MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 3.RÉSZ (X-, Y-, Z-, Alfa-generáció jellemzői) - Steigervald Krisztián/F.P.

  Рет қаралды 228,431

Friderikusz Podcast

Friderikusz Podcast

Ай бұрын

A Friderikusz Podcast néhány hete a generációkról szóló mini-sorozatba kezdett, amelyhez Steigervald Krisztián generációkutatót kértük fel. Az első részben a szakértő beszélt a generációk és az életkor különös és meghatározó összefüggéseiről, legutóbb lépésről-lépésre vette végig két generáció, a Veteránok és a Baby Boomerek sajátosságait, ebben a mostani epizódban pedig az X-, Y-, Z-, és az Alfa-generációk jellemzőit foglalja össze.
Az X-esek 1965 és 1980 között születtek, ők az első generáció, amelynek tagjai már „szülő nélkül" nőttek fel, mert a munka világa beszippantotta a szülőket. Az X-es kulcsos gyerekek úgy mentek haza az iskolából, hogy otthon nem várta őket senki. Ezért az X-esek generációja bizonytalan lett, de másképp, mint a veteránok. Az X-eseknek annyi változáson kellett átesniük, hogy a bizonytalanságra nem a biztonság keresése lett a válaszreakciójuk, hanem a változáshoz való folyamatos alkalmazkodás, ennek eszköze pedig a maximalizmus.
Az Y-osok, az 1980-1995 között születettek az utolsó olyan generáció, amelynek tagjai még offline világba születtek bele. Mivel ők azt látták, hogy van egy bizonytalan generáció, az X-esek, az Y-osok már nem akartak bizonytalanok lenni. A 2008-as pénzügyi válság az ő alapélményük lett, azt látták, hogy a szüleik, akik halálra dolgozták magukat és igen lojálisak voltak, a válság hatására elvesztették az állásukat, majd jött a devizakölcsönök bukása, elvesztettek lakásokat, autókat, és arra jutottak, ők nem lesznek lojálisak, elkezdtek tehát saját magukkal foglalkozni.
A Z-generáció az 1995 és 2010 között születettek nemzedéke. Az első olyan generáció, amely már az internettel nőtt fel. A Z-sek ugyan belekerültek egy olyan világba, ami láthatóan az ő igényeik szerint fejlődik, de senki nem tudja, hogy hogyan és merre, nem kaptak kulcsot hozzá. Emiatt a Z-sek bizonytalanok lettek abban, hogy valóban a szülőktől, a felnőttektől tudják-e megtanulni a hasznos dolgokat, vagy inkább a kortársaiktól.
Az Alfa-generációsok, a 2010 utáni nemzedék már beleszületett az okos eszközök rendszerébe, az Alfa körül minden és mindenki digitális. A nagymamával úgy tud beszélgetni egy alfás, hogy látja őt a mobiltelefon képernyőjén, a születési fényképeket nem a fotóalbumba teszi, hanem a felhőbe vagy a Facebook-csoportba.
Steigervald Krisztián előadása tehát most ennek a négy generációnak a sajátosságait összegzi, közben visszaidéz néhány olyan embert, akik az elmúlt időszakban vendégei voltak a Friderikusz Podcastnak, és akik jól példáznak bizonyos generációs sajátosságokat.
A sorozat első részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat második részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el: www.raiffeisen.hu
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
Deezer: www.deezer.com/hu/show/100025...

Пікірлер: 236
@zumi0620
@zumi0620 Ай бұрын
Kedves Sándor és Krisztián! Kórházban vagyok és egy csodálatos emberekkel teli, 6 személyes kórterembe kerültem-hatodik betegként. Két veterán, 2 baby boomer és 2 x-s, én is X. Én eddig az első és az azt követő 2 adast hallottam már. 2 nap után hallottam, hogy mindenki hianyol vmi digitális eszköz "hangját ". Ekkor bedobtam az ötletet, hogy a generáció kutatasarol szól egy sorozat, a Friderikusz Úr indította, hallgassuk azt esténként. Mindenki tudta ki a Friderikusz Úr 😊és a válasz, jó legyen. Első este fürdés, fekvés után indítottam a lejátszást. Mindenki el aludt, ketten maradtunk ébren. Másnap reggel, milyen jó hallgatni, olyan "szépen, okosan beszélt az a tudós " (veterán komment 😂) és este is kapcsoljam be. Olyan jol aludtak egesz éjszaka 😮😊 Igy is történt, ahogy közeledett mindig az este, gyógyszer osztás, vacsora, fürdés- fel 9-re mindenki ágyban és várták az előadást 😂❤ En magam nem hittem el amit latok, mindenki mint a jo gyerekek, egymást ösztökélve készültek. Egy szó mint száz, nem csak azt köszönjük, hogy lehetővé teszik mindenki számára elérhetően, (ahol se tv se rádió, de van korlátlan net a telefonon),hogy hogyan értsük és fogadjuk el egymást, hanem azt is köszönjük, hogy Mi itt, egy kis csapat lettünk. Mindenki elmondta, hogy milyen sokat tanult ettől a kellemes beszédű embertől,de vissza is idézte kicsit mindenki a gyermek és fiatalkorat. Itt az otthontol, családtól távol, kiszolgaltatva, de mégis idegen, de egymást elfogadó, kedves emberek között. Szóval mindannyian köszönjük!!!❤❤❤
@MsPet1988
@MsPet1988 Ай бұрын
Milyen jó volt ezt olvasni! Remélem, mindenki meggyógyult azóta, vagy legalább jobban lett. 🙏❤
@varmonka
@varmonka Ай бұрын
@anikokerekes1520
@anikokerekes1520 Ай бұрын
Kedves "Kis Csapat"! Csodálatos ez az őszinte kapcsolódás, a nyitottság egymás felé, és az, hogy egy kiszolgáltatott helyzetben összefogva, egymást megtartva töltik a kórházi időt. Szívből kívánok mindenkinek teljes gyógyulást, jó egészséget ❤
@klarapataki1580
@klarapataki1580 Ай бұрын
Ezt de jó volt olvasni❤
@idaorban6924
@idaorban6924 Ай бұрын
Hát ez fantasztikus! 😊
@andreastofa7464
@andreastofa7464 Ай бұрын
Nagyszerű volt! Köszönjük! Talán az egyik legfontosabb leckénk, magyaroknak: “Nem jobb, nem rosszabb, csak más!” Próbálom én is bevésni mint X-es. 👌🏻🙏🏻
@beatrixmeri4773
@beatrixmeri4773 Ай бұрын
Igen! Nekem is ez "akadt "be.... Nagyon hasznos gondolat!
