MINDENT A GENERÁCIÓKRÓL, 6.RÉSZ (Steigervald Krisztián válaszol a nézők kérdéseire) / F.P.

  Рет қаралды 123,826

Friderikusz Podcast

Friderikusz Podcast

20 күн бұрын

Tavaly év végén egy hosszabb beszélgetés erejéig Steigervald Krisztián generációkutatót látta vendégül a Friderikusz Podcast. Azt a körülbelül másfél órás interjút azóta nem kevesebb, mint 1 millió 97 ezren nézték meg itt, a KZfaq-on és a Facebook-on, valamint további 336 ezren hallgatták meg öt audio-felületen.
Rengetegen arra biztattak bennünket, hogy folytassuk a témát, ennek nyomán indítottuk el csatornáinkon a generációkról szóló mini-sorozatot. A március közepén elkezdett Mindent a generációkról című sorozat - ezzel a mostanival együtt - hatrészes volt: az első epizódban a generációk és az életkor összefüggését igyekezett megvilágítani szakértőnk, a második és harmadik epizódban az egyes generációk jellemzőit vette végig, jó sok példával illusztrálva mondandóját, a következő részek egyikében beszélt a szülői szerepek átrendeződéséről is, míg az ötödik adásban napirendre került, hogy hogyan jelennek meg a generációs különbségek a mindennapokban, illetve, hogy a generációkon átívelő figyelem hogyan változott az idők során.
A sorozatnak ebben a mostani, hatodik, záró epizódjában Steigervald Krisztián válaszol az Önök menet közben beküldött, esetenként fogós kérdéseire.
A sorozat első részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat második részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat harmadik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat negyedik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat ötödik részét ezen a linken lehet megtekinteni:
• MINDENT A GENERÁCIÓKRÓ...
A sorozat kiemelt főtámogatója a Raiffeisen Bank, amely az alábbi linken érhető el:
www.raiffeisen.hu
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
/ friderikuszpodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
youtube: / friderikuszpodcast
Facebook: / friderikuszpodcast
Instagram: / friderikuszpodcast
Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
Spotify: spoti.fi/3blRo2g
Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi
Deezer: www.deezer.com/hu/show/100025...

Пікірлер: 202
@JFF-df5er
@JFF-df5er 16 күн бұрын
Azért az picit vicces (?), hogy épp ez a mondat (Nem jobb, nem rosszabb, csak más), kavar ekkora viharokat a nézők / hallgatók között. Épp ez az egész előadás-sorozat lényege - és a magyar társadalom legfőbb tanulnivalója. Nagy gratula Krisztiánnak a munkásságáért, hatalmas szükség van rá!
@Ficsy
@Ficsy 13 күн бұрын
"és a magyar társadalom legfőbb tanulnivalója" ez nem magyar jelenség... a világon mindenhol ez a tendencia...ott is "tanulják" még.
@domigipfel3097
@domigipfel3097 14 күн бұрын
Ilyen szimpatikus, professzionális előadót én még nem hallottam! Steigerwald Úr...minden elismerésem . Kötelező lenne minden családnak le ülni és végig nézni...lehet egyszerűbbek lennének a mindennapok😊
@erzsebetlup6739
@erzsebetlup6739 19 күн бұрын
Nagyon köszönöm ezt a sorozatot Friderikusz Sándornak és Steigervald Krisztiánnak. Rengeteget tanultam és tanulok a generációkról . Talán sokan felhagyunk a “bezzeg a mi időnkben…” kezdetű mondatokkal és “nem jobb, nem rosszabb-CSAK MÁS” hozzáállással próbáljuk megérteni a nálunk fiatalabbakat és idősebbeket.
@ginahorvath
@ginahorvath 19 күн бұрын
Én X generációs vagyok és együtt hallgattuk és beszéltük át a Z generációs 16 éves fiammal. 🤗 Nagyon szépen köszönöm ezt a sorozatot, a munkát, a részletes információt és egyáltalán hogy ez létrejött! Köszönöm szépen a munkájukat és azt hogy közelebb hozott engem a másik generációk megértéséhez! 😊
@zsoltenyedi7325
@zsoltenyedi7325 18 күн бұрын
És ez itt a lényeg. Köszönöm szépen! Kölcsönös tisztelet, egymás elfogadása. Az előadó röviden, ám nagyon bölcsen ezt tartja a végső, lényegi üzenetnek.
@annamariaszivosne4028
@annamariaszivosne4028 15 күн бұрын
Ezt a sorozatot IS kötelező meghallgatásra ajánlanám MINDEN szülőnek, felnőttnek, gyereknek, de különösen minden PEDAGÓGUSNAK! Egyszerű, emberi dolgok, amelyek alapján rengeteg bántás, értetlenkedés, gyűlölködés, lenézés megelőzhető. megszüntethető volna.
