Atya, Isten áldja meg, rengeteg helyen kerestem már ezeknek a fogalmaknak az érthető, megfogható, alkalmazható magyarázatát, meg se közelítették ennek az előadásnak az alaposságát, mélységét. Mondhatni azt is, hogy az egyetlen használható magyarázat. Köszönöm! Köszönöm azt a szolgálatot is, amit mentális-lelki épségünkért, gyógyulásunkért tesz 🙏 Fantasztikus tudás, gyakorlatias, használható, helyre tesz nagyon sok mindent!
@biromagda66822 жыл бұрын
Nagyon sokat tanulhatunk belőle! És ráadásul nem száraz tudományos szöveg,hanem szórakoztató
@davidszabo20823 жыл бұрын
Vicceltek? :D Szerintem az egyik legérthetőbb, és gyakorlatiasságban is a leginkább használható előadás, amit "öNbecsülés"-sel kapcsolatban hallottam. És nagyon jól szemléltető példákkal. Szerintem nem "nehéz téma", mert szenzációs az Előadó. Én személy szerint nagyon köszönöm! :)
@csillakatona69363 жыл бұрын
X X
@dianaburger62633 жыл бұрын
Köszönöm minden tanítását kedves Pálferi. Tiszta szívemből kívánok jó egèszsèget ès nagyon hálásak vagyunk a sok munkájáèrt... Nagy èlvezettel hallgatom az előadásait. Humorral hozza felszínre a fontos tèmákat. Kèszen kell állni arra, hogy az ember dolgozzon önmagán. Mint ahogy ön is mondta, ez " munkát igènyel" . Hálásnak kell lenni... sok èves munka...
@Gandalfonzo3 жыл бұрын
Finoman szólva is túlmozgásos figura Feri, de több értelmes dolgot mondott el, és élvezhetőbben ebben az erős egy órában, mint sok sztárolt előadó együtt. Őszinte, emberi hangnem és tartalom.
@tothandrea1745 Жыл бұрын
Most röhögök rajta de szorul szóra azt mondja ami én vagyok, a 2. Te jó ég annyira jó💞
@csillagoda37362 жыл бұрын
Jó volt es hasznos végig hallgatni😊😍
@BENjamin3931 Жыл бұрын
Nagy èlvezettel hallgatom az előadásait. Köszönöm!
@geem162 жыл бұрын
Nyugdíjas vagyok, de nyitott minden jóra! A fiammal kapcsolatos gondjaim miatt kerestem rá Pál Ferire, és nem bántam meg. Szuper, elgondolkodtató előadás, meg fogom hallgatni a többit is! Köszönöm.
@Ivycsi Жыл бұрын
Sok szerencsét a fiával!:)
@melakkocsog39725 ай бұрын
Szeretettel köszönom e hasznos előadást ami kitűnő volt számomra ismét. Üdv. Márta 😊
@ErikaFekete13 жыл бұрын
Szuper előadás, köszönöm!
@Fransoa17-18hoz8 ай бұрын
a pozitív irányban elhajló énértékelés realitásvesztés a hit, fantázia az önszeretet ez a önhittség a bátorság az önbizalomhoz a cél győzelmében, a harcokban pl. Ez olyan mint egy erős mellény kabát páncél, fegyver ami nm az én részem, ruha kiegészítő de felveszem, használom, erős vagyok tőle, de ne teljek el tőle, magamtól. Amugy ez a nagyképűség, beképzeltség. Sok férfi ilyen utálatosak, akik tulzásba viszik ezt. Na azokat kell aprítani!
@Butterfly-if1qs2 жыл бұрын
nagyon köszönöm az élettámosztató beszédet. Isten éltessen sokáig!
@user-yq2jr4vj8k10 ай бұрын
Isten áldja, Pál Feri 🙏
@katalinsule8459 Жыл бұрын
Rendkívül jó! Köszönöm.
@Vid.1862 жыл бұрын
Zseniális! 👏👏👏
@zsuzsahalupa4924 Жыл бұрын
Imádom! 😊
@Matesszka Жыл бұрын
Nagyon jo eloado. Rengeteg felismeres
@mmxyz7872 күн бұрын
Szeretem❤
@martavarga83227 ай бұрын
Hálás köszönet.