@hannastrobli8161
@hannastrobli8161 Ай бұрын
Annyira jó lenne, ha ezt a sorozatot hallaná az összes pedagógus, szülő, politikus.....szóval MINDENKI!!!!!!!! Milyen szép világ lehetne, ha mind ezzel a tudással élnénk együtt! Nagyon köszönöm ezt a sorozatot!
@zsuzsannakonya4882
@zsuzsannakonya4882 Ай бұрын
Pont ezért figyeltem fel a sorozatra. Pedagógusként nagyon sokat tanulok belőle. Köszönet érte!
@martakalman294
@martakalman294 28 күн бұрын
Könnyen meg lehet tenni az ügy érdekében, hogy elküldjük célzottan ismerőseinknek.
@mikee3544
@mikee3544 Ай бұрын
mindezt X-esként : amihez mélységi tudás kell, azt a feladatot ki fogja elvégezni? Bejönnek a Z gen-esek munkahelyre, odaköhintenek, tele érzelemmel, jó távoli hozzáállással és felszínes munkavégzéssel. Amire kiderül,hogy hiányosan végzik a munkájukat, már nincsenek ott és több pénzért tovább mennek máshova. Esetleg csak simán tovább mennek és jól dolgoztak közben. 6-12-18 hónap és forognak ki a rendszerből. 28-30 évesek és 5-7 éves munkatapasztalattal már volt akár 10 munkahelyük. Ritka, akinek csak 3 munkahelye volt 6-8 év alatt. Ilyenkor jön a kérdés,oké,hogy fogadjuk el azt,hogy más generáció, de az adott munkát ki fogja jól elvégezni, amit nem 2 hónap alatt lehet betanulni pld? Mikor és hogy fognak beleállni abba,hogy bizonyos munkákhoz márpedig oda kell állni és nem érzelmileg túlvezérelve felnőtt kisgyerek módban dolgozzanak? Miközben van ennek ellenpéldája is,hogy 25-30-as korosztály tisztességgel dolgozik és odateszi magát, akár maximalista módon. Közben az is benne van,hogy sok munkakörnél hiába előírás a 8 órás bentlét, időpocsékolás, mert effektív mondjuk nettó 3 óra munka jut arra a napra. Így jogos az igény,hogy ne tegyék tönkre a napját, fiatalságát egy zárt szobában való üléssel miközben fontosnak tetteti magát a munkáltatója előtt. És látja az instán,hogy az ismerősei épp hol vannak közben és menne 100felé, ahelyett hogy bent ül bárhol is. A szélsőség megjelenik az életvitelben is : 25-30 éves életkor körül már 300-500ezres telefonjaik vannak, egy évben 2x-4x mennek repülővel bárhova ( csak elugrottunk a hétvégére - mondjuk olcsóbb mint a Balaton ), munkahelyi megbecsülés pozíció és fizetési igény tekintetében 5-10 évvel későbbi igényeik vannak a valóságnál. Vagy autóra ugyanez igaz, vagy 15-20 éves luxusautó egy új autó igénytelenségével vagy újszerű kis cuki/izomautó. Mások pedig az otthonról/ismeretségi körből hozott minták alapján remekül beilleszkednek, kommunikálnak YX és korábbi irányokba, komfortosak, kiegyensúlyozottak,értékeik helyén vannak, készek tanulni és fejlődni. Elhiszik,hogy az idősebbek talán többet tudnak vagy másképp tudják ugyanazt. Esetleg a miértekre is megvannak a válaszaik. Így könnyen lehet azt mondani az X-re és előttire,hogy 45-50 pluszosan még küzd, robotol, húzza az igát,de lám a 25-ös fiatal már megvalósította önmagát. És mi a kifutása a hirtelen jött látszólagos jólétnek? ki finanszírozza mindazt, hol van a beletett valós tartalom és munka? ( általánosságban, eseti kivétel mindig lesz ) Remek elemzés ez a sorozat, érthető és világos, szerintem sok tekintetben kevés az átfedés az életben a távolabbi generációk között, mert akkorák a különbségek. Csak nehéz egy Z genes fejével gondolkozni és elfogadni az ő megélésüket és valóságukat. Mert abba a világba, amibe egy X-es belenőtt, ha a Z-s hozzáállásával indult volna, nem tudom, most hol lenne. A másik,hogy az Y közepétől kezdem látni, már nem érdeklik őket a miértek. Tényleg user, használó,csak működjön. Fogyasztói társadalom túlpörgetve, autó,lakás,dizájn, stb. Használnak mindent, de hogy ki működteti, mitől megy, mi hajtja? mitől repül,hogy áll meg... Bár a nagy mozgásnak megvan az az előnye,hogy egy automatikus rendezőelv szerint minden a helyére potyog idővel. Vagy kiforog a rendszerből, mert eljár felette az idő. Jó így mögé látni a felszínnek, hogy milyen mozgatórugói, megélései vannak a különböző generációknak. Több ilyen epizód is kellene, végtelen téma.
