Norbi nem csomagol át!!!

  Рет қаралды 130,241

Winkler Róbert

Winkler Róbert

6 жыл бұрын

Norbi igazat mondott. Legalábbis részben.
Támogasd a közszolgálati sörtesztelést! / winklerrobert
Zene: / teddyharpone

Пікірлер: 283
@gaborbass7312
@gaborbass7312 6 жыл бұрын
Kedves Winkler Robi, örömmel láttam a bevezető első képén a családi nevemet. Igen, én már pereskedtem a Norbival és természetesen meg is nyertem a pert. Csak pár szó a perről azoknak, akik nem ismerik a történetet. Norbi egyszer rájött, hogy nem csak "átcimkézett" sörrel tudja növelni a népszerűségét, hanem ha a papájáról elmeséli mekkora fotós volt. A papa tényleg fotózott és ismert pár igazán nagy fotóst, köztük édesapámat is. Tehát, mutassuk már be a nagy fotósok képeit, a papa képeiként! Egyet viszont nem tudott, hogy Bass Tibornak élnek közvetlen leszármazottai, de pl. Bojár Sándornak is, aki a valóságban Szálasi akasztását fotózta (nem pedig a Norbi édesapja).. Bepereltük, megnyertük. Ez után a kis bevezető után csak búzdítani tudlak, hogy leleplezd ezt a sarlatánt. Én csak az előző sörét ismerem, amit beárazott a piac. Ezt nem fogom megkóstolni, de te megtetted. Gratulálok és várom a fejleményeket.
@filmtabletta
@filmtabletta 6 жыл бұрын
Megy a Norbi az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a Winkler: - Ejnye Norbi, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a Winkler kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a Winkler: - Ejnye Norbi, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz. Hát a Norbi megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön Winkler a vállát porolva: - Norbi, Norbi te szopni jársz ide…
@TheChrystal79
@TheChrystal79 4 жыл бұрын
filmtabletta 😂😂😂👍🏻
@pereszlenyiimre4262
@pereszlenyiimre4262 4 жыл бұрын
Konnát Árpád, te vagy az? :D
@filmtabletta
@filmtabletta 4 жыл бұрын
@@pereszlenyiimre4262 Nem! De jó arc lehet! :D
@pereszlenyiimre4262
@pereszlenyiimre4262 4 жыл бұрын
@@filmtabletta k á úgy hamisítja a történelmet, ahogy a szlovákok és a románok. Vagy jobban! Kitalál szituációkat, hogy magyarok milyen hős cselekedeteket vittek véghez, de az kamu. Megvannak bizonyítékokként a képmentések, ahogy szembesítve lett hadtörténelmi oldalakon azzal, hogy a történetei fiktívek. Nem, nem jó arc. De ha mégis, akkor nem igazán van jogod felháborodni a környező országok történelem hamisításain. Persze nekem beszólhatsz...
@pereszlenyiimre4262
@pereszlenyiimre4262 4 жыл бұрын
@@filmtabletta ha akarod, elküldöm a képlopásokat a fészes vitámról vele vagy bárkinek. Imre pereszlényi néven vagyok a fészbukon, piros felsőben sárga fal a háttér. Csak saját bevallása szerint kb. 150 viccet "honosított" a "vándormotívum" elve alapján. Az a kedvence. A "vándormotívum". Állítólag írt egy regényt és íróként ezt megteheti. Hogy hazudozik. Nekem nem probléma ezt megosztani, mert szerintem ő rendkívül kártékony.
@davidmagyarpolanyi2448
@davidmagyarpolanyi2448 6 жыл бұрын
Reka: hivjuk fel .. fel kell hivnunk..!! Ezt nem szabad hagyni! Nojbi: Ne ne reka neee nem merem.. Reka: Akkor majd En!
@zalandrechsler9794
@zalandrechsler9794 5 жыл бұрын
Réka: Nem merem? Fogd csak meg a söröm...
