-a hibás részeken a hangot javítottam! -A tulajdonossal beszélgettünk. Ugyanitt várjuk a kivitelezőt is, mondja el, miért tartanak itt. Az épület félkész sincs, és szemmel is jól látható hibák teszik kétségessé a folytatást.
Пікірлер: 120
@duty4252 жыл бұрын
Jó reklám a cégnek. Álomból, rémálom.
@mp750504 Жыл бұрын
Nos, az van, hogy az építkezéshez IS (az élet minden területéhez is) szerencse kell. Mi is mostanában építkezünk, haver, cimbora, ismerős minden kivitelező, de elmondhatom, hogy kifogástalan közeli minőségben dolgozott mindegyik. Sajnálom a családot, sok kitartást kívánok nekik.
@EkeExp2 жыл бұрын
Mint a másik videóban elhangzik ,nem teljesen ez a történet.
@attilalendvai52272 жыл бұрын
Sajnálom az építtetőt, a kivitelezésre nincs mentség. Egy több tízmilliós építkezésbe belevágni szakember( nem ügyvéd) segítségével megszerkesztett szerződés nélkül az rosszabb mintha kaszinóba vinné a pénzét. Egy kiviteli-szerződésnek csak a tartalomjegyzéke több oldal, plusz mellékletek. A peres eljárást nagyon megnehezíti a hiányos, a kivitelezés minőségéhez hasonló trehány szerződés.
@balazslepesi41372 жыл бұрын
Én csak azt nem értem, hogy ha már az első kapavágásnál elszállt a bizalom, miért nem bontottak már akkor szerződést a kivitelezővel? Én nem építtetném a házamat azzal, aki még az alap mélységével sincs tisztában. Ott és akkor kellett volna leállítani.
@istvansebestyen50162 жыл бұрын
Tán előre kifizették ?
@imrelakatos9612 жыл бұрын
Kedves szaki ellenőr ! Mára megszaporodot a vájog házak hungarocel szigetelése .ami szerintem nem jo .Kérhetném hogy erről is csinál egyszer egy videót ? Sajnos a régi vájogházakat felöltöztetik új ruhába és így kinálják eladásra , aminek a laikus vevő nem sejti a hátrányát. Köszönöm hogy elolvasta.
@MrTorokt2 жыл бұрын
Tökéletes téma,engem is érdekelne.
@laszlomarton2540 Жыл бұрын
Sziasztok, nekünk vályog építésű családi házunk van, mikor mevásároltuk, én körbe szigeteltem hungarocellel,és semmi problémánk nincs.nincs penészedés, és egyéb más probléma.👍
@pharkasjАй бұрын
@@laszlomarton2540 majd lesz.
@szujojanos2 жыл бұрын
Olyan egyszerűen kiküszöbölhető lenne. Pénz letétben ügyvédnél, 10-20%-os részteljesítéseknél a műszaki átvétel után megkapja a kivitelező. Így a kontárok eltűnnének nagyon hamar. Mi is belefutottunk hasonlóba korábban és azóta előre pénzt soha! Amelyik vállalkozó nem meri/tudja vállalni önerőből az első 5-10-20%-ig a kivitelezést, az kuka. Higgyétek el, van ilyen cég. Konkrétan nálunk most a komplett nyílászárócsere történik így. Beépítés után kell fizetni. Sok erőt a továbbiakhoz.
@Monolitman2 жыл бұрын
Ezt az igényt így hallanám, tuti fordítanék is hátat :D Egy egyszerű vállalkozó adjon neked hitelt csak úgy? Ez nonszensz.
@szujojanos2 жыл бұрын
@@Monolitman Jó fej vagy, én adjak hitelt, aztán fussak a pénzemért? Itt a pénz megvan, letétben, csak el kell végezni a feladatot becsülettel, akinek ez nem tetszik, vagy nem tud 10%-ot megfinanszírozni, az ne vállalkozzon!
@Monolitman2 жыл бұрын
@@szujojanos Te akarsz beruházni, tiéd a felelősség. A szaki is ember akinek pont annyi bizalma lesz hozzád, mint amennyit te tanusítasz felé.