@zsuzsannabelecz
@zsuzsannabelecz 18 күн бұрын
Számomra kulcsmondattá vált,amI S.K. majdnem minden előadásában elhangzik! “ Nem jobb,nem rosszabb,csak más!” Annyi minden a helyére került,amit eddig nem értettem,vagy akár érdektelennek tartottam. Halás vagyok,hogy Friderikusz Sándor felébresztette a kíváncsiságomat,rengeteg hasonló előadást keresek azóta ebben a témában!🙂
@k3csup9
@k3csup9 18 күн бұрын
Keresem a szavakat de nem találom. Majdnem állandó nyitott szájjal néztem végig ezt a sorozatot. 30 éves két gyerekes apa vagyok. Nagyon sokat tanultam. Köszönöm
@ilona-ibolyaandre1131
@ilona-ibolyaandre1131 18 күн бұрын
Nagyszerű ez a sorozat, gratulálok Steigervald Krisztiánnak, és köszönet érte Friderikusz Sándornak.
@andreagal3241
@andreagal3241 14 күн бұрын
Megkönnyeztem a Sándornak feltett kérdést, s az arra jövő választ. Nagyon szimpatikus a reakció, a kémia a podcast két alanya között! De a tény, hogy Sándor erre a témakörre 6+1 adást szánt, magáért beszél. Ott a hajlandóság, a megérteni akarás! Emberségről, érzelmi intelligenciáról tanúskodik korhatár nélkül. Egy y-os rajongò!
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 8 күн бұрын
Rajongó! - frappáns kinyilatkoztatás.
@agnessafrany8171
@agnessafrany8171 18 күн бұрын
Köszönöm! Rengeteget segített megérteni a generációk eltérő gondolkodást.
@agicaerd
@agicaerd 18 күн бұрын
Szuper ez a műsor. Eszméletlen hasznos a mai embereknek. ❤
@anikoeros2164
@anikoeros2164 19 күн бұрын
Hiánypótló , az összes részt megnéztem !
@akireha62
@akireha62 18 күн бұрын
Bravó! És ezerszer is bravó!!! Köszönet Sándor, köszönet Krisztián! Éppen olyan értékes élmény volt, mint a többi podcast!
@krisztinagoger
@krisztinagoger 10 күн бұрын
Isteni jó volt az egész sorozat! Nagy rajongója vagyok! Minden epizód rendkívül tanulságos volt! Köszönöm mindenkinek, aki dolgozott rajta es közreműködött! ❤
@minikturkce7543
@minikturkce7543 3 күн бұрын
Fantastikus volt ez a sorozat. Számomra a “nem jobb, nem rosszabb csak más” szlogen elmond mindent. Teljesen igaz a generáciòk közötti különbség egy mondatban való összefoglalására. A doktor úr előadásait kötelezővé tenném a közoktatásban dolgozók számára. Én nagyon örülök, hogy fel lett hívva a szülő felelőssége a nevelésben.
@tamaskinga4424
@tamaskinga4424 18 күн бұрын
Köszönöm szépen! Tanárként és szülőként is rengeteg hasznos dolgot tanultam.
@mariatakacsnesimon1480
@mariatakacsnesimon1480 18 күн бұрын
Nagyon hasznos volt számomra a sorozat abban,hogy jobban el tudjam fogadni a mai fiatalok gondolkodását,cselekedeteit.Köszönöm a roppant érdekes előadásokat.❤
@juditjuhasz8758
@juditjuhasz8758 18 күн бұрын
Baby boomer generáció tagjaként ( mivel az apám is él még) és a szülőm gondolkodását is! Ráadásul az unokát is nemcsak a gyereket! Három egészen más generációt kell megérteni elfogadni! Apát, gyerekeket, unokákat! Hát nem könnyű! ☺️
@jozsefneleskovics8025
@jozsefneleskovics8025 16 күн бұрын
Ugyan ezt a cipőt taposom én is. Háát nem egyszerű. Sokszor volt közben aha érzésem. Köszönöm a lehetőséget hogy hallhattam. 😊
@emokefigula5052
@emokefigula5052 18 күн бұрын
Hiányozni fog ez a sorozat is! Sokat tanultam belőle, tágította a nézőpontomat. Megerősített, hogy jó úton haladok, könnyebben engedem el a kétségeimet, félelmeimet is. Több reményt kaptam. Nagyon szépen köszönöm!
