Csizmár Mihály: Gombák, micélium, gyógyászat, pszichedélia | Mindenségit! #76

  Рет қаралды 21,627

Mindenségit!

Mindenségit!

5 ай бұрын

Zombik márpedig léteznek (a világunkban is). Gombák formájában. Rovarokat támadnak meg, átveszik az irányítást felettük, fölvitetik magukat magasba, hogy ott szétszórhassák spóráikat. A gombák fantasztikus és különleges lények, se nem növények, se nem állatok, a legszélsőségesebb körülményeket is elviselik, és meglehet, sokkal, de sokkal korábban megjelentek a Földön, mint ahogyan azt eddig sejtettük, sőt, vannak elképzeléseik, melyek szerint bolygónkon az élet kialakulását is egy, az univerzumon átutazó spórának köszönhetjük. Rengeteg fajtája van, a tudomány újabb és újabbakat fedez fel, és jótékony hatásait az emberiség csak most kezdi igazán megismerni. Némelyik közülük konkrétan superfood, eszméletlen jótékony hatása van a szervezetünkre, bár akadnak köztük gyilkosan mérgezők is, másfajták meg frissítik az elmét, és most nem arról beszélünk, amelyek pszichedelikus élményeket okoznak. Csizmár Mihály gombaszakértővel, az Axis Fungi Facebook-csoport üzemeltetőjével e csodás lényekről beszélgetünk a legújabb adásunkban. Tartsatok velünk a gombák birodalmába!
Csizmár Mihály, Axis Fungi:
/ axisfungi
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Facebook: / mindensegitpodcast
Instagram: / mindensegitpodcast
Spotify: open.spotify.com/show/7vAnzuZ...
Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast...
TikTok: vm.tiktok.com/ZML46gJrX/
Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
/ mindensegit
Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
Műsorvezetők:
Varga Tóth Róbert
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál:
Szávics Attila
/ attila.szavics
/ szavics_attila
Drón:
Salamon Zalán
/ salamonzalan
Helyszín:
Kaptafa
kaptafa.hu/
welovebudapest.com/cikk/2023/...
Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
/ microsound.hu
Számítástechnikai partnerünk: Batman!
Mindenségit! © 2023

Пікірлер: 114
@kovacsfanni880
@kovacsfanni880 5 ай бұрын
❤ De jó, hogy vágtatok be képeket, hogy látható is legyen, amikről éppen szó van. Nagyon kis csodabogár ez a pasi. 🍄 Olyan jó, hogy van aki ezzel foglalkozik.
@zoltanpall7618
@zoltanpall7618 5 ай бұрын
Nagyszerűek a műsoraitok. A pszichedelikus szereket nem igazán lehet " betépésre " használni. Nem tudom mit érzesz betépés alatt, de ez nagyon rosszul megy át az embereknek akik nem avatottak a témában. Általában az ember mikor be van tépve, állva, stb épp hogy az ellenkezőjét tapasztalja mint egy pszichedelikus " utazás " során. Vagyis bizonyos érzéseit teljesen elnyomja, zsibbasztóként használja ( ez igaz a fűre is) holott pszichedelikus szerek hasznalatakor éberré válsz, tudatossá, akár spirituális élményed is lehet.
@tastywildplants
@tastywildplants 5 ай бұрын
Uraim! Ismét nagyot alkottak!
@mariacsimanehegyi8230
@mariacsimanehegyi8230 5 ай бұрын
Köszönöm a kiváló ismereteket! Nagyon szimpatikus Csizmár Mihály , Édesapám jut eszembe róla szeretett gombászni és értett is hozzá! Mindenségit csapatának pedig Örömökben gazdag Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
5 ай бұрын
Neked is szép Karácsonyt, Mária! 💚
@nigelsorter8432
@nigelsorter8432 5 ай бұрын
Jó volt hallgatni! Ez egy nagyon jó könyv a témában: Az élet szövedéke - Miként építik fel világunkat és hatnak ránk a gombák
@Skunkaman
@Skunkaman 5 ай бұрын
Sőt Japánban a metró hálózatot ezzel a nyálkagombaval tervezték. A fő csomópontokra rakták a táplálékot és a nyálakagomba kialakitotta a legidealisabb útvonalat az adott pontokat érintve.
