DTK: Elviszlek magammal - Cserhalmi György (évadpremier)

  Рет қаралды 158,494

WMN Magazin

WMN Magazin

Жыл бұрын

Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
WMN Facebook: / wmnmagazin;
WMN nyitóoldala: wmn.hu/
WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
Cserhalmi György Budapesten született, de élt Debrecenben is, mivel operaénekesnő édesanyját oda hívták játszani és tanítani. Révfülöphöz is kötődik, ott a nagymamájának volt háza. Édesapja a háború után sosem talált vissza sem az eredeti szakmájához, sem önmagához. Az aktív férfi minta kántor-tanító nagyapja volt számára, ő „mutatta be” Istennek, együtt járták az erdőt is - ahogy most az unokája járja vele. Először sportolónak készült, vívott, de végül a színészi pályát választotta, elsőre felvették a Főiskolára. A filmezésbe először kaszkadőrként került be, mert a sportolói múltja már főiskolásként hozzásegítette a kaszkadőri munkához. Több mint 200 filmben játszott, de közben igyekezett férjként és apaként is helytállni - a feleségével, Erzsébettel gyerekkorában ismerkedett meg. Erzsi 2016-ban meghalt rákban, az utolsó évben a férje ápolta. Lánya, Sára filmrendező és két unokája van: Lenke és Gáspár. Néhány évvel ezelőtt ő is megküzdött a rákkal, több szervét érintette a betegség, amit csak úgy hív: A gonosz. Azt mesélte, hogy a felesége betegsége által már megtanulta, mi történik, csak azt nem tudta, hogy a kemo után mi jön. De nemcsak erről mesélt D. Tóth Krisztának, hanem generációkon átívelő jó és kevésbé mintázatokról, munkáról és apaságról, nagypapaságról és arról, hogy a nosztalgia vajon tényleg a halál előszobája vagy sem.

Пікірлер: 173
@ildikolukacs8246
@ildikolukacs8246 Жыл бұрын
Az hogy Cserhalmi György mekkora művész, nem volt soha kérdés számomra.. Viszont az EMBER, még azt a nagyságot is meghaladja, ha ez lehetséges.. Etika, humánum, bölcsesség, adni tudás, minden ott van, amitől a tálentum megsokszorosodva világít, utat mutat.. Hál'Istennek.. Becsüljük meg, alig akad már párja.. ❤️
@istvansolymar5297
@istvansolymar5297 3 ай бұрын
😮egyszeruseg nagyszeruseg
@margitkiss932
@margitkiss932 Жыл бұрын
Cserhalmi György a legnagyobb szinművész.Köszönöm, hogy hallhattam ezt a beszélgetést.
@bbrigitta
@bbrigitta Жыл бұрын
A művész úrnak a hallgatásaiban is több a mondanivaló , mint másoknak a szavaikban❤️
@hand-heldblender8107
@hand-heldblender8107 Жыл бұрын
Nála a csend is beszél.
@nittaberi
@nittaberi Жыл бұрын
Szép gondolat, és igaz.
@ildikolukacs8246
@ildikolukacs8246 Жыл бұрын
Igen, kicsit várhatott volna többet Kriszta, hogy ő fogalmazza meg a dolgokat, ha lassabban, döcögősebben is...
@gabriellaschilli6254
@gabriellaschilli6254 Жыл бұрын
@@hand-heldblender8107j
@gabriellaschilli6254
@gabriellaschilli6254 Жыл бұрын
@@nittaberi az
@veronikapetrass204
@veronikapetrass204 Жыл бұрын
Sallang.mentes őszinteség ami megkapó a beszélgetésben.A sok fájdalom, megpróbáltatás és veszteségek ellenére a határtalan életszeretet jön át a szavaiból.Megható volt. 🥰
@zsoltderek8997
@zsoltderek8997 Жыл бұрын
Ó a Cserhalmi! Mennyire szeretem :) Egy igazi ember és igazi művész.
@mariafulop2474
@mariafulop2474 Жыл бұрын
Igazi, karizmatikus ember. A FÉRFI. Imádom. Köszönöm!