@MissAldo2008
@MissAldo2008 15 күн бұрын
Nem jobb, nem rosszabb, más.... én pontosan úgy értelmeztem, ahogyan Steigervald Krisztián itt elmagyarázta, köszönöm
@juditt.7314
@juditt.7314 18 күн бұрын
Aki tekintélyelvű nevelés híve, ő nem fog segítőhöz, pszichológushoz fordulni, csoportba járni. Hiszen azt vallja, hogy vele minden rendben, ő tudja jól, neki ne mondja meg senki, hogy milyen legyen
@AdamFiregate
@AdamFiregate 18 күн бұрын
Ezért nem könnyű egy ilyen szülő gyerekének lenni. Ilyen esetben a gyereknek kell a szülőt elviselnie, tolerálnia. Sőt, okosabbnak lenni a saját anyjánál, apjánál. 😉 Hiszen egy ilyen szülő, csak ennyire képes, önismeretre, fejlődésre nem törekszik, rögzített szemléletű. Tipikus Besenyő Pista bácsi. Igazából valahol szánni való.
@attilanemezei4457
@attilanemezei4457 16 күн бұрын
Nagyon köszönöm az előadásokat, hát van mit tanulnom !
@zsuzsannakoszegi9236
@zsuzsannakoszegi9236 19 күн бұрын
Sokat tanultam az előadásokból! Köszönöm.
@1kupackopaszkukac
@1kupackopaszkukac 16 күн бұрын
Szeretném megköszönni Friderikusz Sándornak, hogy lehetőséget biztosított a sorozat megjelenítésére a felületén! Számomra nagyon tanulságosak voltak az előadások még akkor is, ha olykor nem értettem egyet Krisztiánnal. Krisztiánnak pedig köszönöm a sok tanácsot, érdekes ismertetését az egyes generációknak.
@katalinhete2949
@katalinhete2949 18 күн бұрын
Fantasztikusan jó kérdések születtek! Gratulálok a gondolkodó nézőknek!
@istvanperecz5568
@istvanperecz5568 Күн бұрын
Nagyon köszönöm. A sorozatot végignézve, hallgatva változott az álláspontom a fiatalabb generációkhoz, de ahogy Friderikusz Sándornak is, nehéz a teljes elfogadás.
@MariaNagyneDienes
@MariaNagyneDienes 18 күн бұрын
Én 1970-ben születtem. Általános iskolában egy töri tanárunk módszere az volt, amit egy hallgatói kérdésre válaszolt Krisztián. 4-5 fős csoportokra osztotta az osztályt, és minden tanórára egy-egy csoportnak kellett felkészülni az aktuális anyagból ( összejöttünk, könyvtáraztunk, felosztottuk, ki mit ad elő). Tulajdonképpen ő csak koordinált, moderált és persze javított, pótolt, stb. Én imádtam.
@zsuzsannanagy6335
@zsuzsannanagy6335 5 күн бұрын
Én is így tanítottam, persze nem minden órán, mert nagyon nehéz felkészülni erre a tanárnak. Viszont, mikor ilyen órákat tartottunk, a gyerekek megtáltosodtak, a kicsöngetés sem érdekelte őket. Nem is értem, miért nem alkalmazzák folyamatosan ezt a módszert a tanárok.😮😮
@anettszondra9026
@anettszondra9026 8 сағат бұрын
Talan azert mert minden ember igy minden diak is mas es mas. Vannak osztalyok ahol ez a fajta oktatas lehetetlrn lenne mert a diaktol mar az is egy hatalmas teljesitmeny ha egyaltalan bejon. Akar felszereles nelkul. Elkepzelhetetlen egy olyan ora amire temaba vago informaciokat kellene a diaknak osszegyujtenie majd prezentalnia. A reakcio az lenne hogy mi van mar tanitani se akar a tanar?! Mar a tanar mnkajat is mi tanulok vegezzuk?! Azert jarunk iskolaba h a tanarok tanitsanak, nem forditva! Miert mondom ezt? Sajat tapasztalat....az eros karomkodast azt termeszetesen nem osztom itt meg. Igen, az is a diakok reszerop jott. Tehat meg egyszer, nem egyformak a gyerekek, az osztalyok kozt is lehet nagy kulonbseg, es persze iskola es iskola kozt is. Ebben az altalanosban a szexen, cigin, alkholon kivul sok minden nem erdekelte a gyerekeket 5. osztalytol
@csillakispal5814
@csillakispal5814 18 күн бұрын
Kedves Sándor és Krisztián! Szenzációs sorozat volt, gratulálok hozzá! Szülőként, gyermekként és munkahelyemen középvezetőként rengeteg hasznos gondolatot hallottam és tudtam magammal vinni. 😊Külön élmény volt, hogy április közepén egy céges előadás keretén belül személyesen is részt vehettem Krisztián előadásán. További sok sikert kívánok mindkettőjük munkájához! 🥰
@GabiSeidner
@GabiSeidner 17 күн бұрын
Tetszett, sokat tanultam belőle, 70 éves vagyok
@agihegedus420
@agihegedus420 3 күн бұрын
Számomra nagyon érdekes és hasznos volt ez az előadás sorozat. Új szempontokat kaptam, az elfogadásom is nagyobb lett. Köszönöm mindkettőjüknek!
