A videó amit nem kértünk, de szerettük volna.

Az a legszomorúbb amikor valaki úgy érzi magát magányosnak ha közben emberekkel van körülvéve.

A környezetemet (és persze magamat is) figyelve, ami főleg a 20-as korosztály régóta tapasztalom, hogy mennyire ellentétben áll egymással az egyik legősibb igényünk és a mai kor pörgéséből adódó életmódunk. A legtöbb ember mindennél jobban vágyik arra, hogy tartozzon valahova, tudjon kötődni valakihez és azt érezze, hogy valakit őszintén szerethet és ő is őszintén szeretve van. Magyarán mind (vagy legalábbis a többségünk) vágyunk egy társra, akivel kézen fogva végigtolhatjuk az életet és biztos támaszai lehetünk egymásnak érzelmileg. Ugyanakkor folyamatos nyomás alatt vagyunk azáltal, hogy mindenhol azt sulykolják belénk, ha lekötjük magunkat, lemaradunk egy csomó jó dologról, amiket idősebb korunkban majd bánni fogunk. Annyira kinyílt a világ, annyi lehetőség, élmény, ember és életmód vált elérhetővé, hogy egyszerűen nem tudunk mindent belesűríteni egyetlen életbe és fogalmunk sincs, hogy végül jól döntöttünk-e. A környezetemen is látom, hogy sokszor bizonytalanodnak el a megrögzött szinglik és a párkapcsolatban élők is. A szinglik élvezik a szabadságot (többnyire), de mélyen belül ők is kötődni szeretnének valakihez és félnek az egyedülléttől. A kapcsolatban élők pedig örülnek, hogy van, aki szereti őket, van egy biztos pont az életükben, de ők meg a szinglik szabadságát irigylik és azt érzik, hogy rengeteg dologról lemaradnak azért, mert a párjuk miatt csorbul a szabadságuk. Ez a dilemma mindkét tábor lelkét fel tudja őrölni, ha sokat rágódik rajta és ezt több közeli ismerősöm példáján keresztül láttam. A kapcsolatban élők közül többen egyszerűen nem mernek szakítani, mert bár szeretnének még úgymond "élni" egy kicsit, de félnek attól, ha eldobják a jelenlegi kapcsolatukat, azzal olyan hibát követnek el, amit már nem tudnak helyrehozni és többé nem lesz olyan ember, aki az így támadt űrt be fogja tölteni. Félnek attól, hogy egyedül maradnak, de attól is félnek, hogy a párjukkal maradva elszalad mellettük az élet. Olyanokat is látok, akik akár kapcsolatban élnek, akár nem, egyedül érzik magukat a világban és még a párjukban sem tudják megtalálni azt a személyt, aki ki tudja őket mozdítani a magány érzetéből. Kibaszott depressziós generáció a mienk és ez nem véletlen. Az emberek nem bíznak egymásban, félnek nyitni, ismerkedni, beszélgetni, megosztani a gondolataikat és az általános jövőképük is egyre sötétebb. Sokan a frusztrációikat, a gondjaikat vagy a munkába vagy a piálásba és a féktelen bulizásba fojtják, mert nincs olyan személy az életükben, akivel ezeket megbeszélhetnék. Sokan még a párjukkal sem tudnak mélyebb beszélgetéseket lefolytatni, mert "ő ezt úgysem értené". Nem tanítottak meg minket arra, hogy hogyan szocializálódjunk, hogy kezeljük az érzéseinket, hogy adjunk hangot a gondolatainknak, hogyan legyünk empatikusak másokkal és hogy kíváncsiak legyünk más emberekre. Arra tanítottak, hogy ne bízzunk meg senkiben, az emberek gonoszak és csak magadra számíthatsz ebben a világban. A legjobb, ha ki sem mozdulsz a lakásból, nézz sorozatokat, dolgozz home office-ban, ha társaságra vágysz, használj randi appokat, de azért lehetőleg ne találkozz azokkal se, akiket ott ismersz meg. Nagyon nyomasztó, fojtogató tud lenni ez a légkör, ami körülvesz minket és nagyon észnél kell lenni, hogy az ember ne süllyedjen bele teljesen ebbe az érzelmi pöcegödörbe. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy vannak olyan közeli, igazi barátai, akikkel mindent megoszthat vagy egy olyan párja, akivel őszintén kiönthetik egymásnak a szívüket és meg tudják beszélni, hogy mi nyomasztja őket, a családról pedig ne is beszéljünk, mert az még ennél is ritkább. Legyünk hálásak annak a pár embernek, akik minden f*szságunkkal együtt is elviselnek, szeretnek és meghallgatnak minket, mert ők tényleg pótolhatatlanok😄😄😄 Legyünk kíváncsiak új emberekre, új élményekre és ne felejtsük el értékelni azt, amink már van, bármilyen közhelyesen is hangzik ez. Sokat tud segíteni egy kis önkéntes munka is, önzetlen segítségnyújtás bárkinek, akin látjuk, hogy épp rászorul. Muszáj elkezdeni valahogy kinyitni a világ és más emberek felé. Nekem ez nagyon sokat segített akkor, amikor évekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy elkezdek kimászni ebből a gödörből és próbálom azóta ezt a hozzáállást átragasztani a környezetemre is, mert egyre több ember ragad bele ebbe a magányos, kilátástalan lelki mocsárba. Hajrá gyerekek!!!!