@jankikrisztina1543
@jankikrisztina1543 Жыл бұрын
Csodálatos,szívbemarkoló,mély,és tartalmas beszélgetés volt. Ahogy a felesége elvesztéséről,és az utána maradt űrről beszélt,a könnyeim potyogtak. Mert én édesanyámat veszítettem el,és csak úgy tudom elfogadni az elfogadhatatlan végleges veszteséget,hogy mai napig,írok neki füzetbe./3éve ragadta el a rák 1 hónap alatt/ Ahol mintha itt lenne velem,leírom mi történt velem a héten,családtagoknak hogy telt a hete. És a lelkemnek ez jó. Mert úgy érzem így folytatódik kettőnk anya-lánya kapcsolata,csak más formában. Remélem, a művész úr is talál majd olyan lehetőséget,ami picit a lelkének nyugalmat hoz. Ez volt a számomra leginkább szívbe markoló ,mégis a lelkemet simogató interjú. Kívánok a művész úrnak jó egészséget, sok szeretetet ,sok sikert az életben! 🙏 Krisztának pedig gratulálok ,színvonalas,profi műsort készít, további sok sikert kívánok!🙏
@ibolyabezi9092
@ibolyabezi9092 Жыл бұрын
Nagyon -nagyon tetszett ez a mély, tartalmas jól sikerült interjú!!!Nagyon -nagyon jó közérzetet, sok jó egészséget teljes gyógyulást!!!Nyertes csatát a művész úrnak, meg temérdek Boldog EVEK-et egészségben,!Kriszta!!!Baromi jó interjúkat készítesz ,profi vagy mindig!! Más musoraidat is nagyon szeretem!!Sok-sok sikert !!!!!!
@janosnenagy7981
@janosnenagy7981 Жыл бұрын
Òràkig tudnàm hallgatni ahogy mesèl, beszèl ....Nagyszerū szìnèsz, nagyszerū ember! Örök kedvenc!❤
@evafazekas1179
@evafazekas1179 Жыл бұрын
Cserhalmi György nem csak nagyszerű művész, hanem remek ember is.
@alizkarpati2539
@alizkarpati2539 3 ай бұрын
Köszönöm, hogy láthattam, egy példaértékü, csodálatos embert.
@juditb4118
@juditb4118 Жыл бұрын
Amióta megjelent a szinen...egyszerűen imádom...ez nem szünt meg!EMBERNEK IS OLYAN KIVÁLÓ,MINT MŰVÉSZNEK!!!!!
@monikaivanfi7106
@monikaivanfi7106 Жыл бұрын
10 éve gimnáziumban volt szerencsém egy méterre ülni tőle, amikor A drága besúgott barátaim című filmről mesélt épp nekünk. Bár nem láttam sok filmjét 17 évesen, de arra emlékszem, hogy hihetetlenül karizmatikus volt már akkor is.
@tiborkomjati480
@tiborkomjati480 Жыл бұрын
Fantasztikus beszélgetés volt! Férfiasan bevallom volt pillanat melyet egy kicsit megkönnyeztem. További jó egészséget a művész úrnak! Kriszta… nem is tudom mit írjak, talán fenomenális 😀 Köszönöm
@fkzadori8810
@fkzadori8810 Жыл бұрын
Nem egy szószátyár a művész úr, nagyon nehéz megnyitni..ettöl függetlenül én nagyon tisztelem, elismerem és szeretem. Nagyon jó egészséget kívánok Neki!
@nikinagy7157
@nikinagy7157 Жыл бұрын
Pont ezt akartam írni.....feladta a leckét DTK-nak 🤣🥰❤ és így is szuper lett
@liviazilahi6046
@liviazilahi6046 Жыл бұрын
Ágy mellett ülni-milyen szép gondolat -mi is ültünk egy évig Anyánkkal-s minden valóban nagyon valódi lesz. Nagyon szeretem Cserhalmi György filmjeit-sajnos színpadon sosem volt szerencsém látni. remélem jól fogja bírni még sokáig, a legjobbakat Neki
@julibraun2284
@julibraun2284 3 ай бұрын
Mindig szerettem. Olyan igazi, a legjobb színész. Is. Emberileg is tisztelem.
