Blikk+Győző - Csernus: Nem akartál leállni, a kukacok már szétrágtak volna

  Рет қаралды 315,731

Blikk

Blikk

4 жыл бұрын

A Blikk+Győző nem az a műsor, ami a tabukról és a kényes témák kerüléséről szól. Hétről hétre egyre őszintébb és gyakran sokkoló beszélgetéseknek lehetünk szem- és fültanúi, amik Szabó Győző és híres barátai között zajlanak. Most azonban elérkezett az a beszélgetés, amitől még maga Győző is tartott, ami még őt is zavarba hozta. A Blikk+Győző - dumáljuk meg legújabb epizódjának vendége Csernus Imre.
Csernus dokit nem kell bemutatni. Mindenki ismeri vérfagyasztóan őszinte stílusát, aki bár sokszor kegyetlennek tűnik, de sikere éppen ebben rejlik. Páciensei között voltak a legmélyebb drogproblémákkal küzdők az ország minden pontjáról, köztük Szabó Győző is.
A két férfi 25 éve ismeri egymást és bár ma már elmondhatják egymásról, hogy barátok, a mostani beszélgetésben mégis felidézik a kezdeteket és szinte egy orvos-páciens találkozót láthatunk, hallhatunk. Győző egyértelműen állítja: Csernus mentette meg az életét.
Kiderül többek között, hogy miért gondolta a doki azt, hogy Győző biztosan nem akar leállni, hogyan kezelte az állandó csúsztatásokat és hazugságokat, hogyan érezte meg, hogy vissza fog esni és bár volt hogy annak határán volt, mégsem adta fel soha a Győzőért folytatott küzdelmet.
A személyes élmények kibeszélése mellett Csernus Imre azt is elárulja, miért döntött úgy, hogy megírja brutálisan őszinte könyveit még annak ellenére is, hogy ezzel a munkáját kockáztatta, és persze a tőle megszokott rezzenéstelen arccal és szókimondással beszélgetnek az élet valódi értelméről, a hazugságok káros hatásairól, a függőségekről és az igazi boldogságról.

Пікірлер: 289
@Tefra8
@Tefra8 3 жыл бұрын
Nagyjából 15 percnél nyugodott meg Győző annyira, hogy korrektül tudott beszélni. Az ember átveszi a beszélgető partner tempóját, Imre nyugodt temperamentuma lassan átragadt, ami nagyon kellett. Ez alapvetően egy jó pszichológus fegyvertárának fő darabja. Győző láthatóan zavarban van, de nem is csodálom, Imre szerintem többet tud róla, mint ő saját magáról. Ezt egy nyilvános beszélgetésben felvállalni marha nehéz lehet. Jó beszélgetés volt, köszönjük.
@csabalakatos3732
@csabalakatos3732 2 жыл бұрын
Valószínűleg én is nehezen interjuztatnam meg a mentorom
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
@Anett Nagy 🙂 De jó ezt olvasni, hogy valaki látja is mi történik, nem csak szapulja Győzőt minden ok nélkül. Igen, így már könnyű minden baromságot összehordani róla és állandóan azt figyelni, h éppen vakarózik-e, vagy izeg-mozog, mekkora a szeme, izzad-e, stb. Sok rosszindulatú ember van akik gondolkodás nélkül csak a rosszat keresik. Én köszönöm az igazán fontos hozzászólásodat! (Én is ezt akartam kiemelni.) ✌🏻
@kektulipan1920
@kektulipan1920 2 жыл бұрын
Ki van még itt a Toxikóma film megnézése után?
@star-wp1tk
@star-wp1tk 2 жыл бұрын
Toxikoma
@Esztus2
@Esztus2 2 жыл бұрын
Én a könyvet olvastam el eddig (a filmet tervezem). Nagyon nagy élmény a könyv maga is. Győző egy szerethető ember. Nagy hála Csernus doktornak, hogy hitt Győző gyógyulásában, s így végül Győző is tudott hinni magában. Valahogy így lehetett ez Jézussal is amikor meggyógyította a százados fiát. Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.. (Mk 9,24)
@doori888
@doori888 2 жыл бұрын
Én .
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
Tegnap láttam, aki teheti menjen el és nézze meg. Lebilincselő! Itt Miskolcon ma ment utoljára elvileg, szóval hajrá, mert a hülye covid-os dolog miatt két napon múlott, hogy majdnem lemaradtam róla. Zseniális, gratulálok hozzá! * ToxikOma ✌🏻
@ramses9793
@ramses9793 2 жыл бұрын
Jó a film?
@czickster
@czickster 3 жыл бұрын
Csernus doktor mennyivel másképp beszél egy olyan emberrel akit szeret. Nagyok vagytok!
@tibortoth7363
@tibortoth7363 2 жыл бұрын
Szerintem ez így normális!👍
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 2 жыл бұрын
Meg akit elfogadott mar..
@P.B0209
@P.B0209 4 ай бұрын
Maximálisan aláírom... én egyszer írtam neki és válaszolt Csernus velem nagyon kedves volt.. Azt hiszem ő hisz abban amit csinál.
