Az Úrral való egység imája
3:36
Istennel a mindennapokban
1:38:53
2 жыл бұрын
Marana tha, csak Rád várunk!
4:39
3 жыл бұрын
Húsvét Altöttigben - 2019
2:29
5 жыл бұрын
Пікірлер
@kapisztrantestver7730
@kapisztrantestver7730 27 күн бұрын
Kedves Rita. Ezt a témát a "végidőkkel" kapcsolatosan nagyon alaposan illik körüljárni, "kibogozni", mert nagy horderejű, vagyis VILÁGSZINTŰ esemény! Dicséretes, hogy közösségetek bátran belevágott ebbe a "lecsóba", mert egyelőre az. Nagy összevisszaság keveréke, alagút, amelynek végén még nem dereng a világosság a TÖMEGEK SZÁMÁRA! Ennem első ízelítőjét, bemelegítő mutatványát megtapasztaltuk épp a Covid rendelkezések alkalmával! Ami végső soron az ellenfél első világszintű és nyílt támadása volt ellenünk, a GYANÚTLAN EMBERISÉG TÉRDRE KÉNYSZERÍTÉSE, TUDATOSAN, tervszerűen, sátáni módszerekkel! Sajnos a Püspök atya ebben a témában egyáltalán NEM SZAKEMBER! Sőt, ovis szinten tud csak nyilatkozni, nagy általánosságban és MELLÉBESZÉLVE, szakterülete az, amiben valóban otthonosan mozog, mert ajándékba kapott talentumai azzal függnek össze! A "doktorátusa" csak erre ÉRVÉNYES! Viszont apostol utódként is "gyenge pásztor", mert képtelen volt felismerni az ellenséget, megvédeni a rá bízott nyájat a FARKASOKTÓL, sőt kiszolgáltatta őket a RAGADOZÓKNAK! Elsősorban a végidőkkel kapcsolatosan két esemény az, amire fel kell készülni: az Antikrisztus megjelenését előkészítő események kibontakozása, beazonosítása, beteljesülése, vagyis "uralma", majd BUKÁSA, és végül csúfos VERESÉGE! Ezzel párhuzamosan az Egyháznak tagjaiban - Misztikus test - megnyilvánuló élete, magatartása, küldetésének kibontakozása, vagyis a Menyasszony követi Vőlegényét a Golgotára, hogy FELÁLDOZÁSRA kerülve megdicsőülten FELTÁMADJON! És ezen a téren a "szakmabeliek" azok, akik erre kaptak küldetést, mégpedig a MAGÁN KINYILATKOZTATÁSOK ÁLTAL! A szögletkő, melyet az építők ELVETETTEK, szegletkővé lett! Érvényes a második eljövetelre is, más formában! "NINCS SZÜKSÉG MAGÁN KINYILATKOZTATÁSOKRA?" Elvetitek? Akkor következményei: sötétbe botorkáltok és VEREMBE ESTEK, vakoknak vak vezérei! És ebben első helyen a Mária jelenések, üzenetek állnak, mert a második eljövetelben is a Szűzanyának döntő szerepe van! Erről egyébként már háromszáz éve tudomása van az Egyháznak, M. Szt. G. Lajos egyértelműen kifejtette a Tökéletes Mária Tisztelet című művében! Stefano Gobbi atya által a MPM Kék könyvében megtalálhatók a végidőkkel kapcsolatos ÜZENETEK! Sajnos Sz. J. püspök úr erről nem beszél! Vajon miért hallgat? Hisz elsősorban a papokhoz intézte Szűzanyánk felhívását, kérését, hogy fogadják szeretettel üzeneteit és vezessék a rájuk bízottakat Szeplőtelen Szíve "menedékébe". Mert miként a vízözönkor Noé bárkája volt a megmenekülés "eszköze", most a "tűzözönkor" - 2 Pét 3, 1 - 15! - Szűzanyánk Szeplőtelen Szíve lesz a biztos MENEDÉKÜNK! És erre már kaptunk ízelítőt, vagyis bizonyítékot Japánból, a második világháború végén: A Jezsuita szerzetesek teljes épségben "megmenekültek", mindentől, beleértve a sugárfertőzést is! Ezt illene legalább most NAGYDOBRA VERNI ÉS HÍRDETNI, katolikus híveknek elsősorban, hogy ez a "fertőzés" gyorsan átterjedjen a más keresztény felekezetek híveire és majd fokozatosan az egész világra is, hogy minél többen MEGMENEKÜLJÜNK! Magamról dióhéjban: Több mint húsz éve vagyok a MPM - MM Háromszéki önkéntes laikus felelőse. Szűzanyánk meghívására válaszolva, Dr. Erdős Mátyás atya adta személyes ÁLDÁSÁT "küldetésemre", 2002. 08. 15, Esztergomból! Áve Mária!
@mariazahonyi4944
@mariazahonyi4944 2 ай бұрын
Két alkalommal volt szerencsém kimenni Medjugorjéba, nagy lelki feltöltődés volt mindkét alkalommal.
@benbandi2172
@benbandi2172 3 ай бұрын
Az egyház tanítása…..a püspök feladata és a biblia fordítása is.János atya egy igazi felkent tísztánlátó püspök….