@zoltanpeternemeth5285
@zoltanpeternemeth5285 Жыл бұрын
Kiváló👍 amit elmondott meg kell köszönni ,a többit pedíg tiszteletben kell tartani ...!
@saroltatatai779
@saroltatatai779 Жыл бұрын
Köszönöm! Ezzel most nagyon betalált. Jó kezdés. Imádom Cserhalmi Györgyöt.
@violetta0322
@violetta0322 Жыл бұрын
de jól néz ki a Művész Úr örülök ,mert nemrég volt egy két ijesztő fotó...örülök hogy nevetgél és jól van...alkosson még sokat🙏😊
@lerrymuller
@lerrymuller Жыл бұрын
Nehezen indult a beszélgetés, de le a kalappal Kriszta előtt, aki ilyen jó és mélyreható interjút tudott készíteni a Cserhalmi művész úrral. (akinek jó egészséget kívánok) Szuper évad kezdés! Gratulálok!
@taiilor2370
@taiilor2370 Жыл бұрын
Életem meghatározó filmje volt a Dögkeselyű című film. Zseniális alakítás volt! A nagy "öregek" közül talán a legnagyobb!
@eveartdesign
@eveartdesign Жыл бұрын
Bizony, én is imádom!
@ezerlab1
@ezerlab1 Жыл бұрын
Ez aztán a váratlan és kellemes meglepetés!
@zsookaME
@zsookaME Жыл бұрын
Nagyon Megfogott ez a beszélgetés, furcsa keveréke volt a kissé szégyellős-bohókás lezserségnek és a szivbemarkoló "szó-bennakad" érzésnek. többször elszorult a torkom és megkönnyeztem, de ugyanakkor nagyokat kacagtam is. Mit mondjak, ez az élet maga. Nem igaz? Köszönöm, hogy kis bepillantást nyerhettünk Cserhalmi művész úr életébe 🙏
@Andrea-xn4yf
@Andrea-xn4yf Жыл бұрын
Ez így igaz, ez a beszélgetésen is átjött. Az élet nem egysíkú, hanem összetett, sokoldalú. ellentmondásos és így komplex, így átadható, így élhető.
@annajeszemszky6027
@annajeszemszky6027 Жыл бұрын
Jó volt látni,hallgatni Cserhalmi Györgyöt.Nagyon kedvelem őt.
@csilla1966
@csilla1966 Жыл бұрын
Őszinte tisztelettel és hosszú évek óta csodálom Cserhalmi Györgyben a Művészt és az Embert. Ezután a beszélgetés után meg egy kicsit még jobban. Köszönet érte Mindkettőjüknek!
@hajnalkacsanyiova5868
@hajnalkacsanyiova5868 Жыл бұрын
Nagyon nehér bármit is írni egy ilyen szívbemarkoló beszélgetés után,köszönöm egy élmény volt hallgatni a művész urat.Jó egészséget kívánok neki.
@ivygreenwood3951
@ivygreenwood3951 Жыл бұрын
Sajnálom, hogy nem valaki más volt Cserhalmi György beszélgető partnere. Kedves de borzasztó butácska, erőltetett, bennfentesnek szánt kérdések, folyton bele kacarászik ... A rémes szleng a "tök jó" az "aha" és hasonlók olyan szintre visznek le értékes beszélgetéseket, hogy az ember nem győz ámulni! Gyenge bulvár színvonal, Győzike, Győzikéné stb. :(
@belzkati5261
@belzkati5261 Жыл бұрын
Szeretem,tisztelem Őt!
@zodiaque88
@zodiaque88 Жыл бұрын
egyetlen és örök ... a Legnagyobb színész és ember 💓!
@TheGoyes
@TheGoyes Жыл бұрын
Fantasztikus interjú egy fantasztikus emberrel.
