Pszichotrillák: szingli és gyermektelen - 2019. december 15.

  Рет қаралды 6,013

Erdély TV

Erdély TV

4 жыл бұрын

A szingliség manapság egyre gyakoribb jelenség. Különböző korosztályokhoz tartozó férfiak, nők egyedülállóak, élik a szinglik látszólag laza, minden kötöttségtől mentes mindennapjait. Míg a férfiak esetében talán egy kicsit engedékenyebbek vagyunk, vagánynak, vonzónak tekintjük azt a férfit, aki nem engedte, hogy egy-kettőre bekössék a fejét, addig a nőkkel már jóval szigorúbbak vagyunk. Úgy véljük, önzőek, nem hajlandóak feladni szabadságukat, karrieristák, túl kényelmesek ahhoz, hogy bevállalják a családdal, gyerekekkel járó felelősségeket, kötelezettségeket. Meg sem fordul a fejünkben, hogy nagyon sok nő esetében a szingliség, gyermektelenség nem mindig egy saját döntés, hanem igen gyakran egy emberi, női sors fájdalmas alakulása. Minderről Badics Petra és dr. Kádár Annamária a Pszichotrillákban beszélgetnek.

Пікірлер: 22
@kollarpg
@kollarpg 4 жыл бұрын
Jó beszélgetés. Már a legelején leszögezik, hogy nagyon korán kerültek párkapcsolatba és nem is emlékeznek milyen volt egyedül, szinte sosem kellett párt keresniük vagyis fogalmuk nincs a témáról, de azért beszélgetnek róla. Ha már személyesen nem is tudnak róla véleményt mondani, legalább statisutikákat felhozhattak volna.
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 2 жыл бұрын
Miert fogadná el" kedves szerkesztő hölgy. 40 es miert húzná le valaha is rolót? Vagy akkor mar legyen öngyilkos talán¿ Ha eddig nem jott össze a vágya... ezt nem adja fel senki. Attól még..
@anettdorka
@anettdorka 4 жыл бұрын
35 éves nő vagyok. idén házasodtam 3 év után. Örülök, hogy nincs gyerek még, sokáig egyáltalán nem akartam, most úgy érzem, végülis nem lenne rossz ezt is megtapasztalni. De azt a hatalmas, olthatatlan vágyat, hogy miért nem vagyok már anya, amit sok nőismerősöm tapasztal, soha életében nem tapasztaltam. Nagyon szeretem a csöndet, nagyon szeretek napi egy-két órát egyedül lenni, mindig is visszahúzódó és introvertált voltam. Megijeszt, hogy soha többé nem lehetek egyedül, soha többé (vagy kb 18 évig, amíg együtt élünk), nem lesz csönd, rend, stb...Unom a játékokat, gyerekes dolgokat. Lehet, hogy nekem ez az egész nem való, és szerintem így jobb, ha nem vállalok, mintha vállalok gyereket, és nem érzem majd jól magam anyaszerepben, de akkor már nem lehet az egészen változtatni, és a gyereknek is lelki sérülést okozok. Én 3 éve találtam normális párkapcsolatot, ezernyi rossz után, az is igaz, hogy mindenféle lelki probléma maitt nehezen kötődöm. A mostani kapcsolatomat/házasságomat a sok évnyi terápiának köszönhetem. A kérdező hölgynek nyilvánvalóan fogalma sincs arról, hogy a bántalmazó szülő-gyerek kapcsolatból jövőknek jóval nehezebb jó kapcsolatot találni, azt megtartani, és a gyerekvállalásig eljutni. Egy szerető családban felnőtt embernek erről sajnos f*ngja sincs, azt hiszi, hogy a sokáig szingli nő divatból meg karrier miatt szingli. Én szeretem a munkámat, de nem vagyok karrierista, átlagos poziban dolgozom, átlagos fizetésért. A gyerekkori lelki problémáim miatt vagy problémás kapcsolatokat alakítottam ki, vagy semmilyet. Amivel még nem értek egyet, hogy szerinte a harmincas pasi "menekül az iga" elől, félti a szabadságát, a nő meg kézzel-lábbal lasszózná, és vetetné el magát a csávóval. Hát, nekem voltak brutál jó szingli periódusaim, tele voltam barátokkal, sportoltam, utaztam, stb. Ill. én mindig azt az elvet vallottam, hogy jobb egyedül, mint sz@r kapcsolatban. Ezzel szemben volt kapcsolatfüggő barátom, aki még soha életében nem volt szingli, mindig volt barátnője.