@viktoriapantlik5749
@viktoriapantlik5749 5 ай бұрын
A metróhálózat már megvolt, és ezután 2010-ben egy csoport tudos lemodellezte a főbb csomópontokat és a nyálkagomba egy nagyon hasonló útvonalat épített ki. Ami igazán lenyűgöző, hogy a mérnökök évekig tervezték, amit a gomba lenyomott pár nap alatt 😊
@erzsebetpapp6721
@erzsebetpapp6721 5 ай бұрын
Annyira jok vagytok! Nem csak begombazva...
@gyongyispitzer4385
@gyongyispitzer4385 5 ай бұрын
Ismételten egy izgalmas és informatív adás volt, gratula fiúk és köszönet érte. Mint gomba szerető, tisztelő ember, az Axis Fungit én is bekövettem a fb-on, nagyon szerény és nagy tudású tudós Csizmár Mihály, szuper, hogy meghívtátok! Nagyon józan, logikus kérdéseket tettetek fel, egy csomó izgalmas dolgot megtudtunk. És igen: az egészség, szeretet és szabadság nagyon kellenek a boldogsághoz!
5 ай бұрын
Nagyon köszönünk mindent! ;)
@gyongyispitzer4385
@gyongyispitzer4385 5 ай бұрын
@ teljes mértékben egyetértek veletek abban, hogy az egyik legnagyobb non-szensz, hogy miközben a rákot okozó kannás bor legális, a gomba, amit pedig a természet ad, az nem. Mégis, hogyan?!? Én az életem egyik legnagyobb beavatását kaptam tőle. Elképesztő megtapasztalni, amikor soha nem használt agyi területek beindulnak!
@istvanrakovics3824
@istvanrakovics3824 5 ай бұрын
Franciaországban élek, mindenre egy szatyor gyógyszert írnak fel. Tudom hogy gáz, de pl eltört a bordám, és szatyor fájdalomcsillapító... Helyette este egy "tekert cigi" sokkal többet ér. Nem, nem élek vele napi szinten, de melyik károsabb? A szatyor gyógyszer, vagy amit a természet adott?
@gaborbakos7058
@gaborbakos7058 5 ай бұрын
Nem kell nyomni ezt a "minden gyógyszer méreg és minden, amit az erdőben találok, az csak jó lehet dumát", mert ez baromság. Sokmindenre hasznosabb a gyógyszer és a természetben rengeteg anyag is van, ami instant megöl vagy megbetegít. Az arányosság a lényeg, hogy ha nem muszáj ne ágyúval lőjünk verébre. Törött borda fájdalomcsillapítására elég lehet a fű is, ha nem kell egész nap. Mindennek van mellékhatása, nincs olyan, hogy valami csak egy konkrét dologra ha és semmi ártalmatlan hatása nincs. A lényeg, hogy legyen meg a kedvező hatás és a rossz mellékhatása elfogadható mértékű legyen.
@heilundwissen9833
@heilundwissen9833 5 ай бұрын
A bordatörés. Legkevésbé rossz esetben el se törik.
@RemekElek
@RemekElek 5 ай бұрын
Ismét egy lenyűgöző epizód! Hálásan köszönjük!
@balazsalmasi358
@balazsalmasi358 5 ай бұрын
Srácok egy dologra figyeljetek, ha foltesztek egy kérdést, akkor a vendég tudja befejezni, mert jó nézni ahogy vágytok ti is a tudásra, de szegény gyerek néha azt se tudta mire válaszoljon, mert annyi mindent rázudítottatok egyszerre. Mivel a téma nagyon tág és érdekes, szerintem hozzatok be egy szakértot, aki csak a pszichoaktív anyagokkal foglalkozna, foleg magyarul a youtobon nagyon kevés anyag van róla, illene ha ti osszeraknátok egy ilyet.
5 ай бұрын
Köszi szépen a tippeket, király vagy, Balázs! 🤝💚
@kandigmail6277
@kandigmail6277 5 ай бұрын
Nagyon tetszett! Nem tudtam, ki van az Axis Fungi oldal mögött, köszönöm szépen a beszélgetést, gombászként pláne élmény volt hallgatni!
@laszlonekiss1647
@laszlonekiss1647 5 ай бұрын
Tavasszal és ősszel nagy esők után fűzfás ártéri erdőkben hatalmas gévagomba telepeket lehet találni, próbáljátok ki pörinek vagy rántva, a régi magyarok csirkehús gombának hívták 👩‍🍳
@LPeter38
@LPeter38 5 ай бұрын
Azért tiltottak ezek a dolgok, mert felnyitja az elmét, ami veszélyes a mindenkori hatalomra nézve. Az alkohol pedig szűkíti a tudatot, ez pont jó a hatalomnak, ezért ihatja boldog boldogtalan.