Keresztül mentem mindenen ami a videóban szerepel :). 8 évig éltem egyedül a 20-as éveimben. Nagyon szenvedtem a magánytól. Utána volt 6 év kapcsolatban. Azt hittem 8 év lesz a rekordom de most már újabb 13 éve vagyok egyedül. Most már nem érzem magam magányosnak. Introvertált vagyok, nehezen ismerkedem. Az erős önbizalom hiány is nagy problémám volt. A pornó függés is említésre méltó hátráltató tényező, kiüti azt a hajtóerőt ami az ismerkedés irányába hajt.

Én imádok egyedül lenni! De gyerekkorom óta.. és én most jöttem rá hogy introvert vagyok, mert utálok emberek között lenni. Ha el KELLETT mennem egy buliba mindig alig vártam hogy hazamenjek mert annyira lefáraszt a sok ember.

Nagyon bírom, hogy a pólód valahogyan mindig tematikus❤

Én a 30 év alatt eljutottam odáig, hogy szinte csak a magányt ismeri az agyam. Kisgyerekként még testvéreimmel és a szomszéd gyerekekkel volt annyi interakció, hogy elég legyen, de óvodában egyetlen lány volt, akivel megtaláltam a közös hangot, és általános iskolában is csak a lányok tűntek elég értelmesnek, hogy beszélgetni tudjak velük. Emiatt, meg amiatt, hogy könnyen tanultam, a többi srác folyamatosan szekált, csúfolt, kihasználták, hogy a szentimentális beállítottságom miatt könnyű megsiratni, és már az első években alig lehetett kibírni a napokat. Harmadikra meg a lány barátaim is elkezdtek "nagy lányok" lenni, és egyre jobban kizártak az életükből, rövid időn belül ez ahhoz vezetett, hogy 9 évesen egész nap azon járt az agyam, hogy hogyan lehetne úgy véget vetni az életemnek, hogy minél kisebb impaktja legyen a környezetemre. A gyerekpszichológus arra jutott, hogy nem vagyok depressziós, csak az 5-8 évvel idősebbek átlagintelligenciáját is elértem, és így nincs kivel beszélgetnem, de semmi kézenfekvő dolgot nem adott, amivel ki lehetne törni a magány és negatív gondolatok közül. Ez a halálvágy és a vele járó majdnem állandó magány érzése elkísért vagy 16 évig úgy, hogy közben 3 párkapcsolatom is volt, de attól függetlenül, hogy akkor nagyjából a mindent is jelentette nekem az illető, mellette fekve is előjött többször minden negatív érzés és gondolat. Közben az önbizalmam és önbecsülésem felhoztam -50 körülről olyan 6-8 szintig, és baromi sokat fejlődtem önismeretben, de ezeket nem sikerült kizárni az életemből. Találtam egy pszichológust, aki nagyon hasonlóan gondolkodik, és tök könnyen megtaláltuk a közös hangot, 2-3 évig jártam hozzá mikor milyen sűrűséggel engedte a pénztárcám. Igazából szinte semmi újat nem tudtam meg magamról, de olyan jól voltak összefogva a dolgok, hogy néhány alkalom után elkezdtem jobban érezni magam, és pár évig "tisztának" éreztem magam. Ekkor is sokszor éreztem magam magányosnak, csak nem járt mellé az önártó csomag. Aztán idén amikor tényleg kezdtem bizakodni, hogy jó irányba tartanak a dolgok, hirtelen az egész életem lenullázódott, és még mélyebbre zuhantam, annyi különbséggel, hogy most nincs meg a kényszerítő erő a halálvágy mellé, így nyugodtan tudok például borotválkozni. Sosem éreztem magam egy közösségnél sem, hogy oda tartozok, a munkahelyeken sem volt meg ez az érzés, és legtöbb esetben, ha társasággal is megyek valahova, totál magányosnak érzem magam. Már legjobb esetben sem érzem jól magam