Az ország legbékésebb helyére vágytak, aztán bekopogott az olajtársaság

  Рет қаралды 111,733

444.hu

444.hu

3 жыл бұрын

Az utóbbi években az Őrség a nyugalomra vágyók egyik kedvenc célpontjává vált. Ezért is váltott ki erős ellenállást a helyiekből, hogy a MOL jövőre próbafúrásokat akar végezni Őriszentpéter határában, alig pár száz méterre a pihenőövezettől, az Őrségi Nemzeti Park magterületén.
Bár a társaság azt ígérte, hogy a munkálatok alatt a település több iparűzési adót kaphat, az önkormányzat mégis ellenzi a fúrást, mert féltik a tájképet és a turizmust. Egy tiltakozó petíció is indult az aHang oldalán, amit már közel 30 ezren írtak alá. (cutt.ly/GzLhdFF)
Közben az sem egyértelmű, hogy pontosan mit keres a MOL a területen, mert a hatásbecslés kőolajról ír, a vállalat szerint csak földgázt keresnek. A MOL szerint az számít kiemelt közérdeknek, hogy a lehető legjobban kiaknázzák a hazai szénhidrogénforrásokat Magyarország energiafüggetlensége érdekében. Közben a jövő nemzedékek szószólója arra hívta fel a figyelmet, hogy egy védett természeti területen a bányászat nem lehet kiemelt érdek. A MOL kutatási kérelmét a Vas Megyei Kormányhivatal bírálja el, ami táj- és természetvédelmi okokból hiánypótlást kért az olajcégtől. Ezután a cég kérte, hogy fél évig szüneteltessék az eljárást. Ezalatt szeretnének egyeztetni a lakossággal.
www.444.hu/
/ 444.hu
/ negynegynegy

Пікірлер: 80
@solyomlaszlo420
@solyomlaszlo420 3 жыл бұрын
04:55 Semmi nem tisztítja jobban az ember lelkét, mint amikor hajnalban a réten a fűszál végén megcsillan az iparűzési adó bevétel.
@aronfrozsi-nanassy7809
@aronfrozsi-nanassy7809 3 жыл бұрын
top komment
@Groose82
@Groose82 3 жыл бұрын
Tutira az iparűzési adó miatt költöznek az emberek nemzeti parkba. 😅
@doraa2690
@doraa2690 3 жыл бұрын
Játszótér? Komolyan? Melyik gyereknek kell játszótér, amikor ott vannak a végtelen erdők és mezők, az élővilág? Az Őrség mellett nőttem fel, eszembe nem jutott játszótérre menni, ha fára mászhattam, és szabadon szaladgálhattam. Ez az egész úgy felháborító, ahogy van. Mi értelme így a nemzeti parkoknak? Azért kösz, 444, hogy csináltatok egy videót erről.
@almoskoltai6722
@almoskoltai6722 3 жыл бұрын
Őrségben van házunk, kicsi gyerek korom óta ott nyaralok, sajnos fájó kimidnai de gyerek nem igen van ezekben a falvakban, egy játszótér szar a zsebbe szituációt szülne Őriszentpéteren.
@solinvictus6587
@solinvictus6587 3 жыл бұрын
Ne feledjük: Göd városát is azzal kecsegtették, hogy majd óriási iparűzési adóbevételük lesz, ha hatszorosára növelik a Samsungot. Aztán azóta szépen lenyúlta az állam tőlük a gyár teljes adóbevételét. Soha semmit nem szabad elhinni ezeknek.
@zoldpszichologia2177
@zoldpszichologia2177 3 жыл бұрын
Komolyan még itt tartunk, hogy egy cég, a fúrásért cserébe, ingyen játszótérrel kecsegtet? Szomorú. Félek, ha bármilyen úton módon elérik, hogy egy nemzeti parkban bányászni lehet, átlépünk egy olyan határt, ami után nincs visszaút.
@tucatnev123
@tucatnev123 3 жыл бұрын
Már nincs visszaút
@editballa4980
@editballa4980 3 жыл бұрын
Milyen nyugodt és kiegyensúlyozott emberek a riportalanyok.Alá is írom gyorsan! 🤠
@laszlojanko5650
@laszlojanko5650 3 жыл бұрын
Esetleg csinálhatna a MOL kutató fúrást a vezérigazgató háza ill lakhelye mellett.Lehet nem látná elégségesnek a játszótér felajánlását.Szerintem a hatástanulmányt készító cég is megéri a maga pénzét.....