@laszlonagy4329
@laszlonagy4329 Ай бұрын
Igy igaz ...Sajnos nálunk ,a nemzeti kormányunk is támogatja..az alkohol fogyasztás minden formáját ...Szivesen koccintana minden rá szavazóval..
@LPeter38
@LPeter38 Ай бұрын
@@laszlonagy4329 Szoktam írni, hogy a nemzethy magyar nemzethy pálinkával csapatja szét a fejét. Majd csapja ketté felesége fejér és okádja le gyerekét.
@istvangrezal5872
@istvangrezal5872 5 ай бұрын
A gomba jó cucc, mindenkinek javaslom legalább egyszer kipróbálni, aki egészséges elmével megáldott. Nehéz érzelmi helyzetben vagy neurózissal kerülendő.
@zoltanpall7618
@zoltanpall7618 5 ай бұрын
Nehéz érzelmi helyzetben se kerülendő. Mindenképp érdemes Facilitatorral csinálni aki segít az integrációban is.
@LajosKormos.
@LajosKormos. 3 ай бұрын
@@zoltanpall7618 ha van Facilitator Magyarhonban, kérek szépen nevet. köszönöm
@PARTIFACE
@PARTIFACE 5 ай бұрын
este megneztem csoda jo eloadas volt ,ma megismétlem:)
@davidkiss6624
@davidkiss6624 5 ай бұрын
Nekem a kombucha tea vált be nagyon munka vagy sport utáni regenerációhoz
@ferenckoloncsak3300
@ferenckoloncsak3300 5 ай бұрын
Srácok ,megint jó beszélgetést toltatok.A mindenkori hatalom akarja a tudatunkat befolyásolni , és ezért nem lehet szó azokról az anyagokról amik a szabadság illúzióját adhatnák.Részegen még mindíg jobban tudnak irányítani (mármint ha mi vagyunk azok)Üdv
5 ай бұрын
Köszönjük, Ferenc! 🤝
@hajnalkagecsei754
@hajnalkagecsei754 5 ай бұрын
A hatalom akarja a tudatunkat befolyásolni. Tű pontos.
@TheTibigabi
@TheTibigabi 3 ай бұрын
Sziasztok! Hatalom ide vagy oda,az alap probléma az,hogy nagyon sok ember nem tudja felelősséggel kezelni a szabadságát.Így a tudatmódosítókkal(alkoholt is beleértve) való kapcsolatát sem.Egyetlen pszichózissal,paranoiával,depresszióval,szerfüggőséggel pszichiátriára kerülő sem gondolta volna,hogy ez fog vele történni,hiszen ő csak füvezgetett,gombázgatott,vagy akár csak egyszer kipróbálta.Aztán ott vannak azok a különböző bűncselekmények mint lopás,rablás,erőszakos tettek,gyilkosság,közúti balesetek,amiket tudatmódosítók hatása alatt követnek el.
@adeltorok8805
@adeltorok8805 5 ай бұрын
Huh, ez nem volt egy könnyű chit-chat, kicsit kínban volt Misi a beszélgetés alatt...nem egy szószátyár fiatalember és mennyit vakarózott már szegénykém 😬 de nem baj, kompenzáltáltok jó kérdésekkel és így is nagyon érdekes volt. A földi élet kialakulásáról hallottam egy nagyon durvát, sajnos nem emlékszem pontosan hol...de azért leírom: szóval a földi élet annyira rövid idő alatt és elképesztő bonyolultságban fejlődött ki, hogy azt sokan furcsállják. Hipotetizalják, hogy az univerzum egy korai szakaszában megvoltak a körülmények ahhoz, hogy az élet építőkövei létrejöjjenek, s ezek az univerzum fejlődésével egyszerűen szétszórodtak, szét terjedtek...ergo az élet nem a Földön alakult ki, itt ugyan virágba borult, de a "játék" alapelemei adva voltak...ahogy valószínűleg máshol is...alienek vagyunk saját bolygónkon ha úgy vesszük...bocsánat, nagyon pongyola volt a megfogalmazás, de talán a lényeg átment..ja, és aki be akar tépni, nem kell hozzá gomba, elég egy kisgyerek...ez teljesen komoly...azok ugyanis folyamatosan "Ozorán" vannak, ahogyan azt Bödőcs is mondaná...és ez pontosan így is van, elképesztő az észjárásuk...a ráció teljes hiánya és a képzettársítások végtelen kavalkádja...egészen hihetetlen és k....a fárasztó is egyben mindent lekövetni normál aggyal ❤️ de ők 24/7-ben biztosan nem itt vannak köztünk, nem ebben a világban...
