Annyi helyesbítés hadd álljon itt: Berlioz csak feldolgozta, hangszerelte a már meglévő dallamot, nem ő komponálta. A dallamot sokan feldolgozták, köztük Erkel Ferenc és Liszt Ferenc is. A világ azonban valóban Berlioznak köszönhetően ismerte meg.

Emotions as edvard Grieg in troolshaugen hazam

Orban te telekvalvar

A hetedik, egyben utolsó variáció eleve álomszerű, majd élénkebbé és színesebbé válik, ami a nyitótéma újbóli megjelenéséhez vezet.

Az ötödik és a hatodik pedig, bár visszafogottan, Schumann és Brahms legérdekesebb keverékét tartalmazza, a páros közül talán az utóbbiban van a mű legmélyebb zenéje.

A második gyors és izmos, míg a harmadik játékos és gondtalan ugráló oachalban. A következő variáció impozáns, de hamarosan viharossá válik.

A téma szelíd és Schumann-szerű, tükröződő és karcsú a maga takarékos hangzásában. Az első variáció lendületes, de nem kapkodó, hangulatát nem nagyon szakítja meg a témától.

A zene aligha jellemző Janácek kiforrott stílusára, Schumann és Brahms hatását tárja fel zongora írásában és Smetana szelleme cseh árnyalatú tematikus árucikkeiben. Ennek ellenére a zene még mindig elég vonzó és jól kidolgozott.

Ajándékba írták egy volt zongoratanulmánynak, a 14 éves Zdenka Schulzovának (1865-1938), akit a zeneszerző 1881 júliusában vett feleségül.

Az operáiról és zenekari zenéjéről ismertebb Leoš Janáček kis, de jelentős zongoramuzsikát írt. Ahogy az itteni opusszámból sejthető, ez az első fennmaradt billentyűs próbálkozásai közül.

Ha nulla az agyam őt halgatom akár órákig zseniális !

Gyönyörű zene!! ❤❤❤❤ mesteri módon meg van írva hangszerelve a basszuszmenetek csodalatosak es minden❤❤

Ez gyönyörű!

Imádom !

A témák áthatolása még alaposabb, mint a hetedik szonátában, a mű anyaga pedig a növekvő sebesség, összetettség és anyagtalanság végső táncában összegeződik, ahol minden feloldódni látszik alkotó atomjaiban.

Szkrjabint különösen megragadta a hangulatnak a reményből a kétségbeesésbe váltása ebben a dallamívben, és csábító ebben a zenei ötletben látni, ahogy Faubion Bowers sugallta, az egyéni tudat jelenségét - amelyet Szkrjabin „illúziónak” tekintett. de olyan kifinomult és módosított szonátaformában is szükséges a kontraszthoz, mint ez.

Az egyik téma kiemelkedik a többi közül: „tragikus” jelzéssel felmászik és arra törekszik, hogy kimerülten visszaessen.

Könnyen hallható a levegő könnyedsége és mozgékonysága a negyedek ismétlődő zuhatagában, szemben a kezdeti föld szilárdságával, majd az Allegro-téma egy későbbi továbbfejlődése a tenger hullámaiként apad és árad. A trillák fényes használata ebben a szonátában különösen lenyűgöző.

Borisz Aszafjev „a fizikai világgal és az energia törvényeivel” társította a darabot, a témák pedig Szabanejev szerint az elemeket reprezentálják.

Egy Tatjána Schloezernek írt levél 1905-ben arról szólt, hogy „az Univerzumot a szabad kreativitás jegyében akarják megmagyarázni”.

A nyitóakkordokat ellenpontnak gondolta, de olyan ellenpontnak, ahol minden rész „tökéletes békében” volt. Ez összefüggésbe hozható azzal, hogy a kozmoszról mint „megfelelési rendszerről” beszél, és arra vágyik, hogy a dolgokat „az egység szintjén” szemlélje.

Szkrjabin sohasem adta elő a művet, hanem lelkesen beszélt róla és formájának kifinomult arányairól: kvázi geometriai szervezeteire úgy gondolt, mint „hidak a látható [a természeti világ] és a láthatatlan [a fogalmi, művészi szféra] között)".

Az utolsó három szonáta mind 1912-1913-ban készült egy vidéki birtokon. A 8., Op 66-os szonáta készült el utoljára, és a késői művek közül kiemelkedik hosszúságáról és belső, meditatív karakteréről - ami a zeneszerző által kedvelt érzelmi töltetű előadási irányok partitúrájának ritkaságában tükröződik.

Putyin seggét nyalja , ettől függetlenül remek karmester.

Tematikusan a két szélső tétel szorosabban is összekapcsolódik. Ezzel teszi világossá Debussy, hogy a darab nem pusztán hangfestő impulzusok füzére, hanem zárt, a hagyományokra is építő, egységes műalak, mely elsősorban a zenei építkezés logikájának van alárendelve.