@irentorok4874
@irentorok4874 6 ай бұрын
Tiszta beszéd, igaz tanítás. Isten fizesse meg püspök úrnak🙏
@kecske5317
@kecske5317 Жыл бұрын
L
@angelabreda2224
@angelabreda2224 Жыл бұрын
Áldj meg Uram bennünket, családjainkat, területeinket! Amen 🙏🙏🙏🧡
@mmxyz787
@mmxyz787 Жыл бұрын
Van az Atyának hivazalos oldala? Minden nap kellene előadát tartson, erőt adjon...Ő kéne legyen a következő Pápa a Vatikánban. Éleseszű, művelt, bőlcs, Isteni ember❤🤍💚😇😇😇💃💃💃
@tothiren6425
@tothiren6425 Жыл бұрын
DRÁGA MIJÓ- BARADA! KÖSZÖNÖM EZT A FÁJDALMAS BIZONYSÁGTÉTELEDET! KÖSZÖNÖM. HOGY MAGYAR- NYEL HANGJAIN IS SZEMBESŰLHETTEM EME "VÉRTŐL" ÁZTATOTT TÉNYEKKEL! SZOMORÚ AZ ÉN LELKEM! ITT VAN MOST AZ UKRÁN- NÉP! A TERÜLET HARC, OTT IS FOLYIK. ÉRTELMETLEN ÖLDÖKLÉS FOLYIK. ISTENEM! SEREGEK- URA! CSAK ATOMOT NE VESSENEK BE! MERT VÉGE LESZ ENNEK A GYÖNYÖRŰ- KÉK- BOLYGÓNAK! ÉN IS GYŰLÖLÖM HOGY NŐI- PORSÁTORBAN- LAKOZNOM! MIÓTA GYŰLÖLÖM? 4-ÉVES- KOROM ÓTA, SZINTE, "ZSIGERBŐL! JÓL ÉREZTEM ÉN! A MEGGYALÁZOTTAK KÖZÉ TARTOZOM ÉN IS! SZÉGYELLEM, MÉG A LÉTEZÉSEMET IS! EMBERILEG, GYÖKÉRTELEN VAGYOK! NEMTARTOZOM SEHOVÁ! ISTENHEZ INKÁBB! HA VOLNA TOLMÁCS, AKI FORDÍTANÁ, ELTUDNÉK BESZÉLGETNI VELED DRÁGA MIJÓ! HÁBORÚ SEM KELLETT HOZZÁ!... MÉG IS MEGGYALÁZTATTAM! GYERMEKKOROM, MAGA, A "POKOL" VOLT! ELKÍSÉR, VÉNSÉGEMIG! BÁRCSAK HAZA VINNE AZ ÚR-JÉZUS- KRISZTUS ENGEMET, " NAGY", HÍRTELENSÉGGEL! MEGSEM SZABADOTT VOLNA E-TESTBEN, SZÜLETNEM! KÁR, ÉS SZEMÉT AZ ÉLETEM! HELYREHOZHATATLAN FÁJDALMAK VANNAK BENNEM! HATALMAS ÖLELÉSEM NEKED, AZ ÚRTÓL ISMERT SZERETETTEL IRÉNTŐL, BUDAPESTRŐL! JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD URAM JÉZUS KRISZTUS! AHOL NINCS KÖNNYHULLATÁS, FÁJDALOM TÖBBÉ! VIGYÉL HAZA! NEM JÓ MÁR NEKEM ITT! ÁMMEN, ÁMMEN! DICSŐSÉG NEKED SEREGEK- URA! TE, MINDEN- NEMZETNEK IS... ISTENE!
@Veronika-ro1bx
@Veronika-ro1bx Жыл бұрын
28:56 Isten nem tesz semmit, hallgat, nem csinál semmit, csak a sátán működik. A sátán uralkodik.
@mariazahonyi4944
@mariazahonyi4944 2 ай бұрын
Nagy tévedés, többet munkálkodik, mint a sátán.
@jozsefaladarferenczi2576
@jozsefaladarferenczi2576 Жыл бұрын
A jelenések könyvének ilyen elemzése egy irodalomórán elmegy, csak az a baja, hogy ezzel nincs elismerve a végidőkre vonatkozó jelentése mert egy szimpla irodalmi műnek van ledegradálva.
@nyekine
@nyekine Жыл бұрын
Dicsőség Istennek!
@laszlonefeczak2394
@laszlonefeczak2394 Жыл бұрын
Hogyan tudok csatlakozni a ZOOM-os imához, Nadika?
@istvan6856
@istvan6856 Жыл бұрын
Kedves embertàrsaim ! YEHSUÀ soha nem alapìtott vallàsokat. A katòlikus vallàs egy Isten kàromlò ember gyàrtott vallàs, vilàg mèretü szekta. Antikrisztus. Mindenbe mást tesz ami a Teremtője akarata. Csak két egyszerü példa a lázadásotokra: Máté, 23:9 - Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. 10 - Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. De rengeteg példa van erre, az-az mindent azért is másképp tesztek ahogyan Teremtő Atyánk azt kéri elvátja vagy megparancsolja. A 10 parancsolatot átírjátok igy nem tarjátok meg azt. A SABBATH-ból vas+ár+🌞-ot csináltok.Tehát ☀️-ot miséztek azt emelgetve a szoknyás fiuk, a parázna aszonykák. Kik vagytok ti ? Mit képzeltek magatokról ? Az ítélet kimondva rátok ; Malakiás, 4:1 - Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és [olyanná] lesz minden kevély és minden gonosztevő, [mint] a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. Szolgatársatok. Jelenések, 22:15 - De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Jelenések, 21:8 - A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban [lesz], a mi a második halál. Jelenések, 20:14 - A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. 15 - És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Erröl miért nem csevegtek, ez tabú !? Én egyszerü ember kérlek benneteket halgassátok meg az angyal figyelmeztetését, fogadjátok azt el és meneküljetek a katólokus/ortodox, muzulmàn vatikáni és Meccai bálványozó vallásokból. Jelenések, 18:4 - És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: 5 - Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
@istvan6856
@istvan6856 Жыл бұрын
Kedves embertàrsaim ! YEHSUÀ soha nem alapìtott vallàsokat. A katòlikus vallàs egy Isten kàromlò ember gyàrtott vallàs, vilàg mèretü szekta. Antikrisztus. Mindenbe mást tesz ami a Teremtője akarata. Csak két egyszerü példa a lázadásotokra: Máté, 23:9 - Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. 10 - Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. De rengeteg példa van erre, az-az mindent azért is másképp tesztek ahogyan Teremtő Atyánk azt kéri elvátja vagy megparancsolja. A 10 parancsolatot átírjátok igy nem tarjátok meg azt. A SABBATH-ból vas+ár+🌞-ot csináltok.Tehát ☀️-ot miséztek azt emelgetve a szoknyás fiuk, a parázna aszonykák. Kik vagytok ti ? Mit képzeltek magatokról ? Az ítélet kimondva rátok ; Malakiás, 4:1 - Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és [olyanná] lesz minden kevély és minden gonosztevő, [mint] a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. Szolgatársatok. Jelenések, 22:15 - De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Jelenések, 21:8 - A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban [lesz], a mi a második halál. Jelenések, 20:14 - A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. 15 - És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Erröl miért nem csevegtek, ez tabú !? Én egyszerü ember kérlek benneteket halgassátok meg az angyal figyelmeztetését, fogadjátok azt el és meneküljetek a katólokus/ortodox, muzulmàn vatikáni és Meccai bálványozó vallásokból. Jelenések, 18:4 - És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: 5 - Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
@istvan6856
@istvan6856 Жыл бұрын