@GabriellaKenyo
@GabriellaKenyo 5 күн бұрын
Késői X generációs vagyok, és nagyon sokat tanultam, és főleg lepődtem meg az elhangzottak kapcsán. A "jézusomtényleeg!" minden résznél elhagyta a számat. :) Szerintem mindenkinek hallania kéne ez a sorozatot, és a legelső adást is, mert rettentő sokat segítene a mindennapi életünk jobbátételében (munka/suli, család, barátok, szülők, kollégák stb.). Ráadásul, nagyobb önbizalommal ülök le majd az önéletrajzom megírásához, vagy egy felvételi beszélgetésen nem okoz gondod ezután az erősségeimet felsorolni. :) Ezért hálás is vagyok. :) Én magam is törekszem arra a jövőben, hogy elfogadjam: nem jobb, nem rosszabb, csak más a generációk közötti különbőzőség. :) Élmény volt, köszönöm szépen.
@evavig7351
@evavig7351 6 күн бұрын
Nagyon jó kérdések, még jobb válaszok hangzottak el. Szuper lezárása volt egy fantasztikus témájú, izgalmas, érdekes sorozatnak. Köszönöm szépen, hogy meg hallgathattam, és tanúja lehettem.
@babsy1012
@babsy1012 12 күн бұрын
Köszönöm ezeket a hihetetlen épító és segítő előadásokat!🙏
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 12 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@zsuzsajaczkovszky1798
@zsuzsajaczkovszky1798 18 күн бұрын
Imádtam ezt a sorozatot. Köszönöm.
@tamasberki7758
@tamasberki7758 17 күн бұрын
Nem feltétlen jobb, nem feltétlen rosszabb, csak más! Szerintem Krisztián mondanivalója fontos, és értékes, de sok esetben kinyilatkoztatás helyett kérdés felvetéssel eredményesebbnek érezném a mondanivaló átadását. A "gyere hülye gyerek, kézen foglak és elmagyarázom neked a világot" kinyilatkoztatás alapú közlésforma jobb esetben kérdésekhez rosszabb esetben elutasításhoz vezet. Szerintem a kommunikáció kötetlenebbé tétele a szerző előnyévé válna, bár én csak a második könyvét olvastam. Egyenlőre. Köszönöm a sorozatot és a sok munkát, kitartást, jó egészséget mindenkinek! ) Üdv.: Tamás, szül. 1990. Várpalota 😅
@Dorina0729
@Dorina0729 17 күн бұрын
Imádtam ezt a sorozatot! Köszönöm szépen! ❤
@vadasznora
@vadasznora 4 күн бұрын
Kedves Fridi, Nemrégóta vagyok a podcast követője, lényegében most pótolom be az 1-2 évvel ezelőtti beszélgetéseket, és közben mindig várom az új tartalmakat. 😊 Teljesen elidegenedtem (kb 15 éve) a TV-től,mint szórakoztatóegység,mert a tartalmak számomra érdektelenek és vállalhatatlanok. A TV megléte (youtube) új értelmet nyert a podcast révén.Kedvencem a Generációs sorozat, mely révén hihetetlenül sokat tanultam a beszélgetéseken keresztül szüleimről, magamról, és némi útravalót is kaptam kisgyermekeim neveléséhez,melyet köszönök.
@sziszkafa
@sziszkafa 18 күн бұрын
Szerintem, jó ez a mondat. (Nem jobb, nem rosszabb, csak más) Mert pont szlogenszerű és átmegy az üzenet és eléri a célját is. Persze nem lehet minden esetre használni. De ez nem is gond. Egy y generációs.
@nikipiii
@nikipiii 18 күн бұрын
Nagyon jó sorozat volt, köszönjük
@saragabora4908
@saragabora4908 18 күн бұрын
Tanulságos volt. Köszönjük szépen!😊
@ilona-ibolyaandre1131
@ilona-ibolyaandre1131 18 күн бұрын
azért ez a magázódás, tegeződés, 'teccikelés' téma megérne még egy misét :) mert hát benne van az alá-fölé rendelt vagy a mellérendelt viszony, vagy akár egy közelség, hasonlóság érzés szemben egy távolságtartással, ismeretlenség érzéssel. a barátokkal tegeződünk, de a letegezést már kikérem magamnak? akkor hogy is van ez?