másokkal, max semlegesnek, nagyjából a "jó" érzését leváltotta a "nem szar". A néhány ideiglenesen az életembe lépő emberen kívül egyedül a másoknak való segíteni akarás tart életben legtöbbször. A 30 éve alatt annyi szociális skill sem ragadt rám a kevés interakció miatt, aminek nagyjából 10-12 éves korra kellene. Alapból barátkozós típus vagyok, introvertáltságom ellenére szeretek másokkal beszélgetni, de még sosem volt olyan mélységű baráti kapcsolatom, amilyet szerettem volna elérni. Férfiakkal általában nem vagyok képes mély barátságot kiépíteni (kevés közös érdeklődés stb), a nők meg félreértik a kedvességem, általában amint kiderül, hogy nem párválasztási szándék vezérel, vagy hogy hetero vagyok (hobbijaim miatt sokszor nézik be), kerülni kezdenek, akármilyen jó beszélgetések voltak előtte. Így elég lehetetlennek érzem a felzárkózást a rengeteg próbálkozásom ellenére, de egyszer csak összejön. És ezt az egészet a kiközösítéssel járó magány hozta magával... Úgyhogy tényleg fogadjátok meg Attis tanácsát, és menjetek oda azokhoz, akik magányosak, mert sok év szenvedéstől menthetitek meg, és lehet, hogy a legjobb barátod találod meg majd benne.

Introvertált vagyok, gimiben se voltam benne igazán egy klikkben se, pedig voltak haverjaim. Egyke vagyok. Gyerekként a nyarakat egyedül töltöttem a nagymamámnál, és nem igazán zavart az egyedüllét, később viszont feltűnt, hogy lemaradtam sok dologról, pl. a számítógépes játékokról (Gta, Cod, stb.). Nem tudtam sok közös témát találni az osztálytársakkal. Nem jártam bulizni, és ez az egyetemen is így volt a kezdeteket leszámítva. Próbálkoztam ugyan kitörni, barátokat szerezni, de erőlködés volt az egész. Aztán végeztem az egyetemen, se a gimis "haverok", se az egyetemi társaim nincsenek már meg. Egy kivétellel nem sikerült senkivel se szorosra fűznöm a kapcsolatot az egyetemen sem. A beszélgetéseim az évfolyamtársakkal mind a tananyaggal voltak kapcsolatosak, szinte alig esett szó magánéleti témákról, hobbikról, az intézmény falai tartották össze ezeket az ismeretségeket, haverságokat. Később a munkahelyeimen akikkel jóban lettem, azok egy idő után otthagyták a helyet, máskor én távoztam. Ráadásul vidéken élek (igaz, nagyobb városban), és semmi közösség nincs itt, akikhez csatlakozhatnék, mert semmi olyan dologban nem vagyok jó vagy nem érdekel (pl. kórus, zenekar, vallási csoport, néptánc, stb.). Senki nem maradt itt gimiből, és mivel a fővárosban jártam egyetemre, azoktól az évfolyamtársaimtól is távol kerültem, felszívódtak, családot alapítottak vagy az ország másik felére költöztek. A városban szinte csak gimiseket és középkorúakat látni, az én korosztályom alig maradt itt. Az ismerkedés sem működik, mert csúnya vagyok, és a társkeresőn nem tudok jó benyomást kelteni, és a közelben nincs sok választék. Általában akiknek fotó alapján bejövök, az 100 km-re vagy távolabb él. Plusz még pár mondatból akarják leszűrni, milyen ember vagyok. Élőben jó benyomást keltek, azt mondják, jó velem beszélgetni, szórakoztató vagyok, jó a humorom is, ezért az élő találkozást ajánlom fel az elején is. Erre pedig azt hiszik, hogy csak egy éjszakás kalandot akarok. A Tinderen és hasonló oldalakon folyamatos ghostingokat kapok, már belefáradtam.