Kedves embertàrsaim ! YEHSUÀ soha nem alapìtott vallàsokat. A katòlikus vallàs egy Isten kàromlò ember gyàrtott vallàs, vilàg mèretü szekta. Antikrisztus. Mindenbe mást tesz ami a Teremtője akarata. Csak két egyszerü példa a lázadásotokra: Máté, 23:9 - Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. 10 - Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. De rengeteg példa van erre, az-az mindent azért is másképp tesztek ahogyan Teremtő Atyánk azt kéri elvátja vagy megparancsolja. A 10 parancsolatot átírjátok igy nem tarjátok meg azt. A SABBATH-ból vas+ár+🌞-ot csináltok.Tehát ☀️-ot miséztek azt emelgetve a szoknyás fiuk, a parázna aszonykák. Kik vagytok ti ? Mit képzeltek magatokról ? Az ítélet kimondva rátok ; Malakiás, 4:1 - Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és [olyanná] lesz minden kevély és minden gonosztevő, [mint] a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat. Szolgatársatok. Jelenések, 22:15 - De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind a ki szereti és szólja a hazugságot. Jelenések, 21:8 - A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban [lesz], a mi a második halál. Jelenések, 20:14 - A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava. 15 - És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték. Erröl miért nem csevegtek, ez tabú !? Én egyszerü ember kérlek benneteket halgassátok meg az angyal figyelmeztetését, fogadjátok azt el és meneküljetek a katólokus/ortodox, muzulmàn vatikáni és Meccai bálványozó vallásokból. Jelenések, 18:4 - És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: 5 - Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
@peterlaczko1006
@peterlaczko1006 Жыл бұрын
@oroszivan5015
@oroszivan5015 2 жыл бұрын
Dér Katalin könyvét a Jelenések Könyvéről nagyon ajanlom mindenkinek. Es az ugyanebben a temaban tartott előadassorozatát a Maria radioban. Archivumban elerhető. Ha beütitek a keresőbe: dér katalin jelenések könyve maria radió, akkor megtalaljátok
@martapeter4502
@martapeter4502 2 жыл бұрын
Szep almokat rozsas almokat kivanok angyal szal hozad fuledbe sugjak szep almokat Peter marta angliabol ❣️🤎💋❤️‍🩹❤️‍🩹💕💘💘💘💟💘💓💓💓🥱🥱😙
@ferencnagy7765
@ferencnagy7765 2 жыл бұрын
Ámen
@ferencnagy7765
@ferencnagy7765 2 жыл бұрын
Ámen. Hála istennek. Aldjuk Jézus Krisztus. Dicsertesek Jézus Krisztus most és mind örökkön örökké Ámen
@zene6072
@zene6072 2 жыл бұрын
Nem kell ehhez Párizsba menni. Itthon is elég gyakori. 30 éve szolgáltam Nagykanizsán gyerekként ott is rengeteg gyógyulás történt. Tömő utcába is rengeteg. De amit mondtok teljesen helytálló csinálni kell. A legrosszabb, hogy a papok idegenkednek tőle. Bp-en teszem azt van 100 plébánia és ha 5-ba tudsz ilyenre rávenni papot sokat mondok. Sőt nálunk hirdeti a plébános, hogy nincsenek csodák. Nem kell ilyen irányba elmenni. Ha valaki kemény munkával felnevel 4 gyereket az a csoda, nem kell más. Szóval legnagyobb segítség az lenne ha egy püspöki körlevél jönne, hogy kötelezően alakítsanak ki karizmatikus csoportokat, hívek bevonásával történő közbenjáró szolgálatot....stb.
@Veronika-ro1bx
@Veronika-ro1bx 2 жыл бұрын
Szeretnék imát kérni jogért, igazságért, örökség érvényesítéséért. Köszönöm.
@rozsakaczor1580
@rozsakaczor1580 2 жыл бұрын
Köszönjük az Urnak a csodálatos gyógyításokat. Köszönjük a közvetítésben résztvevőknek is a segítséget. Az én Unokám Veronika is le van bénulva, már 12- éve. Kérem az Urat, hogy Őt is gyògyítsa meg. Áldunk és imádunk Uram. Hálát adunk Neked Uram!. Ámen.🙏🙏🙏🙏✝️
@kingaberlakovich5585
@kingaberlakovich5585 2 жыл бұрын
Nagyon jó előadás! Köszönöm ! Egyre logikusabbnak tűnik a jelen jó pár jelensége ( EU, Önmegvalósítás , Egocentrizmus , a sok depresszió, válás, hedonizmus …stb. ) . Egy valami biztos, Isten fog győzni ! 🙏🏻🙏🏻🙏🏻
@marianagy7861
@marianagy7861 2 жыл бұрын
a jelenések könyvének ezen magyarázata hamis és hazugság!!!!!!
@jolanvass4377
@jolanvass4377 3 жыл бұрын
Jézusom bízom benned
@jolanvass4377
@jolanvass4377 3 жыл бұрын
Miért nem ismeri el a Vatikán hivatalosan a jeleneseket, koszonom
@agnesbaloghnelovas8778
@agnesbaloghnelovas8778 2 жыл бұрын
Én úgy tudom, hogy azért, mert még tartanak a jelenések.
@hurrausznitanulok774
@hurrausznitanulok774 3 жыл бұрын
Püspök Atya....egy Atya van....fent a Mennyben❤
@lelekgyogyitomisszio
@lelekgyogyitomisszio 3 жыл бұрын
Hol lehet közösen imádkozni Mijoval' mert a közvetítés megszakadt. Köszönöm. 🥰🙏❤
@zsuzsannanagy5872
@zsuzsannanagy5872 3 жыл бұрын
Isten áldja a ķözremüködőket.🙏
@Veronika-ro1bx
@Veronika-ro1bx 3 жыл бұрын
Székely János a magyarok ellensége és a jogtalanság szószólója.
@istvannetricz4110
@istvannetricz4110 3 жыл бұрын
Nekem is voltak látomásaim , amik a COVID- hoz köthető, 2019-ben oktober , és még egy hatalmas széles tűz ami a világot tönkre teszi . középen óriási magasba nyúló tűzláng, benne a nagyon nagy kereszt , Mondogattam ott van a megfeszített Jézus . 2020 márc. Van már több jel is amit láttam , Szeretettel mindenkinek .
@istvannetricz4110
@istvannetricz4110 2 жыл бұрын
@Kálmánka Herczegszántói , Képzelje el , meg tőrtént valóság volt . amit írtam csak egy kevéske .
@TheTerke
@TheTerke 2 жыл бұрын
nekem meg tapasztalataim voltak s a próféciáim is beteljesedtek
@elizabethbalassa-dewit3429
@elizabethbalassa-dewit3429 3 жыл бұрын
Marana Tha! Jöjj el, Urunk, várunk! :) Csodalatos Jézusunk!
@magdolnahadnagy5370
@magdolnahadnagy5370 3 жыл бұрын
DICSŐSĖG MENYBEN AZ ISTENNEK !
@Proverbs3198
@Proverbs3198 3 жыл бұрын
Mária halott, ott van a sÍrja Jeruzsálemben. A katolikusok egy halotthoz imádkoznak, ami súlyos okkultizmus és bálványimádás.
@laren5066
@laren5066 3 жыл бұрын
a sír üres húgyagyúkám :-)
@Proverbs3198
@Proverbs3198 3 жыл бұрын
@@laren5066 A helye, ahova Máriát eltemették, még mindig ott van. Ha pedig ott van, az azt jelenti, hogy valamikor meghalt és eltemették.
@laren5066
@laren5066 3 жыл бұрын
@@Proverbs3198 Meghalt és eltemették valóban. De utána mennyei énekeket hallottak a sírból, ezért felnyitottá, de csak rózsákat találtak benne. Testben való elragadtatásról olvasni a Bibliában több helyen is. Jézus Édesanyja meg aligha lehet kisebb bármely prófétánál.