@v_lena0601
@v_lena0601 Жыл бұрын
💕Köszönöm Mindkettőjüknek...🤝! Jó egészséget kívánok!🙏
@lizzy1955
@lizzy1955 Жыл бұрын
Nehézkesen indult. Cserhalmi úgy néz ki, hogy nem könnyű riportalany. Nem is mondhatnám, hogy túl sokat tudok róla, Igy sok minden újdonság volt nekem. Nagyon jó beszélgetés lett belőle.
@timea1256
@timea1256 Жыл бұрын
Nekem a folytatás is nehézkes volt, és nem Cserhalmi miatt. Ő fantasztikus! Krisztának volt ez most vmiért nehéz érzésem szerint...de ettől függetlenül köszönöm!
@andreagyore6442
@andreagyore6442 Жыл бұрын
@@timea1256 Én úgy veszem észre, hogy DTK-nak nem megy az igazán nagy kaliberű emberekkel a beszélgetés, csak a könnyebb prédákkal. Pld. Rónai Egon nagyon jó interjút készített Cserhalmi művész úrral. Ettől függetlenül örültem ennek a riportnak és köszönöm.
@etelkaetedi2104
@etelkaetedi2104 3 ай бұрын
😊😅k​@@timea1256
@szabolcsdemko659
@szabolcsdemko659 Жыл бұрын
Még csak a felvezető zenét hallgatom, de már most nagyon örülök, hogy elindult az új évad. Nincs kétségem, hogy ezentúl is színvonalas, érdekes beszélgetéseket kapunk tőled Krisztina ✌️
@ferencbalazs8999
@ferencbalazs8999 9 ай бұрын
Dögkeselyű a király!!!Apukám 46-os.A művész úr nagyon fitt.
@techmech556
@techmech556 Жыл бұрын
Nehéz interjú lehetett, de megérte! Kedvenc filmem vele a Dögkeselyű, furcsa és érdekes volt látni, hogy most nem Ő vezet:) Érdekes és nagyon színvonalas beszélgetés volt mindkét oldalról! Gratulálok!
@eszterlancz1754
@eszterlancz1754 Жыл бұрын
Atyaég, idejét sem tudom, amikor láttan Debrecenben Illyés Gyula Fáklyaláng c. drámájában... Ime a FÉRFI, ez jut eszembe a neve hallatán.
@winteranne4108
@winteranne4108 Жыл бұрын
Ezt sem gondoltam, hogy leírom valaha: nagyon cuki volt a Cserhalmi! (Főleg a vége felé, amikor arról beszél, milyen nagypapa ő és milyen apa volt.) ❤
@boglarkabaykov
@boglarkabaykov Жыл бұрын
Hát ez a beszélgetés nagyon nehezen indult be. Szerintem Cserhalmi György egy ilyen közegben nem tudja magát adni. De azért a beszélgetés utolsó részében volt pár autentikus szép pillanat.
@mariannkomives4689
@mariannkomives4689 Жыл бұрын
Nagyon tisztelem és nagyon szeretem! Éljen még nagyon sokáig!❤️‍🔥🇬🇧
@cseriagota
@cseriagota Жыл бұрын
Istenem, mennyire alázatos, szerethető Ember. Miközben egy Félisten, az ország nőtagjainak 85 %-nak belé volt, van, lesz szerelmes.
@gabriellasartory5241
@gabriellasartory5241 Жыл бұрын
Már vártam ,és pont vele! De jó ,köszönöm
@elisabethschrabauer9653
@elisabethschrabauer9653 Жыл бұрын
Köszönöm a jó riportot készített és jó egészséget kívánok a művész úrnak
@teodorabenko6513
@teodorabenko6513 Жыл бұрын
De jó volt! ❤️ Köszönöm! 🙏
@gaborkogakovacs2297
@gaborkogakovacs2297 Жыл бұрын
Az utolsó nagy bölények egyike!😀
@Tnesz
@Tnesz Жыл бұрын
Szebb estét! Az igen nagyon jol tartja magát a Gyuribá, nagy kedvenc az öreg. Egy hamisitatlan régi vágásu magyar vagány. Jo egészséget igy látatlanban is!
@palnebereczki2713
@palnebereczki2713 Жыл бұрын
HURRÁ!! Végre. Köszönöm.