@sanc85
@sanc85 6 жыл бұрын
Azért vicces hogy Réka asszonnyal hívatott fel téged :D És ezek után azt hitte beszarsz tőle :D :D :D
@fustoltsonka
@fustoltsonka 6 жыл бұрын
Miért, ez teljesen logikus feltételezés volt. Én mindig megijedek mikor meglátom. Szerintem telefonon is rémisztő lehet.
@forticors
@forticors 6 жыл бұрын
Hát a bikaviadaloknál is először a pikások "fárasztják" az állatot mielőtt színre lép a matador...
@DarshanSymbolika
@DarshanSymbolika 6 жыл бұрын
“Réka,te mondd neki,hogy bepereljük,a te hangod mélyebb.”
@gaborbass7312
@gaborbass7312 6 жыл бұрын
A pereknél sem szokott személyesen megjelenni. Volt olyan, hogy egészségi állapotával próbálták kimenteni, amire dr. Fábricius bíró úr meg is jegyezte: "ha ennyire beteges Schobert Norbert úr, nem lenne az humánus, ha lemondanánk a személyes megjelenéséről?". Bizony ezt mondta az egészséggururól.
@pepperwaldo3624
@pepperwaldo3624 6 жыл бұрын
Logikus...ha Norbival összefutsz egy sötét sikátorban, nyomsz egy barackot a fejére...de ha Rékával, akkor beszarsz az biztos :)
@Fleye00
@Fleye00 6 жыл бұрын
Meg a video vegen az eletmod tanacsaid is hasznosabbak voltak, mint Norbi eddigi munkassaga osszeteve.
@profailM4rC1HUN
@profailM4rC1HUN 6 жыл бұрын
Várom a harmadik részt! :D
@peterhidasi7493
@peterhidasi7493 6 жыл бұрын
Letisztult vélemény formálás! Csillagos 5-ös!!! 💪☢️🍻
@metinesssssssssss
@metinesssssssssss 6 жыл бұрын
De basszus miért nem lepődök meg, hogy nem Norbi volt az aki telefonált?! Rékába több a teszto ahogy látom. Nojbi megcsak a végére odasunnyog hogy "igenám"
@Suene91
@Suene91 6 жыл бұрын
Lehet hogy Norbinak esze ágában sem volt telefonálni, csak az asszony volt berágva.
@zsocaesfeherke
@zsocaesfeherke 6 жыл бұрын
Vivien Haraszti szénhidrát-pellegra teszi, biztos ;)
@DaViDsON0831
@DaViDsON0831 6 жыл бұрын
Nagy vagy Winkler! A figyelmeztetès, "fenyegetés" ellenére is vállalod a vèleményed! Szeretünk, peace!✌
@djangoelszabadul2265
@djangoelszabadul2265 6 жыл бұрын
Na igy kell valamit inteligensen le reagálni!!! Minden tiszteletem az öné mester!!!!! 👍👍👍👍👍👍👍👍👍👍🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤗🤣
@molnarattila
@molnarattila 4 жыл бұрын
Szép volt Winkler úr 👏🏻👏🏻👏🏻 remek, őszinte és kifinomult teszt. Így kell ezt kérem szépen csillagos 5-ös 🎖🎖🎖🎖🎖
@ddrumreflex2011
@ddrumreflex2011 5 жыл бұрын
Imádom! :D Kib*szott jól látod a dolgokat és jól csináld ezeket a teszteket! Nagy pacsi ✋
@adamsipos3013
@adamsipos3013 6 жыл бұрын
Az a sör nem azért update, mert olyan szar hogy két korty után kidobod, és nem megy beléd a szénhidrát többsége? XD
@asdamm0816
@asdamm0816 6 жыл бұрын
Illetve mivel drága még talán kajára se futja, ha hittél neki és több üveggel is megvettél :D
@Lawrence8404
@Lawrence8404 6 жыл бұрын
:D :D :D Baszki Robi! Majdnem kiköptem a magas szénhidrát tartalmú nokedlit a röhögéstől!-kár lett volna érte... :D
@szantogab
@szantogab 6 жыл бұрын
Robi, ezért a brutális őszinteségért nézzük ezt a csatornát. Keep it up!
