Kösz hogy megcsináltad ezt a videót is.A jelenség amiről beszélsz,szerepel a bibliában is.Azt hiszem most értettem meg a "habitus" szó pszichológiai hátterét. Megfigyeltem hogy a magyar emberek legtöbbje, magamat is beleértve ( és tisztelet a kivételnek) általában búvalbaszott,mindenben csak a rosszat látja,szeret panaszkodni,ügyeskedni,felelősség alól kibújni,lehetőleg minden ingyen kéne neki...Más népeknél más negatív tulajdonságokat figyeltem meg és nem tudtam az okát hogy X dolog miért jellemző vagy nem jellemző egy adott népre.(Habitus ugye...) Hála neked most már tudom. És ingyen volt a videó! 😅

Köszönöm szépen 🎉

Van ugye pl. ez az autizmus (en is diagnosztizalt vagyok amugy...), es az az általánosan elfogadott mondas, hogy nem igazán tudható még, hogy mi is a kivaltoja, mibol adodik, hogy valaki igy születik. Azon morfondirozok, vajon lehet-e kapcsolodas... extrém mód agyontraumatizalt elődök úgymond így is tovabbadjak a dolgaikat, pl akár autista utodok produkalasaval. (Egyébként a diagnozisnal probaljak is vizsgalni szulok eloeletet, hatteret, gyermektervezeskori korulmenyeket, ilyesmi.)

❤❤❤

Köszönöm! Talán ideje lenne a himnuszunkat is valami pozitívra cserélni!

Kedves Emese! Sajnos lemaradtam erről az előadásról 😒: A magyarok transzgenerációs sémái. Hogyan gyógyítsuk magunkat közösen? Visszanézhető lesz valahol, esetleg felkerül ide a YT-ra? Köszönöm.

Én nem bízok senkiben, és a jelenben élek, nincs barátom sem.

Akármilyet örökölsz, fel tudod oldani. A meditáció nagyon sokat segít, de segít a családállítás is, ezen kìvül önmagában a múlt helyes ismerete is. A magyarok azért hordoznak generációkon átörökített traumákat, mert nem ismerik a múltjukat, se a családjukét, se a hazájukét, se azt a kontextust, amiben a hazájuk története zajlott/zajlik. Nem beszélnek nyíltan, ha mégis, nem őszintén. Így a traumák nem jönnek a felszínre, nem tudnak elpárologni a semmibe. Engem nagyon utál a családom, mert kioldottam magamból a generációs traumákat, és ezzel megsértettem az önérzetüket, mert nem hajlandók vállalni a felelősséget. És megbosszulták, hogy hogy mertem én annak árán boldog lenni, hogy megsértettem az önérzetüket, esetleg magam újraéltem a családunkban tabuizált, mással már megtörtént eseteket, amikért én nem hibáztattam senkit, csak próbáltam másik véget írni a történetnek. Nem rajtam múlt, hogy nem sikerült. Az lett a vége, hogy az életem addig fog tartani, amíg a spórolt pénzem, vagyis már nem sokáig, és puszta fizikai létezésre limitálódott. Az élet pénzbe kerül, nekem nincs már pénzem semmire, csak a puszta túlélésre. Aminek annyi értelme maradt, hogy úgy halok meg, hogy családom véreztetett ki, nem én öltem meg magamat.