@under88Me
@under88Me 2 жыл бұрын
Én a Toxikoma c. film miatt kezdtem felfigyelni rájuk (újra). Csernustól elfordultam egy időben, amikor mindenhez is hozzászólt ami pszicho téma és csak úgy nyomta ki a random önsegítő könyveket. Tök jó az is, hogy még javában élő személyekről készült a film, hogy Győző azok közé a hírességek közé tartozik, akiknek sikerült túlélniük és a kapcsolatuk ma is meghatározó mindkettejük számára. Szerintem ez a film hozta meg Csernusnak az igazi elismerést, és persze ezt az idő megmondja, de szerintem ezzel a filmmel ő kitörölhetetlenül a magyar popkultúra részévé vált, amit teljesen megérdemel. Látszik is rajta a mostani interjúkban, hogy kiegyensúlyozottabb és boldog, amilyennek kb. még sosem láttam.
@betty_dddd
@betty_dddd 3 жыл бұрын
Életem legmélyebb pontján Csernus Imre egyik bölcsessége segített elindulni felfelé a lejtőn. “ Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz! “ Azóta minden érzelmi krízisnél ezt mantrázom és még mindig segít. Egyetlen mondat, ami megmentett attól, hogy teljesen összetörjek. Lehet nem szeretni ennek az embernek a stílusát, a habitusát. Elsőre talán nekem sem volt szimpatikus. De vitathatatlan, hogy egy kivételes szakember.
@andreamatyasova1092
@andreamatyasova1092 2 жыл бұрын
Ugyanigy vagyok en is ezzel 🙏☺️
@zsoltferenczi6513
@zsoltferenczi6513 2 жыл бұрын
Ezt hol mondta?
@jozsefnekovacs9740
@jozsefnekovacs9740 3 ай бұрын
@andesz
@andesz 3 жыл бұрын
Én ezt a videót úgy hallgattam végig hogy az elején néztem őket majd a 8. Perctől letettem a telot és kép nélkül hallgattam, mivel jó volt a téma és így lehetett fókuszálni igazán. Kinek milyen karikas a szeme stb, meg fáradtan ül le riportozni - tök mindegy!!! Sztem tanulságos volt ez. Respect! 😊
@katalinalexa6058
@katalinalexa6058 3 жыл бұрын
Ahhhh Imadom Csernus Imrét! Annyira de annyira ott van! 👍👍🙏
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
Antal Imre jobb! 🤣
@szabolcssandorczako1620
@szabolcssandorczako1620 3 жыл бұрын
GYőző bakker! Újabb baj van... Sok sikert ehhez is!
@erzsebetveres6308
@erzsebetveres6308 3 жыл бұрын
Ez egy olyan beszélgetés ami végig érdekelt és végig lekötötte a figyelmem!
@ferencnekovacs4719
@ferencnekovacs4719 3 жыл бұрын
A Győző olyan izgatott volt minden kérdésben. A Csernus doktort imádom.
@kathyangel2703
@kathyangel2703 2 жыл бұрын
Eddig csak valamilyen távoli emlékfoszlányom volt arról, hogy Csernus doki üvöltözik/csúnyán beszél a betegeivel a tévében. Most pedig látok és hallok egy olyan embert, aki pontosan tudja, hogy kicsoda, és hogy miről beszél, és mindezt olyan higgadtsággal, hozzáértéssel és kedvesen... Asszem, elkezdem olvasni a könyveit, biztos sokat lehet belőlük tanulni 😇
@balintkovacs8556
@balintkovacs8556 3 жыл бұрын
Mikor Csernus Úrt hallgatom, könnybe lábad a szemem elég sokszor, ahogyan most is. Fél éve, egy 9 éves bonyoldalmas kapcsolatom után kezdtem el hallgatni. Azóta minden youtuben elérhető anyagot végig nyomtam már többször. Mindig is szerettem az értelmes kommunikációt, de Csernus mutatott rá, hogy az életnek erről kéne, hogy szóljon! A marihuana és a cigi abbahagyását, és a boldog párkapcsolathoz vezető utat ő mutatta meg! Első sorban magamnak, de másodsorban neki köszönhetem, hogy ezekkel a dolgokkal eltudok számolni! Az ő rendkívül erős, és hasznos személyiségének köszönhetően! Ez így leírva nem nagy pukkanás, de Csernus Úr... Ön emberi életeket ment meg, azzal, hogy ön meri adni és megélni önmagát!!! Győzőnek is gratulálok a bátorságához! Látszik rajta, hogy mennyire tiszteli, és felnéz Csernus Úrra! Látszik a mozgásán, és minden egyes szavát csak úgy élvezettel issza, mert tudja mit kapott! Mégegyszer, és szerintem még nagyon sokszor köszönöm, hogy Ön merte megélni önmagát, mert nagyon nagy dolog amit véghez visz! Üdv Kovacs Bálint
@tibortoth7363
@tibortoth7363 2 жыл бұрын
Én is GRATULÁLOK Neked, hogy..! 👍👌
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
2 antiférfi (2 fekvőtámaszt nem tudnak ketten összesen lenyomni), nyegle 💩 Az egyik szétesett (bár őszinte), a másik egy pozőr, bulvár pszicho-celeb 💲💲 Elég szégyen, hogy a hazai média 2 ilyen arcot futtat!