@hyperboreiosz
@hyperboreiosz 3 жыл бұрын
Elnézést, de jogilag hogyan lehetséges egyáltalán nemzeti park területén ilyen munkát végezni? Megvették a köztulajdont? Vagy valaki képest volt ezt engedélyezni? Ez nem sért semmilyen nemzeti parkokat szabályzó törvényt?
@woodrowwilson6841
@woodrowwilson6841 3 жыл бұрын
A környéken élek én is, és a szívemből beszélnek a helyi lakosok. Kevés olyan nyugodt, természetközeli helyet találni, pláne a sűrűbben beépített nyugati országrészen, ahol ráadásul ilyen szeretettel fogadják a látogatókat. Nem csak kár lenne érte, de bűn lenne ezt tönkre tenni
@jacksonaktak
@jacksonaktak 3 жыл бұрын
Remélem a helyieknek lesz annyi esze, hogy nem adják el "egy tál lencséért" (rövid távú profit, játszótér stb.) az otthonukat, a természetet és a jövőjüket!
@martonbenci
@martonbenci 3 жыл бұрын
"A kitermelés nem jár környezet kárositással." Nekem igazán itt kerekedett ki a szememet.
@krisztiankovacs5168
@krisztiankovacs5168 3 жыл бұрын
ez pedig így van, ha mégis majd zajvédő fallal elkerítik
@ZoltanPatai
@ZoltanPatai 3 жыл бұрын
Iparűzési adó? Kivéve ha a Fidesz úgy dönt, hogy elveszi vagy "csak" a területet "átveszik" az önkormányzattól, mint Gödön?
@zoltannagy6478
@zoltannagy6478 3 жыл бұрын
A törvények csak a sima állampolgárokra vonatkoznak, ebben a következmények nélküli országban.
@Szotyi1792
@Szotyi1792 3 жыл бұрын
Mennyit ér a nyugalom és az egészség Magyarországon ? egy lyukas garast sem. Ez a nagy büdös igazság.
@lofaszjozsef
@lofaszjozsef 3 жыл бұрын
Szerintem nem csak itt. Az iparnak, nagyvállalatoknak, az anyagi haszonnak mindenhol ugyanolyan az arca, és mindenhol ugyanolyan rusnya
@norbertelek2334
@norbertelek2334 3 жыл бұрын
2:49 - " ahhoz, hogy boldogabbak legyünk, a bányászat hiányzik? Ez soha életemben nem jutott volna eszembe. " 🤑
@istvanbicskey
@istvanbicskey 3 жыл бұрын
A fejlesztünk majd csomó mindent és fellendül a falu dumát pont így tolta a Vérző olajban az olajvállalkozó :)
@juliannatoth4947
@juliannatoth4947 3 жыл бұрын
Hát ez nem normális ! az agyamat eldobom ! Nem Irigylem az ott lakókat ! Kőkemény harc vár rájuk ! Nagyom sajnálom Őket és szívből kívánom , hogy eltűnjön a MOL a bánatba ! 5 perc 20 -nál , a gyomrom fordul fel a mondottak miatt ! Tényleg , szavakat nem találok, csak mélyen felvagyok háborodva ! Ebbe a csöppnyi pici országba mi minden aljasságra képesek ! Nem néznek se Istent , se Embert , csakhogy minél többet tudjanak harácsolni ! Ha betették oda a lábukat , nehéz lesz szembe menni velük ! KÍVÁNOM SZÍVBŐL , HOGY MINDEN JÓL ALAKULJON !KI KELL TARTANI A LEGVÉGSŐKIG !
@chiedis
@chiedis 3 жыл бұрын
Mielott kimondta a magikus szot, mondom magamba - biztosan orulnek majd egy jatszoternek v vmi te'rlekovezesnek... Erre nem ki mondta!? Legjobb monty python szkeccs szinvonalat megutotte
@christinaisabella4075
@christinaisabella4075 3 жыл бұрын
Ha ez kivitelezésre kerül, akkor már nem marad többé menedék itt (sem) se állatnak, se embernek.