@ghosty05284 жыл бұрын
Akik itt röhögcsélnek vajon azért mert nem értik amit mond, vagy azért mert önmagukra ismertek. Én több ponton is magamra ismertem és nem volt kedvem nevetni.
@lamaadministrator25953 жыл бұрын
Talán ezért mert van humorérzékük. Nem úgy mint neked. Talán ők nem veszik magukat olyan halálosan komolyan mint te! Ki kéne neked is próbálni néha napján! Felszabadító érzés!
@ghosty05283 жыл бұрын
@@lamaadministrator2595 🤣🤣🤣 na látod rajtad jót nevettem.
@tamasjarolics1117 Жыл бұрын
Majd megtanulsz nevetni, akkor lesz jó, sok sikert.
@gahara26754 жыл бұрын
Érdekelne az ígért rész, amikor technikákról van szó. Azt hol találom?
@anonimusba4 жыл бұрын
Ezt találtam: kzfaq.info/get/bejne/pst3hKmq2960oZc.html
@krisztiankorosi77523 жыл бұрын
Nem ilyen kommentekre számítottam
@hariibolya74267 ай бұрын
A hétvégi miséket szoktunk hallgatni, de újabban élvezhetetlen. A hang kong, érthetetlen, a figura helyenként lemerevedik. Szeretnénk ha műszakilag megjavítanák ezeket a problemákat.
@monikaposchl50212 жыл бұрын
köszönöm hãlãm boldogsagom nem lehet szoba le irni .Tisztelttel. Pöschl.M.
@andreaszabo819510 ай бұрын
Zseniális az Atya ❤
3 жыл бұрын
Minden jó, mi több szuper, de aki addig jutott, hogy semmit sem mer tenni, mert bármit is tesz, az rendszerint balul sül el?
@blueaqua70863 жыл бұрын
Van , amikor nem te formálod a körülményeket Emberek között vagy, mind más Nem elég, ha 10-ből csak 1 ember halad
@Gold_or_Blood2 ай бұрын
a következő előadás fel van töltve, tudtok linket hozzá?
@gaborsomos25493 жыл бұрын
A fotelban szegezett.
@timimalomka Жыл бұрын
Hála,hála,hála!🙏🌞🙏💛🙏
@ChocolateJewels4 жыл бұрын
Vajon mi az Erickson könyv eredeti (angol) címe? Sokat írt, s a magyar fordítás általában nem tükrözi a forrás címét...
@76Magnetic764 жыл бұрын
A könyv címe engem is érdekelne 🤔
@szmknr4 жыл бұрын
ChocolateJewels nekem borito alapjan ugy tunik, hogy ebbol a konyvbol olvasott fel: Jay Haley: A rendkivuli Milton H. Erickson 😊 angolul Uncommon Therapy cimen talaltam ra..
@KissRichard_HU Жыл бұрын
Pálferi! Kb. hatszor leirakoztam a hírleveledről, külön kellet e-mailben kérnem, hogy hagyjatok már békében. Most magánszemélyekkel küldetsz nekem reklámhírleveleket, miért csinálod ezt? Szükséges a NAIH - Nemzetvédelmi Adatvédelmi Hatósághoz fordulnom?
@achillles10005 ай бұрын
Megmondanátok ki a szerző és mi a mű címe amiből felolvas Pálferi?
@tundebako33328 ай бұрын
Hol lehet személyes tanfolyamra járni?
3 жыл бұрын
Feri atya! Ez az előadás óta beszélt már legalább ennyit az ön-kép, önértékelés, önbizalom, önbecsülés kimunkálásáról önmagunkban, és ha igen, hol találom...(?)...
@GulyasErika593 жыл бұрын
kzfaq.info/get/bejne/h85-YLyr0tLQiKs.html
3 жыл бұрын
@@GulyasErika59! Köszönöm!
@frakkos12 жыл бұрын
Sehol
@meszarosjakabne6684 Жыл бұрын
A måsodik FŐ Parancsolat amit Jézus mondott..Szeresd felebarátodat mint önmagadat