@ficsurantal3032
@ficsurantal3032 5 ай бұрын
Élilyen🛖
@laszlonekiss1647
@laszlonekiss1647 5 ай бұрын
Képzeljétek az hallottam, hogy az akár 5méter magasban is élő tapló gombák úgy jutnak oda fel, hogy a spórák már eleve rajta vannak a harkály csőrén s ahogy a madár jár kel az erdőkben kukacokat keresve a tudtán kívül megfertőzi a fákat és kezdődik előröl a folyamat 🤯
@MrHaragos
@MrHaragos 5 ай бұрын
Axis Fungi! 😀 Mircea Eliade liked this!
@istvanadok5957
@istvanadok5957 5 ай бұрын
Sziasztok! Nagyon érdekes volt! Nem gondoltam lesz két pasi akik hasonló látásmód mellett mint az enyém készíteni fognak egy ilyen szuper csatornát! Köszi!
5 ай бұрын
Mi köszönjük, hogy velünk tartasz! :) (Bár az adást négyen csináljuk.)
@istvanadok5957
@istvanadok5957 5 ай бұрын
Igazad van! Négy pasinak köszönöm! 👍
@enikopataki4117
@enikopataki4117 5 ай бұрын
Gombasztikus.. .😂 Érdekes, a tudós ( és tudni vágyó, kérdező emberek🙂) sosem hétköznapiak és kivagyik, hanem mindig különösek és végtelenül szerények..De jó, h.megtaláljátok őket és nekünk is bemutatjátok.... A boldogság recepthez csak még egy jó, kis információ-megosztó eszme-közösség meglétét adnám hozzá.... 😉, mintegy óvó/védő/ szórakoztató/elgondolkodtató, de akár érdemi vitára késztető, jó humorú személyek "hálózatát"...a micéliumhoz ( vagy idegrendszerhez?!) hasonlatos összefonódásban. Mert lám, az ember nem csak individum, hanem társas(ági) lény is, hiszen, végső soron minden mindennel és mindenkivel összefügg.....Az emberben/emberen élősködő gonbákról is kérünk szépen - ha lehet - műsort.... 🙂
5 ай бұрын
Enikő! Uh, de jól fogalmaztad meg, és hogy mennyire igazad van: minket elsődlegesen az motivál, hogy érezzük a föld alatt (vagy épp a fejünk fölött) kialakult kapcsolatot veletek, nézőkkel! A micélium már megvan, és reméljük, egyre gyorsabban burjánzik majd. Kösziii!
@szabolcsmede1917
@szabolcsmede1917 5 ай бұрын
Szegény Misi,egyel több fogalmazás gátlót vett be a kelleténél😘😁 Amúgy jó volt a téma,és ahogy mentettettek a kérdésekkel.Nagyon nagy tudású a srác,csak nem akarja elmondani😀🙃
@raytry69
@raytry69 Ай бұрын
Meg ez is már vágott anyag. Amúgy jómagam is hasonlóan zavarban lennék kamerákkal és mikrofonokkal a pofámban.
@AndreaKocziszky
@AndreaKocziszky 5 ай бұрын
A Gombamánia blog szerkesztőjeként tökéletesen értem Mihályt. :-) Megjegyzés: Az Armillaria faj a termőteste kalapjának mézre emlékeztető színe miatt kapta az angol nevét. A gombák jelentős mértékben eltérnek a növényektől és az állatoktól. Mivel heterotróf táplálkozásúak, és valóban kitin tartalmú a sejtfaluk, egy picikét közelebb vannak az állatokhoz, de ha csak a szaporodásukat nézzük, hogy a genetikai állományok egyesülése a termőtest fejlődése során a termőrétegtartón lévő bazídiumokon vagy tömlőkben megy végbe, ez már annyira egyedi vonásuk, hogy egyértelműen külön birodalmat alkotnak az élővilágon belül. A "hernyógomba" gyógygomba, a szarvasgombák fűszergombák. A két nagyon drágán mért faj az isztriai, ami "fehér", a másik a francia, ami "fekete". A nyári, téli, nagyspórás szintén feketék és nem annyira drágák. Egyébként sokféle földalatti gomba van, ez egy nagyon érdekes része a gombászatnak. Fontos, hogy erősen szabályozott a szarvasgombák gyűjtése. Eleve étkezési célra más gombából is csak fejenként két kiló gyűjthető az állami erdőkben. Az Erdőtérkép segít tájékozódni. Nyugodtan lehet kérdezni tőlem. Több mint tíz éve "futok a gombák után".