@andrealemiszkhreishi8609
@andrealemiszkhreishi8609 8 ай бұрын
Kovács Bálint! Te is egy csodálatos és értékes ember vagy! ...hogy "megugrottad" és hogy így megfogalmaztad! Köszönöm
@balintkovacs8556
@balintkovacs8556 8 ай бұрын
@@andrealemiszkhreishi8609 Hát köszönöm szépen! Azóta sem változott a véleményem róla! Sőt, az elmúlt hónapokban hallgattam újra a videóit, és azt kell mondjam, hogy leesett az állam. Hosszú évek kemény önismereti munka után, így hogy már sokkal többet érték amit mond, elképedek mekkora tudása van! Szép napot!
@agnesfesus6414
@agnesfesus6414 3 жыл бұрын
Nem maradt nyom nélkül Győző cuccozása! Állandóan izeg-mozog, félretekint, dadog. Csernus nyugodtsága szinte jól esik ebben a beszélgetésben.
@leventesas5010
@leventesas5010 3 жыл бұрын
Pedig Csernus is abban a hajóban evezett.
@valeriabalogh2854
@valeriabalogh2854 3 жыл бұрын
Mert Csernus már nem izeg-mozog... De láttam anno sokat ficergett.
@nyeczne
@nyeczne 3 жыл бұрын
@@leventesas5010 soha...kamu az egész
@richardgyenei7263
@richardgyenei7263 2 жыл бұрын
Győzőbe itt is van pár csíkocska több mint valószínű...
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
Szermentes függőként ez teljesen normális állapot. Nyilván mind mások vagyunk, de én 80%-ban azt mondom, (főleg valami új előtt, vagy fokozott stressz-helyzetben, megfelelési kényszer okozta állapotoknál stb.) ez igenis maradandó tünet. Örökre hiányzik az a nyugalom...
@juhaszetelka2207
@juhaszetelka2207 3 жыл бұрын
Imádom mindkettőt!..🤔🤔🤔dr. CSERNUST ..nagyon tisztelem!😉😉👍👍👍😊😊💝💝
@anikomolnar6577
@anikomolnar6577 3 жыл бұрын
Igazi ajandekok a magyarsagnak mindketten Legjobbakat.kivanom 💥😊💥
@magdolnaillyes5127
@magdolnaillyes5127 3 жыл бұрын
"A HIT" Nagyon igaz!!!! Fantasztikus ember! Szívből gratulálok és köszönöm!
@tibortoth7363
@tibortoth7363 2 жыл бұрын
Kiben /miben KELL hinni, hogy sikerüljön..??
@szabosandor1071
@szabosandor1071 3 жыл бұрын
Őszinte beszélgetés! Köszönettel ės tisztelettel üdvözlöm Önöket!
@NikolettStaudinger
@NikolettStaudinger 3 жыл бұрын
Köszönöm! Szuper hasznos volt!
@futitruti3213
@futitruti3213 3 жыл бұрын
Olyan volt ez az egész interjú, mint egy haveri beszélgetés a kocsmában a pszichológiáról :D
@boordaniel
@boordaniel 3 жыл бұрын
Ez jó volt. Az eddigi legjobb anyag amit láttam és aminek köze van a blikkhez.
@jozsefzsoltneschwarczenber7515
@jozsefzsoltneschwarczenber7515 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen az öszinteséget úraim
@gabriellahegedus6067
@gabriellahegedus6067 3 жыл бұрын
,.szívből élni,, köszönöm. örültnek néznekt/tek hogy ezt vallom
@katonabelagyorgy1447
@katonabelagyorgy1447 3 жыл бұрын
Ha én minden nőnek megmondtam volna az igazat, akivel szívesen lefeküdtem volna, akkor nagyon őszinte ember lennék.
@PhxATT
@PhxATT 3 жыл бұрын
És többel lefeküdtel volna. 😄
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
Tényleg van értelme ennek a műsornak! Életemben nem láttam még sem Győzőt, Csernus dokit pedig pláne nem gondoltam volna, hogy fogom frankón őszintének látni. Össze nem hasonlítható semmilyen felvétellel. Olyan volt, mintha nem lettek volna kamerák. Köszönöm, mostmár szemernyi kétségem sincs. (Na nem mintha jelentősek lettek volna...mindegy.) 😎✌🏻
@gyeressyzlatan2770
@gyeressyzlatan2770 Жыл бұрын
19:00 Az a hangsúly! Bajnokok voltak!😆😆😆😆
@hungarianjoker3459
@hungarianjoker3459 3 жыл бұрын
Csernusra sok mindent mondhattok, de azt hogy nincs képbe azt nem igen!!!
@mariaelekes7072
@mariaelekes7072 3 жыл бұрын
Reményünk,jol van !