@szujojanos2 жыл бұрын
@@Monolitman Teljesen értem, amit mondasz. De ebben az esetben a vállalkozó nem sérül és én sem. Ő biztos, hogy megkapja a pénzét és én is biztos vagyok, hogy jó munkát fog végezni. Ez a nyertes-nyertes pozíció. Az összes többi verzió felesleges stresszforrás. Majd akkor megérted, ha átélsz hasonlót, mint mi. De nem kívánom sem neked, sem másoknak.
@Monolitman2 жыл бұрын
@@szujojanos nézd, ilyen fizetési feltételek mellett joggal feltételezi az ember, hogy egy kukacoskodó alak a megrendelő aki mindaddig nem enged a pénzedhez míg 26 másik szaki haverja véleményt nem mond neki a munkádról. (akik már jól ismerik és nem hajlandóak neki megcsinálni) Én másik oldalról ismerem ezeket a sztorikat. Pl. amelyik munkámra eddig a legbüszkébb vagyok se lett kifizetve. Az volt az utolsó alkalom, hogy előleg nélkül kezdjek el bármit is. A magyar jogrend meg nem engedi behajtani neked a jussod olyan könnyen, főleg így covid idején. Szóval még nem állna mögöttem egy biztosító/behajtó cég semmilyen más fizetési feltételt nem látok reálisnak. Bár tudom ők nse engednek máshogy munkát vállalni.
@crxisti852 жыл бұрын
20 szakmában eltöltött év után, kimerem jelenteni, hogy a villanyszerelésnek semmi keresnivalója a padláson!
@arvai76 Жыл бұрын
Üdvözlöm! A következő video elkészült már? A Királyházasra gondolok. 3.részre. Koszonom.
@belamisik97592 жыл бұрын
vissza a Céh-rendszert !
@tollas822 жыл бұрын
Van második része is a videónak ahol meg lehet hallgatni a kivitelezőt is.
@kornelk.94172 жыл бұрын
Tökéletes pelda hogy kene ezt epiteni az @Acs Budapest youtube csatorna, ok allandoan konnyuszerkezetes hazakat epitenek, es nagyon jol. Nem is ertem hogy lehet igy elcseszni valamit.. En Viz Gaz Futes szerelo vagyok de meg en is szebben gipszkartonozok mikor furdoszobat epitek. Elkepeszto, az aksis csavarbehajtohoz lehet venni gipszkarton bitet piti penzert.. hihetetlen hogy otthon is elkezdodott az Ezermester korszak.. En ezert szuntetnem meg a KZfaq ot vagy tiltanam a szakember videokat.. Sok gyikharcos megnez par videot es mar mindjart asztalos.. Jo video es egyben szomoru is.. 👍
@kamarton2 жыл бұрын
Ezek a gyíkharcosok tuti nem néztek youtube videókat, gyanítom ugyanannyira van ingerük szakmai videókat nézni, mint amilyen hozzáállással tolják az ipart.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
az @acsbudapest abban különbözik, hogy ők teljes mértékben helyben szerelnek. Itt "csak" a paneleket kellett volna normálisan helyére tenni. A szeglemezes elemekhez ácsot küldött a szlovák cég.
@norbertmegyesi46402 жыл бұрын
Nekem is vannak új gépeim, igaz Festool és Fein gépek,hetente takarítom őket,még az 1-2 éves gépeim is újnak néznek ki.Tehát akkor először csinálok ilyet?🤔
@SzakiEllenor2 жыл бұрын
Az másik kávéház! Az egész szerszámarzenált ott bontották ki a csomagolásból...ez volt a videóban.
@alakeli2 жыл бұрын
nincsenek szavak
@laszlomagyar65402 жыл бұрын
Majd megszokja a szemük 😃
@0Lidi03 ай бұрын
Sziasztok! Nagyon sajnálom az ügyet. Vége lett már a pereskedésnek? Mit lehet ilyenkor tenni?