@vike11pipacs
@vike11pipacs 8 күн бұрын
X generációs vagyok. Általános iskolai tanulmányaim alatt volt egy tanárunk, aki okosan már akkor azt a módszert alkalmazta óráin, hogy a jobb, szorgalmasabb diákoknak kiadta a tananyagot előre megtanulandónak. Majd előadtuk azt az osztálytásak előtt szerepelve. Természetesen, ha szükséges volt besegített vagy hozzá fűzött dolgokat. Sok szempontból hasznosnak bizonyult. Így utólag is. Vajon ő akkoriban miért találta ezt fontosnak és hasznosnak?Mai napig emlékszem rá, hogy nekem melyik tananyagot kellett előre megtanulni.) Szerintem csak is hivatástudatból, elhivatottságból. Jó tanáraink voltak. Hála és köszönet érte. 😊❤
@1fodorjudit
@1fodorjudit 8 күн бұрын
Nekem teljesen átjött a "Nem jobb, nem rosszabb..." szlogen, és formálta is a hozzáállásomat. Segített, köszönöm!
@TheLeoniMiss
@TheLeoniMiss 13 күн бұрын
Fantasztikus sorozat! Rengeteget tanultam és feljegyeztem a legfőbb gondolatokat. Köszönöm ezt a sok tudást, amit Krisztián és Sándor átadtak. Bravó.
@SuperKatuss
@SuperKatuss 13 күн бұрын
Ez egy igazán érdekes sorozat volt, nagyon köszönjük, hogy ez létrejött, sokat tanultam belőle. Szerintem mindenkinek hallania kellene ezeket a részeket!!
@tamastoth9202
@tamastoth9202 13 күн бұрын
Ha van edukáció, ami hasznos és alkalmazható a mindennapokban, akkor ez a sorozat ezt a szerepet maximálisan kielégíti, betölti!
@editerdei8625
@editerdei8625 18 күн бұрын
Kiemelkedően jó és hasznos volt ez a sorozat!!! Nagyon köszönöm én is. 🙏🙏🙏
@ttymy1
@ttymy1 18 күн бұрын
Szerintem a "tetszikelès" általában inkább a nagyobb tiszteletet/közelebb érzi magához/ akarja kifejezni , nem pedig azt, hogy idősebbnek /öregnek gondolja, mint akivel magázódik.
@henriettagajarszki9204
@henriettagajarszki9204 15 күн бұрын
Köszönöm szèpen, ezt az igen èrtékes és hasznos beszélgetéssorozatot! ;)
@szilviacser3400
@szilviacser3400 18 күн бұрын
Hiányozni fog ez a sorozat! Köszönöm a sok-sok információt! Üdv: egy digitális nevelést tanuló Y-os -régebb óta- lány 😊
@erosstimea8027
@erosstimea8027 14 күн бұрын
Nem jobb, nem rosszabb, csak más - nekem ez azt jelenti: Mindenkinek más a jó, más a rossz. Teljesen jó úgy a mondat, ahogy Krisztián mondja :) Köszönöm a sok-sok információt amit kaptam a generációkról! Sokminden a helyére került a fejemben szülőként és egykori gyerekként is. Egy 3 gyermekes anya
@irentothnenagy7304
@irentothnenagy7304 18 күн бұрын
Fantasztikus volt. 🙏
@levijutub
@levijutub 18 күн бұрын
Nem szükségszerűen jobb, nem szükségszerűen rosszabb, szükségszerűen más…
@malmgrenildiko4687
@malmgrenildiko4687 13 күн бұрын
Szenzacios kerdesek es nagyon super valaszok. Sokszor magamra ismertem, valtoznom kellene nekem is, hogy tudjak alkalmazkodni. Nagyon jo beszelgetes 🥰💞
@zsuzsannasari2679
@zsuzsannasari2679 12 күн бұрын
Nagyon szépen köszönjük, szuper sorozat volt. Rengeteget tanultam belőle. Egy "X" generációs nagyszülő.
@nikolettakatona701
@nikolettakatona701 14 күн бұрын
Fantasztikus tartalom, nagyon jó páros, szeretném még többször látni! Hibátlan a szlogen, átjön az értelme, ami a legfontosabb üzenet!!❤
@agneshorvath8164
@agneshorvath8164 10 күн бұрын
Fantasztikusan tanulságos sorozat mindenki számára!
@kissistvan6737
@kissistvan6737 13 күн бұрын
Nagyon szépen köszönöm.
@alizadorjan9303
@alizadorjan9303 18 күн бұрын
Nagyon sajnálom, hogy vége ennek a nagyon hasznos témakörnek az összes részt hallgattam és még hallgatnám ha lenne nagyon érdekes és tanulságos volt mindegyik köszönöm szépen (reménykedem hogy lesz folytatás jó lenne)
@ritamajor1788
@ritamajor1788 18 күн бұрын
Köszönjük, zseniális volt!!!
@monikabertok7883
@monikabertok7883 17 күн бұрын
Remek sorozat!!!Gyermekként, szülőként, alkalmazottként és kollégaként is sokat tanultam belőle! Köszönöm!