Ай бұрын
Az eddigi legjobb sorozat, amely során az ember mindig ráismer valakire, vagy épp saját magára. 🙂 Igazából ezt mindenkinek látnia kellene, rengeteget lehet belőle tanulni, ráadásul a megértés hatására könnyebb lenne az élet és az együttműködés. 😊 Köszönjük!!
@AttilaHarmath
@AttilaHarmath Ай бұрын
Zseniális ez a sorozat, rengeteg dologra ráeszmél az ember, miközben Krisztián logikus, érthető és érdekes előadásait hallgatja. Talán ha a tv-ben is hasonló műsorok mennének az emberek folyamatos butítása és egymás elleni uszítása helyett, ez az ország nem itt tartana, ahol most. Köszönjük szépen az értékes tartalmat, sok sikert a további munkásságához! Egy Y-os
@andreagal3241
@andreagal3241 Ай бұрын
Úgy érzem, hogy Romániában 82-es születésűként az x és y generáció kombinációja vagyok. Kulcsos gyerek walkmannel a fején! Vettem kenyeret rációra, álltam sorban szüleim helyett vattáért a patikában, volt VHS, PAKMAN korszak...jártam internet café-ba, s most okostelefonon nézem a podcastot és Azariaht hallgatok a fiaimmal...Fontos a személyes kapcsolódás, de kell az én-idő is! Maximalista, feladatorientált, viszont élni is akarok. Közben minden vágyam az, hogy megértsem a z és alfa generációt... teljes káosz!😂
@jj-big-slay-yo
@jj-big-slay-yo 22 күн бұрын
Erre is van mar nev, Xennial-nak hivjak, kb. 1975-7 -- 1982-85 kozottiek.
@andreazavaczky3844
@andreazavaczky3844 21 күн бұрын
És igen, 81-esként ugyanez! 😂
@ildikoszabo-vass6889
@ildikoszabo-vass6889 Ай бұрын
KÖSZÖNŐM az előadást! Sok mindent megértettem a mai generációk viselkedéserol. Egy 18,16 és 4 evés fiú unokák, 67 evés boomer nagymamája😊😊😊 Magamra ismertem!😂 IMÁDOM AZ UNOKÁKAT ETETNI! ❤❤❤
@KDorina
@KDorina Ай бұрын
Ha sok mindenben nem is, de talán abban egy az "élménye", véleménye az összes generációnak, aki nézi/hallgatja Steigervald Krisztián előadásait: munkássága, tudása rendkívül hasznos, hiánypótló és tiszteletreméltó mindenki számára! Köszönöm szépen! Üdv.: egy Z generációs 😊
@erikatoth9176
@erikatoth9176 Ай бұрын
Egy nagyszerű minisorozat,gratulálok Friderikusz és Steigervald úrnak.Nem nagyon hallottam még ilyen jól felépitett, érthető,érdekes sorozatot.Köszönöm.BabyBomer👍
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Ай бұрын
Ez a sorozat minden egyes résszel jobb és érdekesebb. 👍🏻 Gratulálok!
@karolinakrska4323
@karolinakrska4323 Ай бұрын
Imádom ezt a palit! Zseniális a tudása, a stílusa! Köszönjük ezt a részt is! 🙏🏼❤️ Egy X generációs 😊
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Ай бұрын
Szívembôl szól. 😊
@Bundesfrau
@Bundesfrau Ай бұрын
Y-generációsként csak egyetérteni tudok!
@andreatothnekun1251
@andreatothnekun1251 Ай бұрын
Igen, "bumer"-ként is imádom ezt a palit. Mindenkit be tudtam azonosítani a családomban. Magamat is. Asszem kevesebbet kellene a konyhában lennem....😊😊
@Catnet_in_da_het
@Catnet_in_da_het Ай бұрын
Ez lenne a normális.Gyerekkoromban volt egy műsor a TVben, az "Ablak". Ott mindig mindenki értelmesen és hozzáértően volt képes kommunikálni és a mai napig hatással van rám,pedig kicsi gyerek voltam még de úgynevezett intellektuális emberek kötetlenül, közérthetően beszéltek valódi dolgokról ami a társadalmi rétegek összességét érintve foglalkozott értelmes,hasznos témákkal.Tulajdonkeppen ezért jött létre a televíziózás annak idején és én még Millenárisként is tök ki vagyok akadva azon a nihilen,ami egyébként megy manapság a médiában.Mikozben külföldön 10 műsorból 7 van ilyen szinten és persze a 120 másik csatornán megy a többi fosh de alapvetően ezek a szintek az alapok mind a mai napig.Fridi nagyon jó amit csinál,Geszti is meg a Partizán is.Vicces,hogy éppen a TVn kívüli csatornákon sikerült életet vinni a közjóba úgymond - pedig egyikük sem Gen Z😅
@irenevinne4308
@irenevinne4308 Ай бұрын
Csodás dolog így, az elhangzottak alapján rátekinteni a világra. Veterán, sajnos csak volt szüleim, Baby boomer testvérem, jómagam X generációsként, egy Y és egy Z generációs fiú szülője valamint egy Alfa generációs nagymamájaként, aha élménnyel, és millió szép bevillanó emlékek közepette hallgattam, és értettem egyet. Tényleg mindenkinek tudni kell ! Hogy szépen éljünk.
