Volt egyszer egy Veszprém - Balaton vasútvonal.wmv

  Рет қаралды 16,949

bodoildi1

bodoildi1

12 жыл бұрын

Édesapám fényképfelvételeiből összeállította:Bodó Antalné Récsei Ildikó
/ bodoildi1
A vasútépítés hőskorában valóságos bravúrral épített Veszprém--Alsóörs közötti, a Balaton-felvidék hegyei között vezető vonal
építéséhez mindössze hét hónapra volt szükség.. 1909. július 8-án megtörtént az ünnepélyes avatás és másnap megkezdődött a menetrend szerinti forgalom.. A vonal áthaladt Veszprémen, így Veszprém külvárosainak megoldotta az utazását Veszprém belvárosába, valamit a Balaton környéki települések lakói is könnyen feljutottak Veszprémbe. Idegenforgalmi szempontból is igen fontossá vált, tekintettel arra, hogy Északnyugat-Magyarországnak lehetővé tette a gyors eljutást a Balaton partjára. A vonal az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció áldozatának tekinthető. 1969-ben felszámolták a Megyespuszta-Alsóörs
szakaszt, majd 1972-ben a Veszprém-Meggyespuszta
szakaszt is.A vonal Veszprémtől a mai veszprémi vasútállomástól indult (akkor Veszprém-külső volt a neve), innen 3 km-en keresztül Veszprém belvárosa felé ment, majd elérte Veszprém Állomást Az állomás a mai Veszprém Pláza mellett volt, az épület ma is megvanVeszprémben 28 méter hosszúság viaduktot kellett építeni.[12] Innen 3 km-re volt Veszprém Ipartelepek mgh., mely után egyenesen kiment Veszprém városából. Miután kiért Veszprémből, egy iparvágány ágazott ki a Videoton veszprémi telephelyéhez. Ez az 1950-es években épült meg. A nyíltvonali kiágazás után Meggyespuszta megállóhely következett, melynek közlekedése a vasút megszűnése óta szintén teljesen megszűnt, ugyanis autóbusz nem érinti. Utána Szentkirályszabadja állomáshoz érünk, ahol keresztezésre is volt lehetőség. Az állomás után, Vödörvölgynél pályaőrház állt, ami ma vadászházként üzemel. A vasút töltése megvan, jelenleg kerékpárút van rajta. A vonal bemegy az erdőbe, majd az erdő kijáratánál volt található a Remete-völgyi megállóhely. A vasút innen továbbhaladt Balatonalmádin keresztül, áthaladt egy vöröskő hídon, majd megállt Öreghegy megállóhelynél. Innen, a mai Töltés utcán, valamit a Vécsey utcán haladt a vasút, ezután rátért a mai Szabadságkilátó utcára, majd áthaladt a 71-es számú főút felett. Ezek után leereszkedett, a még ma is üzemelő, Káptalanfüred megállóhelyhez. Innen a mai 29-es vonallal együtt futott a vágánya, mígnem elérkezett végállomásához. Forrás : Wikipédia

Пікірлер: 52
@bodoildi1
@bodoildi1 3 жыл бұрын
kzfaq.info/get/bejne/l96Gqdx4xM62qYk.html
@jeremiaspatrick7833
@jeremiaspatrick7833 3 жыл бұрын
Pro trick : watch series at flixzone. Me and my gf have been using it for watching a lot of movies these days.
@zachariahemanuel4017
@zachariahemanuel4017 3 жыл бұрын
@Jeremias Patrick Definitely, been watching on Flixzone for since november myself :)
@Filaka44
@Filaka44 Жыл бұрын
Köszi! Jó volt egy kicsit visszaemlékezni a múltra!
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@MrPetrusgladis Hát igen Péter, sok kincs lapulhat , az évtizedek alatt fontosnak tartott dolgokról. Igazi öröm, ha ezt értékeli is valaki. Köszönöm, a kedves, bátorító szavaidat !
@vinpet42
@vinpet42 10 жыл бұрын
Köszönöm, jó volt visszaemlékezni. Mi az 50-es évek elején, a "Kisállomásról" mentünk Almádiba.