@zsoltk4718
@zsoltk4718 2 жыл бұрын
@@laren5066 "De utána mennyei énekeket hallottak a sírból, ezért felnyitottá, de csak rózsákat találtak benne." - ez pusztán csak legenda. Semmi alapja nincs. "Testben való elragadtatásról olvasni a Bibliában több helyen is." - márminthogy Mária testben való elragadtatásáról? Hmmm.... egyetlenegy helyen nem olvasni ilyet. A SzentÍrás egyáltalán nem foglalkozik Mária elköltözéséről.
@laren5066
@laren5066 2 жыл бұрын
@@zsoltk4718 Mivel Mária később költözött a Mennybe, minthogy a Szentírást lezárták a jelenések könyvével és az utolsó apostol is meghalt, egyedüliként természetes halállal. Többit ugye kivégezték. Jézus elküldte nekünk a Szentlelket, azzal az ígéretével, hogy a Szentlélek fog elvezetni minden további Igazságra, hiszen a Bibliában nincs benne minden. Mária személye, mint Jézus Édesanyja már önmagában meghaladja a szektások vagyis a sátánt szolgálók ellenszenvét. Főleg, hogy sátánt végül Mária fogja eltaposni. Egy ember.... ennél nagyobb szégyene nem is lehetne neki. Nem véletlen,hogy minden szinten ócsárolja Máriát (amíg teheti) és híveit is erre biztatja. Te is ezért fecsegsz Mária ellen! Mária Mennybe menetelének valódisága később igazolódott. Igazolt Mária jelenések, Szeplőtlen szíve, megannyi csoda, melyek Jézushoz vezetik a hívőt. Valójában nincs olyan e földkerekségen ahol ne lett volna Mária jelenések gyümölcseként megtért tömegek.
@evapinzka909
@evapinzka909 3 жыл бұрын
Nem kell tulzasba vinni,ha te erzed a szivedben Isten jelenletet,fenyet akkor megerkeztel,,,,es eh mindenkor megsegit,,,nem kell hangoskodni,o az egyszeru embereket szereti,aki melden a lelkebol tud szeretn,es tud ovele beszelni,,,,Amen❤🌈🙏😇🤗💖
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
Az a szegény,vak,mezítelen asszony úgy fogja azt az élettelen szobrot mintha az élete múlna rajta. Hós 13:2 Most is többítik bűneiket és csinálnak maguknak öntött képeket az ő ezüstjükből, bálványokat az ő eszük szerint. Képfaragók csinálmánya mindaz! Róluk mondják: Emberek, akik áldoznak, borjúkat csókolnak! 2Kor 6:16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nekik Istenük, és ők én népem lesznek. Akiben benne lakik az Isten annak nincs szüksége hogy élettelen szobrokat fogdosson ,attól várva valami segítséget,irgalmat. Tényleg szemük van de nem látnak,fülük de nem hallanak.Hozzájuk lesznek hasonlóak akik bíznak bennük.
@zene6072
@zene6072 3 жыл бұрын
"Akiben benne lakik az Isten annak nincs szüksége hogy élettelen szobrokat fogdosson" Vannak igazságok abban amit írsz. Viszont nem csak olyan keresztények vannak akik az életszentség magas fokán vannak. A katolikusok 1.1 milliárdan vannak. Gyanítom ennek a 70% vasárnapi keresztény. Bemegy egy templomba vasárnap, majd később egész héten nem gondol Istenre. Ő nem ismeri fel a benne lakozó Istent és nincs vele élő Istenkapcsolata. Kell sok sok szobor meg kegytárgy, meg szentek tanítása neki amik Istenre terelik a gondolatát és átlendítik. Ez pedig jó dolog. Béri László Renátó Kármelita atyát idézve: Nagyon gáz amikor egy keresztény még 20 évvel a megtérése után is csak ott jár, hogy elmegy Medzsugorjéba évente és abból próbál élni egész évben. Nincs benső Istenkapcsolata. Isten egy távoli valaki. Én is voltam ott. Fantasztikus hely. Semmi baj nincs vele. De olyan mint amikor véletlen részt vettem egy olyan prédikátor 1 órás előadásán aki pogányokat akart megtéríteni, nekem az semmiről se szólt. Bálványok? Van fényképed bármilyen családtagodról, leborulsz előtte? Aligha. Ha Jézus idejében valaki lefestette volna Jézust majd betette volna egy templomba az baj lenne? Aligha. És ha ránézel erre a festményre a vászon jut eszedbe és az olajfesték ami előtt leborulsz vagy az élő Isten? Ez nem bálványimádás! "Na de ott vannak a szobrok." Hát sajnos az 1.1 milliárd katolikusból bizony tényleg van sok akik nem kezelik helyén. "Tied mindenem Mária, csak érted élek, te vagy a mindenség" bizony én is hallottam 2 hete ilyen dalt egy fiatal most megtért katolikus kis srác tollából és gitárjából. Ettől még nem ez az egyház álláspontja te meg összemosod. A protestánsok katolikusok csak 1000 évvel le vannak maradva. Nem akarok sértő lenni, de rengeteg protestáns könyvet olvasok, mert bizony ott is rengeteg Istennel betöltekezett ember van. S el el csípek olyat amiben a protestánsok nem hisznek, nem akarnak hinni és mégis megtörténik az életükben. 1, "Megjelent előttem Kathrin Kuhlman és tanított. Hallottam más testvérektől, hogy neki Bonnke jelent meg. Nem akartam nem is imádtam mint a katolikusok, meg is tagadtam, de jött hétről hétre és a Szentlélek betöltött és elképesztő tempóban fejlődtem." Aham, miért mivelünk nem ez történik? 2, Protestáns írás: "Fent jártam a mennyben, mindenkivel találkoztam aki már meghalt, de XY pásztor nem volt ott. Ő ne lenne ott? Egész életét az Úrnak szentelte, prófétált, ha Ő nem akkor ki nem juthat be? Hisz a Róma 10 mondja aki hisz Jézusban és vallja, hogy feltámadt üdvözül. De az Úr a szívek Ismerője, hát akkor Ő nem jutott be..." Hahó ott lesz Ő csak valahol ledolgozza a képmutatását, kevélységét. Purgatóriumnak hívják. Ne feledjük a papok pásztorok később jutnak be mint az utcanők. Miért? Mert ez utóbbiak alázata nagy semmit nem tett és ezt tudja. A pap odaszánta egész életét másokhoz képest, neki járnak dolgok. Ezzel én se más se tud sokat kezdeni, tudjuk, hogy többet teszünk másoknál. Kevés az a hitben előre haladt aki nem fog ott sokat tölteni. Azt hisszük a farizeusi példa ránk nem vonatkozik. Nem így van!!!!! Megkérdezhetem tőled, hogy az utcanők hamarabb jutnak be mint a farizeusok akkor a farizeusok addig hol vannak? Bejutnak majd, de hol vannak? Nem kell félni kimondani a purgatórium szót csak mert az túl Katolikus. Hívd egy helynek ahol megtisztulnak pl: Tisztítóhely. ;) Eddig is hosszan írtam, nem akarom folytatni. Jöhetsz olyannal, hogy a "bűneiket háta mögé vette arról meg nem emlékezik" - akkor hogy létezhet hely ahol mégis megemlékezik. Nos ez az idézet csak azokra a keresztényekre igaz akik nem mondanak ellen ennek a résznek: "ha a törvényben keresitek az Igazzá válást elszakadtok Krisztustól és elveszítitek kegyelmét" tehát ha megtértél és még mindig abban látod életszentségedet, hogy hány törvényt tartasz be és voltál-e misén, akkor elveszíted Krisztust. Mert ő tett téged Igazzá vére által nem pedig önmegváltás zajlik. Ha épp megcsaltad a feleséged akkor is Igaz vagy Isten szemében és kegyelmi állapotban. Ha a törvény szerint szeretnéd ezt felmérni akkor elveszted a kegyelmi állapotod. Attól függetlenül, hogy a törvény jó és Misére járni fontos!!!!! De nem a szentséged mértéke se nem az üdvösséged függvénye. Kevés a keresztény aki elkerüli a purgatóriumot, mert még mindig zsidóként élnek és önmagukat akarják megváltani. "ha betartod a törvényeket akkor megszentelődsz megismerheted Istent és elnyered az üdvösséged" ez a tan van mindenhol jelen. S ez nem kereszténység. Helyesen így van: Krisztusban megigazultál, üdvösséged van, Ő megismerteti veled az Atyát, életszentségre tanít (s a törvényeket betartod majd).