@Tibyetite
@Tibyetite Жыл бұрын
Óriási vagy Győző! Csernus az, aki. De Te vagy, aki ragyogsz szárnyalva-bukdácsolva, de tévedhetetlenül mutatva az "utat". Jó volt nézni és hallgatni ezt a beszélgetést!
@m.k1534
@m.k1534 3 жыл бұрын
A Győző még mindig olyan mintha be lenne állva (rajta maradt a szeren🤨🤣)vagy mintha másnapos lenne ,orr szívás nyekkeges stb,Csernus doki mint mindig adja önnön magát ,imádom őt hallgatni .Csernus doki egy elő legenda számomra 🥰
@pbt8577
@pbt8577 3 жыл бұрын
Olyan nincs hogy egy szer használó le áll, és nem helyettesíti valami mással!Más különben ha beszélgettél már drogossal, vagy akár volt drogossal, észrevehetted azt hogy akkor is szipognak, mikor éppen nem toltak semmit!Ez náluk amolyan berögződött megszokás kommunikálás közben...
@mariaszatmarinejoo3557
@mariaszatmarinejoo3557 3 жыл бұрын
nem marad semmi nyom nélkül .
@sebozimonyi8565
@sebozimonyi8565 3 жыл бұрын
Szerintem iszik, full vörös az arca is
@csabalakatos3732
@csabalakatos3732 2 жыл бұрын
@@pbt8577 na ne bassz h szipognak!?
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
@@pbt8577 Tökéletes válasz! Valószínűleg azért tudod, amiért én is. 😎 De, ha nem, akkor is... köszi, h elmondtad helyettem és felnyitod egyesek szemét! ✌🏻
@liviaferenc2630
@liviaferenc2630 3 жыл бұрын
Imádtam
@krisztinakovacs2604
@krisztinakovacs2604 2 жыл бұрын
De jót röhögtem a pingpongos sztorin :D Klassz beszélgetés volt!
@Ordog191
@Ordog191 3 жыл бұрын
Mindíg Ice Cube-ot látom magam elött mikor Győzőt hallgatom! :)
@incifrank
@incifrank 3 жыл бұрын
Nagyon jo volt 😊
@olo4.20
@olo4.20 3 жыл бұрын
Legtöbbeteket nem értelek, akik Győzőt szidjátok, -mivel ártott nektek? Szerintem is iszik kontra füvezik, -nehéz lehet neki, hogy kicsúszik az időből, nem tudja hogyan valósítsa meg az életét, amiről álmodik. Ti a szitkozódók sosem mertetek nagyot álmodni, benneteket idomárok nevelnek és vezetnek a sírig, ha keserű szájízzel is, már a puszta létbe is beletörődtök.
@senkien4279
@senkien4279 2 жыл бұрын
biorobotok
@csontoscsaba1268
@csontoscsaba1268 2 жыл бұрын
Drog helyett pia+cigi 1000-el. Gratulálok! Micsoda fejlődés...
@Krinyazaphir
@Krinyazaphir 3 жыл бұрын
Imádlak Doki! Nagy vagy.
@ritabalasko6542
@ritabalasko6542 3 жыл бұрын
Imadom a dr Csernust♥️♥️ Hatalmas tudasu ember es nagybetus ember!! Allitom ha nem oda szuletik akkor vilaghiru orvos lenne.Igazan sajnalom mar nem praktizal. Koszonom az adast Gyozo igazan remek volt
@farfromtotalism
@farfromtotalism 3 жыл бұрын
Csernus kicsit Stevie Ray Vaughan zenészre hasonlít. Utóbbi zseniális rythm and blues gitáros volt.
@Fleye00
@Fleye00 3 жыл бұрын
Mindketten toltak mindent, Gyozo ranezesre most is csinal ezt-azt, de foleg iszik igy a puffedest elnezve.
@sarvarizsolt6389
@sarvarizsolt6389 3 жыл бұрын
Az hat
@mariaszatmarinejoo3557
@mariaszatmarinejoo3557 3 жыл бұрын
nem kell nézni ,nem értünk egyet ..keresünk mást ..
@magdalenaklamova482
@magdalenaklamova482 3 жыл бұрын
@@mariaszatmarinejoo3557 xf. ,,
@zsuzsannaspirk8123
@zsuzsannaspirk8123 7 ай бұрын
Csernus doki egy kivételes ember! Tisztelem!
@tottilotti1
@tottilotti1 3 жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett ez a beszélgetés 👍👍👍
@zsuzsadeli1930
@zsuzsadeli1930 3 жыл бұрын
Gratulálok,ez nagyon jó volt!!
@petertelegdi3364
@petertelegdi3364 3 жыл бұрын
Győző, köszönjük a felvételt, ééésss neeee, utolért engem is a Blikk? Pedig nem vagyok a célcsoportja 🤣🤣🤣 Győző, beszélgessetek még néha műsoron kívül is. Kitartást!