@bodoildi1
@bodoildi1 9 жыл бұрын
Vincze Péter Antal Bizony életünk része volt ez a vasút vonal. Sok szép nyár emlékét őrzi Filléres lehetőség volt a fiatalság részére.a Balaton elérésére .
@sulmika1942
@sulmika1942 7 жыл бұрын
Ez így volt kedves Péter!
@TheKatilona
@TheKatilona 12 жыл бұрын
Ez az összeállításod nagyon tetszik,imádom az ilyen régi képeket Nagyszerű lett
@simila431
@simila431 12 жыл бұрын
IGEN , EZ MÁR LENDÜLETESEBB CSAK ÍGY TOVÁBB. GRATULÁLOK SOK ILYEN ÉS EHHEZ HASONLÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSOK KELLENÉNEK.
@ibolya44
@ibolya44 12 жыл бұрын
Nagyon tetszik ez a szépen összeállított videó. (1982-ig - 27 évig Veszprémben életem.) Érdekes volt végignézni. Gratulálok
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@VIOLA703 Kedves Viola ! A zene:Billy Vaughn - Orange Blossom Special Köszönöm szépen, hogy itt jártál, és tetszett !
@bodoildi1
@bodoildi1 11 жыл бұрын
Köszönöm az észrevételedet !
@citeravmk11
@citeravmk11 12 жыл бұрын
A Veszprém-Belső állomást a 8.sz út építése és korszerűsítése miatt kellett megszüntetni, akkor bontották le a vasúti áthidalást is. Később a gyalogos felüljárót is 1980-as évek elején, amit 1941-ben emeltek a sínek fölé. A vasút első szakaszát, Jutas-Veszprémet a Felszabadulás lakótelep építése miatt kellett akkor szanálni. És még mennyi minden...
@galafer50
@galafer50 12 жыл бұрын
Nagyon érdekes kortörténeti videót készítettél. nagyon szeretem az ilyen régi fotókat. Gratulálok!
@MrPetrusgladis
@MrPetrusgladis 12 жыл бұрын
Kedves Ildikó! Ismét egy - számomra - új arcodat mutattad meg és nagyon sok szeretettel bátorítalak, hogy sok hasonló kordokumentumot készíts, mert ha mi, "csendes őrültek" nem készítünk ilyeneket, még feledésbe merülnek az atyáink lelkes kezemunkáik!
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@Accordioncrasy Erre a vasútvonalra megint csak nosztalgikusan lehet gondolni ! A hétvégeken a vonaton volt az egész város ifjúsága.Fillérekért utaztunk a Balatonra. Az utazás a sok ismerőssel, jó buli, tervezett program volt, és visszafelé is.Jókedv, kacagás, táskarádió ! Ó, de jó is volt !!! Köszönöm István, igyekeztem egy kis emléket állítani.
@sulmika1942
@sulmika1942 7 жыл бұрын
De jó volt visszaemlékezni, és látni ezeket a régi képeket kedves Ildikó! :) Fantasztikusan sok "Fortepán" fotót készített Bodó Emma is, amelyek szerintem Nálad is remek helyen lennének! Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen, és szívesebben tudnák a Mi korosztályunkhoz tartozók is élvezni a régi Veszprémről készített archív felvételeket!
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
Igen jól emlékszel volt gyalogos felüljáró a sínek fölött.A Budapest úton, a mai PLAZA mellett indult a lépcső, és a NAP utcában volt a felüljáró másik oldala.Izgalmas volt a deszkarepedéseken át, amin jártunk, lenézni a pöfögő vonatokra.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@odimix1 Kedves Ödi ! A válaszom : IGEN: Most jött el az idő, hogy én is rendezgetem az emlékeket, és gondoltam, közzé teszem. Nincs is ilyen felvétel a neten, a mai állapotban fényképezett épületekkel találkoztam csak. Vesztesége a városunknak ennek a vonalnak megszűnése. Összetartó, közösségformáló ereje volt. Nekünk valamikor ez is fontos volt, és ha találkozunk, boldogan idézzük fel. Egy idő óta, az " oszd meg és uralkodj " elv alapján történik itt minden. Köszönöm kedves hozzászólásodat .
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@kati1954 Köszönöm Kati ! Tőled az elismerésnek igazi súlya van !
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@galafer50 Köszönöm Feri ! Örülök, hogy itt jártál !