@fuksziuspeter64752 жыл бұрын
Sziasztok! Szégyen és gyalázat, amit itt bemutatott Péter. Ilyen munkát épelméjű ember hogy mer kiadni a kezéből? Sajnos saját szakmámban nekem is sikerült ilyen alvállalkozót szerződtetni, aki elment egy cég gyártó tanfolyamára, oklevelet szerzett, mégis kritikán aluli minőséget produkált. Ezt mi tapasztalatunknak köszönhetően azonnal szankcionáltuk. Csak így lehet ilyen szemét, kontár kivitelezőt helyére tenni. Szívből remélem, hogy a hatósági eljárás kártérítés tekintetében is sikeres lesz!
@petijeansfeher58412 жыл бұрын
Ismét egy őrület.könnyűszerkezetes épületek ,házak jók,de valóban jól kell kivitelezni.Amerikában ez zsigerből megy ,nálunk valahogy az emberek bizalmatlanabbak a könnyűszerkettel kapcsolatban,és hát tessék ,ez is csak a szkeptikusokat táplálja.
@richardhorvath72372 жыл бұрын
Messziről rikogat a baj! : ( Szenny munka. Vagy aburkolás, avgy a gerendázat maga, de remélhetőleg a derenda nincsen tóldva derékban.
@ToM-jm6ti2 жыл бұрын
Ilyen is lehetne, ha jó lenne. KZfaq: Minden, amit az #ECOházak technológiáról és a HÉT tábláról tudni kell | Király Házak
@robertnagy67092 жыл бұрын
Én nem vagyok híva az osb-háznak , de nem egy rossz technika az előregyártás , gyors dominószerű illesztések , sajnálomőket , ez katasztrófa , a rengeteg idegeskedés , mégha amatőr hibák lennének , de ezek brutálisak , kilép a szobàból leesik a földszintre , a józaneszet otthonhagyták .....
@szglazer2 ай бұрын
Minde tátsaság felejen vagyonával az ilyenekért... En csak rendszergazda vagyok de ha elcseszek valamit a vevő anyagi terhére azt én viselem.
@Gerry_Bakos2 жыл бұрын
Egyet nem értek csak! Hogy a fenébe hagyhatja egy tulaj, hogy eddig fajuljanak a dolgok. Már mikor az alap nem úgy néz ki, ahogy kell, már egyből keresem a megoldást, balhét csapok, ügyvéddel fenyegtőzök, stb. Egy ilyen ház felépítésében benne van egy élet munkájának gyümölcse, lemondásokkal, szenvedésekkel. Én a tulajokat is vastagon benne látom. Mert mindennek megvannak a jogi eszközei. Nyakukra járok, az építkezésen kritizálok, és más akkor az elején müszaki ellenőrt keresek, amíg nagy dolgok nem történnek. Ezt lehet szépen visszabontani. Ki tudja milyen bakterolások folytak még'
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
Jött is a műszaki ellenőr, írt is vastagon a ceruzája az enaplóba képekkel, személyes egyeztetéssel, hogy mit hogy javítsanak. Ezért történt az alvállalkozók általunk történő bevonása. Mert elvileg a rendszerre nekik van képesítésük, de hogy a gépészet ne legyen elcseszve, hívtunk mást. Amikor az ügyvéd azt mondta, hogy meg volt az elegendő felszólítás, azonnal felmondtuk a szerződést. Sajnos a szerződés nem csak minket, hanem a kivitelezőt is védi, aki megalapozás nélkül ellenünk fordíthat egy felmondást azzal, hogy ő meg bevételtől esett el.
@susrev88 Жыл бұрын
mert nem mindenki építész meg jogász meg stb. mert ennyi erővel még legyél autószerelő is meg orvos meg stb is, aztán állj ott mindenhol.
@varadipeter842 жыл бұрын
a kivitelező nevét el lehetett volna mondani, hogy senki a közelébe ne menjen
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
mivel a következő videóban vállalták a nevüket, hát nem titok. ArtStand Kft.
@bodacsek6 ай бұрын
Van ám másik videó is erről. Ott bizony kiderül, hogy itt a legtöbb hiba bizony az építtető nem megfelelő magatartása miatt és az álltala külön megbízott vállalkozók cseszték el a nagyját. Jó vastag bőr van azon a bizonyoson. Én nem vagyok építőiparos , de az ilyen ügyfelektől mentsen meg mindenkit valaki.
