MAGYARADÁS / Út, Igazság, Élet / Nagyboldogasszony

  Рет қаралды 242

MAGYARADÁS

MAGYARADÁS

2 жыл бұрын

Szűz Mária mennybevétele a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe, Mária elszenderülésének, halálának a napja. Szűz Mária mennybevételének dogmáját, amely szerint Jézus anyja a földi létből testével-lelkével együtt egyenesen a mennyei boldogságba jutott, 1950. november 1-jén hirdette ki XII. Pius pápa. Boldogasszony tiszteletére az Út, igazság, élet vallási rovatunk különkiadással jelentkezik, amelybe régebbi, a témához kapcsolódó anyagokat válogattunk. Ebben megismételjük megboldogult Kovács Sándor római-katolikus főesperes 2006-os ünnepi gondolatait, majd szó lesz a hagyományos Mária-tiszteletről, ennek bibliai eredetéről. Isten anyjának, Máriának tárgyi megjelenítését több évszázados faragott szobrok és festett képek őrizték meg itt Erdélyben, ezekről, illetve restaurálásukról is beszélünk. A Szatmár-megyei Nagymajtény temploma egy erdélyi vonatkozásban egyedinek számító, öltöztetős Mária-szobrot őriz, ennek is megtudhatják a történetét.
ÚT, IGAZSÁG, ÉLET - 41'11"
Készítették: Tövissi Ildikó, Jakabffy Tamás, Kacsó Sándor, Antal Áron, Kötő Zsolt, Tárkányi János
TVR1 - MAGYARADÁS az egyesen
2022.08.15.

Пікірлер
MAGYARADÁS az egyesen / 2022.08.15. / Hétfő
1:36:39
MAGYARADÁS
Рет қаралды 187
Paletta - 2021.06.03. - A bölcskei Jézus Szíve Kápolna
30:29
TelePaks TV
Рет қаралды 2,1 М.
Пранк пошел не по плану…🥲
00:59
Саша Квашеная
Рет қаралды 6 МЛН
Spot The Fake Animal For $10,000
00:40
MrBeast
Рет қаралды 189 МЛН
A little girl was shy at her first ballet lesson #shorts
00:35
Fabiosa Animated
Рет қаралды 15 МЛН
MISS CIRCLE STUDENTS BULLY ME!
00:12
Andreas Eskander
Рет қаралды 19 МЛН
Kőhalomszék - Magyar zárványok az Oltmelléki-dombvidéken
26:17
Marsbázis tervek - Bihari Gábor  |  Spacejunkie élő beszélgetés 16. adás
3:23:06
MAGYARADÁS az egyesen / 2022.09.06. / Kedd
1:34:41
MAGYARADÁS
Рет қаралды 346
Hitélet: Székelyderzs - 2017. július 2.
25:50
Erdély TV
Рет қаралды 1,5 М.
MAGYARADÁS / A Partiumi Nyári Zenetábor
40:51
MAGYARADÁS
Рет қаралды 658
FÉLKÖVÉR - A teljes hangoskönyv
3:26:55
Dombóvári István
Рет қаралды 427 М.
Homoróddaróc
22:34
MAGYARADÁS
Рет қаралды 2,1 М.
MAGYARADÁS az egyesen / 2022.09.12. / Hétfő
1:35:02
MAGYARADÁS
Рет қаралды 1,1 М.
tom with Jerry 😱 #funny
0:12
Nemi Shorts
Рет қаралды 10 МЛН
Утро начинается не с кофе
0:41
Онлайн-кинотеатр PREMIER
Рет қаралды 5 МЛН
family is everything 🥺❤️ #shorts
0:16
Pop it GO
Рет қаралды 3,5 МЛН
ХОТЕЛ ПОТОПИТЬ ДЖЕКА, НО НЕ ВЫШЛО
0:51
Tasty Series
Рет қаралды 1,1 МЛН