@TFalusi
@TFalusi 6 күн бұрын
Hiánypótló munka, köszönöm.
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 5 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@rozsazsuzsa4120
@rozsazsuzsa4120 14 күн бұрын
Köszönöm az előadásokat, nagyon érdekes és elgondolkoztató volt.
@bvuki999
@bvuki999 11 күн бұрын
Köszönöm. Fantasztikus volt a sorozat. Nagyon sokat tanultam belőle.
@szazkez
@szazkez 14 күн бұрын
Krisztián elképesztően magas szinten értette meg az összefüggéseket az élet dolgai között miközben kutatta a generációk jellegzetességeit, és tudását nagyon érthetően adja át a nézőknek. Minden részt láttam már legalább kétszer, de még jó párszor meg fogom nézni őket. Egyszerűen bámulatos ez a téma, és hihetetlen, hogy egy beszélgetésből és néhány előadásból ennyit tanulhat egy ember kortól, és generációs hovatartozástól függetlenül. Bár én X-es vagyok, most én sem köszönök, helyette nyitásként minden ismerősömet megkérdezem látta-e már Sándor Krisztiánnal folytatott beszélgetését. Köszönöm, Krisztián! Köszönöm, Sándor!
@evaballa9362
@evaballa9362 15 күн бұрын
Nagyon értékes, hiánypótló sorozat volt. Hála és köszönet érte! Azóta már mindkét könyvét elolvastam. Gyermekeimmel három generációba sorolandók vagyunk. X, Y, Z. Az elmondottak és leírtak alapján jobban értem a működésünket. Köszönöm, hogy a kérdésemre nyilvános választ kaptam. 🙏 Sok sikert kívánok mindkettejüknek! Balla Éva Simontornyáról. 😊
@TheWhiskas82
@TheWhiskas82 19 күн бұрын
Vártam már!😊
@fruzsinanemeth9297
@fruzsinanemeth9297 19 күн бұрын
Köszönöm! 🙂
@emesesimon3177
@emesesimon3177 15 күн бұрын
Köszönöm szépen. Nagyszerű sorozat volt!
@vargasz88
@vargasz88 13 күн бұрын
Olyan jók a műsorok, hogy legszívesebben mindegyik videó után feliratkoznék a csatornára. 😊
@TheDittty
@TheDittty 15 күн бұрын
Nagyon hasznos, nagyon élveztem! Köszönöm szépen!!!
@bernadettvizi6037
@bernadettvizi6037 13 күн бұрын
Nagyon hasznos videósorozat volt! Hálás köszönet érte!
@erikatoth9176
@erikatoth9176 17 күн бұрын
Ngxon jò sorozat volt köszönöm!!
@user-nt5ij9on5e
@user-nt5ij9on5e 15 күн бұрын
Szerintem a generációk különbsége csupán az emberiség evolúciós folyamata csak olyan gyors lett a világ, hogy szemmel láthatóvá vált a változás, remélhetőleg fejlődés.
@mariavogl2146
@mariavogl2146 14 күн бұрын
Nagyszerű sorozat. Örülök a sikerének!!!! Gratulálok!
@andreagal3241
@andreagal3241 14 күн бұрын
Habár a témától független, de muszáj itt megosztanom egy gyerekkori emlékem...A 90-es években az egyik hétvégi családi program a Friderikusz show közös nézése volt. Ha rossz fát tettem a tűzre, a szüleim azzal büntettek, hogy nem nézhettem meg Fridit. Szinte felért egy tragédiával ez a fajta sanyargatás! Így mikor a szüleim nem figyeltek, beálltam a folyósón lévő tükörbe, ahonnan be lehetett látni a nappalit, így a tévét is. S onnan néztem titokban a műsort.😅 Egy adásról sem maradtam le, soha!😂
@galszende7142
@galszende7142 4 күн бұрын
Engem Y generációsként például az zavar nagyon, hogy már a masadik munkahelyem ahol az a szokás, hogy mindenki, mindenkit tegez. Igazgatót is. Ez nekem fura, jobban örülnék ha én válogathatnam meg, mit magazok, kit tegezek. 🙈
@user-rh8cf4ob9d
@user-rh8cf4ob9d 18 күн бұрын
Kedves Sándor, hiánypótló ez a sorozat, rengeteget segít a megértésben, elfogadásban és a megfelelő orientáció kiválsztásában. Ahogyan már mások is írták a csatornával kapcsolatban, még nagyobb értéket képviselne, ha magyarul nem beszélő potenciális érdeklődők számára is elérhetővé válna a tartalom. Gondolo itt angol és német feliratozásra. Németországban élek és hétről hétre mesélem el részletesen a tartalmait a magyarul sajnos nem tudó páromnak. Lát arra esélyt, hogy felirattal lássák el a videókat? Üdvözlettel Csilla
@katinkakubicka-gutai8955
@katinkakubicka-gutai8955 12 күн бұрын
Nagyon érdekes sorozat volt, köszönöm!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 12 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@bajerleaniko