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@thehuppancs Balra a Kossuth Iskola, ez a Budapest út, a 8-as főközlekedési út. Jobbra most a volt Szakszervezetek székháza.1. 52-nél A Pártház és a Lordok háza is iránymutató lehet.
@bodoildi1
@bodoildi1 11 жыл бұрын
Igen a vasútvonal egyik állomása volt Meggyespuszta. Szentkirályszabadja, és Honvédlaktanya,( ami később Veszprém- Ipartelepek néven szerepelt.) közötti állomás volt A mama biztos ismerte édesapámat, aki ezeket a felvételeket készítette. A film elején írtam a nevét.Jó egészséget kívánok !
@istvanlaszloszabo9849
@istvanlaszloszabo9849 3 жыл бұрын
Nekem ez a vasútvonal nem csak nosztalgia, sok-sok emléket öriz.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@TheKatilona Köszönöm Kati a kedves szavaidat.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@thehuppancs Az Almádi út, / Szemben a Radnóti tér / Az épület a mai BAKTER söröző. Örülök érdeklődésednek !
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@thehuppancs Látható a Lordok háza keleti keskeny oldala, a távolban. Valamikor a Budapest u. a 8 sz főút ment át a híd alatt a képen a Pártház felé. A gyalogosforgalom egy másik híd alatt történt, KB. a Horváth Balázs óra van most a helyén.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@ibolya44 Örülök Neked Ibolya ! Köszönöm a kedves szavaidat !
@DaniloTurkovich
@DaniloTurkovich 12 жыл бұрын
Köszi, hogy megerősítetted ezt nekem. Arra emlékszem, hogy a felüljárón álltunk, és ahogy átment alatta a gőzös, beterített minket füsttel, ami nekem nagyon ijesztő volt. Mivel '67-es vagyok, több emlékem már sajnos nem nagyon van róla.
@DaniloTurkovich
@DaniloTurkovich 12 жыл бұрын
Igazából azt nem értem, hogy miért kellett megszüntetni a belvárosi állomást is, és csak Veszprém külsőt meghagyni. Ennek az indokairól végképp nem hallottam. Volt gyalogos felüljáró a veszprémi pályaudvaron? Mert egyes képekből úgy tűnik, mintha onnan készültek volna, és nekem van egy nagyon halvány gyerekkori emlékem erről, amit sosem tudtam, hogy valós-e (illetve hogy veszprémi emlék-e).
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@simila431 Köszönöm Laci dicsérő szavaidat ! A téma diktálta a lendületet.
@Accordioncrasy
@Accordioncrasy 12 жыл бұрын
@bodoildi1 Kedves Ildi! Nekem is pontosan azok a- mára már lezárt- szárnyvonalak jutottak eszembe, melyeken ifjú koromban még utazhattam. (no meg a nagy sztahanovista robot, 1000%-ra teljesített terv, felajánlások Rákosi pajtásnak) István
@Adani12345
@Adani12345 12 жыл бұрын
Igen ,így volt ,de nem volt veszélyes, még akkor a gőzösöknek sem okozott problémát, sőt egy ma már elavultnak számító Bzmot motorkocsinak sem okozott volna gondot nem is beszélve a mai vonatokról. Meredekebb emelkedők/lejtők is vannak, amin ma is van közlekedés lásd. pl a Gödöllői HÉV ilonatelepi szakaszát.
@boyrezy6524
@boyrezy6524 3 жыл бұрын
Adani ezt 2019-ben már bejárta !!!!!!!!!!! 👍😎
@janosmohacsi760
@janosmohacsi760 9 жыл бұрын
Tettszett!! Edesanyam ezzel jart iskolaba Almadibol Veszprembe az 1950 es evekben. Gondolom utana egyszerubb volt buszt uzemeltetni. A 20 emeletesrol azt hallottam, hogy le akarjak bontani(mar evek ota, mint a pecsi "sorstarsat").
@bodoildi1
@bodoildi1 9 жыл бұрын
Janos Mohacsi Mindenkinek jó volt ez a vasútvonal. Nyáron különösen közel volt a Balaton !Sok gyümölccsel érkeztek a nénik a piacra, nem volt gond az utazás.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@billapo1 Köszönöm Laci ! Mit mondjak ?- látod az élet mindig ad valami ötletet.
