni kell nem megfosztani magatokat az elet oromeitol. Gratualok mindketotoknek. Bocsanatot kerek a tegezo viszonyert, de mindketotk edesanyjanal idosebb vagyok , kerem bocsatsatok meg. Koszonom.
@andrealeveles6082
@andrealeveles6082 3 жыл бұрын
Megint lenyűgözött. Köszönöm.
@ernajuhasz8742
@ernajuhasz8742 3 жыл бұрын
Nagyon tetszett a mai műsor.
@zsuzsakertesz6921
@zsuzsakertesz6921 3 жыл бұрын
Perfekt. ❤❤
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 3 жыл бұрын
Nagyon erdekes,oszinte beszelgetes volt,koszonom szepen!
@szekibi
@szekibi 3 жыл бұрын
Sose tudok betelni ezekkel a beszélgetésekkel.. Hallgatnam tovább... Kadarkai Endre egy zseni..jó lenne ha minél több ilyen értékes ember lenne a magyar kozeletben, akik nem agymosassal foglalkoznak. Rendszeres néző, hallgató vagyok, sőt követőrajongó is. Míg Magyarországon voltam sose láttam - hallottam, jelenleg Norvegiaból nézem. Köszönöm tényleg, hogy van nekünk! ❤️❤️😍
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 3 жыл бұрын
@@szekibi Ezek a Klubrádiós beszélgetések nemrégen vannak. Talán egy éve. Most a koronajárvány alatt sok ismétlés volt a közvetlen beszélgetések lehetetlensége miatt. Újraindulás óta ez a 2. beszélgetés itt. Kadarkai Endre ARCKÉP sorozata is kiváló, azok már jóval régebbiek. Én is szívesen nézném-hallgatnám Norvégiából! Üdv.
@magdolnaizsay5922
@magdolnaizsay5922 3 жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés. Biztos sok embernek van hasonló gondja és okulnak, esetleg még tanulnak is belőle.
@maiapopan3011
@maiapopan3011 3 жыл бұрын
Köszönöm Endre !
@gabriellaschmidt8834
@gabriellaschmidt8834 3 жыл бұрын
Szép, érzékeny beszélgetés. Gratulálok.
@ilonaszurgyi4180
@ilonaszurgyi4180 2 жыл бұрын
nagyon szimpatikusak mindharman
@gabriellakiraly7408
@gabriellakiraly7408 3 жыл бұрын
Nagyon tetszett. Jó és őszinte emberek, jó kérdések.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Eszed tokja!
@Magdolnamedhegyi
@Magdolnamedhegyi 3 жыл бұрын
Nagyon jó riport ez is Endre, gratulálok! Az alanyok összeválogatása is telitalálat!
@mocsarbalazs
@mocsarbalazs 3 жыл бұрын
Ez is jó volt, köszi Endy
@martaszakacs2467
@martaszakacs2467 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen! 😍
@beatagodl4254
@beatagodl4254 3 жыл бұрын
Nagyon jó volt, huuuu! ❤️
@csabak684
@csabak684 3 жыл бұрын
En is konfliktus kerülő embernek tartom magam. Bár ez úgy néz ki kívülről mintha gyáva lennék. Sajnos nekem se volt esélyem megtanulni hogy hogyan kell egy konfliktust kezelni, nem volt akitől. Miért is mennék bele egy olyan helyzetbe ahova ugy indulok, hogy semmi esélyem
@juditcsillag4499
@juditcsillag4499 3 жыл бұрын
Köszönöm!
@hajnalkapalfi8255
@hajnalkapalfi8255 3 жыл бұрын
köszönöm szeretlek bocsánat .sorry ,pleas forgivme thank you ,i love you.
@evabalazs2101
@evabalazs2101 3 жыл бұрын
Szép beszélgetés!
@veronikahorvath3990
@veronikahorvath3990 3 жыл бұрын
Olyan melegség tölti el a szívem, hogy sokan ugyanúgy gondoljuk, hogy ez ‘is’ szuper beszélgetés volt....és akkor jön egy troll...😢 Nem baj semmit nem vett el tőlem, boldog vagyok! Köszönöm! 🙏🏻 Valaki esetleg nem tudja, hol lehetne megnézni az Eszterlánc című filmet?