@solyomlaszlo420
@solyomlaszlo420 3 жыл бұрын
04:50 "Fogunk hozni egy döntést, ami mindenkit meg fog nyugtatni." Persze konkrétum semmi. Ismerős koreográfia ez, a környezetrombolók addig nyilatkoznak, megnyugtatnak, amíg át nem viszik az engedélyeket, aztán, ha azok megvannak, már nem érdekli őket, ki mennyire nyugodt.
@scorba3
@scorba3 3 жыл бұрын
az olajmilliárdosoknak kell még pár százmillió bevétel, néhány hippin átgázolni ezért kormányzati segítséggel, simán megéri.
@Paph
@Paph 3 жыл бұрын
A minden sem elég világát éljük...
@dodifekete8344
@dodifekete8344 3 жыл бұрын
Ez egy nagyon frappáns, és velős megállapitás !!! Sajnos túl sok az igazság tartalma.
@ryldrd5813
@ryldrd5813 3 жыл бұрын
Remelem nem tudjak tonkre tenni ezt a csodat ezek a profit orientalt fergek! ✊🏻 Kenjek a hajukra a jatszoteruket meg az ujabb utakat.
@krisztiankovacs5168
@krisztiankovacs5168 3 жыл бұрын
ÚJ Stadiont az olajkutak mellé kisvísúttal és orbán szoborral és esetleg egy lőteret, kilátóval, valamint a zajvédő falakkal védett iparüzési adót kérik az ott lakók a letérkövezett játszótérre! - Amúgy köszönjük a riportot jó hogy fény derül ezekre!!!!
@csaba7547
@csaba7547 3 жыл бұрын
Tódi! !!!Nem kell nekik játszótér meg új utak ,nyugodtan akarnak élni! Melyik része nem érthető?Az a baj, hogy nem ismertek sem embert sem istent csak a pénz szagát!
@balazskiss3059
@balazskiss3059 3 жыл бұрын
Tipp mix: Őrség 12 ; Megeggyezés 5,8 ; Mol 1,21
@ryldrd5813
@ryldrd5813 3 жыл бұрын
Rohadekok remelem nem teszik tonkre ezt a csodat.. ✊🏻
@TruSwen93
@TruSwen93 3 жыл бұрын
Szegények :( sajnos a nagy pénzes ember mindig erősebb lesz..
@coccinellavigintipunctata6911
@coccinellavigintipunctata6911 3 жыл бұрын
A nemzeti park, amikor baszogatni kell a helyieket akkor nem rest, bezzeg amikor segìthetne kussol. Ja, mert jön a telefon fentről...csodálkoznak, hogy nem szeretik őket a helyiek...
@Groose82
@Groose82 3 жыл бұрын
“Ha úgy van - és általában úgy van.”
@cnoteisthegod3301
@cnoteisthegod3301 3 жыл бұрын
Gyertek el nézzétek meg mi lett Tiszaújvárosban ? Ég a gáz kémény és hordják el a gázt valahova vagy ott is tárolja , hatalmas üzlet és hatalmas füst bűz , teherautó forgalom !AVATAR!!!
@gaborherman8291
@gaborherman8291 3 жыл бұрын
Jelenleg alkalmazott fúrási technológiák ismeretében nem indokolt a nemzetipark "közepén" fúrni.
@veroniquewillon6580
@veroniquewillon6580 3 жыл бұрын
Kicsiben hasonló, mint mikor H Henrik "tanárúr" kvadokat üzemeltetett a Bükki Nemzeti Park területén.
@norrsken17
@norrsken17 3 жыл бұрын
wtf is dorombfilozofus?
@akoszsigmond9784
@akoszsigmond9784 3 жыл бұрын
Az ember a természetnek vagy atyja vagy rablója.
@katalinbalazs1970
@katalinbalazs1970 3 жыл бұрын
Nem a technikai fejlődés a világ értelme, hanem a természettel való azonosulás az élet értelme. A harmóniát gyalazzak meg, a hármat, azaz a hidrogén, oxigén és nitrogén azaz a H O N harmóniáját tiporjak. De ők ezt tudják, akik csináljak mert ebből van újabb biznisz. Ne engedjük!
@viktortoth5205
@viktortoth5205 3 жыл бұрын
Attol az embertől-emberektől kell félni (akár Felcsuton is) akinek nincs vesztenivalója...