@brigubaba
@brigubaba 4 жыл бұрын
Nagyon klassz dolgokat írtál le ide, és örülök hogy neked is alakult a szerelem.. én is úgy vélem rendben kell magunkat tenni belül, hogy aztán tudjuk mi magunk mit akarunk hol tartunk, és ezután valószínüleg az utunkba kerül az az ember aki tud kezelni, és vannak közös célok vele. Gyerek téma nálam is még kizárt. És most alakul egy kapcsolatom is. Igaz, nincs közel munka miatt, de ha minél több időt próbálunk majd együtt tölteni, és megtapasztalni milyen a másik vagy ő vagy én de közelebb költözünk. köszönöm a gondolatokat ;)
@NikoletaVukovic
@NikoletaVukovic 4 жыл бұрын
"35 éves nő vagyok. Nincs gyerek még, sokáig egyáltalán nem akartam, most úgy érzem, végülis nem lenne rossz ezt is megtapasztalni. Nagyon szeretem a csöndet, nagyon szeretek napi egy-két órát egyedül lenni, mindig is visszahúzódó és introvertált voltam. Megijeszt, hogy soha többé nem lehetek egyedül, soha többé (vagy kb 18 évig, amíg együtt élünk), nem lesz csönd, rend, stb...Unom a játékokat, gyerekes dolgokat. Lehet, hogy nekem ez az egész nem való, és szerintem így jobb, ha nem vállalok, mintha vállalok gyereket, és nem érzem majd jól magam anyaszerepben, de akkor már nem lehet az egészen változtatni." Létezik, hogy ebben ennyire hasonlítunk? Már azt hittem, hogy egyedül vagyok ezekkel a gondolatokkal a világon, de ezek szerint mégse. Talán sovány vigasz, de már ez is valami.
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 2 жыл бұрын
Szìvemből szólsz minden szinten. Jó neked ha már megtaláltad'💫
@87monolitico80
@87monolitico80 Жыл бұрын
"Amelyik férfi szingli, családtalan, az biztos buzi..." Na az ilyen ismerősöket gyorsan ignoráltam.
@hannabab8630
@hannabab8630 4 жыл бұрын
Ez egy végtelenül felszínes, sablonos beszélgetés volt. Nem volt benne olyan gondolat, amit egy átlagos baráti beszélgetés során nem hallottam volna.
@norakelemenne9675
@norakelemenne9675 4 жыл бұрын
dr. Kádár Annamária nagyon okos, kellemes és értelmes.
@hannabab8630
@hannabab8630 4 жыл бұрын
Olyan jó lett volna néhány konkrét adatot hallani arról, hogy ki miért szingli és gyermektelen. Vannak erről esetleg felmérések? Lehet ebben változást megfigyelni? Kitérhettek volna arra is, hogy miért is él a karrierista szingli sztereotípia az emberek fejében. Valóban ez az átlag? Mi az egyáltalán, hogy karrierista? Jó lett volna többet megtudni a lelki okokról, az élethelyzetek, barátságok megváltozatozásának kezeléséről. Úgy érzem, mindketten túl gyakran csak saját tapasztalatokat, saját fájó pontokat idéztek.
@robertdobos1864
@robertdobos1864 Жыл бұрын
Nem szoktam hozzászólni, de akkora hülyeség!! 35 éves leszek már 10 éve szerettem voln és szeretnék családot, de nem jön össze, ha az éget a földel össze teszem se !!!!
@87monolitico80
@87monolitico80 Жыл бұрын
Ha igazából nem nyomaszt, akkor baszni bele...