@SzakiEllenor6 ай бұрын
Azért kellett a tulajdonosnak más szakiparos vállalkozók után kajtatni, mivel a generálos megcsúszott időben, majd a generálos alvállalkozói nem jöttek, mivel nekik már nem volt akkor szabad kapacitása . EKKOR hozott a tulajdonos új vállalkozókat, akiket irányítania kellett volna a generálnak, mert neki az egészre szerződése volt. Csak cseszett rá! Sajnálom, hogy ez neked nem derült ki a videókból.
@kiskatalin22062 жыл бұрын
Mi fog történni ezután?
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
egy független szakértő felméri a "károkat", mit kell javítani, mi az ami nem szerződés szerinti teljesítés, mennyi a kártalanítás mértéke vagy egyáltalán folytatható e a ház
@flygabi2 жыл бұрын
@@kmetykoeszti jó lenne ha ilyen egyszerűen menne, de van egy érzésem, hogy ez kapugaranciás. aki így tákol az valami stróman nevén lévő kft mögött bújkál és a kft-t veszik elő. ott meg már nincs mit behajtani.
@Galambos192 жыл бұрын
Engem a Videóknál egy probléma zavar. Nincs egy videó külön mindazon feltárt hibák utó történéséről, Ahol ön kint volt és videót csinált a hibáról. Szerintem még sokan látni hallani szeretnének arról ,Hogy mi történt azokkal a károsultakkal és az építménnyel . Folyik a pereskedés volt esetleg megegyezés stb stb.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
Folyik a pereskedés. A ház bontásra van ítélve, ezért addig nem is kezdünk vele semmit, amíg ki nem derül, mit tehetünk egyáltalán. Anyagilag pedig részleteznem sem kell...
@smarci32 жыл бұрын
Egy ilyen gyorsszerkezetes haz egett le koppra 20p altt nem messze tolunk. 2 faluval arrebb is lattak a fustjet es a szomszedos epuleten leolvadt a hoszigeteles a dryvit halozas alatt…
@hajdara872 жыл бұрын
Na ennek legyen folytatása, akár csak szemlélőként, tudósítóként is. Érdekes ügy, tanulságos. Sajnálom a tulajokat. Ha lesz pereskedés mennyi pénzt fognak ebből visszalátni? Szerintem semmit. :(
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
Mi azért reménykedünk. Itt nem csak a gyártó, a kivitelező felelőssége merül fel, hanem itt volt ám felelős műszaki vezető is, aki az e-naplóban még le is nyilatkozta, hogy a ház rendben van. Tervezési hibákért a tervezőnek is felelősséget kell vállalni. Tehát több lábon inog a dolog.
@hajdara872 жыл бұрын
Majd megy az egymásra mutogatás. Senkiháziak kezében van a popszakma. Kitartás, szép kis ház lenne amúgy, nekem tetszik! :)
@fuksziuspeter64752 жыл бұрын
@@kmetykoeszti az a baj, hogy az FMV felelőssége nem jelenti azt, hogy megfelelő anyagi fedezettel is rendelkezik. Szakmai felelősségbiztosítása van a kivitelezőnek, FMV-nek?
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@@fuksziuspeter6475 igen és igen. Ebben is látunk egy kis reménysugarat...
@farkasadam39097 ай бұрын
semmi rosszindulat Péter, de a csatorna kezd birtokba venni egyfajta hatalmat, ez jó és szuper! viszont érdemes lenne figyelmet szentelni arra hogy amennyire az építéshez értesz, az interneten való tartalom közléshez már nem ugyan azon a szinten vagy!
@SirDrakeNewcanon2 жыл бұрын
15:50 50 cm alap? Tudom, hogy maradi vagyok, de nem szeretem a könnyűszerkezetes házakat. Sőt a gipszkarton falakat sem. Nekünk abból akarták csinálni a válaszfalakat, nem kértük. Jó döntés volt! Tudom, hogy ha a könnyűszerkezetes ház jól meg van csinálva, az jó, csak általában nem sikerül. Néztünk párat, amikor házat akartunk venni, de téglaházból se találtunk olyat, ami rendben lett volna és az árát is reálisnak tartottuk, ezért építettünk.