@annareiter24
@annareiter24 Ай бұрын
Végre megértettem 1986osként, bár felnőttként , miért nem élem az egyetlen csapatépítőket a munkahelyemen, s a nálam idősebb x generációs kollégáim emiatt meg nem értenek és utálnak... Végre valaki kimondta, hogy ez így normális! Köszönöm ❤ az egész sorozatért rajongók, többször visszanézem őket! 😊
@mariatakacsnesimon1480
@mariatakacsnesimon1480 Ай бұрын
Úgy érzem magam,mint egy szivacs.Mindent igyekszem magamba szívni.Nagyon hasznos,érthető sorozat.köszönöm.❤
@evakarasi
@evakarasi Ай бұрын
Mindig azt hiszem jobbat nem találhatnak ki, pl. repülőtéri történetek, s akkor jön a DE!❤ Nagyon jó sorozat! Tanárként is köszönöm!
@erikakov58
@erikakov58 Ай бұрын
Szenzációs volt a 3. is Köszönöm. Hozzáteszem : "Baby-boom" generáció tagjaként, hallgattam, néha ránéztem az előadóra és a megszólaltatottra, közben a holnapi munkámat készítettem ugyan ezen számítógépen, főztem a vasárnapi ebédet, számvetést készítettem a fejemben mit csináltam jól, kevésbé jól az "Y" generációba tartozó gyerekemmel. Imádom a sorozatot !!!🙏
@zsuzsabenko8299
@zsuzsabenko8299 Ай бұрын
Most vettem meg a két könyvét a valóban zseniális előadónak...nem tudok betelni ezzel a tudással!! Pedig minden részt többször is meghallgattam. Hálásan köszönöm a sorozatot!!! Mérhetetlenül fontos, hogy erről a témáról ennyien...én x- esként...tanuljunk!
@gaborkuchta5737
@gaborkuchta5737 Ай бұрын
Szemfelnyitó! Öntől csak tanulni lehet! Köszönöm a munkáját, egy X-es.
@katalinharmath9647
@katalinharmath9647 Ай бұрын
Beleborzongtam abba, ahogyan az X generációról, azaz rólam beszélt Krisztián. Maximalista, nem delegál, mit lehet még megtanulni.....IMÁDOM!!!!
@jeannedarc5066
@jeannedarc5066 Ай бұрын
Sajnos én is magamra ismertem..😅 de igyekszem😂..persze a magam maximálisan módján..!
@szalkaid9174
@szalkaid9174 Ай бұрын
Tökéletesen, tűpontosan fogalmaz, én is X generációs, vagyok. Mosolyogva és elfogadva hallgatom ahogy rólam is beszél. Szuper műsor! Megható mikor a kulcsosgyerekek a téma, most is beleborzongok, annyi élmény, emlék jut eszembe.
@mikee3544
@mikee3544 Ай бұрын
Örök probléma a delegálási kérdés, mert mire elmondom, megcsinálom jobban. Ha készítek egy lépésről lépésre leírást, akkor statikusan értelmezik és ami nincs benne, azt kihagyják. Majd én leszek a hibás,hogy nem készítettem el jól a dokumentációt. Vagy elrontják a feladatot és jóval később derül ki,hogy hiányos-hibás volt a teljesítés. Nem is a delegális a kérdés az alapja, hanem az,hogy kinek kerül a feladat kiosztásra, milyen képességei vannak és meg akarja-e oldani vagy sem. Egyes műhelytitkokat meg kell tartani - legyen már valami varázspálca az "öregeknél" is :)
@andreakoronkaia1182
@andreakoronkaia1182 Ай бұрын
Baby Boomer: Biológiai generáció felnőttorientáció, feladatorientáció ételt nem dobunk ki 1 dolog jelenti a biztonságot 1 munkahely szorgalom, becsület alázat a munkahely iránt nem azért vagyunk a munkahelyen, hogy haverek legyünk, hanem hogy dolgozzunk gyereknek csak az a dolga hogy tanuljon mi lehozzuk a csillagot is az égből azt tisztelem, aki hasznos dolgot tett 👍🏼 Jól szedtem össze?
@martakalman294
@martakalman294 28 күн бұрын
​@@mikee3544 szerencsére kortól függetlenül tanulható.
@coach_lavida
@coach_lavida Ай бұрын
Azért a KÁDÁRos részen könnyeztem egyet a nevetéstől! :D Hálás köszönet, ismét felemelő előadás! Üdv, Laci (Y generáció, 1992) U.i.én hálás vagyok azért, hogy Y generációs vagyok, mert azért van bennem a régi világból és az új világból is, mondhatni, hogy kapcsok vagyunk a VETERÁNOK és az ALFÁSOK között. :D
@Bundesfrau
@Bundesfrau Ай бұрын
Egyetértek így, egy évvel idősebben. 😊
@angelikasolymosnebanusz1902
@angelikasolymosnebanusz1902 Ай бұрын
A legszebb mondata "nem rosszabb nem jobb csak más " köszönöm
@malmgrenildiko4687
@malmgrenildiko4687 7 күн бұрын
Egyszeruen fenomenalas a felismeres es az AHA elmeny. Köszönöm ❤❤❤❤❤❤
@uilali
@uilali Ай бұрын
X generációsként 1 Z és 4 Alfa fiút nevelek, hát nem egyszerű, de ők a jövő! Egészen más kép gondolkodnak és cselekednek, de még is nekem úgy tűnik, hogy Ők lovagolják a mostani világot. Azért az érdekes, hogy a Z és a két nagy Alfa nagyon média függő, míg a két kicsi Alfát abszolút hidegen hagyja, csak a kinti játék, bringázás, kirándulás ez lelkesíti Őket. Nagyon jó a műsor!
