A 2024. február 13-án elhangzott előadás.
Buda a középkori Magyar Királyság egyik legvirágzóbb városa, egyúttal kormányzati központja volt. A török időkben más hangsúlyokkal, más keretek között ugyan, de megőrizte e helyzetét: bár az Oszmán Birodalomban nem számított különösebben jelentős településnek, de a teljes északnyugati határvidéket innen irányították, és a régió legnagyobb és minden szempontból legerősebb muszlim közösségének adott otthont. A hódoltság 145 évének megismerése éppen ezért nagyon lényeges: egy a magyartól és a nyugati kereszténységtől sok tekintetben eltérő életszemlélet honosodott meg a falak között, amely ugyan nem pusztította el azonnal a korábbi életformát, de fokozatosan kiszorította azt, és sajátjával helyettesítette. A 17. századra a város fejlődése teljesen új pályára állt, és az előzmények folyamatossága lényegében megszűnt. Ezt az „új világot” viszont az 1686. évi visszafoglalás tüntette el nyomtalanul, s amikor új élet indult a falak között, az már csak földrajzi kereteit tekintve volt a korábbi időszak folytatója, de valójában egy új város született meg. A török hódoltság kora tehát egyértelműen töréspont Buda életében, s egyfajta zsákutcaként értelmezhető: a város ugyan fejlődött, de más szabályok, más elgondolások alapján, mint korábban, és természetesen más irányban, mint az a korábbiakból következett volna. A királyság fővárosából muszlim tartományi központtá vált.