@davidkiss6624
@davidkiss6624 5 ай бұрын
Nahát ez is jól hangzik, Köszi! Képzeljétek megihlették valamelyik StarTrek sori rendezőjét is mert olyan sztorit írtak meg, hogy kozmikus méretű micélium szálakon közlekedzek benne a különféle civilizációk..🤯
5 ай бұрын
Az adásban elhangzik ez is, igen! 1.0 :)
@pumasztar
@pumasztar 5 ай бұрын
köszi ezt a kimeríthetetlen témát és persze a beszélgetést mostanában kezdtem el fogyasztani a süngombát és nagyon sokat javít a fókuszáláson, koncentráción amit kicsit hiányoltam az a microdosing témakör lett volna, magyarul még nem hallottam róla véleményt
5 ай бұрын
Uuuu jogos Microdosing pedig magad labda lett volna 🫤
@dobos62
@dobos62 5 ай бұрын
Hol veszed?
@pumasztar
@pumasztar 5 ай бұрын
@@dobos62 van mindenhol süngomba, herbaházban pl. Én mushroom complexet veszek német amazonrol (sárga zacskós). 8 gomba fajta van benne kapszulákban. Sokáig elég.
@dobos62
@dobos62 5 ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm az infót!
@lajoszsigmond9599
@lajoszsigmond9599 5 ай бұрын
Köszönöm 🙏♥️🙂
@ferencheintz9224
@ferencheintz9224 4 ай бұрын
Sziasztok Hogyan lehet az,hogy nem esett szóba a légyölőgalóca,a sámánok leghasználtabb gombája
@attilaneszabo3754
@attilaneszabo3754 5 ай бұрын
Misi nagyszerű volt, a téma szuper, a két riporter csapnivaló
@hajnalkagecsei754
@hajnalkagecsei754 5 ай бұрын
A két riporter imádnivaló.
@ddinvideos
@ddinvideos 4 ай бұрын
én is csak ámultam, hogy mennyire sötétek. kapszamicin. :D ne már.
@attilaneszabo3754
@attilaneszabo3754 4 ай бұрын
@@ddinvideos olyan dolgokra kerdeztek rá, ami általános iskolai tanulmányokban volt
@ddinvideos
@ddinvideos 4 ай бұрын
@@attilaneszabo3754 igen. az eddigi vendégek is tök jók voltak, de a két riporter nem nőtt fel szellemileg a minimál szintre sajnos. nagyon zavaró. :(
@ii.gondolkodo3169
@ii.gondolkodo3169 3 ай бұрын
4.12. „Az evolúciónak volt ideje kifejlődni, meg ilyen kapcsolatokat létrehozni.” - Már meg is ragadja az alkalmat a materialista világnézetének a kidomborítására, miközben bármilyen tárgyilagos tartalmat nélkülöző, a kérdés elöl kihátráló választ adott. A probléma ott kezdődik, hogy evolúcióra alkalmas élőlények evolúcióval nem hozhatók létre, mert akkor az evolúció azt hozná létre, amivel létrehoz. Tehát az evolúcióra alkalmas élőlényeket meg kell teremteni, amikben az evolúció végbemehet, de az sem mindegy, hogy milyen evolúció és milyen mértékben. Mert bizony a válasz az genetikai kódban rejlik, nem pedig a kapcsolatok hasraütéses kifejlődésében. De mivel a Teremtő intelligencia elismerése máris erkölcsi kötelezettségekkel is jár, annak elutasítása a DNS programozójának az elutasítását is magában foglalja. Nem véletlenül választja a csávó a szabadúszós életvitelt, amíg még megteheti. A végén úgy is napvilágra kerülnek azok a természetes tényezők, amiket kijátszanak az evolúció sánta lován ma még víg kedélyűeknek tűnő poroszkálók.