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
Ez a drogos pont a Blikk szintje! 💩💩🤣🤣
@olo4.20
@olo4.20 3 жыл бұрын
A ping-pong meccs óriási sztori. Olimpiákat is veszítettek hasonló előnyökből, - nem volt meg a balansz lélek és test között
@hoffbauer48
@hoffbauer48 3 жыл бұрын
Helyesek! Emberek vagyunk,ha eltévedünk vissza kell fordulni! Bizony kell segítséget kérni! Csernust doktort sokan nem szeretik,viszont szerintem jól csinálta,hogy durván beszélt ,mert másképp nem menne! Bizony az élet nagyon kemény ,puhányok elvesznek!
@andsaa4642
@andsaa4642 3 жыл бұрын
Nem tűnik baráti kapcsolatnak. Sokkal inkább orvos beteg kapcsolatnak tűnik
@viktorkadar2677
@viktorkadar2677 3 жыл бұрын
Te is jól meg vagy zuhanva(GYÖZŐ)
@martaernst7369
@martaernst7369 4 жыл бұрын
Köszi Győző, ez csúcs volt! 👍
@krisztiantelepak268
@krisztiantelepak268 3 жыл бұрын
“Úgyis most rólad fogunk beszélni...de láttál rajtam...”😅 Hatalmas formák a beszélgetés pedig hasznosra sikerült🙂
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
2 antiférfi (2 fekvőtámaszt nem tudnak ketten összesen lenyomni), nyegle 💩 Az egyik szétesett (bár őszinte), a másik egy pozőr, bulvár pszicho-celeb 💲💲 Elég szégyen, hogy a hazai média 2 ilyen arcot futtat!
@DavidRokusi
@DavidRokusi Жыл бұрын
Jól vezet.. persze hogy jól vezet,hiszen Vajdasági magyar 😉😉😉😉😉
@monikakovacs5674
@monikakovacs5674 3 жыл бұрын
Győző nem százas. Valami nem stimmel és ezt a doki is látja.
@futitruti3213
@futitruti3213 3 жыл бұрын
Lehetett volna az interjú címe az , hogy: Drogosok : előtte, utána !
@csabahorvath6192
@csabahorvath6192 3 жыл бұрын
Mi törtent Győzővel? En nem kovetem a dolgokat..de latszik szétvan csúszva rendesen
@teka03
@teka03 3 жыл бұрын
Csaba Horvàth lecsúszott, mint a színészek általában.
@user-rs9py9yr1r
@user-rs9py9yr1r 3 жыл бұрын
megöregedett
@Satupofa
@Satupofa 3 жыл бұрын
Évekig volt súlyos heroinfüggő. Színpadon az erős megvilágításban látszik is a nyoma a jobb karján. Az arca is elég nyúzott.
@doori888
@doori888 2 жыл бұрын
@@Satupofa :(
@anikobartha9040
@anikobartha9040 2 жыл бұрын
Respect Csernus!
@KovacsDaniel-kodacx
@KovacsDaniel-kodacx 3 жыл бұрын
A legmélyebb tiszteletem, hogy le tudtál jönni a szerről Győző, de most, szerintem, és tényleg csak így ránézésre, szerintem el kellene dolgozni az alkohollal.
@kungabi1980
@kungabi1980 2 жыл бұрын
Érdekes volt egyébként, őszintén. Imi gyerek viszont nem volt boldog na...
@P.B0209
@P.B0209 4 ай бұрын
Győző a legjobbakat csak az tudja aki ott volt.
@Dnvr8083
@Dnvr8083 3 жыл бұрын
Hogy vagy mostanában? Jól...😁
@ritakocsi4846
@ritakocsi4846 3 жыл бұрын
Ez a pasi egy zseni. Erre szuletett A nyugodtsaga higgadtsaga még nekem is átjött. Győző izgalma idegesítő volt valóban az első 15 percig amig nem kezdett lenyugodni. A ping pongos story zseniális 😀 nekem se jott at a nagy baratsag inkabb orvos beteg kapcsolat. Győző sose lesz 100% összeszedett ez teny. Nagy rescept neki mindenesetre azert amin vegig ment nyilván szentté nem avatjuk hisz ö választása volt h elkezd drogozni. A filmet nagyon varom.
@kocsismaria
@kocsismaria Жыл бұрын
Gyözö is lehet még összeszedett, az út elötte áll.
@szallasatmeneti6520
@szallasatmeneti6520 3 жыл бұрын
Jól szétdrogozta az agyát.
@Thysta
@Thysta Жыл бұрын
Nagyon csípem a Doktor Urat. Ő érti azt, hogy vannak dolgok, ahol a pozitivitás, a szeretet, a jóakarás nem a mismásolást és simogatást jelenti. Tisztelem.
@mariaduzmath9401
@mariaduzmath9401 2 жыл бұрын
Tiszteletem a Doktor Úrnak is de Győzőnek is , amiért vállalta ezt .
@katalincsonka8582
@katalincsonka8582 4 жыл бұрын
Szuper !!✌
@istvannereznyik5758
@istvannereznyik5758 3 жыл бұрын
Én is megjártam már a ,,poklot,, gyogyszerfûggôvagyok. Igaz hogy már 4éve a szigoruan csak a kiirt terápiát kapom....de a ,,fûggô,, ott maradtt. Nagyon jó orvósom van. 12évig fogta a kezemett.Ô segített vissza a valóvilágban
@hoffbauer48
@hoffbauer48 3 жыл бұрын
Hú! Hogy kezdődik, néhány mondatban kérlek szépen...akár privátban is írhatsz! Köszönöm! Látom egy hete írtad.akkor talán van esélyem.