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
@@zene6072 Mint ahogy írta van sok ember akinek csak évente párszor jut eszébe Isten ,Jézus. A kérdés az hogy ők ettől keresztények,Jézuséi.Nem mondanám feltétlenül,Jézus mond olyat hogy nem ismerlek titeket. Hogy nagyon sok szobor kell az ilyeneknek,én azt mondom egy is sok. De aki nem Krisztusé az szoborral vagy szobor nélkül is elkárhozik. Ilyen nincs a bibliában hogy szobrokkal kell erősíteni gyenge hívőket.A szobrok ,kegytárgyak az ördögtől valók. Isten szellem(rosz fordítás szerint lélek) és Őt szellemben kell imádni. Szobrok ,tárgyak nemhogy közelebb vinnének Istenhez hanem bűn. A középkorban Dunát lehetett volna rekeszteni a szobrokkal ,kegytárgyakkal és ennek ellenére nem egy igaz szeretetteljes katalikus rendszert látunk hanem egy nagyon sötét ,gonoszat. Gonosz pénzéhes pápák,bíborosok akik hatalomért ,pénzért mindenre képesek voltak,pénzért árulták a bünbocsánatot amit nem is tudtak megadni mert nem volt a hatalmukban. Embereket öltek máglyán ,kínoztak az inkvizícióban. Ez nem Isten. Tehát a szobor ,kegytárgy nem jobbít hanem rombol. A medzsugoráról a bibliai véleményem ez. Máriának olyan pozíciót,funkciót tulajdonít a katolikus vallás ami biblia ellenes. Az apostoli levelekben egyszer sem említik Máriát,nem jelent meg senkinek. Ha Isten fontosnak tartotta volna akkor sokszór írtak volna róla ,de nem így van. A mária kultusz és a kapcsolódó helyek nem Istentől vannak hisz egy Bibliával ellentétes meggyőződést erősítenek. Jézus azt mondja minden hatalom nekem adatott. Máriának már nem maradt. Igen Mária Jézusnak testileg anyja de nem kell bibliával ellentétes tanokat hirdetni róla. Ha Máriáról akar tudni keresse ki az igehelyeket Máriáról a bibliában ahol szerepel és minden fontosat megtud róla amit Isten az embereknek közölni akart. A többi hszugság,sátáni megtévesztés. Ne tégy a bibliához és ne vegyél el belőle .Ez fő szabály.Ha már ezt kezdőként áthágja az a saját eszére támaszkodik. Tehát a mezsugora sem álta ki az Ige próbáját. A családtag képe előt normális ember nem borul le de sok Biblia ellenes dolog lehet vele kapcsolatban . Pl csókolgatják a fényképet ,a ház legfőbb helyére teszik és arannyal ,virággal díszítik. Maguknál hordják mint szerencse hozót stb. Ha lefestették volna Jézust és betették volna a jeruzsálemi templomba ,azt megkövezték volna. Jézusról készült kép nem Jézus. Pl Jézus gyógyít az állitolagos kép nem. Nincs összefüggés Jézus Isten fia ,a kép egy darab papír. A bibliát Isten iratts le,ne nincs szó benne hogy Jézus milyen magas volt,hány kg,milyen haja ,szeme volt. Miért ? Mert Isten nem tartotta fontosnak és nem akarta hogy ezzel foglalkozzanak. Ezért is tiltja a törvény szobrok ,képek vallásos használatát. Aki megtért Bibliai módon az nem énekli hogy Mária tiéd a mindenség. Itt is fogalom zavar van. Purgatórium kérdése. Egyszerű. Mit ír az ige ? Semmit. Akkor nem teszek hozzá. Nem létezik purgatórium.Ez katolikus tévtanítás a lelkiismeret megnyugtatására. Hasonló mint a reinkarnáció. Ha most nem sikerült,majd sikerül a következő életben. Látható mindkettőben az ördögi hasonlóság. A mise témát hasonlóan kell a Bibliával megvizsgálni. Mit ír az Újszövetség a miséről,hol szerepel benne. Nem szerepel sehol és nem ír róla. Ha fontos lenne a mise az átváltoztatás akkor erről írnának az apostolok. Ha nincs a bibliában akkor a jó keresztény elutasítja mert az ige tekintélye minden felett van. Az ostya nem Jézus hisz tészta. Jézus pedig a mennyben van. Nem tudja a pap átlényegíteni .
@zene6072
@zene6072 3 жыл бұрын
@@istvannorbertferi3351 te csak egy mantrát mondogatsz, de nem tanulmányozod se az írást se nem gondolkozol azon amit írtam. Elveszel a bibliából részeket. S közben azt mondod, ne tegyünk hozzá. Te veszed el. Nem mi teszünk hozzá. Leírtam egy példát a purgatóriumról, át se gondoltad. Máriáról is van szó a bibliában. Sőt azt mondja Jánosnak ez a te anyád. Nem fejtegetem mit jelent ez mert egyik füleden be másikon ki. "Jézus azt mondja minden hatalom nekem adatott." Igen, amit utána az apostolokra, szentekre ruházott. "Íme, hatalmat adtam nektek" Szeretsz kiragadni részeket a bibliából. És bár most is cáfoltam amit írtál, tényekkel idézetekkel. Tolni fogod újra a mantrádat. Inkviciót hozod fel ami azért érdekes, mert a kb 40,000 inkvizíciós esetből állami volt 36000, a maradék 4000-ből 1200 Katolikus a maradék protestáns. Ez történelem nem vallási kérdés. Most, hogy ezt a tényeket elmondtam, nem fog érdekelni legközelebb is a katolikusoknak osztod majd az inkvizíciós szerepet. Holott ti protestánsoknál van a gerenda nálunk meg a szálka. Idézek egy történelem könyvből: A valóságban Kálvin sem csak elűzte Genfből azokat, akik nem osztották nézeteit, hanem engedélyezte, és néhány esetben meg is parancsolta másoknak, hogy végezzenek ki „eretnekeket” (pl. Jacques Gouet, megkínozták és lefejezték 1547-ben; Szervét Mihály, máglyán égették meg 1553-ban). Angliában és írországban a reformátorok belekezdtek saját könyörtelen inkvizícióikba és kivégzéseikbe. Óvatos becslések szerint is angol és ír katolikusok ezreit ítélték halálra - sokakat közülük felakasztottak, felkoncoltak és felnégyeltek -, azért, mert katolikus hitüket gyakorolták, és visszautasították azt, hogy protestánssá legyenek. Jöhetnek megint a felszínes idézetek, várom.