@rozsa3
@rozsa3 Жыл бұрын
Élmény volt minden perc,köszönöm szépen,jó egészséget kivánok szeretettel.❤🙂
@mime77777
@mime77777 Жыл бұрын
Jó, hát én is zavarban lettem volna tőle, Kriszta! 🫣
@monikaluptakova5812
@monikaluptakova5812 Жыл бұрын
Köszönöm hogy láthattam.
@trovare1000
@trovare1000 Жыл бұрын
Rengeteget làttam a Művész Úrat pl. a Kàli vendéglôben kicsi 6-7 évesen. Mi ugyan Budapesten éltünk de egész gyerekkoromat Kôvàgóörsön töltöttem, fôleg de Kékkútról hoztuk a vizet.Csodàlatos a hely atmoszféràja, magam festék de minden művésznek maga a Paradicsom a Kàli medence.A megbékélés helye, remélem még marad velünk sokàig Cserhalmi György.
@mariacsimanehegyi8230
@mariacsimanehegyi8230 Жыл бұрын
Művész Úr kiváló beszélgetés volt! Fel se tudom sorolni mennyi filmben láttam! Jó egészséget és további szerepeket kívánok!
@ferencnekovacs8129
@ferencnekovacs8129 Жыл бұрын
GRATULÁLOK nagyon tetszett a videó, sirtam mikor a feleségéröl beszélt, ebben voltam én is és átéreztem a Művész Úr minden fájdalmát. Jó egészséget kívánok neki.
@fzs1322
@fzs1322 Жыл бұрын
Nagyon jó volt most Kriszta!!! pedig az elején féltem, hogy csukva marad minden, de mikor a női családtagok kerültek szóba, onnantól megtört a jég. nagyon szép beszélgetés volt :)
@mariaklaradr.schaffer4781
@mariaklaradr.schaffer4781 Жыл бұрын
Nagyon örülök, hogy hallgattam Cserhalmi Györgyöt, nagyszerű színész és Ember !
@Zazinda
@Zazinda Жыл бұрын
Egyszerűen csak ❤️ 🙏
@babibenedek1680
@babibenedek1680 Жыл бұрын
Nekem "Cseehalmi' a nagybetűs SZíNÉSZ,EMBER, FÉRFI! Köszönöm szépen!Élmény volt nézni,hallgatni!
@kiralyhegyigabriella6959
@kiralyhegyigabriella6959 Жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm!!!! ❤️
@krisztinagoger
@krisztinagoger Жыл бұрын
Ezt végig könnyeztem. Köszönöm szépen ezt a csodálatos beszélgetést!
@sandornesafar3283
@sandornesafar3283 Жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés volt. Köszönöm szépen.
@gasztromolnar3320
@gasztromolnar3320 Жыл бұрын
SZUPER BESZÉLGETÉSHEZ SZUPER EMBEREK!!! KÖSZÖNET ÉRTE!!!
@zsuzsakertesz6921
@zsuzsakertesz6921 8 ай бұрын
Cserhalmi az ifjúságom. Az élet része, amiben felnőttem. A kiugróan tehetséges fiatal színész, aki a világot is megváltaná! Megzabolálatlan, szilaj erő. Így él bennem és így is látom, mintha nem tudna megöregedni.
@mercedesnagy
@mercedesnagy Жыл бұрын
Nagyon jó volt újra látni Őt! 🥰 Mindig nagy élményt nyújt bármilyen megnyilatkozása.
@zsuzsannakecskes2533
@zsuzsannakecskes2533 Жыл бұрын
Minden tiszteletem , szeretetem az Öné Művész Úr !
@melindapare2221
@melindapare2221 Жыл бұрын
Igen! Mindig van még mit mondani! Szeretlek ❤️ benneteket! ❤️
@4lternative_playz
@4lternative_playz Жыл бұрын
imádom ❤
@1gykakukk
@1gykakukk Жыл бұрын
Nem irigyeltem Krisztát, mert vagy a betegség, vagy a művész úr pillanatnyi hangulata miatt rémesen nehéz volt leküzdeni azt a zárkózottságot, amit érezni lehetett. Egy-egy percre sikerült, de igazán végig egy falmászásnak tűnt a riport. Nem volt meg a közös hullámhossz.