@sandordombovari2959
@sandordombovari2959 3 жыл бұрын
A világon mindenhol ilyesmit történik,a kapitál mindent tönkretesz.Lásd USA,Fertötó
@blista2
@blista2 3 жыл бұрын
annyira kínos, ahogy a MOL nyomul ezekkel a hülye érvénytelen és senkinek nem kellő "fejlesztési ígéretekkel", hogy "lesz játszótér" meg ilyenek. Az is pofátlanság, hogy ennyire olcsón megvásárolhatónak gondolnak mindenkit. Szerintem annyira sértő a MOL viselkedése, hogy meg kell akadályozni a projektjüket, és ki kell mondani fő célként azt, hogy a MOL-nak ne legyen bevétele. Szerintem rettenetesen fontos, hogy ebben az esetben semmiképpen sem szabad semmiben megállapodni. Egy kormányváltás után pedig egyszerűen be kell tiltani a MOL-t.
@markb.8460
@markb.8460 3 жыл бұрын
jáccótér, utakat
@peterderdak8344
@peterderdak8344 3 жыл бұрын
Az őrség nem aszfaltok ,járdák ,ipari területeknek való hely !!!a világörökség része ne nyuljanak hozzá!!!!
@gaborschaffer1393
@gaborschaffer1393 3 жыл бұрын
Nem hallom a flexet? Milyen falu ez? :D
@woodrowwilson6841
@woodrowwilson6841 3 жыл бұрын
Őriszentpéter város :D de igaz, akkor meg mégfurcsább :D
@20zeusz20
@20zeusz20 3 жыл бұрын
Játszó tér???? Ez tényleg bolond
@jozsefpaar3350
@jozsefpaar3350 3 жыл бұрын
Iparűzési adó. Beszarsz. Tehát legfontosabb a pénzecske. Mi más is lehetne.
@autopalyanlattam9120
@autopalyanlattam9120 3 жыл бұрын
Szép riport, de még küldjünk pénzt, hogy a hangsávokat egymáshoz viszonyítva egyforma hangerővel tudjátok beállítani? Hangos, halk, félhangos, megint halk - vagy ez a dráma része illeszkedve a nyugodt környezethez?
@dani003hungary
@dani003hungary 3 жыл бұрын
Lehet csak az autópálya mellett romlott meg a hallásod ;) :D Amúgy szerintem semmit nem vett el a videó lényegéből és nyilván komplikáltabb lehet egy ilyet összerakni mint egy intro után bevágni egy zenét :D Azért van gond gazdagon ott is, ahonnan mutogatnak :D (Egyébként nekem fel se tűnt.)
@polyaerno7087
@polyaerno7087 3 жыл бұрын
ez az biztos hogy tönkre vágnak mindent a nyugalmat a csendet a békét es ami a legfontosabb a természetet es az ott élő állatokat is meg ölnek ezek a nagy cégek mindig azon lesznek hogy minél több pénzt tudnak csinálni csak a profit ez mindig igy volt nem ez lesz asz első es nem az utolsó de csak ezt addig tudjak csinálni míg van mit kizsákmányolni van mit ki szívni de ha el fogy akkor meg mehet pusztulás amit amiből mar csak egy pár strigula van hatra ez a vírus is sem véletlen 4 lovas teszi szepen a dolgát ezek mocskok meg csak pénz pénz pénz profit profit profit ez a szemilyen véleményem kzfaq.info/get/bejne/i9CPlLlq1bu3ipc.html
@zsoltradi3403
@zsoltradi3403 3 жыл бұрын
Miért nem kérdeztetek meg a helyieket is? 4 újonnan odaköltözött ember véleményét hallottuk. És a többiek?