@attilamolnar8914
@attilamolnar8914 6 жыл бұрын
Robikám, ha ez segít, én elmegyek a tárgyalás napján a bíróság épülete elé tüntetni érted.
@AzPaRa0831
@AzPaRa0831 6 жыл бұрын
Hatalmas tisztelett neked, mert őszinte vagy. Ritka kincs
@typer93
@typer93 6 жыл бұрын
Vártam ezt a videót :D
@Robert...
@Robert... 6 жыл бұрын
Imádtam a videót :D Szerintem az a lényege a Norbi sörnek hogy ha valahogy megiszol egy üveggel akkor biztosan elmegy az étvágyad 😊
@bbogi-cy2yi
@bbogi-cy2yi 6 жыл бұрын
Szakadok Robi! :D Egyértelmű volt, hogy felhív a Ráró beijeszteni, csak ezt tudják. Ja, és mától újra Norbi update... :D Nem bír magával a kerti törpe.
@frisky0703
@frisky0703 Жыл бұрын
Sírva röhögök ezen és az előző videón is, annyira jók!!!
@marton6921
@marton6921 6 жыл бұрын
Ezek után megnéztem egy Norbis videót :'D ...megérte, folytathattam a nevetést :'D
@reindavid
@reindavid 6 жыл бұрын
Abszolut eggyetértek :D És királyak a videóid :DDD
@andrasmattyas8158
@andrasmattyas8158 6 жыл бұрын
Szerintem már ment a feljelentés :DDDD De Robi szerintem Te járnál vele a legjobban! Hátha megtiltja a bíróság, hogy Norbi söreit kóstolhasd...
@hunorkortesi3081
@hunorkortesi3081 6 жыл бұрын
Gratulálok! Így kell reklámot csinálni egy terméknek, amiről korábban nem is hallottunk... :D
@darealimi
@darealimi 6 жыл бұрын
A vége lett a legjobb :)
@maxmad8804
@maxmad8804 6 жыл бұрын
Király vagy Róbert. Te vagy a mesterem.
6 жыл бұрын
Tiszteletem hogy a bírosággal való fenyegetés ellenére sem hajtottál fejet. Veled vagyok Robi :D
@CsabayG
@CsabayG 5 жыл бұрын
Drótos for President :D
@koaka1979
@koaka1979 6 жыл бұрын
A házhoz ment a pofonért tipikus esete 😂 meg is érdemli a szerencsétlen.
@istvanmatekovits1696
@istvanmatekovits1696 6 жыл бұрын
Robi! Gratulálok! Ahogy te helyreigazítassz, úgy nem igazít helyre senki! 😂
@zoli771018
@zoli771018 4 жыл бұрын
Kb úgy igazít helyre mint Sheldon: “Mint ön is tudja, az első találkozásunkkor rosszul indult a kapcsolatunk, amikor ostobának neveztem… és szeretném elmondani, hogy hiba volt… rámutatnom.”
@karolyszabo4087
@karolyszabo4087 5 жыл бұрын
Róbert ennek: bíróság, per és börtön lesz a vége! Ott fogsz sírni ahol senki se lát! :D
@hanzohasashi1117
@hanzohasashi1117 6 жыл бұрын
Zseniális!
@MrChembee
@MrChembee 6 жыл бұрын
Beszarok Robi...Rektelted a Schobert családot rendesen!(Y) Amúgy XI. kerületi Prímákban többször is találkoztam Diamanttal. Na meg ott általában Primátor búza is van, ami nagy kincs...:)
6 жыл бұрын
Én továbbra is hiszek Neked Robi! A sör a Heinekennel kezdődik! 😉👍😅🍻
@adamgombos4618
@adamgombos4618 6 жыл бұрын
Ez komoly ez a videó? 😁 Winkler Úr! Maradjon meg a hagyományos söröknél.
@JutyubakkaR2D2
@JutyubakkaR2D2 6 жыл бұрын
Jéka,Jéka! Hívd fel a Winklit mert nem szépen beszélt a sörömről! Ezért bepejeljük!!
