2023. 10. 21. Különvonatozás a bezárt 37-es (Balatonszentgyörgy-Somogyszob) vasútvonalon (418 320)

  Рет қаралды 615

Péter Buda

Péter Buda

Күн бұрын

Újabb különvonat közlekedett a dunántúli régióban, melyen sikeresen részt vehettem. Ezúttal a 37-es vonal lett megcélozva, melyen már jó ideje nincs személyszállítás. Sajnos a teljes távot jelenleg nem lehetséges beutazni, mivel Böhönye és Somogyszob között ~3 évvel ezelőtt elmosta a pályát az akkori nagy esőzés. Így vonatunk csak Keszthely és Böhönye között közlekedett, de ez is több a semminél. Az én napom már reggel 7:30-kor elkezdődött hiszen az emlékvonat szerelvénye Lesence sebesvonatként közlekedett Keszthelyig. Így már egészen Celldömölktől tudtam élvezni az az Ap-Bp-Bp-BDbh összeállítást. Szerencsére gond nélkül megérkeztem Keszthelyre, így csatlakozhatott a társaság maradéka. Nekivágtunk a 37-es vonalnak, mely Balatonberény és Balatonmáriafürdő között ágazik ki a 30-as vasútvonalból. További érdekesség, hogy Balatonkeresztúr szinte Balatonmáriafürdő állomás mellett helyezkedik el, valamint idáig felsővezetékezve van a pálya. A balatoni térség elhagyása után nekivághattunk a végtelen szántóföldeknek, háttérben a távoli hegységekkel. A 37-es vonal nem a sok megállós vonalak közé tartozik, így viszonylag hamar el lehet jutni Böhönyéig. Marcalit és Mesztegnyőt érdemes kiemelni, hiszen ez a kettő állomás van Balatonkeresztúr után, előbbi pedig a térség egyik legnagyobb települése. Szerencsére Marcaliban aktív teherforgalom van jelenleg is (tudtommal). Böhönyén sajnos eleredt az eső, viszont igyekeztem megörökíteni amit lehetett. Visszafelé egy számomra is meglepetés programmal készült a szervező: a szerelvény meglátogatta a mesztegnyői iparvágányt és le is lehetett szállni megörökíteni az alkalmat.
Talán nem a leggyorsabban közlekedő különvonat volt, de remekül éreztük magunkat (annak ellenére, hogy kollégáim egy része már 5-jére járja be a vonalat). A több állomásra, a helyiek által szervezett programok pedig tovább színesítették a napot. Bár előfordultak kisebb késések, végül azonban rendesen érkeztünk vissza Balatonszentgyörgyre. Ezzel véget ért számunkra a Boronka expresszel való út, viszont abszolút nem panaszkodhatom. A szerelvény, a kellemes tempó, a társaság mind hozzájárultak a pozitív hangulat fenntartásához.
Később egy Bz + 2 Bzx összeállítású 2. menet is közlekedett a vonalon, viszont azon már nem vettünk részt. Úgy érzem így is bőséges mennyiségű felvétel készült ami átadja a vonal legérdekesebb részeit.
Jó szórakozást!! :D
Csatlakozz a Discord szerverünkhöz: / discord
Tartalom:
- Intro (0:00)
- A különvonat mint Lesence sebesvonat (0:19)
- Boronka expressz indul Keszthelyről (2:42)
- Fenékpuszta mh. (4:01)
- Balatonszentgyörgy (4:24)
- 37-es vonal kiágazása (6:56)
- Balatonkeresztúr (8:39)
- Balatonújlak mh. (11:35)
- Kéthely (13:20)
- Marcali (15:10)
- Mesztegnyő (20:52)
- Érkezés Böhönyére (23:51)
- Körbejár a 320-as remot Csörgő (25:17)
- Látogatás a mesztegnyői iparvágányon (28:21)
- Visszaérkezés a 30-as vonal mellé (35:46)
- A különvonat indul Balatonszentgyörgyről Keszthely felé (36:30)
- Outro (37:32)

Пікірлер: 4
@delivasut
@delivasut 8 ай бұрын
Szuper kis videó lett! Bár nagyon akartam menni, nekem ez sajnos most kimaradt, de remélem jövőre eljutok ide én is. Mindenesetre köszi a hiánypótló videót!
@peterbuda
@peterbuda 8 ай бұрын
köszi :D reméljük a következő alkalommal ha lesz, neked is sikerül elmenni
@balazsandlucarw.
@balazsandlucarw. 8 ай бұрын
Szuper lett a videó! Nagy kár a vonalért, szerintem lenne rá igény most is. Sajnálom, hogy nem tudtam menni, na nem baj, majd legközelebb!
@peterbuda
@peterbuda 8 ай бұрын
Köszi :) Ez az első vonal amire én is tudom rendesen mondani hogy egy jobb pályával/menetrenddel lehetne kezdeni valamit
I CAN’T BELIEVE I LOST 😱
00:46
Topper Guild
Рет қаралды 101 МЛН
ОСКАР ИСПОРТИЛ ДЖОНИ ЖИЗНЬ 😢 @lenta_com
01:01
버블티로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 111 МЛН
Šlechtična 475.111 v okolí Plzně.
6:07
Šotouši z Plzně
Рет қаралды 484
Nohab freight trains at Lake Balaton with Nathan K3LA horn
3:24
BenceSnurik Trainspotting
Рет қаралды 903
2019.08.03. - Retró hétvége a vasúton; vonatok Tapolcán | 1. nap
24:46
TRANSPORTVIDEOS 🇭🇺
Рет қаралды 18 М.
SEGESDI KIRUCCANÁS (A 37-es vonal sérült szakaszának bejárása)
9:39
Vasút Baranyában
Рет қаралды 19 М.
Balatonlelle vasútállomás 2020. 06. 21.
18:12
Camara
Рет қаралды 2,1 М.
ТЮНИНГ РУЛЯ НА СТАРОЙ BMW😱#истории #тюнинг #bmw
0:46
АРХИВ ИСТОРИЙ
Рет қаралды 646 М.
It's not safe to repair the car like this. #automobile
0:13
taoge
Рет қаралды 1,3 МЛН
When everyone is eyeing your car, let HornGun handle it! 🚗📸 #girl  #horngun #car
0:35
BossHorn - Train Horns with Remote Control
Рет қаралды 153 МЛН