Рет қаралды 2,658
Sok év halogatás után végre rászántam magam hogy ellátogassak a 30-as vonal egyik nagyobb forgalmú állomására. A Tópart IC vonatok már születésük óta Nagykanizsára szállítják az utasokat. A kétóránként közlekedő járatok közvetlen eljutást biztosítanak a fővárosba. Ezen kívül a másik vonat mely ütemesen közlekedik az a Pannonia IR. A vonatok a Pécs-Szombathely személyvonatokat hivatottak kiváltani Desiro motorkocsikkal (több-kevesebb sikerrel). Ennek ellenére kétszer is felvételre került egy remot Csörgő által húzott Pannonia IR. Érdekesség, hogy a legtöbb Tópart IC szerelvénye itt nem fordul hanem mindig egy új szerelvény került beállításra. Először a vonómozdony áll be az induló vágányra, majd nem sokkal később az IC szerelvényét tolják rá a gépre és az egész szerelvényt a kívánt pozícióba. Maga az állomás nem annyira nagy, és a vonatok közti időben eléggé kihalt, mégis hangulatos a jellege. Ott tartózkodásom alatt igyekeztem minden mozgó vonatot rögzíteni, hogy minél hosszabb és tartalmasabb lehessen ez a videó. Előfordult 1-2 érdekesség, de a fő tartalom így is két fentebb említett vonat volt. Mindenesetre örülök, hogy végre ide is sikerült eljönnöm és egy videót készíteni, ezzel egy újabb állomást kihúzva a bakancslistáról. Egyszer mindenféleképpen megéri ellátogatni, hiszen minden állomás mást tartogat magában.
Jó szórakozást!! :)
Flickr oldal: www.flickr.com/photos/1891152...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor: / @deakgabor7659