Mi marad, ha eltűnnek az évszakok? Beszélgetés Molnár Lászlóval és Körner Olgival

  Рет қаралды 511

Greenpeace Magyarország Egyesület

Greenpeace Magyarország Egyesület

8 ай бұрын

Korábban 2050-re még a politikusok tűztek ki klímacélokat, ma a kutatók már erre az időpontra teszik az emberi civilizáció összeomlását. Annak, hogy mekkora a baj, már most egyértelmű jelei vannak: az idei nyáron azt láthattuk, hogy hőhullám tombolt az Északi-sarkvidéken, Szentpétervártól északra pedig sok helyen melegebb volt augusztus elején, mint nálunk.
Fel kell készülnünk arra, hogy a mérsékelt éghajlat teljesen eltűnhet. Ideje elbúcsúznunk a tavasztól és az ősztől, és ideje megbarátkoznunk a gondolattal, hogy télen akár -20-30 fok is lehet, nyáron pedig 45-48 fokos hőségtől szenvedünk majd.
A Zöld Bolygó podcast következő adásának vendége lesz Molnár László meteorológus, aki szerint már nem arról kéne vitáznunk, hogy hogyan kerüljük el a klímakatasztrófát, hanem hogy hogyan tudunk majd legjobban adaptálódni a megváltozott feltételekhez. Velünk lesz a Bolygó egyik házigazdája, Körner Olga is, akivel pedig leginkább arról fogunk beszélgetni, hogy hogyan készülhet fel egy városi fiatal arra, hogy már jó eséllyel az ő életében bekövetkezhetnek azok a változások, amik miatt az emberiségnek teljesen újra kell gondolnia sok mindent abból, amit jelenlegi a földi életről gondol.
A videóban található hanghibáért elnézést kérünk tőletek, reméljük ezzel együtt is élvezni fogjátok az adást!

Пікірлер: 1
@mobyy76
@mobyy76 8 ай бұрын
Érdekes téma. kb : 5 percnél kezd víz hangos lenni. majd változik és ismét .
Jordán Ferenc: a természetet nem uralni kell, hanem békén hagyni
47:05
Greenpeace Magyarország Egyesület
Рет қаралды 6 М.
"Át kell élnünk a klímaszorongás ébresztő hatását!" Kőváry Zoltán előadása
1:14:07
Greenpeace Magyarország Egyesület
Рет қаралды 817
Vivaan  Tanya once again pranked Papa 🤣😇🤣
00:10
seema lamba
Рет қаралды 33 МЛН
ОСКАР vs БАДАБУМЧИК БОЙ!  УВЕЗЛИ на СКОРОЙ!
13:45
Бадабумчик
Рет қаралды 3,7 МЛН
Igen, mi az iskolában kísérletezünk a gyerekekkel
40:13
Telex․hu
Рет қаралды 67 М.
Életútinterjú Rodics Katalinnal
1:29:56
Greenpeace Magyarország Egyesület
Рет қаралды 4,8 М.
Baranyi Krisztina, Simon Gergely: Az Illatos úti méregraktár kilenc éves története
55:16
Greenpeace Magyarország Egyesület
Рет қаралды 435
LUCIO CARACCIOLO - L'IMPERO AMERICANO nella TEMPESTA
1:10:53
Circolo Metafisico
Рет қаралды 25 М.
"Nem volt jogom a véleményemhez" Puzsér Róbert @ Menta S01E08
1:07:12
Mi a helyzet a Fertőn? Gyors update Rodics Katalintól, hogy tisztán láss
4:22
Greenpeace Magyarország Egyesület
Рет қаралды 263