@husvet7603
@husvet7603 3 жыл бұрын
Én is csak a trailert találtam meg:vimeo.com/255420713
@veronikahorvath3990
@veronikahorvath3990 3 жыл бұрын
Köszönöm!💐
@juditb2896
@juditb2896 3 жыл бұрын
kzfaq.info/get/bejne/mMh2ZLSf356so2g.html
@evabalazs2101
@evabalazs2101 3 жыл бұрын
Mély emberek mély beszélgetés!!!!
@gabriellaanonim6142
@gabriellaanonim6142 3 жыл бұрын
❤️
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 3 жыл бұрын
Lehet ezt a műsort fokozni? Mi lenne ha negatív hírű karaktereket ültetsz össze? Hátha valami mást tudnánk meg róluk ,ne csak azt hogy "szociopata"
@mariabreban4083
@mariabreban4083 3 жыл бұрын
Sajnos nem lehet lejátszani
@ivanyiattila3547
@ivanyiattila3547 3 жыл бұрын
Szeretethiány. A gyerektől elvárták hogy teljesítsen. Nem dicsérték, nem bátorították.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Kit?
@ivanyiattila3547
@ivanyiattila3547 2 жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 Babarczy Esztert. Aki valóban nézte a műsort, az ilyet meg se kérdez. Mert benne van a válasz a műsorban.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Na, ne mondd!
@ivanyiattila3547
@ivanyiattila3547 2 жыл бұрын
@@sziklaszilard8413 Mégis úgy adtad elő, mint aki csak idejött trollkodni, és semmi köze az egész műsorhoz.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Pedig van közöm.
@andreadanyi
@andreadanyi 3 жыл бұрын
Endre... Van az úgy, hogy teljesen ellenséges a környezet, és nem Eszter közlése a hiányos. Nem ő rontotta el, áldozat volt. Ne hibaztasd, kérlek...
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Jól kilúgozták az agyad. A liberált kretének mantráját böfögöd vissza.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Mindig a gyilkos az áldozat.
@distanz06
@distanz06 3 жыл бұрын
Sajnálom Andrást a vesztesége miatt, de a kapcsolat, ami közte és az édesanyja közt volt, szerintem sajnos nem volt egészséges :( Az interjú viszont megint szuper volt!
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Anya csak egy van
@szabadvidra
@szabadvidra Жыл бұрын
András túlzottan köti magát, az anyukájához még mindig szerintem ,ami leblokkolja a saját életét. mély szeretet lehetséges, úgyis hogy nem kötjük egymást ennyire. szeretném hinni hogy igen. Ez nagyon fontos dolog, hogy magunkat ne tegyük utolsó vagy másodhelyre a saját életünkben. Az élet ajándék, arra való hogy mi kiteljesedjünk. Senki nem kérheti hogy neki áldozzuk, ez nem egészséges....El kell engedni ezeket a túlzott ragaszkodásokat, mert lefoljt. Másrészt a tárgyakhoz kötődés, és maga a kötés lefojtja az eltávozott lelket is, nem tud igy felemelkedni.Valószínű, hogy az idős beteg apa helyett a fiához kötődött az anya, s nem tudatosult benne, hogy hagynia kellenne a saját életét élni a fiának. Ebbe sok anya beleesik, és boldogtalanná teszi a fiát vele, ha az nem elég erős felhúzni a határait. Mindkettő szimpatikus őszinte ember, nagyon jó beszélgetés volt
@lajosnecsery1084
@lajosnecsery1084 3 жыл бұрын
nem hidat épített, ..
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Hanem alagutat ásott?
@lajosnecsery1084
@lajosnecsery1084 3 жыл бұрын
Sonka csonka hiteles... önmaga
@mrgbr3926
@mrgbr3926 3 жыл бұрын
Csonka Andrásnál, miért van az, hogy mindig a betegségről beszél! Elképesztő, hogy mire fókuszál! 7 percig bírtam nézni! Ez is sok volt!