@yoman2000007
@yoman2000007 6 жыл бұрын
Király vagy Robi! :D
@arpadfarkas1491
@arpadfarkas1491 6 жыл бұрын
Még 1 ilyen üzletembert :D nem vágja , hogy a negatív reklám is reklám ? :D Én az első videó után , egyből vettem 2 üveggel ...... az egyiket megittam ( ha már kifizettem :D ) a másik azóta is a hűtőben :D ! Egyébként évekkel ez előtt volt egy Update1 sör, dobozos . Szokásos Update1 csomagolás ...... pl az nem volt annyira rossz ..... ! :) Csak nem tudom meddig gyárthatták , mert szőrén-szálán eltűnt... :) Respect !! :)
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Reklám bizony, nem is tudtam hogy Norbi már sörből árul szart
@gaborbass7312
@gaborbass7312 6 жыл бұрын
Furcsa izlésed van, ha az izlett. Engem is megitatott egy ábdétnorbi tulajdonos. Olyan volt, mintha egy deci sört 3 dl szódával megbolondítottam volna. De többe jött, mint egy Pilsner Urquell.
@arpadfarkas1491
@arpadfarkas1491 6 жыл бұрын
Hol írtam, hogy ízlett ? :D Olvass már kérlek mielőtt bármit is teszel :)
@tarotkuckofruzsina9213
@tarotkuckofruzsina9213 5 жыл бұрын
Dehogynem vágja! Csak mindig akkor, amikor ő alkalmazza más cégek termékeire! Norbertónak mindent szabad! Gondolja ő! Ám, ha a fagyi visszanyal, akkor kétségbeesetten kapálózik és perrel fenyeget! Nem is értem, valahogy minden esetben elveszíti a humorérzékét! :D
@tamaspanczel612
@tamaspanczel612 6 жыл бұрын
Én hülye, meg inkább egy La Trappe Quadrupel-elt vettem...
@MoondawnHuDMFanClub
@MoondawnHuDMFanClub 6 жыл бұрын
🖤
@sandorfelegyhazikiss5610
@sandorfelegyhazikiss5610 6 жыл бұрын
Gyönyörű, minden másodperce többet ér, mint Norbi "söre"
@lmksien
@lmksien 6 жыл бұрын
Norbi le is pontozta a videót gyorsan :)
@mesterurr
@mesterurr 6 жыл бұрын
Szerintem az is Réka volt. :D
@jozsefbarany5866
@jozsefbarany5866 6 жыл бұрын
Meg az egész lovarda
@doncorleone8447
@doncorleone8447 6 жыл бұрын
Legújabb termékről, az update dislike-ról nem hallottál még?!
@roycroft8585
@roycroft8585 5 жыл бұрын
Megkostoltam norbi sörét.megprobálom leirni az izvilágot.megvan az amikor 600km et kell levezetni és nincs idöd megállni pisálni de van nállad flakon és abba engeded amit leteszel csak ugy az üllés mögé és elfelejtketel rolla majd 3honap mulva megleled miután jol megérlelödött a napon.na most képzeld el hogy ezt a nedüt iszod hidegen enyhén szénsavasan némi sörszagü fingal.ugye mien kellemes
@khamsinn
@khamsinn 5 жыл бұрын
"......most vagy átkurt@k..... " itt hangosan felröhögtem Kíváncsi lennék vajon ezután is jött a telefon vagy rögtön az idézés:))))
@clothsloth
@clothsloth 4 жыл бұрын
Tök jó ez a régi pornós zene. :D "-Réka! Ha nem hívod fel a Winklert, MEG-BASZ-LAAAAAAK! -Haló! Tudakozó??"
@jeges732
@jeges732 5 жыл бұрын
👍👍
@Aaronka333
@Aaronka333 6 жыл бұрын
Ez szép volt Róbi, nem igazán sza.tál be! :D
@szunyike24
@szunyike24 5 жыл бұрын
Csináljunk egy update webshopot és kezdjünk el Primatort árulni! :D
@DaViDsON0831
@DaViDsON0831 6 жыл бұрын
Ezek után ne kèrjétek el Réka SLS AMG-jét tesztelèsre.. 🤣🤣🤣
@111szemandavid111
@111szemandavid111 6 жыл бұрын
Azt hiszem közreműködtem, hogy a videót eljusson Norbihoz. Talán lehet, hogy valamelyik nagyképű videója alá belinkeltem. Remek lett a visszavágás. Touché. Amúgy leginkább meghagyom Norbi híveinek mind a kettőt. Aki sört akar inni az ne igyon ilyet. Pont. Én inkább meg se kóstolom.
