Рет қаралды 411
Klasszikus balett három felvonásban
A balett cselekményét az angol romantikus költőnemzedék óriása, Lord Byron 1814-es híres verse, A kalóz inspirálta. A költemény főhőse, Konrád a „végzetes ember”, akit Szerb Antal így jellemez: „Arca szép, de sötét kifejezésű, egyszerre vonzó és visszataszító. Amikor belép valahová, az emberek döbbenten elhallgatnak. Valami zordon titok borong körülötte, valami súlyos bűn árnyéka hull rá, de ő gőggel viseli a magányt és a titkolt szenvedést. Ha szeret, szerencsétlenséget hoz arra, akit szeret, a hűséges és tiszta lelkekre, és amikor meghal, az utolsó pillanatban is büszkeséggel néz a sors szemébe.” A kalóz kalandokkal teli, feszülten izgalmas történet, melyben éppúgy helyet kap a szerelem, az árulás, az életveszély és a hajótörés, mint a végső megmenekülés. A versnek akkora sikere volt, hogy a balettmesterek nem sokkal a megjelenése után, már az 1820-as években több helyen színpadra vitték. Az 1856-os párizsi előadás szenzációja a hajótörés színpadtechnikai megoldása volt. Anna-Marie Holmes 1997-ben koreografálta saját verzióját a Boston Ballet számára, amelyet 2017-ben Solymosi Tamás balettigazgatóval közös, új verzióban, a Magyar Nemzeti Balett művészeinek előadásában láthatott először a budapesti közönség.
A zenei anyag Anna-Marie Holmes változata. Zenéjét szerkesztette, átdolgozta, áthangszerelte: Kevin Galiè.
_______________________________
Classical ballet in three acts
This ballet's plot is inspired by The Corsair, a famous verse written in 1814 by Lord Byron, who towered over an entire generation of English Romantic poets. The thrilling story, full of adventure, also leaves plenty of room for love, betrayal, life-threatening danger, a shipwreck, and ultimately, escape. Byron's work was so successful that ballet masters were staging it as early as the 1820s, soon after it appeared. The 1856 Paris production caused a sensation with the stagecraft used in it to depict the shipwreck. The strange love between the pirate captain and the slave girl was put to music by Adolphe Adam. The choreography - following in the footsteps of legendary Marius Petipa and Konstantin Sergeyev - was revised and tailor-made for the dancers of the Hungarian National Ballet by Anna-Marie Holmes and Tamás Solymosi. The exotic sets of the production were created by István Rózsa, the spectacular costumes were designed by Nóra Rományi.
Score: editions Anna-Marie Holmes. Music edited, arranged, re-orchestrated by Kevin Galiè.