Gyerekek szülői szerepben - Lélektani határ Bibók Beával

  Рет қаралды 12,149

WMN Magazin

WMN Magazin

Ай бұрын

Sok családban, ahol a szülők éretlenek, nehézséggel küzdenek és a környezetüktől is kevés segítséget kapnak, az egyik gyerekük veszi át a feladataikat. Ő lesz a parentifikált (szülősített) gyerek, akinek túl hamar kell felnőnie: talpraesett és önálló lesz, ám - mivel folyton másokat kellett támogatnia - nem tudja felismerni a saját igényeit, vagy nem érzi azt, hogy joga lenne önmagával is törődni. Gyakran túlzó módon ad, hiszen a vágyait elsősorban másokon keresztül képes megélni („de én csak neked akarok jót!”). Ezzel szemben a parentifikált ember testvére furcsa tükörhelyzetben van: őt általában babusgatják a szülők, nem hagyják kirepülni. Hogyan lehet felnőtt fejjel megtanulni határokat húzni az egyik és a másik esetben? Miért nem a pénz miatt fájnak annyira az örökösödési ügyek, és mi köze egy tál isteni rizottónak a kapcsolatfüggéshez? Akivel pedig minderről beszélgetek: Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor című könyv szerzője. Indul a Lélektani határ második évada - a WMN KZfaq-csatornáján is!

