X. Táncház Napja: Szatmári táncok

  Рет қаралды 7,128

Hungarian Heritage House

Hungarian Heritage House

3 жыл бұрын

Táncot tanít: Rásó Barnabás és Prohászka Ágnes
Rásó Barnabás és Prohászka Ágnes a Bihari János Táncegyüttes felnőtt együttesének tánckari asszisztensei.
Az együttest Novák Ferenc alapította 1954-ben. Az elmúlt 60 évben számos hazai és külföldi fesztivál nagydíját nyerte meg az együttes, bejárta Európát, s távoli országokba, így Algériába, Kanadába, Kínába, Kubába, Indiába, Mexikóba, s Thaiföldre is eljutott. 2012 decemberében a Bihari megkapta a Príma Primissima kitüntető díjat.
Az együttesben táncolt, s alkot, a már említett Novák Ferencen kívül a szintén Kossuth-díjas Foltin Jolán. Az együttes nyitott műhely, Foltin Jolán és Novák Ferenc művei mellett jó néhány koreográfus alkotásait életben tartja, bemutatja. A koreográfusok több generációja megfordult, megfordul próbatermeinkben.
Muzsikál: BorFolk zenekar
A BorFolk zenekar minden tagja évtizedek óta népzenész, mégis csupán 2010 tavaszán döntöttek úgy, hogy közös zenekart hoznak létre a borkultúra népszerűsítésére, a borral kapcsolatos népzenei hagyományok ápolására és a borkedvelő közönség tartalmas szórakoztatására.

Пікірлер: 2
@MashedLinux
@MashedLinux Жыл бұрын
Nagyon szuper ez a video. Köszönöm szépen nagyon
Magyar Nemzeti Táncegyüttes - Élő Táncarchívum | Szatmár
49:28
39kgのガリガリが踊る絵文字ダンス/39kg boney emoji dance#dance #ダンス #にんげんっていいな
00:16
💀Skeleton Ninja🥷【にんげんっていいなチャンネル】
Рет қаралды 8 МЛН
Summer shower by Secret Vlog
00:17
Secret Vlog
Рет қаралды 13 МЛН
Best Toilet Gadgets and #Hacks you must try!!💩💩
00:49
Poly Holy Yow
Рет қаралды 21 МЛН
1,000 Diamonds! (Funny Minecraft Animation) #shorts #cartoon
00:31
toonz CRAFT
Рет қаралды 38 МЛН
Évadzáró Palatkai Gála a Fonóban - Finálé
17:45
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 156 М.
Örökségünk 2024
1:25:47
King Studio
Рет қаралды 3 М.
XI. Táncház Napja: Méhkeréki táncok
22:40
Hagyományok Háza
Рет қаралды 8 М.
Moldvai táncok - tánctanítás
1:01:16
Néptánc Tudástár
Рет қаралды 17 М.
Nyírség Táncegyüttes - Szatmári táncok
7:02
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 8 М.
Széki táncház - csárdás, porka, hétlépés
17:55
funditno
Рет қаралды 69 М.
X. Ifjúsági Szólótánc - Szatmári lassú és friss csárdás
20:05
HUNGARIAN and other TRADITIONS
Рет қаралды 30 М.
Szatmári táncok-Magyar Nemzeti Táncegyüttes
13:50
László Vass
Рет қаралды 16 М.
Zurgó együttes: Kavalosok - Öves és Gergelytánc
16:06
Lajos ZAGYI
Рет қаралды 34 М.
39kgのガリガリが踊る絵文字ダンス/39kg boney emoji dance#dance #ダンス #にんげんっていいな
00:16
💀Skeleton Ninja🥷【にんげんっていいなチャンネル】
Рет қаралды 8 МЛН