@szaby77
@szaby77 6 жыл бұрын
Robi, emelem kalapom előtted! :D
@k555ist
@k555ist 6 жыл бұрын
Próbálkozik a Norbika😂😂😂
@pappsa8
@pappsa8 6 жыл бұрын
Jó agyhalott vevői lehetnek Norbinak (amúgy is)ha beveszik ezt az update sör fost 😂
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Amúgy is XD
@fitnessfitsme6518
@fitnessfitsme6518 6 жыл бұрын
Hát úgy képzeld el, hogy van egy "pesten halottam macskákkal" csoport facen, ott konkrétan kiírták, hogy mit NE adjunk a cicáknak enni (erről egy lista készült) Következő komment: "Norbi low carb fagyit és fehérjeport és péksütit? Ezekre az egyik cicám rá van gerjedve, koveteli ha eszem..." Nem csak agyhalottak ezek hanem vadbarmok is, akiknek semmi felelősségérzetük nincsen....
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Embernek nem adnám ezeket az update ételnek nevezett dolgokat nemhogy állatnak
@viktorkacsa
@viktorkacsa 6 жыл бұрын
Viszont en megkostolnek egy norbis peksutit pusztan kivancsisagbol, hogy mivel lehet másabb, mint a tobbi. Mert biztos,hogy másabb azért.:D
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Viktor Lendér, a kakaós csigával meg a vaniliás pudinggal van tapasztalatom. Az utóbbi annyira még egész ehető is, de a kakaós csiga. Ugyan úgy néz ki mint ha veszel bárhol máshol csak az íze, nem is tudom mihez hasonlítani. Kartonpapírra rákenve egy pici vizes kakaópor? Még annak is jobb az íze. Vannak olyanok akiknek állítólag ízlik és nem csak azért eszik mert low carb és ne hizzon még tovább a fejük,hasuk,fenekük
@katicaexpressz
@katicaexpressz 6 жыл бұрын
Nem kell aggódni, nem norbi még nem nyert pert 😂😂 csak ezt nem hangoztatja, meg a rengeteg ki nem fizetett jogdíjat sem
@TheDagadtmokus
@TheDagadtmokus 6 жыл бұрын
Kis kiegészítés a diétát illetően, 1g szénhidrát 4 kcal, viszont 1g alkohol 7 kcal. Szóval amellett hogy éhes is leszel az alkoholtól még haszontalan üres kalória. A szénhidrátot hasznosítani lehet pl izomtömeg növelésre.
@shirianjazmin5463
@shirianjazmin5463 6 жыл бұрын
Norbi be like hold my beer lol
@andorka555
@andorka555 6 жыл бұрын
Lehet nem átcsomagolt a termék, de hogy a vegyjele azonos a két terméknek, az hótziher! 😂
@Windlespoon
@Windlespoon 5 жыл бұрын
A sörnek nincs vegyjele, mert nem elem. :) Csak az Ifjú Eisntein c. vicces filmben, ahol a sör habját a söratom hasításával állítják elő. :)
@andorka555
@andorka555 5 жыл бұрын
Ez egy (egyértelműnek szánt) fricskának volt szánva, mert Norbi szerint a cukornak is van vegyjele... index.hu/tech/mem/2017/02/06/kokain_cukor_vegyjel_keplet_nem_mindegy/ Ebből gondoltam ilyen intellektuális poént elsütni, ez lett belőle.
@Jeamiro71
@Jeamiro71 6 жыл бұрын
Azért milyen érdekes, ahogyan belekezdtél a történetbe, egyből a sok büntetés jutott eszembe. És tessék jöttek a képek :) Egyébként annyira update az egész, hogy sok sok évvel ezelőtt a legnagyobb "colagyár" termékeit szállítottuk, többek között az update családnak is a cola szirupot ami tömény kátrány meg cukor...........