@sevenhorse85632 жыл бұрын
Állítolag van olyan könnyű szerkezetes ház ami már 80 éves. Biztos hogy meg lehet ezt jól is csinálni.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
ha újra kezdenénk is könnyűszerkezeteset építenénk. nincs azzal baj.
@SirDrakeNewcanon2 жыл бұрын
@@sevenhorse8563 Biztos. Rokonom az USA-ban lakik, ott nagyon sok van belőle, mert sokkal olcsóbb megépíteni. De rövidebb időre is terveznek velük. Ha jól emlékszem, akkor 30 vagy 40 évre. Ott mondjuk sok a károsító tényező.
@SirDrakeNewcanon2 жыл бұрын
@@kmetykoeszti Mindenki maga dönti el. Gazdaságosabb, az biztos, de én maradi vagyok.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@@SirDrakeNewcanon a mai árak mellett nem mondanám hogy gazdaságosabb
@peterdajka942 Жыл бұрын
Az a durva, hogy én építettem a párommal egy melléképületet a telkünkre (míg nem építkezünk és költözünk végleg oda, hétvégén alszunk is), ami jobban néz ki. A miénk is hemzseg a hibáktól, de egy a célnak, raktárnak tökéletes. Pláne, hogy párom kereskedelemben dolgozik én pedig informatikus vagyok. Szívszorítóak ezek a dolgok. :(
@feklandhd22 жыл бұрын
Az éves horror story listán ez sajnos jó esélyell dobogós.. Gyanús, hogy némi olvasgatás/videó nézegetés után a legtöbb ember jobbat produkálna… itt az akarat és az igényesség nyomai sem igen fedezhetőek fel sajnos.
@laszlomagyar65402 жыл бұрын
Rajzolvasása???? Szerintem az újság se megy Dübörög az építőipar
@erno_a56112 жыл бұрын
Úgy szétperelném az ilyen tróger cégeket, hogy csak nyekkennének! Hány milliós itt a szakszerűtlen munkavégzés miatt a károkozás!!?
@kamarton2 жыл бұрын
Az a szomorú, hogy az alapanyag elherdálás már szinte biztos nem lesz kártalanítva.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
azon vagyunk!
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@@kamarton a kárfelmérés jelenleg is zajlik, ami anyagköltségre is vonatkozik
@jozsefbogdanyi20662 жыл бұрын
Hát nagyon el lett hibázva nagyon elszomorító hogy ilyen munkát voltak képesek végezni nem voltak a helyzet magaslatán az biztos😒
@kbuss102 жыл бұрын
Kicsit lájkoljátok már többen a videót főleg egy ilyen tartalmat emberek! Amúgy férjuram merre volt amikor a gipszkartont csavarozták én 3 csavar után mondtam volna hogy akkor itt álljunk meg. csak egy barkácsoló vagyok de bármikor jobban megcsinálom. Olyan érzése van az embernek Mintha direkt rontották volna el. Ilyen kontár munka még az IKV-s időben is durva volt. Ellenőr ide vagy oda gyerekek Ezt nem lehet hagyni mindenkinek kontrollálni kell a saját pénzét vagyonát azt nem lehet hagyni hogy egy szabályos téglatest alapot sem tudnak rendesen megcsinálni aminek négy sarka van könyörgöm
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
a férjem német állampolgár, a maga precizitásával együtt, nem egyszer álltunk ott és magyaráztuk nekik hogy ez így nem jó, jött a műszaki ellenőr és elmondta, hogy ez így nem jó. "javítjuk" amiből nem lett aztán semmi, amint jogliag is lehetséges volt felmondtuk a szerződést
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@TIBERIUS JEFFERSON T'J szerintem az, akinek válaszoltam ő értette :)
@susulaci95552 жыл бұрын
@@kmetykoeszti az mert nincs sehol elmondva hogy az ablakot sem az eredeti kivitelezo csinalta?..... Ez igy eleg gaz...
