Рет қаралды 4,634
Kevés magyar balettnövendéknek adatik meg, hogy a világ első számú balett intézetébe, az 1738-ban alapított szentpétervári Vaganova Balett Akadémiára járhasson. A Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója, az olasz-horvát-magyar származású Getta-Giuriato Marco Giuseppe szerencsésnek és tehetségesnek mondhatja magát, hiszen felvételt nyert a Vaganovába, ahol egy tanéven át sajátíthatta el az orosz módszert.
Agrippina Vaganova, az intézet névadója saját módszerével tökéletesítette a balett-tánc művészetet. A variációk királynője azt vallotta, hogy a táncnak harmonizálnia kell a test egészével, így például a lábak és a karok is egyszerre vannak mozgásban a többi testrésszel.
A hattyúk tavának (1933-as verzió) koreográfusa, Agrippina Vaganova megteremtette a klasszikus balett fellegvárát, nem véletlen, hogy a növendékek a világ minden tájáról szeretnének bejutni az akadémiára. Getta-Giuriato Marco Giuseppe fél éven át készült a Vaganovás felvételire, miközben már olyan feladatot is kapott itthon, mint a balettintézeti Diótörő egyik főszerepe. Az Indexnek Marco elmondta, mit gondol a balettról, hogyan élte meg a Vaganovás tanévet, valamint a sokszor kegyetlennek tűnő, fájdalmas táncban miként találja meg az örömét, hogy ezzel majd szórakoztatni és lenyűgözni tudja a balett iránt érdeklődő közönséget.
Olvasd el a híreket! index.hu/
Lájkolj be Facebookon! / indexhu
Kövess minket az Instagramon is! / index.hu
A videó 2022.05.08-án jelent meg az Index.hu oldalán.