@user-qi6lk1ov1u
@user-qi6lk1ov1u 4 ай бұрын
Dícséretes hogy felfedeztétek a gombák világát😊Ha esetleg folytatni szeretnétek a gombák és az emberi szervezetre gyakorolt hatását hívjátok meg Dr Taracközy Istvánt.
@szabonorbert4888
@szabonorbert4888 2 ай бұрын
Ez egy beavis and butthead rész volt Spongyabobbal. Nem a téma a tre srácok, hanem a módja a bemutatásának. Dicsernek itt titeket a kommentek, de nem tudom mit látnak a többiek. Én a színvonalcsökkenést látom csak a csatornatokon. Példaként nézzétek meg a Rab Árpád részeket, csak hogy az egyik csúcspontot említsem.
@Timar108
@Timar108 17 күн бұрын
🙂🙏💚
@raytry69
@raytry69 Ай бұрын
"Csávó, kaja..." Az ilyen szavak annyira kiábrándítanak. Tudunk mi szebben is beszélni. Legalább ebben a formában tanítsuk a tömegeket a szép anyanyelvünk használatára. A fiatalság körében sajnos már tragikus, ahogy beszélnek.
@mentubeats
@mentubeats Ай бұрын
A cordyceps kilója 40 ezer ft. ha 18 millió lenne már rég azt tenyészteném :)
@csabagodor9445
@csabagodor9445 5 ай бұрын
"A ma is tanultam valamit"-ben (5. kötetnél jár már) van egy érdekes bejegyzés, fentvan a net-en is "HALLUCINOGÉN GOMBÁKTÓL VÁLHATOTT ÉRTELMES LÉNNYÉ AZ EMBER", de nem ezt akartam, hanem hogy hívjatok embergombászt is akkor már :)
@Loopsil
@Loopsil Ай бұрын
Nem a legfontosabb info, de... :) smart shopokban lehet kapni truffelt, nem a cafe shopban...ha valaki keresne...es rendelni is lehet...egy baratom mondta :)
@gezabarcsik1247
@gezabarcsik1247 5 ай бұрын
Köszi, ez megint egy iszonyú jó rész:) Én még az utolsó biológia tagozatos gimisként érettségiztem, ezért különösen érdekes volt a beszélgetés. A bevezető zene saját munka, vagy más kompozíciója? Boldog ünnepeket!
5 ай бұрын
Kösziii! 🙏 A bevezető muzsikát én írtam és játszottam fel. Üdv! Gergő
@gezabarcsik1247
@gezabarcsik1247 5 ай бұрын
Gratula, nagyon szép és szépen is szól! A dobszólamot is te játszod?@
5 ай бұрын
Nem, az az egyetlen sáv, ami sample.
@gezabarcsik1247
@gezabarcsik1247 5 ай бұрын
Kössz! Az egész nagyon cool!@
@diace05
@diace05 5 ай бұрын
Sziasztok! volt nemrég egy ilyen film, vagy talán sori, ahol gombák miatt voltak a zombik :)
5 ай бұрын
Az adásban elhangzik ez is, igen! 2.0 :)
@ficsurantal3032
@ficsurantal3032 5 ай бұрын
Bujavalomba🐽🐗
@csabajuhasz1839
@csabajuhasz1839 5 ай бұрын
A srác alig ivott a sörből.
@inczebela8725
@inczebela8725 4 ай бұрын
Mi az,hogy ADO??? Az elvégzett munka büntetése
@zoltanvarga1967
@zoltanvarga1967 5 ай бұрын
❤❤❤❤❤
@elekszek8872
@elekszek8872 5 ай бұрын
🍻👌
@zoltanvarga1967
@zoltanvarga1967 5 ай бұрын
😸😸😸
@gaborsebestyen3974
@gaborsebestyen3974 5 ай бұрын
Magyar állampolgálként a vonatkozó jogszabályok szerint sehol nem fogyaszthatod az MO-n illegális szereket. Ez van. Hiába mész külföldre elméletileg tilos. Persze nem nagyon foglalkoznak ezzel.
@poeszcsaba
@poeszcsaba 2 ай бұрын
Ezt az előadót talán nem kellene többet meghívni. Borzalmas az előadói készsége. Azért előtte beszélgessetek a jelöltekkel. A téma egyébként kiváló lett volna.