@zsuzsaperl9602
@zsuzsaperl9602 7 ай бұрын
Annamari kedves! Maga azt mondja, hogy egy szingli nő a hiányainak a pótlására megszüli a gyermekét, ami "nem a legjobb megoldás". Gondolgodott, mielőtt ezt kijelentette? A pszichológia könyvet szépen felmondta, de nem gondolja, hogy a gyermek megszületése egy örömteli dolog? Nagyon negatív kontextusban hangzott ez el és ezzel pl olyan gyerekek, akik ezt hallgatják és ilyen helyzetbe születtek, talán gondolhatják azt, hogy "nem a legjobb megoldás volt, hogy megszülettem" . Ez egy felszínes és átgondolatlan mondat volt, ami nélkülözi az empátiát és megértést. Nagyon is jó megoldás egy olyan helyzetben, amikor már nem látszik más esély a gyermek megszületésére. Ezeket a felszínes ostoba mondatokat pedig rakja zsbre nagyon nagyon mélyre. Maga örökbefogadott gyerekeket. Nem gondolkozik el ezen? Milyen sorsok vannak, és mit okoz ezzel a megközelítéssel? Másrészt a műsor azzal kezdődik, hogy a két nő viccelődik azon, hogy ez egy szinglikről szóló műsor, bár ők mindketten két gyerekes anyák. Nagyon rossz ízű az egész.
@xdxdxdxd4575
@xdxdxdxd4575 4 жыл бұрын
A kérdező nyelvhelyessége hagy némi kívánnivalót... A témához: 16 évesen azt gondoltam, hogy legkésőbb 26 évesen már minimum az első gyereket fogom tologatni a parkban. A frászt. Sok farokküldözgetés és mindenféle gány pasi után eljutottam először 24 évesen az első párkapcsolatomig. Nem sikerült, az illető hideg-meleget játszott, hol akart kapcsolatot, hol nem. 29 majd 32 évesen lettek megint kapcsolataim, de egyik sem volt eléggé felnőve ahhoz, hogy akarjon családot. Ezek között megintcsak farokkuldözgetős, meg megszexelni akarós, illetve egy majdnem szexuális erőszakkal végződő randijaim voltak. 35 évesen megint sikerült egy rendkívül jó párkapcsolatra szert tenni, ahol az illető akart is családot, de nem most... majd 10-15 év múlva (38 volt akkor...). Szakítás. Azóta egyedül vagyok, 37 évesen, és még mindig kapom a "sya tecel 69et szeretedd, viber 30/1234567" jellegű üzeneteket, és randizom olyan pasikkal, akik arról beszélnek 2 órán keresztül, hogy az exük mit nem szeretett. Ezen kívül: Hol lehet ma ismerkedni 30, de akár 25 felett? Annyira könnyen rávágják az emberek, hogy "mindenhol". És mégis mi az a mindenhol? "Színház" Ahaaa... oda, ahová legtöbbször párban mennek az emberek. "könyvtár" Ahhhaaa... Megnézném, hogy ki az, aki odamegy egy nőhöz, a könyvtárban, mert ahelyett, hogy azt hiszi, a nő egyedül akar lenni csöndben és olvasni, azt gondolja "ez a nő most pont arra vágyik, hogy én leszólítsam". "Edzőterem": Oda edzeni jár az ember. és még sorolhatnám...