@user-rk5wx2hw8y
@user-rk5wx2hw8y Ай бұрын
Nagyon élvezetes és hasznos előadás! Kifejezetten jól esik hallgatni Krisztián szakértelmét és kedves emberi megértését mások iránt!
@kostib27
@kostib27 3 күн бұрын
Élmény Önt hallgatni,(. és a látvány is üde fiatalos*szépek a pulóverek*) köszönöm szépen!!
@gergonovak1039
@gergonovak1039 Ай бұрын
Eszméletlenül hiánypótló tartalom! Hihetetlenül jó hallgatni és végiggondolni majd felismerni ezeket a generációs "különbségeket"
@zsuzsaashkenazy2022
@zsuzsaashkenazy2022 Ай бұрын
Nagyon tanulsàgos,minden rèszt meghallgattam!Köszönjük!
@jozsefszasz518
@jozsefszasz518 Ай бұрын
Jó műsor volt. Y-generációs vagyok. Emlékszem amikor munkába álltam az idősebb munkatársaim sokszor úgy bántak velem mint egy kutyával (Ha valami nem tetszik el lehet menni. Látszik hogy nem voltál katona. Mi van b.zi vagy?) Az idősebb főnökeim sokszor belehazudtak az arcomba, kinevettek, átvertek, nem fizettek ki rendesen. Elsősorban azt tanultam meg tőlük hogy nem szabad megbízni senkiben. A mai napig nehezen jövök ki az idősebbekkel. A fiatalabb munkatársaimmal és vezetőimmel sokkal inkább egy hullámhosszon vagyok. Az adást hallgatva kezdem megérteni hogy miért érzek így.
@anikototh4349
@anikototh4349 6 күн бұрын
Soha nem irtam meg kommentet semmihez . De ez annyira jo , frappans , ismeretben gazdag es otletgazdag eloadas , hogy azt ereztem ezt meg kell koszonnom . ❤
@evabarsineszilvasi1567
@evabarsineszilvasi1567 Ай бұрын
Szenzációs előadás és előadó! Köszönöm!
@vilagiagi395
@vilagiagi395 Ай бұрын
Világos, érthető, mélyről jövő előadás volt!
@AquilaTheHun
@AquilaTheHun Ай бұрын
Mindenről keveset? Jack of all trades, master of none. Szerintem meg alap koncepciókat/skilleket és szemléletet kell megtanulni, (ehhez kell a tanár) , amit utána már önjáró/önálló módon ALKALMAZVA mehet a konkrét tudás felszívása. Ehhez már nem feltétlenül kell direkt módon tanár. Egy X generációs, aki próbál folyamatosan adaptálódni 😊 (mellesleg tanár 😅)
@gergelydosa4314
@gergelydosa4314 Ай бұрын
Nagyon tetszett, pörgős, informatív, érdekes, tanulságos, szórakoztató volt. (Y-gen -ból vagyok) hajrá!
@MartadeJong
@MartadeJong Ай бұрын
Fantasztikus amit mond, és ahogy mondja. X-esként néztem.
@imrejoo3701
@imrejoo3701 Ай бұрын
Tudnám hallgatni nap estig. Köszönöm, egy X-es.
@vargalaszlone6170
@vargalaszlone6170 Ай бұрын
Hihetetlen jó műsor köszönöm szépen egy x-es. Rengeteget tanulunk Öntől 😊
@tiborkozap0505
@tiborkozap0505 Ай бұрын
Alig várom a többit, talán soha nem vártam ennyire jobban. Robbantás fel az országot a tudássával. Áldás, hogy így megtalálta magát ebben a kutatásban és mi is megkapjuk.
@simoncseperkalo2370
@simoncseperkalo2370 Ай бұрын
Nagyon érdekes és hasznos tartalom ! Eszembe jutott, hogy X generációsként még voltam sorkatona és ott annyira felgyorsultak a dolgok , szituációk a nálam idősebb ( tisztek és köztünk ) , visszagondolva tetten érhető volt a különbözőség és a más nézet. Mi voltunk az utolsó sorkatonák, akik ki így ki úgy ezt átélhette és megtapasztalhatta :-)
@nikolettafenyes1631
@nikolettafenyes1631 Ай бұрын
Zseniális! Hihetetlen, hogy tökéletesen illik rám a séma :) Nagyon pontos, precíz leírás, hogy mitől is vagyok olyan amilyen :) Hálásan köszönöm!
@kulturguru
@kulturguru Ай бұрын
Teljesen egyetértek a résszel a döntéskényszerről! A kisgyerekeket labilisabbá és kevésbé kiegyensúlyozottá teszi az állandó termékfelhozatal és választási útelágazás. Máig érvényes alapélmény a Tüskevár Matula bácsija, aki mellett a kisfiú magabiztosságra tehetett szert.
@bernadettocsi5362
@bernadettocsi5362 Ай бұрын
Nagyon szépen köszönöm a lámpa felkapcsolását! Nagyon sokat tanulok önöktől!
@mariabencsik9832
@mariabencsik9832 Ай бұрын
Szuper érdekes előadás! Köszönöm!
@50ul34t3r
@50ul34t3r Ай бұрын
Nagyon kellene ra az angol felirat, az osszes reszre.
@estillakeszeg3281
@estillakeszeg3281 Ай бұрын
Csatlakozom a kéréshez.
@hanalukacsph.d.1801
@hanalukacsph.d.1801 Ай бұрын
Csatlakozom! A novemberi interjún már van, remélem ezeken is lesz
@annaokal431
@annaokal431 Ай бұрын
Remek es nagyon fontos tema ez . Halas vagyok , hogy lathattam. Varom a folytatast .