@kbuss102 жыл бұрын
@@kmetykoeszti értem, hogy miért mondta a németet, azt viszont nem értem, hogy a férjével miért gondolták hogy önök be tudnak hozni kvázi "utcáról" más, olcsóbb embereket akik majd ugyanolyan minőségben fognak dolgozni. ha jól tévedek a férje helyismerete ilyen szempontból zéró. azt már tudjuk az ablakot, klimát, vszerelést az önök által szerzett emberek csinálták... ez miért nem került megemlítésre? ez nagyon nem kerek igy. a gipszkartonozást az önök embere csinálta vagy a második videóban nyilatkozó úrék? ezeket alap lett vna tisztázni
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@@kbuss10 nagyon sajnálom, az én interjúm meg lett vágva, sosem tagadtam hogy a szakipari munkákra másokat hívtam. Viszont nem azért mert olcsóbbak lettek volna, hanem pl mert a vizes már az alapszerelest elrontotta - vedocso nélkül, nem kpg csövet rakott be. A klímás túl nagy teljesítményű klimakat akart eladni - a gépész is megerősítette hogy nem jó, valóban így az olcsóbb is lett. A villanyszerelő meg nekiállt volna úgy hogy előtte nem is beszéltünk soha. Mindezek mellet egyik alvallakozo neve sem került soha szóba, vagy írásban ismertetésre. Az ablakosban pedig valóban jobban megbíztunk mint a kivitelező alkalmi munkásaiban.
@zsoltcsaplar80542 жыл бұрын
1x készen lesz, be kell fejezni, és beköltözni, bízzon meg 1 másik céget.
@kamarton2 жыл бұрын
Szerintem ezt egy minőséget adó cég nem vállalja folytatásra, innentől kezdve csak az vállalja, aki továbbiakban is barmolja...
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
@@kamarton de elvállalja, annak plusz költségeivel együtt. megépíteni x forint, a rosszat helyre hozni 50x forint...
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
sajnos ez nem ennyire egyszerű
@kamarton2 жыл бұрын
@@kmetykoeszti 50x annyi... Pont emiatt írtam, nem kalkulálható mit kell csinálni, így ha szakosan javítja valaki, akkor folyamatosan újabb és újabb hibákra bukkan...
@adamfukasz49682 жыл бұрын
Eszméletlen milyen undorító mentalitású kivitelezők,munkások ,kontárok is vannak .Egyszerűen nem értem ,miért nem lehet tartani a szavunkat ,miért nem lehet a legjobb tudásunk szerint kiadni a kezünk közül a munkát?! Nem tudnék nyugodtan lefeküdni ha nem a közel tökéletes munkát adom ki a kezemből .Mégis sok embert nem érdekli ,hogy elégjelentős összeget kap azért a szemétért amit kiad ,azért valaki évekig törleszti a hitelét.Biztos sokan hallottátok már "jóvanazúgy, nem a tied mit érdekel,szard le".Vagy 2 helyett 1-szer festi ki , kispórolja az anyagot ....és hát hála istennek a szaki ellenőr bemutatja hétről hétre a technológiai hibákat is .Hol van a korrektség,a becsület ?! Mi most fogunk a társammal elkezdeni komolyabban nekiveselkedni az idei munkáknak,de amit kiadtunk annak mindig nagyon örültek,mert mindent beletettünk .Volt hogy összetalálkoztam volt megrendelőimmel mosolyogva mondták el ,hogy mennyire örülnek az adott munkának és nagyon hálásak .Mondhatom sokkal jobban érzem magam ,hogy egyenes gerinccel mehetek bárhová ahelyett ,hogy bujkálok mindenki elől . Sok sikert Szakiellenőr csak így tovább!!
@adamfukasz49682 жыл бұрын
@Train Train Minden szavaddal egyetertek . Szerintem alapvetoen kellene letrehozni, egy vizsgaloszervet. Oda bejelentik ,az kimegy kivizsgalja es kap egy minositest .Mondjuk 6 pontozas utan ha 1-5 ig 1-es osztalyzatot ert el akkor bevonjak a papirjat . Ha utana maszekolni mer felmillio. Persze nem arra gondolok ,hogy minden apro hibaert. De mondjuk az apro hibakat is jegyzokonyvezni kell ,tanaccsal kell ellatni , es ha legkozelebb is elrontja akkor azt felszamolnam . Legalabb lenne egy ertekelese annak az adott embernek is .Igy a megrendelo biztonsagban van, aki szakember az jol megtud elni.A tobbi meg mehet amerre lat.