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
@@zene6072 Lassan 25 éve olvasgatom a Bibliát. Nem azért irogattam itt hogy vitatkozzam ,vagy unatkozom . Van olyan út ami igaznak látszik ,de a halálba visz. Ezért neken nincs más vita alap mint az ige. Hogy rövidre vágjuk a nézeteltéréseket írjon igehelyeket amik alátámasszák pl a purgatirium létezését és Mária társmegváltói funkcióját,vagy pl arról hogy Mária nem halt meg testileg,vagy egész életében szűz volt holott volt férje és Jézus születése után is vele élt. Én nem találok ezek alátamasztására igéket. Csak igét várok bizonyítéknak . Katolikus pápak,emberek tanításait ,dogmáit ,látomásokat amit az ige nem támaszt alá azt sem fogadom el. 2Kor 11:14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Tehán csak az Ige legyen bíró. Jézus azért mondta Jánosnak hogy a te anyád ,hogy viseljen rá gondot. De ezt csak neki mondta ,nem Péternek,nem önnek,nem nekem vagy a katolikus embereknek
@zene6072
@zene6072 3 жыл бұрын
@@istvannorbertferi3351 Már írtam a purgatóriumra idézetet, nem reagáltál. Nincs kedvem ugyanazokat újra újra leírni
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
Ha az újszövetségben megkeressük a Máriával kapcsolatos igehelyeket akkor azt látjuk hogy 32 helyen fordul elő ,de csak az evangéliumokban. Az apostolok cselekedetei könyvben és az apostoli levelekben egyszer sem. Ebből látható mennyire hansúlyozta Isten és az apostolok és mennyire hangsúlyozza Máriát a Katolikus vallás. Ha akkora jelentőséget tulajdonítana Máriának Isten az újszövetségben mint a katolikus vallás ,akkor mindenhol Máriáról mint közbenjáróról,stb írnának az apostoli levelekben ,de szó sincs erről. A Máriához köthető tanok sehol nincsenek említve az apostoli levelekben. Mit jelenthet ez vagy hogy téved a Isten igéje a Biblia,amit rögtön kizárhatunk vagy a katolikus vallás építette fel ezeket a Bibliától függetlenül. Mivel csak ez maradt ,ezt kell elfogadni. Ne tégy az Igéhez,és ne vegyél el belőle. A Biblia régebbi mint a katolikus vallás ,az Isteni tekintélye is nagyobb. Nem lehet két úton járni. Szűz Mária az Újszövetség írása szerint még nem támadt fel testben.Így üzenni sem tud. Egyetlen igehely sem támasztja alá hogy ezt kell várni,vagy erre kell figyelni. Isten a Szent Lélek által üzen. A Bibliában nincs írva hogy Mária üzen. Isten úgy viszonyul a beszédéhez hogy minden neve fölé magasztalta. Zsolt 138:2 Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet. Ha Isten beszéde az Ő nevei fölé van magasztalva ,akkor miből gondolják hogy pápák,vallási emberek hozzátoldhatnak,félremagyarázhatják. Az Ige tekintélye nagyobb mint a Vatikán,nagyobb mint a pápák. Jel 22:18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; Ezért is egyre súlytalanabb,hatástalanabb a katolikus vallás hatása a hétköznapi emberekre. Valami nemű külső politikai,intézményi hatása van,de nem só. A só ha ízét veszti nem jó semmire. Ha a Mária dolgokban vannak is átélések,találkozások,jelek és csodák,ez nem jelenti hogy Istentől van. Hisz arra figyelmeztet az Isten beszéde hogyha a hamis próféta beszéda bekövetkezik akkor se fogadd el ,mert mást tanít mint az ige. Tehát az érzések,átélések nem bizonyítékok ha nem eggyeztethető össze az Igével. 2Kor 11:14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
@miklosneglasz7637
@miklosneglasz7637 3 жыл бұрын
István Norbert Feri nagyon egyetértek minden szavával,az a legszomorúbb ,hogy sajnos sok,sok tudatlan jóhiszemű embert eltérítenek és csak az Úr kegyelmébe bízhatunk.hogy a tudatlanság idejét elnézi de kérjük,hogy térjenek meg, próbálkozom én is de kemény falakba ütközöm......
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
@@miklosneglasz7637 Sajnos mikor egy vallás és tagjaik megengedik maguknak azt hogy eltérnek az igétől és más forrásból pl hagyományt,pápai rendelésekeket,más irományokat a Biblia tekintélyének szintjére emelnek ,akkor már nehéz érvelni mert nem fogadják el a Biblia mindenfelett álló véleményét. Ráadásul a szivükben,elmélyükben kiépíti az ördög az okoskodásokat,logikákat,magaslatokat az Isten ismerete ellen. A romlás kezdete az ige elutasítása.pl a szobrok szerepe a katalikus vallásban támogatott,holott az ige eredeti szövegben arról ír hogy ne boruljanak le előtte és ne szolgáljanak a azobornak. Ezzel szembe menve leborulnak,letérdelnek előtte. És szolgálnak a szobornak ,öltöztetik és virágot raknak oda,körmenetben kiemelt pozícióban viszik,sétáltarják . És egyetemet végzett papok ,vezetőik nem látják ezt meg számtalan más dologgal együtt. Róm 1:22 Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek; Róm 1:23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. Róm 1:24 Annak okáért adta is őket az Isten szívük kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék; És nem értik miért van annyi homoszexualitás,pedofilia közöttük. 2Kor 4:4 Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe. Akik szobrokban találják meg "Jézust" "istent" azok Biztos nem ismerték meg Őt mert akkor nem szobrokat csokolgatnának,hurcobálnának. Az igét tudják idézni,Jézus nevét is hallották és mondják ,de hogy nem ismerik Őt az biztos. Aki a feltámadott Jézust ismeri és vele jár az nem csókolgatja a pápa kezét,nem halottak csontjaiban keresi az áldást,nem Máriához imádkozik,nem rózsafüzérrel imádkozza 100 szor ugyanazt ,mintha Isten elsőre nem értené. Sajnos a katolikus vallás ad egy hamis biztonság érzetet az embereknek ami veszélyes. Sajnos ördögi erődítmények tartják fogva akik a bibliától idegen katolikus tanításokban hívőket. Emberi szóval nem lehet meghatni őket bizonyíték rá a majd 2000 éves sötét,véres múljuk ami telve volt a hatalommal,világgal való összefonodással,kínzással,máglyával,üldözéssel,és még számtalan gonoszsággal. Imádkozással,és gonosz szellemek megkötözésével ,elüzésével ,böjtöléssel lehet őket az igazság megismerése felé terelni őket. Luk 11:20 Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa. Luk 11:21 Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, amije van, békességben van; Luk 11:22 De mikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és amit tőle zsákmányol, elosztja. Luk 11:23 Aki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol......