@P.B0209
@P.B0209 4 ай бұрын
Nekem nincsenek barátaim... pontosan íagy akartam soha nem hazudok és mindig kimndom azt amit gondolok...
@csabahunking4792
@csabahunking4792 3 жыл бұрын
Jó ez a kötetlen beszélgetés és hasznos. Ez egy nem szokványos riport itt nincsenek előre leirt kérdések és Győzőnek ez egy új szerep ahol nem előre megírt szöveget kell felmondani. Látszik hogy zavarban van ha kérdezni kell. Ezért inkább felvezeti a beszélgetés témáját és saját tapasztalata alapján osztják meg a közös történetüket. Jó mert mind a két szemszögből látjuk hogy hogyan zajlott a változás a kapcsolatukban.
@mzperx8759
@mzperx8759 3 жыл бұрын
Sokat valtozott Csernus jo iranyba
@9305vrg
@9305vrg 2 жыл бұрын
önszeretet (8.20) ---, "de én szeretek megújulni "(11:00) ez a 2 szolt a leginkább hozzam a beszelgetesbol :)
@drsztik
@drsztik 3 жыл бұрын
Győzőőő! Ezen beszélgetés alapján te csak szeretnéd, hogy Imre a barátod legyen. Sokkal inkább a terapeutád ő még mindig. És a terápiát sem kellene mèg abbahagynod - vagy csak ne menj kialvatlanul dolgozni. Kár érte, lehetett volna ez egy jó műsor is. De így nem volt +Győző. Csak Blikk.
@sarahb8934
@sarahb8934 3 жыл бұрын
Nekem tetszett a műsor, órákig elhallgattam volna még, de tény, hogy Győző még nincs rendben 25 év után sem. Egyszer nyilatkozta, hogy alkohol esténként megmaradt. Sajnos ez látszik 😥 Én kívánom neki, hogy egyszer szermentesen tudjon élni.
@monikajenei3323
@monikajenei3323 3 жыл бұрын
@@sarahb8934 Így van nagyon jó,kellemes beszélgetés volt. A másik: Győzö 50 éves. Szerintem teljesen rendbe van.
@hoffbauer48
@hoffbauer48 3 жыл бұрын
Igen,egyetértek! ezt szűrtem le én is!
@PhxATT
@PhxATT 3 жыл бұрын
@@monikajenei3323 Ilyen túlmozgasosan is rendben levőnek gondolod? (nem kötözködesből kerdezem)
@evaandreabaloghnemihalyko2113
@evaandreabaloghnemihalyko2113 2 ай бұрын
@@PhxATTéveken keresztül gyilkolta az idegrendszerét drogokkal. Mit gondoltok, ez elmúlik seperc alatt? Ahhoz képest, hogy elmúlt 50, évekig keményen heroinozott, ivott és dolgozott, teljesen rendben van.
@nemmemmontam7010
@nemmemmontam7010 3 жыл бұрын
....ha a " bevállalod ? " magyartalan, akkor a " leköltöztem vidékre " is az....ja és a " felmegyek Pestre " is az
@Komethark
@Komethark 3 жыл бұрын
Imádom Csernust. Számomra elég megosztó személyiség. Drogosokat segít leszokni és mindeközben ő is kemény bagós volt míg be nem újította az iQos-t, tehát a nikotinról ő sem tud lejönni, vagy nem is akar és tudatos a döntése. Ettől függetlenül nem lehet elmenni amellett, hány embert mentett meg és mekkora hatalmas pszichológiai tudást birtokol. Szívesen beszélgetnék vele egyszer élőben de sajnálatos módon már magánpraxist nem vállal, kár érte.
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
2 antiférfi (2 fekvőtámaszt nem tudnak ketten összesen lenyomni), nyegle 💩 Az egyik szétesett (bár őszinte), a másik egy pozőr, bulvár pszicho-celeb 💲💲 Elég szégyen, hogy a hazai média 2 ilyen arcot futtat!
@isabeel964
@isabeel964 Жыл бұрын
Egyet értek azzal,hogy sok ember életét mentette és menti meg Csernus. Azokét is akik sosem jártak nála. Akik kritizálják talán még sosem voltak igazi mélyponton ahonnét nem vezettek ki mellék utak,nem voltak kis kapuk,ahol már nem az emberek véleménye volt a mérvadó, hanem a túlélés.
@ujnezopont
@ujnezopont 3 жыл бұрын
Csernust imádom, Győzőt imádom, a kameraállványt le kell cserélni egy normálisra, mert ezzel nem lehet tisztességesen svenkelni! Elveszi a figyelmet a látottakról és hallottakról a rángatás.
@buskatalindemjanne4186
@buskatalindemjanne4186 3 жыл бұрын
Hatalmas riport volt! Szeretlek Benneteket!