@raytry69
@raytry69 Ай бұрын
Szomszédom mondása, hogy "fürödjön az, aki lusta vakarni". :D
@HappyLife-mx9rg
@HappyLife-mx9rg 5 ай бұрын
Be vagyok csiperkézve 😂
5 ай бұрын
🍻
@arpadbakonyi5330
@arpadbakonyi5330 4 ай бұрын
Gomba fanatikusként nagy reményekkel futottam neki, sajnos a vendég kevés szót kapott és kicsit elment a dolog a hallucinogén gombák irányába, és azon belül is a szabályozás boncolgatásába. Pár dolgot azért helyre tennék, azt, hogy te milyen gombát szedsz le az erdőben és eszel meg senki nem korlátozza, kimész 2 kg-ot leszedhetsz bármely nem védett fajból. A kutya nem nézi, hogy mi az. A másik, a pszilocibin mellet vannak más vegyületet tartalmazó gombák is, ilyen a párducgalóca, amely iboténsavat tartalmaz. Törvényi szabályozás azért is nehézkes, mert a termőtestben található hatóanyag mennyisége változó, ebből kifolyólag a hatásmechanizmus is más, nem beszélve a felhasználó neméről, súlyáról, lelki állapotáról, stb. melyek szintén az egyenlet részét képezik. Jó példa arra, hogy gondatlan kezekben mi történhet az a celeb (nem jut eszembe a neve), akit az erdőben, pucéran, összetörve találtak meg egy balul sikerült Ayahuasca-szeánsz trip után. A pszichiátriai és gyógyászati alkalmazásban persze lehet potenciál, ahogy az LSD-nek is.
4 ай бұрын
Köszönjük a kommentet! Tudtommal a pszilocibin hatása nincs összefüggésben az azt elfogyasztó ember testtömegével. ( www.psypost.org/2022/12/intensity-of-psychedelic-experiences-after-taking-psilocybin-does-not-depend-on-body-mass-index-study-suggests-64619 ) Üdvök! Gergő
@arpadbakonyi5330
@arpadbakonyi5330 4 ай бұрын
Köszönöm az infót - alapvetően a gombamérgezésre gondoltam, eszembe se jutott, hogy ez kivétel, lehetséges, ennek ellenére elég sok a változó, ami befolyásolja a hatást@
@tiborbojer693
@tiborbojer693 5 ай бұрын
A téma kapcsán felbukkant a marihuána is. Ne próbáljuk már beállítani, mint valami "csodaszert, ami megadja a szabadság élményét, és ennyi". Nagyon helyes, hogy tiltva van. Személyesen láttam - átéltem helyzeteket, amikor emberek örjöngtek, mert elfogyott a fű. Az elvonási tünetek kőkemények voltak... A csatorna egyébként kurva jó.
@tpr-crypto
@tpr-crypto 5 ай бұрын
ez úgy bullshit ahogy van... ne haragudj, de minden környezetben lehet találni akaratgyenge, bekattant embereket, és egy-egy rossz példa alapján ez az általánosítás különösen erős. Érdekes módon világszinten a szakemberek, rendvédelmi szervek, és szinte mindenki szerint a fűtől nyugodtan chillelgetnek azok akik használják, számos országban és kultúrában használják rengeteg betegség gyógyítására, amit egyetemi szintű kutatások is alátámasztanak. Nem tartom kizártnak, hogy láttál 1-2 futóbolondot aki füvet akart, de ennyi erőből akarhattak volna csokinyuszit vagy pattogatott kukoricát is..!
@mhmagyar
@mhmagyar 5 ай бұрын
Ezt úgy hívják hiszti, láttam én már ilyet amikor elfogyott a szesz, kenyér, vagy pénz.
@balazsalmasi358
@balazsalmasi358 5 ай бұрын
@@tpr-crypto nem bullshit, hanem te bagatelizálod az egészet. Egy csomó ember szed mindenféle gyogszert, antidepresszánsok, nyugtatok stb. Nem beszélve van nagyon sok traumatizalt embert, lehet, h. a szomszéd néninek jó flessei voltak, de sokaknál az ellenkezo hatást is kifejtheti. én nem vagyok ellene a természetes anyagoknak, de csak úgy legalizalnek bármilyen pszichoaktív anyagot, ha orvos is látta elotte az embert.