@magdikovacs7253
@magdikovacs7253 Ай бұрын
Imádtam...varpm a tovabbi reszeket...mert x generacios ként z generációs kollégákkal dolgozom...mar reg beszélni kellett volna ezekrol a dolgokról.😅
@zsuzsannahejja5452
@zsuzsannahejja5452 Ай бұрын
Waldorf pedagoguskent hallgatom. Koszonom. Nagyon hasznos, segit a waldorf alapvetesek es a jelen es jovo generacio oktatasa, nevelesenek osszehozasa szempontjabol.
@idaorban6924
@idaorban6924 Ай бұрын
Waldorfos szülőként csatlakozom!
@thalatinaico
@thalatinaico Ай бұрын
Y vagyok. Bármi amit tudtam igazán hasznosítani a munka világában az internetről tanultam vagy könyvekből. Viszont jó megerősítés visszagondolni tanáraim mentoraim szavaira. Jó megerősítés, hogy jó vagy rossz az irány. A konzervatív alapra tudtam építeni a felszínes tudást és jó irány esetén tudom mit szeretnék vagy érdemes mélyíteni.
@hanalukacsph.d.1801
@hanalukacsph.d.1801 Ай бұрын
Az alfa generációról x-es ként szívesen hallottam volna többet, remélem a szülői részben lesz még hasznos infó
@vzs3065
@vzs3065 Ай бұрын
A férjem 81es, 'eppenhogy Y' de ahogy hallgattam, kiköpött X. én 88as vagyok, inkább Z-s Y :D A világból ki tud kergetni ezzel az 'idősebbeket tisztelni kell dologgal' hogy ő már 7 évvel többet élt, tisztelhetném a korát stb. Ilyenkor mindig eszembe jut az ő apja, akiről neki sincs túl jó vélemenye... A lányunknak (6éves) sem mondok soha olyat, hogy 'tiszteld az idősebbet' stb. Adja meg az alapveto tiszteletet mindenkinek. A 3 évesnek, a 20 évesnek és a 60 évesnek is. Ez alatt értem hogy nem állunk be senki elé a sorban, nem mondunk csúnyát senkire stb. Viszont érdekes volt szembesülni azzal a dologgal hogy mentor szülőként magam mellé helyezem a gyereket, nincs alá fölé rendeltség. Úgy érzem, most kezdem el ennek érezni nagyon a nehézségét, hiszen így miért kéne a gyereknek feltétel nélkül megcsinalni, amit mondok. Mert ha mondok valamit egy másik felnőttnek, az eldontheti szabadon, hogy megteszi vagy sem és úgy látom, a lányomnak is ez jön teljesen természetesen. Sokszor már nem tudom máshogy befejezni a vitát, mint hogy 'azért mert azt mondtam' holott ezzel a mondattal elméletben egyáltalán nem értek egyet :-/
@lucamariakovacs8162
@lucamariakovacs8162 Ай бұрын
Igen, teljesen egyetértek!! Miért kellene rám hallgatnia mindig ha a szemében "haver" vagyok? Ezt hogyan érhetném el úgy, hogy nem a hierarchia szülte félelem vezérli?94-esként magamat és férjemet is inkább X-es Y-osnak mondanám és friss anyaként egy dackorszakos és egy csecsemő Alfával nagyon nehéz a gyereknevelés a "mai elvek" szerint, úgy, hogy az én nevelési mintáim Boomerektől kapottak... 😅 Elméletben értem a lényegüket, nagy bőszen helyeslem is őket, de nagyon sok belső munka kell ezeknek a mintáknak az átírására és hogy "élesben" is tudjam az új praktikákat használni.
@gesztenye02
@gesztenye02 21 күн бұрын
Bátorítalak! Menni fog, ha a szeretet vezérel, ha el hiszed, h a határozott nemet mondás nem bántalmazás és ha a durvaságot nem kevered össze a szigorsággal….és ha tudod milyen gyereket szeretnél inputban 😉szép munka lesz meglátod!
@evadebreczeni6521
@evadebreczeni6521 Ай бұрын
Elkepeszto mennyit tanultam most magamról! Köszönöm!
@lucapechlof3769
@lucapechlof3769 Ай бұрын
Z generáció elején születtem. Tisztán emlékszem a tárcsázós internet hangjára😅 Jelenleg youtube-ról tanulok kötni, a munkahelyemen előfordul, hogy elégedetlen vagyok, mert nem látom a hasznosságom, illetve nagyon szeretnem megérteni,hogy engem egy adott feladat hogyan fejleszt. Sajnos, igen, azt érzem, hogy a kortársaimhoz képest le vagyok maradva😅😢 jó hallani, hogy ezek szerint, ez egy generációs jellemző😊
@proba0
@proba0 Ай бұрын
én még nagyitól tanultam kötni (Y-os srác vagyok) :)
@mariannvolgyes3421
@mariannvolgyes3421 Ай бұрын
Jaj magyarázni kell, mi a walkman és a kazetta :D Pedig valaha teljesen természetes dolgok voltak :D
@vzs3065
@vzs3065 Ай бұрын
Egyszer egy szabadulo szobában voltunk. Volt egy vezetékes, tarcsazos telefon, és az egyik keresett számot úgy kaptuk meg, hogy fel kellett hívni. Mondta a tulaj, hogy a tizenévesek itt sokszor segítséget kérnek, mert arra rájonnek, hogy telefonálni kéne, csak azt nem tudják, hogy kéne ezt a tárcsázos telefonnal 😅❤
@esztihertner-boldizsar6663
@esztihertner-boldizsar6663 Ай бұрын
Hiánypótló ,alig várom a következő részt!