@franciskan9311
@franciskan9311 3 жыл бұрын
Sajnos volt “szerencsem” latni Gyozot tobbszor egy ismert kisboltban inni a lakohelyemhez kozel, majd utana rendszerint motorra szallt :/ akkoriban rakerestem hogy mi lehet vele (nem kovetem nyomon a munkassagat, most is csak feldobta az ajanlo ezt a videot) es lattam, hogy epp gyermeke szuletett, ugy tunik sajnos ez nem volt eleg a valtoztatasra :(
@MrDOTCON
@MrDOTCON 3 жыл бұрын
Sziasztok! Győző most beszédes volt, de a testbeszéde még inkább. Biztos Csernus is észrevette de valószínűleg a régi barátságra tekintettel mégis vállalta az interjút. Mindkettőjüket bírom ill. tisztelem. De azért mégis csalódás volt mindezek után Győzőt így látni. Szívesen elbeszélgetnék személyesen Csernussal, de úgy tudom, szinte lehetetlen. Győző! Neked kitartást és sok sikert! Csernus doktor! Nagyon ráfért már erre az országra a stílusod!
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
Csernussal minek beszélgetnél 40 rongy / óráért??
@CHILDRENNURSE
@CHILDRENNURSE 3 жыл бұрын
Ugy tunik Gyozo nem 100%.
@dobranszkilaszlo4755
@dobranszkilaszlo4755 3 жыл бұрын
Kedves Gyozo, azert a riport elotti ejszaka illett volna pihenni, nem pedig durvan pialni. Ezt a "riportot" szornyu volt hallgatni olyan szinten voltal szetcsuszva! Legalabb minket tisztelj meg legkozelebb, ha mar a munka adodat es az orvosodat "baratodat" nem sikerult. Koszonom
@krisztinapacser2072
@krisztinapacser2072 2 жыл бұрын
Kedves László! Ebben az interjúszituációban Győző valóban nem volt jó. De szerintem nem azért, amit Ön ír, hanem azért mert a korábbi más viszony miatt Győző nem tudott Imrére interjúalanyként tekinteni.
@ritapapp3807
@ritapapp3807 3 жыл бұрын
Olyan jó végre, hogy valaki nem feszeng Csernus társaságában! (Legalábbis én így látom)
@PhxATT
@PhxATT 3 жыл бұрын
Feszeng! -köszi, ezt a szót kerestem. Győző végig feszeng.
@ritapapp3807
@ritapapp3807 3 жыл бұрын
Kedves Fõnix! Nem értünk egyet. Én tényleg úgy látom, hogy nincs feszengés Gyôzô részèrõl, ergo tényleg "nagy spanban vannak". Gyõzõ fizikai formában megnyilvánuló elvonási tünetei (vagy épp fullra beállt állapota) már megint más tészta...
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
@Kata Cs. Struhács Nagyszerű okfejtés, ugyanígy látom, köszönöm! Nem kell leírnom...☺️ Olyan jó, hogy valaki lát és nem csak rosszindulatúan irkál, ugye. Mert most már könnyű minden apróságát vizslatni Győzőnek és akkor egyből találok én is nem egyet. De egy hagyományos normális pörgés, drukk, hogy jól sikerüljön, az nem jut eszébe senkinek! Ezért nem "vállalja be" sok ember ezt a múltat és/vagy jelent, mert onnantól Te már csak és kizárólag az leszel és osszesugnak a hátad mögött. Nem könnyű! Magyarország még mindig nagyon le van maradva e-téren.
@ritapapp3807
@ritapapp3807 2 жыл бұрын
@Kata Cs. Struhács Mindössze annyit írtam, hogy szerintem civilben is barátok. That's all.
@ritapapp3807
@ritapapp3807 2 жыл бұрын
@Kata Cs. Struhács Legalábbis ez volt a lényeg.
@veronikav8678
@veronikav8678 3 жыл бұрын
Gőző! 100db papírzsebkendő használna, akkor a motyogásodat lehetne érteni.
@egcozinon
@egcozinon 3 жыл бұрын
Miòta van laktóz a kàvèban!?? (Csak akkor ha tejjel iszod)
@attilapapp4491
@attilapapp4491 3 жыл бұрын
Hajjakmegnemtudom
@agnespreczner2782
@agnespreczner2782 3 жыл бұрын
Gyozo tiszta masnapos!
@m.k1534
@m.k1534 3 жыл бұрын
Âgnes Preczner Drog helyet van piaaa 😄
@abarbar8774
@abarbar8774 3 жыл бұрын
@@m.k1534 Igen,általában a hernyónak az a pótló szere...(Ám jelen esetben nem hinném hogy erről van szó,bár ki tudja)
@PhxATT
@PhxATT 3 жыл бұрын
Meg aznapos.
@MrTito1968
@MrTito1968 2 жыл бұрын
Győző🖐️🙂 persze csak viccesen de most is úgy tűnik mintha jó éreznéd magad..😃😎
@a.k.886
@a.k.886 3 жыл бұрын
Győzővel mi van....?