A nagyforma külsőleg mégis őriz valamit a bécsi hagyományból. A nyitótétel bevezetése, a scherzóra emlékeztető második tétel és a befejező rondófinálé erre a tradícióra emlékeztet.

A zenei anyag megmunkálásakor Debussyt inkább a szabad, asszociatív variációs építkezés vonzotta, és idegenkedett a klasszikus formai sémák logikájától.

A “három szimfonikus vázlat” megjelölés mögött egységes, háromtételes szimfónia rejtőzik, de Debussy - sok kortársához hasonlóan - tartózkodott a szimfóniára mint műfajra való hivatkozástól.

Három évvel később Debussy állt a karmesteri pulpitusra, de ez sem jelentett áttörést. A darab Toscanini zseniális interpretációi nyomán vált széles körben ismert és megbecsült kompozícióvá.

A kompozíció tenger-víziója az egyes tételek programcímének ismerete nélkül is karakteres vizuális, akusztikus, mozgás- és illat-asszociációkat kelt, éppen ezért ma már felfoghatatlan, hogy a mű ősbemutatója miért váltott ki értetlenséget a közönség és a kritikusok soraiban.

Vagy a Képek - Images című zongorasorozat nyitótétele (Víztükröződés - Reflets dans l’eau) az 1905-ben befejezett Tenger ábrázolástechnikájának fontos előképei.

A fiatalkori Kis szvit egyik tétele (Csónakon - En bateau), A Pelléas és Mélisande néhány részlete, a Három noktürn utolsó darabja (Szirének).

Debussy újra és újra visszatért a víz, a tenger zenei ábrázolásának problémájához és a romantika mestereinek gyakorlatától egyre inkább eltérő, újszerű megoldásokat kísérletezett ki.

A szimbolista költők számára pedig a víz volt a legalkalmasabb jelképe annak a világnak, amelynek jelenségeit nem lehet egyértelmű jelentésekben rögzíteni.

Az impresszionista festőket a végtelen vízfelület szüntelenül vibráló látványa, az érzékeket minden pillanatban új benyomással támadó gazdagsága csábította a déli partokra.

Az 1903-as keltezésű levél a mű komponálásának kezdetéről tudósít. A “számtalan emlék”, amire Debussy utal, részben a gyermekkor tengerélményére vonatkozik, részben a kor különböző művészeti ágainak (festészet, irodalom) tengerábrázolásaira.

“A tenger. Három szimfonikus vázlat zenekarra. I. Szép tenger a Sanquinaire-szigeteknél, II. Hullámok játéka, III. A szél táncoltatja a tengert. Ezen dolgozom számtalan emlékemből, s itt (Bichain) szeretném befejezni…” - írta Debussy (1862-1918) kiadójának, Jacques Durand-nak.

Felemelő érzés ezt a zenét hallgatni ❤

The best music, ever.

4:27

Ez egy nagyon jó előadás, ismét és ismét, újra és újra meghallgatom. Nagyon szeretem!

A Benedictus egy hatalmas kórus/zenekari tánc. A záró tétel egy sugárzó Agnus Dei szólistának és kiszenekarnak egybeolvasztja a gyors és dühös Dona Nobis Pacemmel, és egy gazdag partitúrával zárul.

A Sanctus két részből áll: egy rövid, lassú bevezetésből és egy rövid, felülmúlhatatlan szépségű allegro befejezésből.

A Credo is három részben játszódik: nyitómenet kórusra és zenekarra trombiták és üstdobok fanfárjaival, központi rejtély, amely a Crucifixus szóban csúcsosodik ki és a chorus pianissimo-val elhalványul, és egy záró dupla fúga, amely g-mollban kezdődik, de nagyvonalúan végződve a tonik dúrban.

A Gloria három részből áll: egy kezdő örömdal szoprán szólistának, amelyhez az egész kórus csatlakozik, egy központi meditáció altszólistának, majd egy himnusz kórusra és zenekarra, majd visszatérés az átalakult nyitó örömzenéhez, kettős fúgába.

A nyitó Kyrie egy hatalmas és dicsőséges Adagio, amely a szólisták és a kórus között váltakozik a hatalmas zenekar fölött.

A mű a miseszöveget a standard szakaszokba állítja be: Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei-Dona nobis pacem.

A "Harmoniemesse" négy szólistára, teljes kórusra, orgonára, vonósokra, rézfúvósokra és két fafúvós párra szól, innen ered a Harmonie elnevezés, amely németül a fúvós szekciót jelenti.

Haydn fáradtan és kissé remegő kézzel fejezte be a szeptemberi premierre szánt misét, amelyet ő maga készített és rendezett.

A "Harmoniemesse" nevű B-dúr mise Haydn utolsó miséje és utolsó nagyszabású kompozíciója volt. Mint minden szentmiséjét, Mária hercegnőnek, munkaadója Esterházy Miklós herceg feleségének névnapjára írta.