@DaniloTurkovich
@DaniloTurkovich 12 жыл бұрын
Ja, "Külsőt" még a 80-as években is így hívtuk...
@laszlonovak7181
@laszlonovak7181 9 жыл бұрын
Ami jó, az bontandó, ami közbotránkoztat az a teendő.
@bodoildi1
@bodoildi1 9 жыл бұрын
lászló novák Elszorul az ember szíve, ha az építés történetét elolvassa. Elődeink gondoskodását, egy tollvonással semmivé tették.
@Tatter555
@Tatter555 11 жыл бұрын
Ez az a vasút vonal volt, ami keresztül ment Meggyeslusztán is? Mert ha igen, akkor édesanyám mamája a vasutas házban él a mai napig.
@Tatter555
@Tatter555 11 жыл бұрын
Elnézést kérek az elírásokért, az ott Meggyespuszta szeretne lenni.
@DaniloTurkovich
@DaniloTurkovich 12 жыл бұрын
Úgy tudom, az egyik hivatkozás az volt, hogy elég erős volt a pálya lejtése, főleg a balatoni végén.
@Adani12345
@Adani12345 12 жыл бұрын
Akkoriban még rendszeresen tele 4-5 kocsival ment a vonat, egy-két busszal ezt pótolni nem lehetett, külön Barkas autókkal vitték a poggyászokat is busz után annyira nem volt hely.
@gaborizsaki3071
@gaborizsaki3071 2 жыл бұрын
Kár volt megszüntetni szerintem most is kihasznált lenne mehetnének Szombathely-Győr-Veszprém-Alsóörs interrégió vonatok is állítólag valamelyik pártvezetőt zavarta a vonat hangja pedig pár évet kellett volna kibírnia és jöttek volna a dízelmozdonyok most meg Bzmot Usgyi Desirok mehetnének rajta
@bodoildi1
@bodoildi1 11 жыл бұрын
Azért sajnálom ám, hogy csak ennyi a hozzászólásod !
@Csakbetksszmok
@Csakbetksszmok 11 жыл бұрын
Sajnos terjedőben van, és szúrja a szememet. Egyébként Fortepan-minőségű képek. A vonalat begyalogoltam kb. tíz éve, fotóztuk az épületeket. Ajánlom a vasutallomasok.hu-t.
@bodoildi1
@bodoildi1 12 жыл бұрын
@Accordioncrasy Ami jó volt, azt érdemes őrizgetni emlékeinkben, a kor úgyis megkapja jogos kritikáját !
@DaniloTurkovich
@DaniloTurkovich 12 жыл бұрын
Aha, kicsit körülnéztem a wikin, és tényleg nem ez volt az indok, ezt valami hibás infó volt ezek szerint, már nem is emlékszem, honnan szedtem fel.
Emlékek a Veszprém-Alsóörs vasútvonalról
5:13
szabicsek15
Рет қаралды 7 М.
Múltbatekintő - A téli Veszprém 1.rész
5:09
vehirvideo
Рет қаралды 10 М.
Who has won ?? 😀 #shortvideo #lizzyisaeva
00:24
Lizzy Isaeva
Рет қаралды 16 МЛН
Can You Draw A PERFECTLY Dotted Line?
00:55
Stokes Twins
Рет қаралды 101 МЛН
아이스크림으로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 34 МЛН
Unbelievable! Steam locomotive drives freight trains in 2022
8:18
Powered by Steam
Рет қаралды 1,3 МЛН
SBB Altbau loks 1989
6:34
Harry Sanders
Рет қаралды 25 М.
Veszprémi séta
16:21
Tamás Lőrentei
Рет қаралды 11 М.
Bakonyvasút Porva-Csesznek - Vinye (2020) 4k
7:48
petegabi
Рет қаралды 19 М.
Prototypen, Versuchsloks und Flops
56:00
TheTraintv
Рет қаралды 226 М.
Summer trains on the southern shore of Lake Balaton 2022
5:33
BenceSnurik Trainspotting
Рет қаралды 2,3 М.
Who has won ?? 😀 #shortvideo #lizzyisaeva
00:24
Lizzy Isaeva
Рет қаралды 16 МЛН