@ddinvideos
@ddinvideos 4 ай бұрын
ma sem lettél okosabb
@randlilaszlo756
@randlilaszlo756 5 ай бұрын
Szabadon dönthetsz, hogy mit teszel a testedbe...max jogilag illegális. Ettől még bele teheted ha akarod.
@RajnaVilmos
@RajnaVilmos 5 ай бұрын
Ha jön még Misi hozzátok, akkor szóljatok neki előtte hogy ne gombázzon be. Annyira.😂
@Akol56Peter
@Akol56Peter 5 ай бұрын
A kábszer függőség eggyik jele az állandó viszketés.
@horv2
@horv2 5 ай бұрын
te nagyon okos vagy, a kutyám is vakarózik, én hülye bolhairtót adtam neki, pedig ha tudtam volna....
@be_ai_art
@be_ai_art Ай бұрын
No, álljon meg a menet, ti uncsi városi kéjencek akiknek jódolgukba semmi jobb nem tud eszükbe jutni, annyit kérdeznék röviden hogy ha én jól begomászva fogom azt az életmentő mütétet neked levezetni a te kis agyadcskádon, akkor benne volnál a dologban, esetleg ha repülőt fogom vezetni neked, felülnél rá, lehet aznap nem szívtam be, aztán ki tudja tegnapról mi maradt bennem!
@Akol56Peter
@Akol56Peter 5 ай бұрын
Régóta nézem a műsoraitokat. Többnyire tetszik. De ez a mostani egy direkt propaganda a kábítószer használat mellett. Aztán leöntve némi egyéni szabadság jogok mázzal. Már csak egy kis voke ideológia hiányzik. És arról sem hangzik el egy szó sem, hogy ezen anyagok alkalmazásánál milyen személyiség felbontó hatása van a tartós hasznlatának. Nagyot csalódtam bennetek. És az nem tűnik fel nektek, hogy a riport alany állandóan vakarodzik. Ennyire naivak vagytok.
@horv2
@horv2 5 ай бұрын
A tökéletes minta polgár, a hatalom eszményi szavazója. Neked nemzethy pálinka való, ihatod is korlátlanul :)
@zoltanpall7618
@zoltanpall7618 5 ай бұрын
Mit hova sorol a büntető törvénykönyv az politika. Semmi köze az egészségügyhöz. A pszihedelikumok megfelelő környezetben és hozzáérző kíséretével a legjobb esély a függők számára.
@raytry69
@raytry69 Ай бұрын
@@zoltanpall7618 Jaja! Pont hogy a gombákkal gyógyítanak egy sor olyan "betegséget" (mentális kondíciót), amivel a "modern orvostudomány" nem tud mit kezdeni, legfeljebb nagyobb kárt csinálni.
@raytry69
@raytry69 Ай бұрын
A vakarózás mitől van szerinted? Ha gombától, akkor az lehet allergia. Vagy simán kandida. Az is okoz ilyet. De a nagyon száraz levegő is. Télen a fűtés, nyáron a légkondi. Ha lemegy 20% alá a páratartalom az nem csak a légutakat ingerli, hanem a bőrt is. Ha megfigyeled, az egyik riporter is néha vakarózik. A pszichedelikus gombák tudatmódosítók, de nem kábítók. Sőt, pont hogy ellenkező hatásuk van. Egyre több kutatás foglalkozik velük. Nem véletlenül.
Como ela fez isso? 😲
00:12
Los Wagners
Рет қаралды 23 МЛН
CAN YOU HELP ME? (ROAD TO 100 MLN!) #shorts
00:26
PANDA BOI
Рет қаралды 35 МЛН
Hol a boldogság mostanában? Tari Annamária, InfoRádió, Aréna
51:56
InfoRádió - Infostart
Рет қаралды 6 М.
Laár András: Az ember eredendően boldog | Mindenségit! #5
1:06:52
Mindenségit!
Рет қаралды 211 М.
A nemevés üzenet - Túry Ferenc az evészavarokról | TÖLTSD VELÜNK! S1E7
41:30
Stumpf-Bíró Balázs: Abnormális az életvitelünk
46:04
Hit Rádió
Рет қаралды 21 М.
Dr.  Zacher Gábor: Mióta világ a világ, drogozunk | Mindenségit! #16
1:13:51
Como ela fez isso? 😲
00:12
Los Wagners
Рет қаралды 23 МЛН