@cocola119
@cocola119 Жыл бұрын
Vele egyszerűen nem lehet jó interjút készíteni,mert nincs közlésvágya. Most még nagyon kegyes volt a krisztával,de én hallottam vele olyan rádióinterjút,hogy én bújtam a fotel mögé szégyenemben,olyan pokoli rossz volt,és nem a rádiós miatt,aki ParacKovács volt.
@attilanemeth8914
@attilanemeth8914 Жыл бұрын
De nagyon szerettem ezt a beszélgetést!
@doggyus
@doggyus Жыл бұрын
Mikor egy borsodi kisvárosból felkerültem Bp-re főiskolára 2001-ben, akkor csavargás közben a Deák téren jött velem szemben Cserhalmi György🤓, nem mertem megszólítani, de a beszélgetésből úgy tűnik nem bánja, ha az emberek kifejezik a szeretetüket vele szemben. Nyitott szemmel járok ezután a kávézókban😅, hátha szerencsém lesz újra! Nekem is kicsordultak a könnyeim a szülő-gyermek kapcsolat boncolgatása közben. Köszönöm ezt a beszélgetést is :)
@JULIUS.V
@JULIUS.V Жыл бұрын
Köszönöm!
@csillafeherne6298
@csillafeherne6298 Жыл бұрын
Ez az egyik legcsodálatosabb beszélgetés. ❤
@eveartdesign
@eveartdesign Жыл бұрын
A Művész úrnak jó egészséget kívánok! A Dögkeselyű című filmjét tessenek megnézni! Nagyon bitang! 👌 Egy autogrammot majd a dvd-re szeretnénk kérni, ha majd belebotlunk valahol Tapolcán, amikor éppen megy át a zebrán... 😉💖
@evabalazs2101
@evabalazs2101 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm!!!!
@margitegri8545
@margitegri8545 Жыл бұрын
Az ország egyik legnagyobb művészével ilyen kínos riportot csinálni... ! Perszehogy nem voltak egy hullámhosszon,Cserhalmi egy komoly,megfontolt,bölcs ,mélyérzésű művész,pillanatnyilag súlyos beteg,Kriszta meg vihogós,jópofizós,laza stílust erőltetett.A legkínosabb számomra,mikor felesége betegségéről, haláláról beszél, T.Kriszta meg szellemeskedik,kuncog.Azért nem tudott megnyílni a művész úr,mert ha megpróbálta kifejteni a véleményét,az első szava után a riporternő belevágott;vagy további kérdést tett fel vagy példákat hozott a saját ill.ismerősei életéből . A ,,csettelés" stílusból szerintem nem kerekedhet komoly,feltáró beszélgetés .
@womanbeauty6737
@womanbeauty6737 Жыл бұрын
Tiszteletteljesen megjegyzem, hogy ennél környezettudatosabban is meg lehetne oldani, hogy beszélgessen emberekkel. Sajnálatos, hogy nem törődik a környezetszennyezéssel, s 45 percig furikázik. Valakinek van jobb ötlete? Kedves Krisztina? Cserhalmi művész urat mindig szívesen hallgatom, nézem. Köszönet a beszélgetésért!
@endrenehorvath5460
@endrenehorvath5460 Жыл бұрын
Köszönöm szépen nagyon jó beszélgetés volt.
@hajnalkarakaczki5104
@hajnalkarakaczki5104 Жыл бұрын
Remek volt! 👌😊
@eszoke1
@eszoke1 Жыл бұрын
De jó volt!
@annahorvath2659
@annahorvath2659 Жыл бұрын
Annyira oszinte es manir nelkuli,hogy az mar falhoz vag a legpozitivabb ertelemben.Udito a mai vilagban.
@klaraberta6736
@klaraberta6736 Жыл бұрын
Cserhalmi...most sem csalódtam, számomra abszolút férfi, gáláns, és alázatos a Művész. Köszönöm Kriszta
@tamashajdu4205
@tamashajdu4205 Жыл бұрын
Tyutyu mindig is jó srác volt, most is az !