@Windlespoon
@Windlespoon 6 жыл бұрын
Höhö. :)
@dominiktoth2001
@dominiktoth2001 6 жыл бұрын
"Sörtörténeti kuriózum" :D :D :D :D :D :D
@zsocaesfeherke
@zsocaesfeherke 6 жыл бұрын
Respekt, Winkler! Komolyan, őszintén! De mi van, ha szacharózt akartak keverni bele és kokain lett véletlenül? (Hiszen ugye hasonló az "összegképlet"... ) Akkor nem tök mindegy az íze?
@gergetot
@gergetot 5 жыл бұрын
Mindig felröhögök, amikor és ahogy Robi valami szar megkóstolása után eltorzult hanggal és arccal felhördül :)
@szilardkovacs1584
@szilardkovacs1584 6 жыл бұрын
Óriási!
@magyarhonved1999
@magyarhonved1999 6 жыл бұрын
Ha én megjelöltelek Norbi update sörének posztja alatt, akkor en most bűntárs leszek?🤷🏼‍♂️😁
@nobert464
@nobert464 6 жыл бұрын
Biztos fogy a pénze azért szeretett volna pereskedni!!! :D
@gabormorvai1452
@gabormorvai1452 6 жыл бұрын
Robi te nézed a GVH oldalát! Coooool! :)
@tarotkuckofruzsina9213
@tarotkuckofruzsina9213 6 жыл бұрын
Ha már perrel fenyegette meg a kis puhapöch, akkor utána nézett, hogy egyáltalán kivel- és mivel van dolga...
@skerleczrobert0007
@skerleczrobert0007 6 жыл бұрын
😃😃😃De kemèny...szànalom....Nojbi...
@suprapoowa
@suprapoowa 6 жыл бұрын
Nojnoj házhoz ment a lófaszért :D
@MegaMercedes1971
@MegaMercedes1971 6 жыл бұрын
👍👍👍👍💝💝❣💝💝
@zz9poti
@zz9poti 6 жыл бұрын
Ki az aki kisgyerekes házhoz fél kilenckor telefonál? :D
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Akkor is telefonálna ha nem tudná hogy kisgyerek van(ha tudja egyáltalán)Egy ilyen jellegű hivást egyébként sem értem hogy miért ilyen időpontban kell lebonyolítani
@a_szabo_bence
@a_szabo_bence 6 жыл бұрын
Ha úgy lenne ötösöm a lottón, ahogy tudni lehetett hogy az első videó után ebből botrány lesz, akkor már rég saját sörgyáram lenne. :D
@balazsalmasi358
@balazsalmasi358 6 жыл бұрын
Imádtam minden egyes percet ennek a videonak. Norbinak uzenem, jobb lenne inkabb belehugyozna az uvegbe es inkabb azzal probalkozna, lehet még az is jobban sikerulne mint ez a gyalázat. Robi én a te helyedben más tesztnek is alá vetettem volna, pl ha szobanoveny alá ontod mennyi ido alatt szárad ki :D
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Honnan tudod hogy ez nem az otthon összegyűjtött vizeletéből készült? A virágot meg kár ezzel elpusztítani, hiszen az képes hasznos és egészséges dolgot előállítani(levegő) Norbival ellentétben
@tarotkuckofruzsina9213
@tarotkuckofruzsina9213 6 жыл бұрын
Mit ártottak neked szegény szobanövények, hogy el akarod pusztítani őket?
@sportclub8435
@sportclub8435 6 жыл бұрын
úgy kellene árulni update húgy :D
@ricsihori96
@ricsihori96 6 жыл бұрын
Házhoz mentek a lófaszért :D
@kristips4694
@kristips4694 6 жыл бұрын
Robi hatalmas vagy :D
@andorvalkai6336
@andorvalkai6336 6 жыл бұрын
Júj!