@attilanagy684
@attilanagy684 3 жыл бұрын
Sok barátom volt aki lejött a heroinról.Sajnos nyom nélkül nem tűnik el,de egy nagyon jó színész.Legalább észbe kapott.
@aradibalazs
@aradibalazs 2 жыл бұрын
úgy látom, Győző áttért a herkáról a kokóra
@leventekovacs1850
@leventekovacs1850 2 жыл бұрын
Milxen heetset szív a Doktorúr?
@zoltanseres8508
@zoltanseres8508 3 жыл бұрын
Pesöl edisön:)
@miklosadam7781
@miklosadam7781 3 жыл бұрын
Huhh... jó fényesre nyaltátok egymás sejhaját, de legalább jól éreztétek magatokat, egészségetekre!
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
Végre valaki. 2 igazi antiférfi, az egyik szétesett, a másik egy beképzelt pötch 🤣🤣
@orbanviktorkoldustarisznya6053
@orbanviktorkoldustarisznya6053 3 жыл бұрын
Két alkesz beszélget...
@richardgyenei7263
@richardgyenei7263 2 жыл бұрын
Hogy mer így bekólázva nekiállni ennek a beszélgetésnek!?
@alexnagy2044
@alexnagy2044 2 жыл бұрын
Semmi jelét nem látom kolanak, csak, ha akarom. Valószínűleg veled ez van. Pedig, ha ennyire értesz hozzá, akkor valahol belül tudod, hogy ez csak b@$zogatás részedről. Én most láttam egy műsort, ahol egy volt erről elhíresült szintén színész (most műsorvezető szerepben) nagyon csúnyán úgy vezette az adást. Na az durva volt és rohadt feltűnő! Úgy látszik nem sokáig tanult a börtönből. Kemény cucc, talán még több akaraterőt is kíván meg ellenállni, de a lényeg, h ha a sorok közt olvasol őt nézd meg és látni fogod a különbséget. Ezért írtam, amit írtam! (Győzőnek itt más baja van... nem cucc.) ✌🏻
@istvantibortoth1406
@istvantibortoth1406 3 жыл бұрын
Fantasztikus duma volt meg er egy miset
@tamasgudmon3864
@tamasgudmon3864 3 жыл бұрын
Tisztelt Győző, és mindannyian. A Popper Péternek van egy idevágó kissé filozofikus könyve arról, hogy mi történne akkor ha a hazugság eltűnne a földről. Az a vége hogy a világ belepusztulna.
@senkien4279
@senkien4279 2 жыл бұрын
alapja az emberi letnek sajnos
@brigittaszanyi7454
@brigittaszanyi7454 3 жыл бұрын
Csak 50 éves :(
@attilapapp4491
@attilapapp4491 3 жыл бұрын
OldJunkys
@csabaszoboszlai3737
@csabaszoboszlai3737 Жыл бұрын
Tanítanám az iskolákban, az élet legfontosabb dolgairól, sőt végső értelméről beszél Csernus doktor Úr . Hálás vagyok, hogy az értelem is utat- és teret kap a youtube-on.
@csongorlet
@csongorlet 2 жыл бұрын
Nagyon atereztem a filmet. Én is abban a helyzetben vagyok, mint Győző 20eve. Csak nekem a piával van igy.
@anikobartha9040
@anikobartha9040 2 жыл бұрын
Azttaa hogy nez ki a Győzo???!! Most iszik??
Maflás | Csernus vs Ambrus Attila
49:02
168
Рет қаралды 145 М.
Heartwarming: Stranger Saves Puppy from Hot Car #shorts
00:22
Fabiosa Best Lifehacks
Рет қаралды 20 МЛН
Always be more smart #shorts
00:32
Jin and Hattie
Рет қаралды 47 МЛН
Bagi Nacsa Banánhéj - Dr. Csernus
4:21
Korosa Valentin
Рет қаралды 818 М.
Férfi - női szerepek: Kinek mi a "dolga"? - 2021.05.12.
28:48
Így készült a Toxikoma (18) 1. - #6 werk
24:36
VertigoMediaKft
Рет қаралды 127 М.
dr. Csernus Imre - A Nő 18. A hét nőbűn (hangoskönyv)
1:09:41
dani neickl
Рет қаралды 213 М.
Dr. Zacher Gábor - Ne legyen harmadik!
1:01:03
Így élünk PODcast
Рет қаралды 85 М.
Csernus, Molnár Áron, Alinda, Bíró: Függőségeink
1:10:20
Fulfilled.hu
Рет қаралды 392 М.
Dr. Csernus Imre : A nőkről
1:30:03
Ercsei Vilmos
Рет қаралды 277 М.
Beköltözve Hajdú Péterhez: Tasnádi Péter
1:57:19
Frizbi TV
Рет қаралды 313 М.
Ахахах 👅
0:44
Dragon Нургелды 🐉
Рет қаралды 1,5 МЛН
МЛАДШАЯ СЕСТРА И МОРОЖЕНОЕ ИЗ АРБУЗА
0:41
ОЛЯ ПЕРЧИК
Рет қаралды 699 М.
😁💸 @karina-kola
0:16
Andrey Grechka
Рет қаралды 3,5 МЛН