@zsuzsabittler8403
@zsuzsabittler8403 Жыл бұрын
Nagyon jó volt! 🙂
@ibolyakalman7959
@ibolyakalman7959 Жыл бұрын
Köszönöm a videót! Krisztike is nagyon kedves de a Művész úr? Nagyon tetszett!❤❤❤
@gizellazsok3084
@gizellazsok3084 Ай бұрын
Köszönöm a beszélgetést!🥰
@megyerianett
@megyerianett Жыл бұрын
Élmény volt hallgatni, látni.
@istvanbalogh2033
@istvanbalogh2033 Жыл бұрын
És akkor 6:35-nél megjelent egy narancssárga 1200-es Zsiguli, ami a Dögkeselyű (1982) című filmet juttatja eszembe. Zseniális film, zseniális főszereplővel.
@mariawesly536
@mariawesly536 Жыл бұрын
Gratulálok ! Ez nagyon jó beszélgetés volt! Cserhalmi György páratlan tehetségü szinész és értékes ember! Jó volt hallgatni!
@georgemiki71
@georgemiki71 Жыл бұрын
SZÍNÉSZ és EMBER, tökéletes NAGYPAPA így csupa nagybetűvel! Pedig kapott jónehány gyomrost az ÉLETTŐL, de 74 évesen olyat tesz le az asztalra, amit sokan még/már 40-50 évesen sem!
@laszloszakszeru7824
@laszloszakszeru7824 Жыл бұрын
Szegènyt látom mindig a Veres Pálnèban lakik,bottal jár,kinszenvedve..Taxival mindenhova. DE!!!!!Ott a környèken mindenki tudja ki Ő.Elöre köszönnek neki...nagy a tisztelet..
@r.maj.7065
@r.maj.7065 Жыл бұрын
Mi az a Veres Pálné?
@roniszekely7058
@roniszekely7058 Жыл бұрын
@@r.maj.7065 utca
@incifrank
@incifrank Жыл бұрын
@@r.maj.7065 utca
@r.maj.7065
@r.maj.7065 Жыл бұрын
@@roniszekely7058 Értem, köszönöm. Én úgy tudtam Kékkúton lakik, nem Budapesten.
@r.maj.7065
@r.maj.7065 Жыл бұрын
@@incifrank Köszönöm, Incike! Nem Kékkúton lakik a művész úr? Én úgy tudtam. Ezért volt fura ez a Veres Pálné.
@evasiskovity6143
@evasiskovity6143 Жыл бұрын
Leg, leg, leg.......🥰💥
@zoltanfabian2113
@zoltanfabian2113 Жыл бұрын
Nagyon jók voltatok,a Csíkos meg a Kockás!
@lialia7947
@lialia7947 Жыл бұрын
Lenyűgöző egyéniség,a magázódás számomra nem zavaró....
@kataflan007
@kataflan007 Жыл бұрын
Fantasztikus, csodálatos! Hallgatnám még sokáig. Jó egészséget a művészúrnak! Cserhalmi György 🥰🥰🥰😘😘😘
@borbalasoos4062
@borbalasoos4062 Жыл бұрын
Kriszta kezd egyre modorosabb lenni. Amikor fel tesz egy-egy nagy kérdést, akkor pl. az a dadogás. természetellenes. Rossz a hang is. Kriszta nagyon hangos időnként.
@HavasiValeria
@HavasiValeria Жыл бұрын
Egyre mesterkéltebb. Affektál, maníros. Kár, mert ezek a csodás emberek, akik beülnek mellé, nagyon izgalmasak.
@andreagyore6442
@andreagyore6442 Жыл бұрын
@@HavasiValeria Akkor nem csak én látom így. Ahogy fentebb írtam, nem tud mit kezdeni az igazi nagyágyúkkal, az idősebb korosztállyal. Hasonlóan nehézkes és akadozó riportot készített pld. Barabási Albert-Lászlóval. Jó lenne, ha visszatérne a természetességhez, mert alapvetően jó interjúkat készít.