@zene6072
@zene6072 3 жыл бұрын
"Szűz Mária az Újszövetség írása szerint még nem támadt fel testben.Így üzenni sem tud." Mi az összefüggés? Angyalok emberként jelentek meg Ábrahámnak. Mózes és illés beszélt Jézushoz a hegyen Péter meg sátrat akart készíteni neki. S bár Illés testben ment fel, Mózes meghalt és a testén civakodtak mint tudjuk. " Isten igéje a Biblia, amit rögtön kizárhatunk vagy a katolikus vallás építette fel ezeket a Bibliától függetlenül." Fura, hogy azzal a bibliával érvelsz amit a katolikusok állítottak össze 397-ben zsinaton. Addigra már volt 2 Mária templom és egy csomó egyéb szentnek szentelt. Pl szent János. 270-ben már papiruszokról marad feljegyzés imáról amiben szerepel Mária mint oltalmazó. Érdekes, hogy a jelenések könyvét idézed ami az 5. századig nem volt az írások része, mert "gyanús volt" De a zsinaton hozzácsapták.
@csabamuskovits8810
@csabamuskovits8810 2 жыл бұрын
@@zene6072 NAGY TÉVEDÉSBEN VAGY! UGYANIS A SZŰZANYÁT JÉZUS KRISZTUS FEL VITTE A MENNYBE. Lásd: Rózsafűzér: Dicsősséges titok - 4. aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett, 5. aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott.
@zene6072
@zene6072 2 жыл бұрын
Idézz pontos igehelyek kérlek erről a bibliából.
@gergelymiczak1334
@gergelymiczak1334 3 жыл бұрын
Aszerint amit a püspök úr mond a Jelenések könyvéből már az összes prófécia bekövetkezett. Ez hatalmas tévedés! Én katolikus vagyok de ezt hallgatni is rossz volt. Teljesen semmissé veszi a Jelenések könyvét!
@nemgyuri
@nemgyuri 2 жыл бұрын
Ha valaki beírja, hogy "én katolikus vagyok", az már biblia-szakértővé is válik egyszerre? Én eddig azt hittem ehhez legalább hittudományi tanulmányok szükségesek.
@oroszivan5015
@oroszivan5015 2 жыл бұрын
Dér Katalin könyvét a Jelenések Könyvéről nagyon ajanlom mindenkinek. Es az ugyanebben a temaban tartott előadassorozatát a Maria radioban. Archivumban elerhető. Ha beütitek a keresőbe: dér katalin jelenések könyve maria radió, akkor megtalaljátok
@gergelymiczak1334
@gergelymiczak1334 3 жыл бұрын
Nem értem miért kell a Jelenések könyvének minden szaváról azt feltételezni, hogy szimbolikus! Az Isten miért adna nekünk embereknek olyan próféciát amit senki sem ért??? Egyáltalán miből gondolja a kedves püspök atya, hogy azt amibe már sokaknak beletört a bicskája Ő jól magyarázza? Nem gondolnám, hogy ki kell forgatni ezeket a próféciákat és mindegyiket csupán szimbolikusnak tartani.
@useryoutube-8c
@useryoutube-8c 3 жыл бұрын
Nagyon hálás vagyok, hogy ezeket a videókat utólag is megnézhetem, átelmélkedhetem. Isten áldása kísérje munkájukat!
@zoliv6949
@zoliv6949 3 жыл бұрын
A Mária jelenéseknek mi a bibliai alapja?
@klaranemes7507
@klaranemes7507 3 жыл бұрын
masodikeljovetel.hu/megtudhatjuk-pontosan-hol-szerepel-latnokno-szentirasban
@zoliv6949
@zoliv6949 3 жыл бұрын
@@klaranemes7507 Kedves Nemes Klára! A link amelyre utalt válaszként a végidők hetedik prófétájára, mint a végidők hetedik angyalára vonatkozik. Ez még jobban megkavart, mert akkor, nem is Mária jelenés volt, hanem angyali, esetleg prófétai?