@bajerleaniko 14 күн бұрын
Nagyon érdekes sorozat volt, köszönöm , hogy tanulhattam. X-(wo)man 🥰
@pipacs6650
@pipacs6650 17 күн бұрын
Nagyon jó és érdekes téma valamint szuper a műsor. Bennem viszont, mindig felmerül pár gondolat, amikor ezekről hallok. Ezeket a generáció besorolásokat "nyugatról" vettük át( X, Y, Z...stb), azoknak a társadalmaknak fejlődését és állapotát veszik figyelembe, de vajon mennyire relevánsak az egy az egyben való alkalmazásuk Magyarországon? Nálunk volt egy szocializmus, 56, rendszerváltás sőt az elmúlt 30 év demokráciája is elég hektikus. Sok féle hatás, akár például a digitalizáció valamelyest fáziskésésben érkezett meg hozzánk, bár az utóbbi időben lassan kezdünk felzárkózni. A másik dolog amit ezzel a kérdéssel kapcsolatban néha tapasztalok, hogy kezdik ezt az egészet úgy alkalmazni mint a horoszkópot, mondd meg "hányas" vagy és mondom a jellemzeséd. Ezzel viszont néha a valós problémák feltárása helyett csak "stigmákat" osztogatunk.
@eszterorban
@eszterorban 2 күн бұрын
Teljes mértékben egyetértek az Ön észrevételével, de további észrevételem is van a felosztással kapcsolatban. 1962-ben születtem, ezek szerint baby boomer lennék, de Magyarországon 1962-ben messze a LEGKEVESEBB gyermek született, tehát már ez sem stimmel. Továbbá szokásokban és mentalitásban is inkább már a következő generációhoz tartozunk legtöbben, pl. közülünk már szinte senki sem tegezte a szüleit. Nos, többek között ezért sem vagyok híve semmilyen kategorizálásnak és merev határvonal-húzásnak.
@huncutkahuncutkas9367
@huncutkahuncutkas9367 14 күн бұрын
Legyen folytatás !!!!❤
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 14 күн бұрын
Ennyi volt, jó időig biztosan nem lesz folytatás! A szerkesztők
@krisztinagoger
@krisztinagoger 10 күн бұрын
Én is imádtam az Onedin családot 😍
@karolyhonti7686
@karolyhonti7686 17 күн бұрын
Nem tudjuk még hogy milyen, csak azt, hogy más!
@user-nt5ij9on5e
@user-nt5ij9on5e 15 күн бұрын
Én ha munkáltató lennék minden idős mellé raknék egy fiatalt. Mindenki tudna tanulni a másiktól. Mert mindenki tud valamit amit a másik nem. És mindkettő ugyanolyan fontos. Szerintem ez lenne a nyerő páros a "jövő" világában.
@krisztinajuhasz3310
@krisztinajuhasz3310 7 күн бұрын
Köszönjük!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 7 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@hajni1968
@hajni1968 18 күн бұрын
Hálás köszönet ❤🎉
@viragvida-bencze2356
@viragvida-bencze2356 14 күн бұрын
Egy szó köszönjük!
@katalinbodi3947
@katalinbodi3947 17 күн бұрын
Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Az érdekesség, hogy nyilván ennek a műsornak a hatására megszaporodtak a generációk problémájával, kérdéseivel kapcsolatos írások, beszélgetések. Ez is jelzi az aktualitását.
@adriennke57
@adriennke57 16 күн бұрын
Kár, hogy vége :-)
@mariaparlagi4240
@mariaparlagi4240 11 күн бұрын
Thanks!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 11 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@andrasattilatakacsdr.9799
@andrasattilatakacsdr.9799 17 күн бұрын
gratulálok!
@ildikoozsvath3347
@ildikoozsvath3347 17 күн бұрын
Thanks
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 17 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@emokepop4808
@emokepop4808 14 күн бұрын
Köszönjük ezt a sorozatot🙏🏼🙂minden percét imàdtam…sokat tanultam és màsképp làtok màr dolgokat. Kivànom, hogy sok ilyen és ehez hasonló sorozat és podcast szülessen👏🏼
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 14 күн бұрын
Köszönjük elismerését és műsorkészítésünk kiemelkedő anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@RJohn69
@RJohn69 18 күн бұрын
Legyen boldog a gyerek, de mit jelent ez a boldogság? Ez olyan üres lózung, mint a 90-es években a szeretet. Akkor minden arról szólt, de akkor sem volt megfogalmazva, hogy mit kell azon érteni. Olyan volt, mint a szépségkirálynők kívánsága, a világbéke...