Пікірлер: 17
@user-fb9vg9zc8z
@user-fb9vg9zc8z Ай бұрын
De jó, hogy van második évad! Nagyon örültem neki, hogy a társadalmi folyamatokra és az apák szerepére is felhívtad a figyelmet, Domi! Koszonom az interjút!
@katalinschottner1725
@katalinschottner1725 Ай бұрын
Fantasztikus interjú volt, férjemmel hallgattuk végig, mind a ketten patentifikáltak vagyunk, gyakorlatilag végig bólogattuk az egész beszélgetést. Köszönöm Domi és Bea 😊
@esztermeszaros6504
@esztermeszaros6504 Ай бұрын
Remek műsor volt, köszönet érte!!
@kinganemeth2839
@kinganemeth2839 Ай бұрын
Köszönöm ezt a beszélgetést! Magamra ismertem, sírtam egyet a videó alatt, de gyógyulok! Köszönöm
@agnessimon503
@agnessimon503 Ай бұрын
Van olyan, h az ember duplàn vagy àttètelesen parentifikàlòdik. Szòval hogy a parentifikàlt nővèrem, aki csak 16 hònappal idősebb nàlam, engem, a sajàt hugàt parentifikàlta. Köszönöm a vàlaszt!
@saroltasoltesz615
@saroltasoltesz615 Ай бұрын
De jó, új évad! 😊
@zirailahlights
@zirailahlights Ай бұрын
37:21-ig bírtam hallgatni. A csúnyábbik eset, ami saját tapasztalatok mentén jött és pontosítanék - ha később elhangzik, akkor elnézést a korábbi megnyilvánulásért - lehetséges egyszerre parentifikált gyereknek és infantilizáltnak lenni. Úgy felnőni egy burokban (!!!), ahol soha nincsen esélyem felnőni. Egy tele tiltásokkal lévő buborék, ami mellett én elégítettem ki az édesanyám szükségleteit, amikor már abba a korba léptem. Pótoltam őket, azokat, amelyeket a párjának, az-az apukámnak kellett volna, vagy saját magának. Apuka kiszámíthatatlansága rátett még. Tehát nehezen is kérek segítséget, brutálisan önálló vagyok, nincs szükségem senkire, majd én megmutatom, vagyok én a valaki, aztán egyszerre csak ott vagyok, hogy túlbecsültem magamat, beleszakadok szinte a másoknak megfelelésbe, elbizonytalanodom, mert a szüleim nem hagytak felnőni, fogalmam sincsen a határokról, sem a sajátjaimról, sem másokéról. Nem tudom őket meghatározni. Mint a rinocérosz úgy tarolom le mások határait már csak azzal, mikor bele vágok mások szavába. Tele túlféltésekkel, elvárásokkal. Mire megszülettem a szüleim 10 évet leéltek, elhidegültek, a rózsaszín köd az első 2 évig tartott ki, miután megszülettem. Ebben a magányosságuk töltötte be a házat, én lettem anyu pótléka, mentem vele mindenhová. 😢 Bele menekültek mind ketten a saját kis világukba, tele sebesülékkel, nekem pedig a kérdőjelek maradtak. Egyke gyerekként így lehet benyelni a parentifikációt, lehet koraérettnek és gyerekesnek lenni.
@trob83
@trob83 Ай бұрын
Erről nem volt szó később sem.
@zvsvrerer2732
@zvsvrerer2732 Ай бұрын
A benntartott gyerekről lesz szó majd az új könyvben? Érzelmi pótlék ugyan voltam, más felnőtt feladatot nem róttak rám. Nem lett belőlem szuperperfekcionista a külső dolgokban, csak épp egy nagyon erős belső zsarnokot hoztam létre magamnak ugyanarra az elismeréssel összetévesztett szeretetre, figyelemre áhítozva, mint egy parentifikált. Közepesen voltam sikeres, de a megrajzolt benntartott gyermeknél jóval összeszedettebb. Mára viszont a nálam valószínűleg parentifikáltabb :) (vagyis akinek korán kellett önállósodnia gyerekként) partnerem próbál nagyon sok mindenben segíteni nekem, hogy már belekényelmesedtem és elkezdtem elveszíteni az önbizalmam, hogy magamtól is érek valamit, képes vagyok dolgokra. Többek közt tanácsot ad, amikor a szüleim csatáinak hullamai verdesik a több országgal odébb eltöltött napszakjaink valamelyikét, amikben már egyre kevésbé vagyok lelki kukaként felkérve(kérésemre), de attól még a bűntudat nagyon erősen mar belülről, hogy 'mi lenne ha tényleg valóban parentifikált lennék' mert akkor lenne annyi anyagi és lelki erőm, hogy kimentem a szenvedő felet a borzasztó házasságából vagy totálisan hátat forditok neki(k).
@somnoe
@somnoe Ай бұрын
0:49 ...
@Innoseductive
@Innoseductive Ай бұрын
Nagyon durván rólam van szó!!!!!! Atyaégggg.
@memories2125
@memories2125 Ай бұрын
Eszembe nem jutott volna, hogy a csaladi cset csoportot ilyen foku kontrollra is lehet hasznalni. Vagyunk a csaladban eleg sokan ahhoz, hogy ezt a legegyszerubb format hasznaljuk arra, hogy valamilyen szinten tudjunk egymasrol. Mert nem egy varosban elunk, sot nem is egy orszagban. Kicsit ugy erzem, hogy mindegy hogyan csinaljuk, a szakembernek ugysem eleg jo.
@trob83
@trob83 Ай бұрын
Nem a családi cset csoportok létezése volt problémaként felhozva, hanem ha a résztvevők arra használják, hogy mindig mindent azonnal tudjanak egymásról, illetve inkább a szülő a gyerekről: elvárt és teljesített a napi 3-4 bejelentkezés a leghétköznapibb dolgokról, és ezen keresztül a résztvevők folyamatos ellenőrzése óvodás szinten.
@ibolyakovacs1227
@ibolyakovacs1227 9 күн бұрын
Szivböl köszönöm pont a
@orsolyabrem222
@orsolyabrem222 7 күн бұрын
Tetszik! De a hummoges nagyon zavaro
THEY WANTED TO TAKE ALL HIS GOODIES 🍫🥤🍟😂
00:17
OKUNJATA
Рет қаралды 20 МЛН
Incredible magic 🤯✨
00:53
America's Got Talent
Рет қаралды 55 МЛН
A nyugdíj para megoldásai - Dr. Farkas András / Panna, csajok, satöbbi
51:01
Panna, csajok, satöbbi
Рет қаралды 9 М.
Breakout Room: a határhúzásról Hodász Andrással
53:01
WMN Magazin
Рет қаралды 60 М.
Beszélnünk kell! - A szerelemről (PODCAST)
56:10
WMN Magazin
Рет қаралды 96 М.
Breakout Room: a változó korú nőkről
54:20
WMN Magazin
Рет қаралды 51 М.
ПОМЫЛ МАШИНУ #shorts
0:26
Паша Осадчий
Рет қаралды 1,3 МЛН
ПОМЫЛ МАШИНУ #shorts
0:26
Паша Осадчий
Рет қаралды 1,3 МЛН
Зря они облили полицейскую водой...😂
0:25
Русалка
1:00
История одного вокалиста
Рет қаралды 3,2 МЛН
رورو ضد رقيه🔫😲🚀 #shorts
0:13
رورو فاميلي | Roro Family
Рет қаралды 30 МЛН