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
Ha az újszövetségben megkeressük a Máriával kapcsolatos igehelyeket akkor azt látjuk hogy 32 helyen fordul elő ,de csak az evangéliumokban. Az apostolok cselekedetei könyvben és az apostoli levelekben egyszer sem. Ebből látható mennyire hansúlyozta Isten és az apostolok és mennyire hangsúlyozza Máriát a Katolikus vallás. Ha akkora jelentőséget tulajdonítana Máriának Isten az újszövetségben mint a katolikus vallás ,akkor mindenhol Máriáról mint közbenjáróról,stb írnának az apostoli levelekben ,de szó sincs erről. A Máriához köthető tanok sehol nincsenek említve az apostoli levelekben. Mit jelenthet ez vagy hogy téved a Isten igéje a Biblia,amit rögtön kizárhatunk vagy a katolikus vallás építette fel ezeket a Bibliától függetlenül. Mivel csak ez maradt ,ezt kell elfogadni. Ne tégy az Igéhez,és ne vegyél el belőle. A Biblia régebbi mint a katolikus vallás ,az Isteni tekintélye is nagyobb. Nem lehet két úton járni. Szűz Mária az Újszövetség írása szerint még nem támadt fel testben.Így üzenni sem tud. Egyetlen igehely sem támasztja alá hogy ezt kell várni,vagy erre kell figyelni. Isten a Szent Lélek által üzen. A Bibliában nincs írva hogy Mária üzen. Isten úgy viszonyul a beszédéhez hogy minden neve fölé magasztalta. Zsolt 138:2 Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet. Ha Isten beszéde az Ő nevei fölé van magasztalva ,akkor miből gondolják hogy pápák,vallási emberek hozzátoldhatnak,félremagyarázhatják. Az Ige tekintélye nagyobb mint a Vatikán,nagyobb mint a pápák. Jel 22:18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; Ezért is egyre súlytalanabb,hatástalanabb a katolikus vallás hatása a hétköznapi emberekre. Valami nemű külső politikai,intézményi hatása van,de nem só. A só ha ízét veszti nem jó semmire. Ha a Mária dolgokban vannak is átélések,találkozások,jelek és csodák,ez nem jelenti hogy Istentől van. Hisz arra figyelmeztet az Isten beszéde hogyha a hamis próféta beszéda bekövetkezik akkor se fogadd el ,mert mást tanít mint az ige. Tehát az érzések,átélések nem bizonyítékok ha nem eggyeztethető össze az Igével. 2Kor 11:14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
@zoliv6949
@zoliv6949 3 жыл бұрын
@@istvannorbertferi3351 köszönöm szépen a Szentírás szerinti konkrét és lényegre törő válaszát. Bárcsak az egészségmegőrzés tekintetében is az áldott orvosra, a megváltó Jézus Krisztusra, az élet és halál urára tudnának figyelni hívő testvéreink. Benne lenne teljes bizodalmuk és hitük, és nem holmi oltásban. "Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok." (Mt 10:30-31)
@istvannorbertferi3351
@istvannorbertferi3351 3 жыл бұрын
@@zoliv6949 A keresztények életében fontos hogy a Bibliát lélek(eredetiben szellem ) szerint olvassák,értelmezzék és ne test szerint.Ez nagyon fontos. Ha már a katalikus témánál vagyunk,ők tanulják,értelmezik a bibliát de sajnos test szerint .De test szerint való értelmezés öl,míg a lélek szerinti elevenít. Ezt onnan látni hogy a majd 2000 éves létezése óta lepaktált a világi állammal.Politikai,gazdasági,katonai hatalmat épített ki,tiltotta a tagok házasságát,máglyán égette az embereket,inkvizíció ,kínzás ,erőszakos térítés,zsidókat üldöztek,szankcionáltak,tudományellenesek voltak,Biblia olvasását tiltották,halott kultusz,égkirálynője és bálványkultusz.Homoszexualitás,pedofília és még Isten tudja mennyi gonoszság van a számlájukon. Betű és test szerinti biblia értelmezésük odáig fajult,hogy pl kiherélték magukat mert Jézus azt mondta boldogok a heréltek,meg jobb hogy kéz nélkül mennyen a mennybe mint kézzel a pokolba. Volt olyan apáca aki úgy gondolta az a menő Isten előtt ha nem fürdik. Kb 20 évig nem fürdött ,a tetveket gyöngyöknek nézte az éhségtől meg a tébolytól.Pénzért árulták a bűnbocsánati cédulákat.A papok és apácák lakhelye alatt alagutak voltak ahol a paraznaságtól megszületett gyerekek holtesteit ásták el titokban. Sajnos a sátánt testesítették meg és Jézus sem mondta rájuk hogy ismerlek benneteket. Ezért is mondják hogy sötét középkor. Isten nevében űzték a sátán dolgait. Az oltásra áttérve nem mindenki egyformán gondolkodik. És nem mindenki egyformán hisz. Van aki szed gyógyszert ,van aki abban hisz hogy nem kell. Hitről hitre,és dicsőségről dicsőségre jutunk ha élő kapcsolatunk van a BibliaimJézussal a Szent Szellem által.. Isten nem vádol,nem kárhoztat hanem megigazít. Dávid király is volt parázna és gyilkos ,mégis Isten szive szerint való férfiúként gondolunk rá. Mert még a bűnök ellenére is nyitott volt Isten felé,mert tudta hogy csak ő tudja megigazítani,megszabadítani. Megalázta magát Istene előtt,mindig az Ő beszédének adott igazat.
@borbalajuhasz1819
@borbalajuhasz1819 3 жыл бұрын
AMEN AMEN AMEN ÉGI ÉDESANYÁNK IMÁDKOZZÁL ÉRTÜNK KÖSZÖNÖM szépen Gyönyörű szép Áldott ÉDESANYÁNK Kérlek erősítsed meg Szívemet. Hogy Csak neked éljek IMÁDOTT JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT Érettünk az Emberiség rossz úton jár Áldott Békés Szeretetteljes amit tőletek kapunk nagyon jó lenne még több Embert felébrednek hogy Őszinte Szívből nyiljanak meg Szeretettel IMA IMA IMA ÖRÖKÖN ÖRÖKÉ ISTENNEK HÁLA 🙏🙏🙏💗💗💗
@erikabakos2389
@erikabakos2389 3 жыл бұрын
Nagy nagy köszönet azèrt, hogy felkerült a csoportba ès nem csak èlőben nèzhető.
@elisabetafenics1479
@elisabetafenics1479 3 жыл бұрын
Nagyon halasak vagyunk a Szuz Maria Egi edes anyank jeleire kovessuk az Ur Jezus Krisztust es kerjuk Aldasat reank!🙏🏻🙏🏻
@zsoltk4718
@zsoltk4718 2 жыл бұрын
Nahát erre mit is mondhatnék... sírjak vagy nevessek... inkább nem mondok rá semmit.
@evabordanemagyar2189
@evabordanemagyar2189 3 жыл бұрын
Isten oltalmába ajánljuk magunkat! Ne a fenevad bélyegét vegyük fel! Krisztusban , Jézussal megmenekülhetünk. Ha a test elenyészik is,, a lélek megmenekül. Az üdvösségre vezető utat, Jézus parancsolatait megtartva járjuk, az örök boldogságra juthatunk el. Az igazi VIRUSVESZÉLY a BŰN!!!!!!
@battila5
@battila5 3 жыл бұрын
A XX. századi Máriajelnések c. dokumetnumfilmből - kzfaq.info/get/bejne/gciem9uevMXIlIk.html kitünik, hogy Medjugorje - Garabandal - Fatima folytatása. 1). Medjugorje titkairól: kzfaq.info/get/bejne/nsmCo6eimNfHoac.html - döbbenetes a hasonlóság > Garabandalal! < 2). A Béke Királynője: kzfaq.info/get/bejne/bNGTi5ljlZm1opc.html Medjugorje a Béke Királynője - P. Kemenes Gábor: kzfaq.info/get/bejne/gK9ojc13qNy6hKM.html Böjte Csaba OFM Viktória tanuságtételével Medjugorjeről: kzfaq.info/get/bejne/mZZ9f8dmr7SlfWw.html Itt bővebben filmek, tanuságtételek, tanítások: Medjugorje-Fatima folytatása - Emmanue nővér tannítása: drive.google.com/drive/folders/1xG3i7cbUiUfhykuLPG6hA21-lUQqI6YR Imádkozzunk, böjtöljünk, hogy e kegyelmi idő utolsó perceiben nyított szívekre találjon Isten lehajló irgalma!
@magdolnatoth
@magdolnatoth 3 жыл бұрын
Hálásak vagyunk az üzenetekért drága Szűz Mária,és követjök Fiad,a mi Jézus Krisztusunkat És Isten áldását kérjük,ÁMEN.
@piroskabernad7662
@piroskabernad7662 3 жыл бұрын
ISTEN ALDASA KISERJE , AMEN KOSZONJUK 🍁🍁🍁