@csiperkegomba
@csiperkegomba Ай бұрын
Koszonom ezt az élményt, X generacioskent orom volt ezt hallgatni. Sírtam - nevettem a feljovo emlekeken. Hazamtol tavol elek 22 éve és Kanadában nevelem a 2010- es es 2013- as születésű gyermekeimet. Volt és van mit tanulnom a generációs kulonbsegekrol. Koszonom szepen🙏🏻
@Valeri_ann
@Valeri_ann Ай бұрын
Minden nap hasznosítom, amit itt hallok
@hegyimargo
@hegyimargo Ай бұрын
Rajongok ezért a témáért és ezért a sorozatért. Remek beszédtéma itthon is, hiszen a szűk családunk tagjai mind-mind más generációba tartoznak. Férjem X, én Y, gyerekek Z és Alfa. Meg ugye a "baby boomer" nagyszülők. Csodálkozunk, ha nem értünk egyet sokszor?! 😁
@marikavajdane5710
@marikavajdane5710 Ай бұрын
Köszönöm szépen, sokat tanultam ebből a részből is. Várom a következőt.
@StefanRozsa
@StefanRozsa Ай бұрын
Fantasztikus!
@liviapopov2125
@liviapopov2125 Ай бұрын
Örömmel hallgattam megint, X-eskènt ès elküldtem a Z-generàciós lânyomnak is. :)
@katalindivos4598
@katalindivos4598 Ай бұрын
Nagyon klassz előadás !
@nataliaszivak-kertai8009
@nataliaszivak-kertai8009 Ай бұрын
Szuper előadások! Köszönöm
@emesekiraly534
@emesekiraly534 22 күн бұрын
Tökéletes, köszönöm! Viszont kérem az epizódot ne b-vel mondja, zavaró :)
@orsolyaszabo739
@orsolyaszabo739 Ай бұрын
Van min gondolkodni, köszönöm!!! ❤❤
@cheky20
@cheky20 Ай бұрын
Nagyon érdekes az előadás mód. Imádom. Várom a szülői részt 😊
@krisztinavitezne1797
@krisztinavitezne1797 Ай бұрын
Köszönöm! Fantasztikus sorozat! Mindenkinek ajánlom,ahol csak megfordulok! A süti a szeretetnyelvem!😁
@valeriapetykoova5592
@valeriapetykoova5592 Ай бұрын
Fantasztikus a tudás amit átadott. Köszönöm szépen.😊
@user-di3cc6nr1c
@user-di3cc6nr1c Ай бұрын
Remek sorozat, mindjárt másképpen tudunk kommunikálni generációk között.
@teodoraraffai7946
@teodoraraffai7946 Ай бұрын
Nagyon kedvelem a mű soraidat,kiváló szakember !
@eleonorasiklosi2406
@eleonorasiklosi2406 Ай бұрын
Szuper!! Ismét , újra és újra csak köszönet!!!❤
@Catnet_in_da_het
@Catnet_in_da_het Ай бұрын
Azért az úgynevezett jelenlét,az valojaban nem egyenlő 6 platformon felszíneken csuszikálással velemenyem szerint😉
@anitahalmai6778
@anitahalmai6778 Ай бұрын
Nagyon érdekes előadás volt ismét, sok hasznos nézőponttal és gondolattal. Köszönjük szépen! 🥰
@ilonaboros1893
@ilonaboros1893 Ай бұрын
Hálásan köszönöm!
@martadzeba5186
@martadzeba5186 Ай бұрын
Nagyon jó előadás!Köszönöm!
@08kopcos
@08kopcos Ай бұрын
51:10-től és a rekció, zseniális.
@verestamas3920
@verestamas3920 Ай бұрын
Az x generációnak vannak évtizedei azzal , hogy minimálbérre jelentik be. (Ez lesz az első generáció akinek már nem lesz rendes nyugdíja ) Hogy a rendszerváltás után alig volt munka. Láthatták, ahogy a szüleik elértéktelenednek a munkaerő piacon és munkájuknak nincs semmi becsülete. 4 évente csiki-csuki kormányok bontották vissza amit az előző felépített. Parasztvakítás Bokros csomaggal és közben-utána a szociális háló folyamatos és majdnem teljes leépítése. A technikai dolgokhoz való viszony az tényleg úgy van ahogy a videóban. De ez a jól és sokat dolgozol jobb lesz szöveg akkor is és most is kamu. A sikerhez elsősorban ambíció, motiváltság és kapcsolatok kellenek.
@mikee3544
@mikee3544 Ай бұрын
A sokat dolgozol az ma úgy igaz, hogy ha olyan szakmában és munkakörben vagy. Pld bolti eladóként milyen 20-30 éves munkaerő-piaci kilátás van valaki előtt fizetésben karrierben? Nagyot változott a világ 90 óta és rugalmasan kell alkalmazkodni, ami sokaknak nem megy. Mert az előző évtizedekben szűk volt a spektrum és sokkal kisebbek a különbségek - gondoljunk csak arra, milyen autók voltak, milyen mosógépekből lehetett választani. Volt-e tévéje valakinek (színes v. ff,junoszty vagy orion, nem pedig 32"-os vagy 75"-os, esetleg szobánként is 1-1. Sokan elvesztek 90 után pont emiatt mert nagyra nyílt az olló és "bejött a nyugat". Amivel nincs gond, csak egy más típusú világot hozott, mint amire kondícionálva voltak addig.