@zoltanjanostar187
@zoltanjanostar187 3 жыл бұрын
Björk.
@ttvoice
@ttvoice Жыл бұрын
Ez egy borzasztó nehéz élettörténet... (Szakmailag el)ismert szülők gyerekének lenni, miközben azok a szülők emberileg egyáltalán nincsenek rendben, ezért nem tudnak támogatni, segíteni... Szerintem kész csoda, ha ilyen környezetben az ember életben tudja tartani magát, ha elhisz bármi jót magáról...
@nemmemmontam7010
@nemmemmontam7010 3 жыл бұрын
A párosítás nem volt szerencsés, annak ellenére hogy kedvelem őket, a saját kis zárt csodabogár világukban élnek, és csak monológokat és nem párbeszédeket éreztem. Egyébként köszönjük !
@trob-yt
@trob-yt 3 жыл бұрын
Ez sokkal kevésbé kellemetlen, mint amikor az egyik kapcsolódni akarna, és a másik nem hagyja. Szerintem így jobb volt.
@sziklaszilard8413
@sziklaszilard8413 2 жыл бұрын
Utálom ezt a mísz Babarczyt
@borisfabian8017
@borisfabian8017 3 жыл бұрын
Tényleg drága Endre hova tünt a biszbasz a nyakadból még a zugló tvben és az echos szekéren is rajtad volt.
@Paracelsus1001
@Paracelsus1001 3 жыл бұрын
Szegény esztikét most sem ártana elszigetelni a világ normális részétől. Csonka meg a macsó, aki varrás mentén reped.
@agica4647
@agica4647 3 жыл бұрын
Nem szeretnelek megbantani, de hidd el: ha te vagy a `normalis`, hogy tetszik neked az az allapot?
@incifrank
@incifrank 3 жыл бұрын
Ezutan a a hozzaszolas utan jobban erzed magad? Ha igen a valasz az nagyon szomoru...arrol nem is beszelve, hogy kis betuvel irni valakinek a nevet eleg nagy tiszteletlenseg
@tundehegelsberger6156
@tundehegelsberger6156 3 жыл бұрын
@@incifrank ettől függetlenül igazat írt
@Paracelsus1001
@Paracelsus1001 3 жыл бұрын
Agica Rólam szó sem esett itten.
@Paracelsus1001
@Paracelsus1001 3 жыл бұрын
Inci Frank Nekem mindegy, talán neki volna jobb.
@lengyelkatalinlukacsne4074
@lengyelkatalinlukacsne4074 Жыл бұрын
❤️
Világtalálkozó - Rost Andrea és Bárdosi Sándor (rádióműsor)
52:51
Világtalálkozó - Máté Krisztina és Vásáry Tamás (Klubrádió)
57:17
How I prepare to meet the brothers Mbappé.. 🙈 @KylianMbappe
00:17
Celine Dept
Рет қаралды 47 МЛН
Когда на улице Маябрь 😈 #марьяна #шортс
00:17
BRUSH ONE’S TEETH WITH A CARDBOARD TOOTHBRUSH!#asmr
00:35
HAYATAKU はやたく
Рет қаралды 7 МЛН
Sigma Girl Education #sigma #viral #comedy
00:16
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 56 МЛН
Szavakon túl - Gálvölgyi János 2. rész (Klubrádió)
55:12
Kadarkai Endre
Рет қаралды 73 М.
Helló, tesó! - Csonka András és Csonka Edit
46:34
WMN Magazin
Рет қаралды 92 М.
Élni jó #010 (2022.12.10.): Kánya Kata és Mangó Gabriella
54:51
Világtalálkozó-  Bagdy Emőke és Gianni Annoni (rádióműsor)
54:39
Világtalálkozó - Ungár Anikó és Azurák Csaba ( Klubrádió)
1:00:25
Világtalálkozó- Hevesi Krisztina és Verebes István (rádióműsor)
54:42
How I prepare to meet the brothers Mbappé.. 🙈 @KylianMbappe
00:17
Celine Dept
Рет қаралды 47 МЛН