@4RP1
@4RP1 6 жыл бұрын
Winkli, Te ezt élvezed... :) :D
@sportclub8435
@sportclub8435 6 жыл бұрын
én megnéznék egy Norbi sor VS. Balatoni világos osszecsapást :D
@koxx_hun
@koxx_hun 6 жыл бұрын
Robi, versenyeztesd meg egy Wanderburg sörrel hátha ott már a Norbi-féle kerül ki győztesen :D
@t6r2r2
@t6r2r2 6 жыл бұрын
0:28-nál az ott Alain Prost? :D
@WinklerRobert001
@WinklerRobert001 6 жыл бұрын
Ja, aszt hiszem a Senna film ment.
@t6r2r2
@t6r2r2 6 жыл бұрын
Biztos is, mert 4:02-nél az a '88-as monacói nagydíj :D
@Windlespoon
@Windlespoon 6 жыл бұрын
Amúgy gitár-teszteket nem szeretnél feltölteni? Én arra is kíváncsi lennék. :)
@ntg158
@ntg158 4 жыл бұрын
az ő éttermüket úgy hívják McDonalds a miénket pedig McDowels................
@akoskatona2046
@akoskatona2046 4 жыл бұрын
Azóta a primator is 650 forint lett... Biztos látták, h a Norbi mennyiért adja 😁
@doncorleone8447
@doncorleone8447 6 жыл бұрын
Norbi update sör. Már önmagában ez a szófordulat nevetséges. Mi jöhet még, Update levegő? Update víz? Sírok.
@balazsszekeres4845
@balazsszekeres4845 6 жыл бұрын
Don Corleone update víz azt hiszem van vagy volt :D
@doncorleone8447
@doncorleone8447 6 жыл бұрын
ez esetben nem kérdés, megérett a világ a pusztulásra. :D
@gergokiss
@gergokiss 5 жыл бұрын
Egyetértek
@istvantukacs1537
@istvantukacs1537 5 жыл бұрын
Ja, ez a péniszvirágzat mindenből saját márkás terméket akar csinálni.
@webweb1470
@webweb1470 6 жыл бұрын
“Napalm”-ot a népnek. Sajnos már nem gyártja a Hedon. Egyik kedvencem volt.
@tivikemajom
@tivikemajom 6 жыл бұрын
Mondjuk aki ilyen sört vesz, az megérdemli. Szerintem.
@unamed2011
@unamed2011 6 жыл бұрын
A kedvenc wotos szakácsom mikor fog visszatérni a konyhába a 200mm és kolbászok közé?
@barnabasvarvolgyi3533
@barnabasvarvolgyi3533 6 жыл бұрын
Szép volt Norbika... eddig se vettem meg egyik szar termékedet. De most már biztos hogy messzire elkerülöm az összes update boltot.
@zsoltnemeth6372
@zsoltnemeth6372 6 жыл бұрын
Hol lehet kapni norbi sört? Nálunk nincs szerencsére.
@istvantajti7348
@istvantajti7348 6 жыл бұрын
BMW- nél azthittem Debrecen.... :D
@tamashorvath8311
@tamashorvath8311 6 жыл бұрын
Nem a Mr. Robot ment a háttérben, Robi? :D
@constructio1
@constructio1 6 жыл бұрын
Kb,mint amikor a kínai karburátorra az van írva :"Designed in Japan" -attól még pocsék,hogy tizedre lemásolták a Keihin-t ....-mégsem lett jó. ...Na,megyek,megiszok egy rekesz Bojlert,azt legalább tudom ki készíti :)))
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
A kínaiak se csinálnak ilyen fos másolatokat.
@constructio1
@constructio1 6 жыл бұрын
Nem mondtam,hogy másolat...'designed'... :)
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Egyik szavad designed másik másolat. A kínaiaknál a kutyahúson, a fura gyümölcsökön és pár elektronikai eszközön(gimbal,mobil, drón) mi nem másolat?
@constructio1
@constructio1 6 жыл бұрын
Hernyóselyem,puskapor,papír,porcelán...ez eredeti kínai. A kutyahús nem lehet másolat,az is eredeti kutya. A keihin másolat (Huayi-designed in japan)-az eredeti kínai,de nem jó. Mert AZ-nem lehet. Így ez a diétás sör másolat sem lehet jó,mert 'designed'... Van még kérdésed?