@abalcsika2 жыл бұрын
Ez a építőipar megcsúfolása, ami itt történt. Mélységesen sajnálom a beruházót (Öszintén sajnállak Eszter, a gatyát leperelném róluk, jó eséllyel indultok. Ha csak egy hangfelvétel van arról, hogy a "király" ház szóba hozható a kivitelezővel, már ő is perelhető, a kókány bt. mellett) . Ha már kivitelezőnek adja ki magát, annyi agya legyen, hogy YT-on megnézi, minden folyamatról van fent videó. Szerződésbontás történt a kivitelezővel? Nagyon bízom benne, hogyha sikerül is megmenteni a házat (javítani az állagán), nem ők fejezik be "álmaitok" otthonát.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
Minden bizonyíték meg van rá, hogy kapcsolatban áll a gyártó és a kivitelező. Szerződésbontás megtörtént. Most független szakértő értékel és árazza a károkat. Lenne jelentkező a folytatásra, de már az is kérdéses mi a plusz költsége annak, hogy hibajavítással kell kezdeni...
@zsoltpragai50412 жыл бұрын
Az már elég baj ha a kivitelező brigád a KZfaq on nézi meg hogy hogy kell a munkafolyamatot elvégezni. Az viszont siralmas ahogy össze van gányolva a szerkezet.
@pifoeko45802 жыл бұрын
azt hiszem a gondolattal hogy ezt az egészet le kell bontani és újra csinálni ellehet kezdeni megbarátkozni! Valószínűleg a javítás több időbe és pénzbe kerülne mint újrakezdeni!
@istvansebestyen50162 жыл бұрын
Jó vastag vakolattal a legtöbb hiba eltüntethető. Javítható, de irdatlan mennyiségű lelkierő (pénz) kell hozzá.
@varadipeter842 жыл бұрын
@@istvansebestyen5016 ha már az alap is rossz, hogyan tudod kijavítani! vékony az alapozás
@istvansebestyen50162 жыл бұрын
@@varadipeter84 Poén volt! A mi régi építésű házunk alapját a ráépítés előtt méteres szakaszokban kiszélesítéssel és mélyítéssel erősítettük meg. Napi kb. egy métert haladva kb. 0,5 méterrel mélyebb és szélesebb lett a ház alapja.
@karolyllh12427 ай бұрын
Hát tökön kellene rúgni a betanított munkást és a főnökét is, hogy nem vágták le a szigetelü főliát. Ekkora igénytelenség, ez csak a jéghegy csúcsa.
@tobiassebaj75392 жыл бұрын
Nagyon sajnálom Esztert. Kiadnak egy rakat pénzt az anyagra és a semmibe vész. Nincs más választás, perelni kell. Sok idő de meg kell lépni. Az a gipszkartonozás,....... egyszerűen szavakat nem találok. Legyetek erősek Eszter és okosan folytassátok. A fura az, hogy nem is vagyok dühös a kivitelezőre és a munkásokra. Inkább megvetést és undort érzek.
@kmetykoeszti2 жыл бұрын
Ez a legnagyobb szívfájdalom, hogy valóban, rengeteg drága anyag vész (és vészett) kárba. Van szakmai segítség a továbbiakra jogi úton, így folytatjuk.
@tobiassebaj75392 жыл бұрын
Kitartást. 😉
@zsoltzombory85532 жыл бұрын
Nem ide tartozik, de azért valamennyire aktuális: A most rakéta találat ért ukrán panelen se volt túlzásba víve a dűbelezés
@petergimpel21232 жыл бұрын
Nem tevagy a leg élesebb kés a fiókban. Szerinted a szigetelést rakéta bisztosra tervezik??? Tényleg ilyen idióta gyökér vagy?
@AzenNevem2 жыл бұрын
@@petergimpel2123 Nem láttam ugyan, de nem biztos, hogy erre célzott a kommentelő. Hanem hogy mivel megsérült a fal, feltárult, hogy a rögzítés nem volt megfelelő. Azaz irreleváns ebben a tekintetben, hogy rakétatalálat érte, vagy a szél tépte le, vagy valaki a kezével szedte le.