@andorbuday1950
@andorbuday1950 3 жыл бұрын
Mint olyan aki több évet dolgoztam a MOL kutatásban, nagyon jót szórakoztam. Az emberek többsége félinformációk alapján érzelmi alapon elutasítóan áll a dologhoz: (1) Egy fúrás kb 2-3 hónap, ezalatt van érdemi zaj, illetve előtte-utána pár hétig autós, kamionos forgalom amíg fel-leszerelik a fúróberendezést. Ki lehet bírni, kártérítést is kapnak. Én is köteles vagyok tűrni ha a szomszédom felújít vagy építkezés van, itt ráadásul közérdekről van szó. Sokak fűtési igénye, az olcsó hazai gáz lehetősége felülírja hogy egy maréknyi ember nem tud lemondani a totális nyugalomról pár hónapra. (2) Sokkal nagyobb a valószínűsége hogy nem találnak semmit mint igen, tippre 70% (!) hogy nem találnak semmit. Ha találnak is, egy kb 20x20m betonplacc marad a fúrás helyén hosszú távon, ahova naponta 1szer kimennek ellenőrizni. Ez nem fogja jobban zavarni a természetet mint azok az épületek amit ezek az emberek oda felhúztak! Azoknak a tégláit biztos szamarak cipelték oda a munkások pedig lábujjhegyen keverték ki a habarcsot... (3) Kérem mindenki gondolkozzon el a többség mivel is közlekedik és fűt otthon mielőtt mélységesen megveti a kőolaj-gáz kutatást. Bőven nem tartunk még ott a megújulókkal hogy erre a tevékenységre ne legyen szükség.
@kugler1983
@kugler1983 3 жыл бұрын
Azert azt nem lehet elvarni mindenkitől faluhelyen hogy mikor vagja a fat vagy nyirja a fuvet. Ha hétköznap dolgozik akkor hétvégén lesz kénytelen.
@csupaszar
@csupaszar 3 жыл бұрын
4:23 pamkutya :)
@treathfull8904
@treathfull8904 3 жыл бұрын
Azért ez a riport rohadtul egyoldalúra sikerült. Két vendégháztulajdonos, meg a dorombfilozófus (wtf?) hippi messze nem egyenlő azzal, hogy "mit akarnak a helyiek". Ne a belbudai fotelkörnyezetvédők találják már ki hogy mi legyen, vagy ne legyen Vas megyében.
@concordd
@concordd 3 жыл бұрын
45 dB? komolyan? konkrétan az hangosabb, ha este a teraszon beszélgetünk... Imádom az Őrséget, de ez kicsit túl van tolva...
@colospwnz
@colospwnz 3 жыл бұрын
Hippik. Udvozoljetek a modern vilagot. Szornyu, de ez van.
@FisDragon
@FisDragon 3 жыл бұрын
Előbb utóbb a jövőben minden nyersanyagot ki fogunk nyerni a földből! Az arany is el fog értéktelenedni mert az űrkutatásban nagy szükség lesz rá! A kőolajat földgázt is maximálisan ki fogjuk bányászni... szóval szerintem kár ezért tiltakozni, csak lassítanak egy káros folyamatot ami szinte megállíthatatlan :)
@goat3533
@goat3533 3 жыл бұрын
Îgy van,sajnálom az ott élőket de a pénz beszél.
@smateHD
@smateHD 3 жыл бұрын
Hát ez jó nagy hülyeség. Ha több aranyra van szükség, akkor el fog értéktelenedni? Pont attól lesz valami értékesebb, hogy nagyobb rá a kereslet. A bányászattal kapcsolatban akkor lenne igazad, ha megérné. Ha olcsóbb napból, vízből, bármiből kinyerni az energiát, akkor egy cég se fog fosszilist bányászni, nekik a profit a lényeg. Jelenleg ebből jön a legnagyobb, de ha teszem azt pár év múlva kivetnének rá valami hatalmas adót vagy feltalálnának egy sokkal olcsóbb hatékonyabb napelem technológiát, akkor miért bányászná ki bárki?
@everyday2oo
@everyday2oo 3 жыл бұрын
Huu akkor még reménykedhetek Észak-Keleten 30 év nyomor után, hogy újranyitják a szénbányákat és lesz újra élet is?!:O
@FisDragon
@FisDragon 3 жыл бұрын
@@smateHD talán nem tudod mire használja az űrkutatás az aranyat barátom...
@Sobercapybara
@Sobercapybara 3 жыл бұрын
Szép kis felfogás, akkor tudod mit? Építsünk be minden nemzeti parkot, túrjuk föl az egész országot olajért, és gázért, írtsunk ki minden erdőt, mert hát ugye, "MeGáLlÍtHaTaTlAN FoLyAmAt".
5 élmény az Őrségben, amit neked is át kell élned
9:09
Szeretlek Magyarország.hu
Рет қаралды 15 М.
World’s Deadliest Obstacle Course!
28:25
MrBeast
Рет қаралды 158 МЛН
A PAJTA 2. (ŐSZ/TÉL)⎜Farkas Richárd portré 2.
14:51
Norbert Adam
Рет қаралды 6 М.