@HavasiValeria
@HavasiValeria Жыл бұрын
@@andreagyore6442 háát, nem tudom… úgy látszik, hogy nem képzi magát, nem nézi vissza az adásokat, nem elemzi, nem kér tanácsot… a modorosság, hamis hangok eltorzítják az interjút
@cserhalmikata2395
@cserhalmikata2395 Жыл бұрын
@erzsebettornyai8828
@erzsebettornyai8828 Жыл бұрын
Imádtam végig a mondanivalóját és a hallgatását amiben sok volt a mondanivaló!🥰
@annaczekus1243
@annaczekus1243 Жыл бұрын
Annyi szépet adott nekem film, színház ,hogy nehéz volt könnyek nélkül végig nézni .
@simonlucifer6387
@simonlucifer6387 Жыл бұрын
Second comment ❤❤ Love Hungary from France ❤❤
@gaborlenart8244
@gaborlenart8244 Жыл бұрын
Erős kezdés!
@gabornetoth6491
@gabornetoth6491 Жыл бұрын
Szuper volt!gratulálok! Nem csalódtam önokben!
@paulajekel6773
@paulajekel6773 Жыл бұрын
❤🧡💛💚💙💜💛🧡❤❤
@gabormerhelik614
@gabormerhelik614 Жыл бұрын
Végre új rész. Hol voltatok idáig?
@mirrrcike
@mirrrcike Жыл бұрын
Tüneményes. Bölcs. Természetes.
@1976LeOn
@1976LeOn Жыл бұрын
Most először éreztem Krisztán,hogy izgul.Ennyire még sosem kereste a szavakat,mint ebben a riportban.Keményen megdolgozott,hogy egy jó riport legyen belőle.Gratulálok!
DTK: Elviszlek magammal - Udvaros Dorottya
41:03
WMN Magazin
Рет қаралды 187 М.
DTK: Elviszlek magammal - Kovács András Péter (KAP)
44:10
WMN Magazin
Рет қаралды 323 М.
ОСКАР ИСПОРТИЛ ДЖОНИ ЖИЗНЬ 😢 @lenta_com
01:01
Дибала против вратаря Легенды
00:33
Mr. Oleynik
Рет қаралды 5 МЛН
孩子多的烦恼?#火影忍者 #家庭 #佐助
00:31
火影忍者一家
Рет қаралды 48 МЛН
DTK: Elviszlek magammal - Csuja Imre
39:53
WMN Magazin
Рет қаралды 253 М.
DTK: Elviszlek magammal - Kiss László csillagász
45:42
WMN Magazin
Рет қаралды 80 М.
Húzós podcast / Cserhalmi György - 30 év mehet a kukába
58:36
ATV Magyarország
Рет қаралды 215 М.
Abaházi Presszó - Cserhalmi György
56:20
Retro Rádió
Рет қаралды 1,5 М.
Pokorni Zoltán visszavonul a közéletből
17:31
ATV Magyarország
Рет қаралды 4,7 М.
DTK: Elviszlek magammal - Csányi Sándor (évadzáró)
44:35
WMN Magazin
Рет қаралды 181 М.
JORDÁN ADÉL - UTAZÁS A LELKED KÖRÜL
44:28
LélekKözösség Peller Mariannal
Рет қаралды 46 М.
DTK: Elviszlek magammal - Kemény Dénes (évadpremier)
49:08
WMN Magazin
Рет қаралды 104 М.
Szavakon túl - Kormos Anett (Klubrádió)
55:49
Kadarkai Endre
Рет қаралды 406 М.
Оказался НЕНУЖНЫМ и Его БРОСИЛИ🐶💀
0:38
ИССЛЕДОВАТЕЛЬ
Рет қаралды 2,6 МЛН
Мужчина С Золотыми Руками 💪
0:42
EpicShortsRussia
Рет қаралды 2,5 МЛН
Хитрая МАТЬ делит НАСЛЕДСТВО между ДЕТЬМИ 😱 #shorts
1:00
Лаборатория Разрушителя
Рет қаралды 7 МЛН
БЕЛКА ПЕРЕПУТАЛА ТАРЕЛКИ #юмор #cat #топ #cats
0:13