@anitakoska9477
@anitakoska9477 19 күн бұрын
Együttérzek veled. Én sem így terveztem, most mégis azon gondolkozom, hogy egyedül fogok gyereket vállalni, mert 2019 óta meg rosszabb ez a helyzet. Sikerült azóta megtalálni a párod? Üdv. Egy sorstars
@xdxdxdxd4575
@xdxdxdxd4575 19 күн бұрын
@@anitakoska9477 szia! Igen, azóta sikerült talàlni vlkit. Amikor ezt írtam, 37 voltam. 38 évesen tinderen jöttem össze vlkivel, akivel most, augusztus 10-én lesz az esküvőm. De amíg ide eljutottunk... Ő sem akart kötélnek àllni, ezerszer àtbeszéltük a mikor-majd kérdést, két héttel azelőtt, hogy megkérte a kezem, el akartam hagyni, mert úgy làttam, soha nem fog megtörténni. Ez hatott rà! Node ugye màr mindketten öregek vagyunk... Az élethez még nem, de a gyerekvàllalàshoz igen... Màr több, mint egy éve próbàlkozunk, de semmi. Mikor a ffiak mondjàk, hogy a nőknek "lejàr az idejük, de a ffiak... 70 évesen is lehet gyerekük...!" 🤣🤣🤣 Az én dolgaimmal semmi probléma, de a kedvesem 44 volt, mikor próbàlkozni kezdtünk, és mint kiderül, alig van mozgó/élő spermàja. Ennyit a nők lejàrati idejéről.... Úgyhogy marad a lombik, de màr decemberben jelentkeztünk, màrciusban volt az első konzultàció, augusztusban megint kettő konzultàció. Màr majdnem 1 millàba benne van a gyerekprojekt a vizsgàlatok miatt, de még mindig csak konzultàlunk...
@xdxdxdxd4575
@xdxdxdxd4575 19 күн бұрын
​@@anitakoska9477egyébként ha egyedül vàllalnàl gyereket, akkor azt is lehet, csak maceràs. Mikor pàrommal màr sokadszorra felvetődött a gyerek kérdése részemről, akkor megmondtam neki, hogy rendben, nem kötelező velem lenni, majd akkor vàllalok egyedül gyereket. Van a facen egy single mothers by choice nevű csoport, nagyon ajànlom, ha megfordul a fejedben, hogy egyedülàló anyukaként vàllalj gyereket. Úgy làtom, hogy körülményes, de a visszajelzések jók, eddig egy anyuka sem bànta meg.
@szilviakovacs9392
@szilviakovacs9392 4 жыл бұрын
Nem unalmas már a téma? De most komolyan! Egy lerágott csontot meddig lehet még rágni? Tele általánosításokkal, banalitással...
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 2 жыл бұрын
Alomszerű kep 20 eves kor óta...45 nel meg semmi...szerintem Kadár Annamária tudja a legjobban mint adjunktus pszichológus, h ott valami gyerrkkori trauma is van sajnos..... De remek remek , a végén mindenre valaszt ad Annamaria. Gratula👌💫💙
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 2 жыл бұрын
Minden stimmel , de egy 40 -es szinglinek sincs kevesebb valasztasa, mint egy 40-es ferfinek. Ezzel nem értek egyet. De lehet elvált, gyermektelen nő is szingli. Akit mar elvettek":)) A műsor remek, és a benne szereplők is.
Задержи дыхание дольше всех!
00:42
Аришнев
Рет қаралды 3,7 МЛН
Summer shower by Secret Vlog
00:17
Secret Vlog
Рет қаралды 13 МЛН
Pszichotrillák: haragtartás - 2019. május 30.
22:10
Erdély TV
Рет қаралды 6 М.
Pszichotrillák: belső félelmek - 2019. január 10.
26:02
Erdély TV
Рет қаралды 16 М.
Pszichotrillák: elégedetlenség - 2021. március 14.
24:22
Erdély TV
Рет қаралды 9 М.
Pszichotrillák: elmagányosodás - 2018. november 29.
27:37
Erdély TV
Рет қаралды 8 М.
Pszichotrillák: érzelmeink - 2021. január 31.
27:19
Erdély TV
Рет қаралды 6 М.
貓咪 小鬼當家🎮🔫🚑 #aicat #shorts #cute
0:41
Cat Cat Cat
Рет қаралды 28 МЛН
Neden yüzünü saklıyor
0:19
H. DANIŞIK
Рет қаралды 9 МЛН
Smart Sigma Kid #funny #sigma #comedy
0:40
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 19 МЛН
Гаджеты вредно!!! ☎️😳😡 #funny #comedy
0:26
Fast Family LIFE
Рет қаралды 750 М.
Фильм про побег от родителей
0:59
Holy Baam
Рет қаралды 3,1 МЛН