Рет қаралды 17,543
Szerencsétleneknek, mintha nem lenne elég bajuk. Először egy őrült pszichopata tömeggyilkos, aztán fél Kalifornia lángokban, Tom Petty meghal és most még mi is odamegyünk. Sőt, olyannyira, hogy a jelen pillanatban két legtöbbet közszájon forgó helyen szembesülhetnek a magyar virtussal. Los Angelesben (tudják, amelyet éppen fenyeget az USA történelmének ötödik legnagyobb tűzvésze) és Las Vegasban, a Stripen, amely még mindig gyászolja a tömegmészárlás áldozatait.
Na ezen a két helyen fogunk lakni mi négyen, három héten át.
Persze az élet nem csak játék és mese, hiszen elsősorban dolgozni megyünk oda és ez kemény lesz, hiszen a srácok már évek óta visszajárnak ezekre a helyekre, bejáratott csatornáikból pedig ömlik a mindenféle Ferrari, Lamborghini, de megnézzük a legendás Barrett-Jackson aukciót és persze NHRA-bajnoki fordulót is.
És ez nem minden, a NASCAR-autó nagyon feszíti a kíváncsiságomat, ahogy a driftiskola is, melynek honlapja szerint potom 125 dollárért egy nap alatt profit faragnak belőlem.
És persze bőven van még betervezett forgatás, a kalandok pedig szépen jönnek majd sorban. Így négyesben sokszor a mindennapi élet is tud az lenni.