@moramie84
@moramie84 18 күн бұрын
A boldogság meg mindenkinek mást jelent. Azért nem tudnak egyszerű receptet adni. Figyelni kell a másikra, segíteni abban amire neki van szüksége még ha néha nem is értjük miért.
@1969johnr1
@1969johnr1 18 күн бұрын
@@moramie84 Ez oké is, de mi vár a fiatalokra a digitalizált világban? Magány, elszigeteltség, klímaszorongás, stressz, kilátástalanság, stb. Ezek közül melyik jelenti a boldogságot?
@agneshuszka2379
@agneshuszka2379 17 күн бұрын
@@1969johnr1 miért lennének a digitalizáció velejárói ezek? A digitalizáció körülmény, nem pedig belső hajtóerő. A boldogságot évszázadok, sőt, évezredek óta keresik, gondolkodnak róla, annak ellenére is, hogy mások voltak a körülmények.
@anitakrausz4041
@anitakrausz4041 16 күн бұрын
​@@1969johnr1A digitalizált világ mentett meg a maganytól a megörüléstől gyed alatt amikor reggeltől estig nem volt társaságom csak a kisfiam , akivel beszélgetni nem tudtam nyilván. A digitális világban tartottam a kapcsolatot a családommal a barátaimmal stb. Olvastam cikekket, néztem filmet csak oda tudtam kiszakadni .
@1969johnr1
@1969johnr1 15 күн бұрын
@@anitakrausz4041 "tartottam a kapcsolatot a családommal a barátaimmal" Ez itt a lényeg. Ha ezek vannak, akkor tudod velük tartani a digitális világon keresztül a kapcsolatot. Azonban, ha ezek nincsenek, akkor a digitális világon keresztül nehéz ezekre szert tenni. ÉS a való életben kommunikálás egy chat után elég nagy ugrás, főleg a mai rövidítésekkel terhelt szleng után. A személyes kapcsolatok megléte után könnyebben járható út a digitálisba átmenni, mint fordítva. A valósághoz kellenek még egyéb képességek is (beszédkészség, szókincs, empátia, stb.).
@titikoka
@titikoka 14 күн бұрын
@laszloneborbas243
@laszloneborbas243 11 күн бұрын
Minket meg tönkretesz ez a nyamvadt háborús reklám.
@martatornoczky2472
@martatornoczky2472 15 күн бұрын
Elkeseredve hallgattam a nézők kérdéseit. Krisztián mindegyikről részletesen beszélt a sorozatban. Annyira lelkes és jópofa, olyan mély a tudása, és mi nem értettük meg, amit mondott. Ezt Sándor konkrétan el is mondja a legvégén. 5 lépésből Sándor talán megtettetek egyet. És mi, hallgatók? Mi hány lépést tettünk már meg az önvizsgálat, a pozitív hozzáállás, az empátia és az elfogadás felé vezető úton?
@norbertdiosi5457
@norbertdiosi5457 7 күн бұрын
Köszönjük!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 7 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@zsuzsabende4124
@zsuzsabende4124 18 күн бұрын
Thanks!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 18 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@csillane
@csillane 17 күн бұрын
Thanks
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 17 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
@GaborneOndrovics
@GaborneOndrovics 8 күн бұрын
Köszönjük!
@FriderikuszPodcast
@FriderikuszPodcast 8 күн бұрын
Köszönjük a műsorkészítés anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast stábja
AZAHRIAH 2.0 - Conversation with Attila Baukó / Friderikusz Podcast 96.
1:27:20
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 801 М.
Conforto para a barriga de grávida 🤔💡
00:10
Polar em português
Рет қаралды 106 МЛН
Teenagers Show Kindness by Repairing Grandmother's Old Fence #shorts
00:37
Fabiosa Best Lifehacks
Рет қаралды 46 МЛН
Normal vs Smokers !! 😱😱😱
00:12
Tibo InShape
Рет қаралды 113 МЛН
О, сосисочки! (Или корейская уличная еда?)
00:32
Кушать Хочу
Рет қаралды 7 МЛН
Hol látjuk gyermekeinket 2034-ben? | Steigervald Krisztián
23:29
Egyenlítő Alapítvány
Рет қаралды 17 М.
Húzós podcast / Szilágyi János - A vénülés fortélyai
49:24
ATV Magyarország
Рет қаралды 33 М.
Ki vele! Szüljük tele a világot?!
44:28
WMN Magazin
Рет қаралды 53 М.
Szavakon túl - Badár Sándor (Klubrádió)
53:46
Kadarkai Endre
Рет қаралды 114 М.
Conforto para a barriga de grávida 🤔💡
00:10
Polar em português
Рет қаралды 106 МЛН