@porgospeti
@porgospeti 4 жыл бұрын
tegyetek bele még egy kis szénhidrátot!
@nikiberki4303
@nikiberki4303 4 жыл бұрын
A pudingjat is lopta. Elotte a cba cukormentes puding volt majd hirtelen eltunt es teljesen ugyan azzal a szoveggel ugyan abba a poharkaba arulta csak a sajat neven es 2.5szer annyiert...
@D4r7
@D4r7 6 жыл бұрын
Én ezek után asszem folytatom a Winkler downdate-et
@davidhorvath8071
@davidhorvath8071 5 жыл бұрын
Igaz kicsit kesve de megjegyzem hogy a tonic pl. egy klasszikus alkoholmentes aperitif. Az ize okadek de mazohistaknak meg ebbol is van slim valtozat :D
@golyoone
@golyoone 4 жыл бұрын
:)
@szerbszerb91
@szerbszerb91 6 жыл бұрын
Winkli Norbi meg kur 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@hundozer12
@hundozer12 6 жыл бұрын
Ne aggódj be fog perelni, már csak azért is, hogy neki legyen igaza. Ez a tipikus újgazdag hozzáállás, ha nincs igaza akkor is igaza legyen.
@gergelyfonagy8370
@gergelyfonagy8370 6 жыл бұрын
Dozer Hun és milyen alapon tudná beperelni? :-)
@gaborbass7312
@gaborbass7312 6 жыл бұрын
Nem annyira bátor gyerek a mi Norbink. A mi ügyünkben, amiben jogerősen is vesztett, beperelte a Velvetet is, akik csak egyszerűen azt adták az első képen látott cikk címének, hogy a bíróság kimondta Schobert Norbi hazudik. Valóságban azt mondta ki, hogy nem mondott igazat. Na, azt a pert is elvesztette jogerősen.
@krisztinametzker5110
@krisztinametzker5110 6 жыл бұрын
És úgy elveszti, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Ahogy évek óta az összes többi perét is elvesztette.
@Lacee1990
@Lacee1990 6 жыл бұрын
Gábor Bass A bátorság Rékába szorult ahogy a tesztoszteron is
@caputo1504
@caputo1504 5 жыл бұрын
Így járt Norbi. Házhoz ment a pofonért.
@user-bn2yz7qh9j
@user-bn2yz7qh9j Жыл бұрын
Multkor mar megmart ez a cucc:-))))))
@zebulondudora
@zebulondudora 5 жыл бұрын
Norbi blind date
Balázska kedvenc cseh ivósörei
33:01
Winkler Róbert
Рет қаралды 34 М.
MAD SCIENTIST- Úristen, mit főztek már megint?!
17:18
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 7 М.
NERF WAR HEAVY: Drone Battle!
00:30
MacDannyGun
Рет қаралды 54 МЛН
Incredible magic 🤯✨
00:53
America's Got Talent
Рет қаралды 67 МЛН
I CAN’T BELIEVE I LOST 😱
00:46
Topper Guild
Рет қаралды 108 МЛН
Sörfajták amatőröknek
21:11
Winkler Róbert
Рет қаралды 120 М.
Asahi - perverz japán büntetés?
7:58
Winkler Róbert
Рет қаралды 122 М.
A híd, a bob és a chill - Irány Sátoraljaújhely
26:45
Foxi Motovlog
Рет қаралды 4,2 М.
Hogyan készül? Megmutatjuk! A sör
22:11
OzoneTV
Рет қаралды 188 М.
A Szepesi Pálinkafőzde
21:49
Hajdúböszörményi Városi TV
Рет қаралды 22 М.
G Shockokról tabuk nélkül
22:32
Winkler Róbert
Рет қаралды 85 М.
Sörfőzés otthon.wmv
34:36
olasz66
Рет қаралды 139 М.
Pár szó a sörtípusokról
36:50
Winkler Róbert
Рет қаралды 97 М.
NERF WAR HEAVY: Drone Battle!
00:30
MacDannyGun
Рет қаралды 54 МЛН