@iosonocosi7432
@iosonocosi7432 Ай бұрын
Frenetikus! En Z generációval foglalkozom nap, mint nap, es a maximalizmusra való torekvesem, - versus a sok esetben, nem mindig - kicsit terhes nekik, es megkérdezik az AI-t, az a biztos, de aztán meg annak a megfogalmazását sem javítják ki, pedig egy nagy badarság kerekedik ki onnan néha;).
@MariaZsugyel
@MariaZsugyel 9 күн бұрын
köszönöm
@zoltanneottlecz6729
@zoltanneottlecz6729 Ай бұрын
Ez nagyon jó volt! Köszönöm!
@annacsonka5636
@annacsonka5636 Ай бұрын
Köszönöm az elöadasokat, sok mindenre ravilagitott! Egy szösszenet: 65 eves anyuka vagyok, akinek a legkisebb gyermeke 31 eves. A minap az egyik baratja nalunk volt es en nagy "bölcsen" mondom a fiuknak, miden nap ki kell mozdulni, mert az utcan törtennek az esemenyek! Erre teljesen termeszetesen mondta a baratja, vagy az instran! Mennyire igaz!
@slmarianna
@slmarianna Ай бұрын
Köszönöm. Sokat segített.
@AndrasFeher-pm2dp
@AndrasFeher-pm2dp Ай бұрын
Nagy kár, hogy itt nem lehet a feliratozást látni. Nagyon érdekes a téma, de a hallássérült emberek a felirat hiánya miatt nem tudják nézni.
@user-cy6mp2ek4r
@user-cy6mp2ek4r Ай бұрын
Nagyonnagyon jo volt.
@IldikoStark
@IldikoStark 21 күн бұрын
Köszönjük!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 20 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@balazskokai6915
@balazskokai6915 Ай бұрын
Ezt tantárggyá kellene tenni
@73timcsi
@73timcsi Ай бұрын
Fantasztikusan jó ez a sorozat!🙏😊. Egy X-es😊.
@evaerdei3240
@evaerdei3240 Ай бұрын
Imádtam
@ilonatoth4981
@ilonatoth4981 Ай бұрын
Fantasztikusan jó ez a sorozat!
@monikarohr4994
@monikarohr4994 Ай бұрын
Y generációsként egy hatalmas x-es veszett el bennem, úgy érzem 😅😅😅😅
@puskermonika2305
@puskermonika2305 Ай бұрын
Zseniális ez a videó köszönöm!! Végre értem miért veszekednek velem a Z generációs lányaim!! Hatalmas önvad alakult I bennem, hogy rossz anya vagyok! Semmi tanácsot nem fogadnak el tőlem, de amit a barátnők az tökéletes!!! Hát elég nehéz így békében megértésében élni!!! Számomra nagy fájdalom!! Ja és persze mindig jön a szemforgatas ha ebben a dilis digitális világban nem igazodok el!! Bolond világban élünk, nincsenek normális családok, óriási szakadékok vannak. Néha elmenekulnek!!
@klaramhaj
@klaramhaj Ай бұрын
En arra lennek kivancsi, hogyan tud együtt elni egy Baby Boomer [1952] ferfi egy X-es növel [1974 v 76], hogy ertik meg egymast.van egy Alfa egyke gyerekük [2012] mik a veszelyek?
@mariasteiman9966
@mariasteiman9966 Ай бұрын
Ez is nagyon szuper volt
@MariaGraff-ql1iw
@MariaGraff-ql1iw Ай бұрын
Nagyon nagyon tetszik
@gyongyifodor3542
@gyongyifodor3542 Ай бұрын
Igen, az interneten sokféle dolgot lehet tanulni. Azonban azokat is feltöltötte valaki és az is eredeztethető az idősebb generációtól. Azért összefügg. 😉
@user-yx7jz8nz1e
@user-yx7jz8nz1e Ай бұрын
Babybummeres nagyikent nagyon sok ismeretet gyűjtöttem, élvezetes volt az eloadas.Eddig mindet meghallgattam.Varom a következőt
@jozsefneleskovics8025
@jozsefneleskovics8025 Ай бұрын
Nagyon sok volt az aha élmény miközben hallgattam. Egy bébi bumer.
@ibolyabrazdilik4783
@ibolyabrazdilik4783 Ай бұрын
Köszönöm !
@vargasz88
@vargasz88 Ай бұрын
Thanks!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast Ай бұрын
Köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@user-rk5wx2hw8y
@user-rk5wx2hw8y Ай бұрын
Thanks
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast Ай бұрын
Köszönjük műsorkészítésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@lauramazacs1725
@lauramazacs1725 Ай бұрын
Szülői témához kérdés: Mennyiben befolyásolja a szülő-gyerek kapcsolatot a késői szülés, azaz, hogy akár kimarad egy generáció közöttük, pl. x szülő, z gyerek.
@ilonatoth4981
@ilonatoth4981 Ай бұрын
Mivel 14-18 év egy generáció, mindenképpen kimarad egy.
@csiperkegomba
@csiperkegomba Ай бұрын
Nagyon jó a kérdés, ugyanebben a helyzetben vagyok, 36-39 évesen szültem
it takes two to tango 💃🏻🕺🏻
00:18
Zach King
Рет қаралды 27 МЛН
Indian sharing by Secret Vlog #shorts
00:13
Secret Vlog
Рет қаралды 47 МЛН
КАХА и Джин 2
00:36
К-Media
Рет қаралды 3,9 МЛН
Lustaság, szorongás, felelőtlenség: ilyen a Z generáció?
17:48
ALFÖLDI RÓBERT, színész-rendező / a Friderikusz Podcast 19. adása
1:15:33
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 775 М.
it takes two to tango 💃🏻🕺🏻
00:18
Zach King
Рет қаралды 27 МЛН