Vonatok Ipolygalsán // Vlaky v Holiša (2024.02.23)

  Рет қаралды 267

Balázs és a vasút

Balázs és a vasút

Күн бұрын

2017 óta videózok vonatokat és viszonylag sok anyagot sikerült forgatni Salgótarján és Somoskőújfalu környékén, és nemrég kezdtünk el egy fotós barátommal azon gondolkodni, hogy tőlünk egy rövidebb autóútnyira ott van egy élő, külföldi diesel fővonal, aminek olyan személy és teherforgalma van, amiről mi álmodni is ritkán merünk a 81-esen.
Meglátogattuk hát Ipolygalsát, ami egy érdekes elrendezésű megállóhely a ŽSSK 160-as számú Zólyom-Kassa vasútvonalán. Itt van az átmenet az egy vágányú és a két vágányú pálya között, amit a megálló egyetlen peronja után oldottak meg.
Nagyon jól esett, hogy már az elején kürtöltek és villantottak nekünk a mozdonyvezetők, emellett pedig a felhozatal sem volt rossz.
Igaz, hogy itthon a fülünkön jön ki a Bz, viszont szerintem a szlovák Motorkák minden formájukban érdekesek (és nagy részük klasszisokkal jobb állapotban van, mint a magyar kuzinjaik). Csuklóssal most nem találkoztunk, viszont kellemes meglepetés volt, hogy az egyik füleki személyt mellékkocsival adták ki.
Nagyobb fogásnak számítottak a Zólyom és Kassa között közlekedő Gemerán gyorsvonatok, melyek vonóerejét a ŽSSK Búvárjai biztosítják.
A legnagyobb meglepetés mégis egy személyvonattal jött. A videót egy 861-es szlovák gyártmányú, Hernyó becenevű (Húsenica) motorvonat zárja. A sorozat legfiatalabb darabjait 2017-ben gyártották Ruttkán.
Remélem tetszett ez a rövid videó, a tervek szerint többet fogok járni Szlovákiába fotózni.
Hamarosan újra jelentkezem, addigis jó szórakozást! 😁
Tartalom:
812-029 indul Losoncra (0:00)
812-004 érkezik Losonc felől /Losonc-Feled személyvonat/ (0:26)
757-013-as Búvár halad Ipolygalsán Gemerán gyorsvonattal /Zólyom-Kassa/ (0:48)
812-053 indul Losoncra (1:20)
512-029 érkezik Losonc felől mellékkocsival /Losonc-Fülek személyvonat/ (1:51)
757-010-es Búvár halad Zólyom felé Gemerán-gyorsvonattal /Kassa-Zólyom/ (2:17)
812-053 érkezik Ipolygalsára /Losonc-Feled személyvonat/ (3:03)
861-112 indul Losoncra (4:03)
Képek (4:38)
Zárókép (4:54)

Пікірлер: 1
@conceyullena
@conceyullena 4 ай бұрын
Beatiuful video, greetings from Asturias 🚃🚃🚃👍
Happy 4th of July 😂
00:12
Pink Shirt Girl
Рет қаралды 47 МЛН
КАРМАНЧИК 2 СЕЗОН 7 СЕРИЯ ФИНАЛ
21:37
Inter Production
Рет қаралды 525 М.
i treni di fine maggio inizi giugno
36:19
Eleonora E405
Рет қаралды 749
Allgäubahn ohne Fahrdraht
16:49
TheTraintv
Рет қаралды 16 М.
Villamosok Szegeden 2023.12.29
6:34
Balázs és a vasút
Рет қаралды 2 М.
Modern times on the H0 Modelrailway
11:17
Alex Anlage
Рет қаралды 185 М.
Unbelievable! Steam locomotive drives freight trains in 2022
8:18
Powered by Steam
Рет қаралды 1,3 МЛН
СЕКРЕТ AMG ВЫХЛОПА РАСКРЫТ #shorts
0:58
Мистер Глушитель
Рет қаралды 1,3 МЛН
Машина как дом
0:31
Рубить Правду
Рет қаралды 341 М.
😱 Секретная фишка складных велосипедов!
0:36
Тот самый Денчик
Рет қаралды 298 М.