Attis, ez mindenkinek a MAGÁNYügye!

Most tudatosult bennem hogy ezek a videók mennyire be épültek az életembe évek óta nézlek Atis és remélem még jó sokáig itt leszel nekünk 😘✌️

Jól összeszedett videó jó volt hallani az igazat.Manapság sokkal nehezebb ismerkedni mint régen:Nagyobb elvásrások,Felgyorsult világ... Ez a téma olyan mint a környezet védelem -Ne szemetelj! Védd a környezetet viszont mégis olaj ömlik az óceánokba és elektromos autó ami ugyanúgy nem környezet barát.Itt a Globális Felmelegedés.A magány is ilyen:-Kezdeményezzünk szeressük a másikat és ennek ellenére mégis egyre több a gyűlölet az emberek között.

Kedves Attis! Ez a legeslegeslegjobb videód a nagyon sok közül eddig a számomra...IS...!!! Ez nagyon telitalálat lett! Érdekesség, hogy egy hétköznapi kisember, ha kimond ilyeneket, büntető módszeralkalmazással, kűlönböző jelzőkkel elhallgattatják, elnyomják...(esetemben hiba felnagyitással, elhazudással-papíron is-anya alázzák, mindent vesztetté teszik normálatlan, összefogónak elhazudott, összejátszók...!!! Köszönöm!

Szerintem, a baj, hogy nem azt az életet élik, amit szeretnének. Nem tudják magukat megélni.

Introvertált vagyok és magányos ,de közben meg nagyon jól érzem magam olyan társaságokban ahol jól érzem magam na ezt jól megaszondtam :D :/ Szóval jah, ha elfogadnak akkor jól érzem magam társaságban, ha nem akkor nem. Amúgy a megoldás a pólód, legyen macskád vagy kutyád :D

Én is hosszú ideig tartósan magányos voltam és mikor egyetemre kerültem kitaláltam, hogy az a legjobb megoldás tényleg ha random embereket probálsz leszolitani, valami hétköznapi kédéssel, hogy mennyi az idő megtudná-e mondani. És míg válaszól alaposabban végigpásztázod és megdocséred az öltözködését, de a legjobb megoldás ha elmész bulizni iszol egy kicsit, hogy ne tünjél ki és addig is szemlézed az embereket és első szinpátia slapján odamész táncolsz pár percig, teszel egy megjegyzést a zenére, ő valószínűleg válaszól és mondod, hogy elfelejtettem bemutatkozni és ha férfi kezét fogtok és kész, haverkodásnál ez beszokot jönni nekem.

Tök jó, hogy csináltál erről videót! Szerintem sokan nem tudják, hogy ez egy közös probléma (köztük én is csak pár éve), köszönjük! Én még kíváncsi lettem volna másoknak fizikai megnyilvánulására. Nekem pl mellkasi szorításban és még pár tünetben jelentkezik. Ezt sokáig nem tudtam hova tenni, mármint hogy mit jelez, ezért gondoltam, hogy érdekes lehet.

Nagyon értékes és hasznos videó, köszönet érte! Nagyon örülök a személyes tanfolyam hírének!!

Nagyon jó hogy így kifejtetted ezt a témát. És jó hogy sokszor a pólóválasztás is igazodik a témához

Nagyon szépen koszonom, nagyon okos és konstruktív nézetek voltak ebben a videóban elóadva! :) :) :) Koszike! :)

Szia Attis! Én nagyon szívesen megnéznék egy videót a (felesleges) önhibáztatásról tőled, hogy mit gondolsz róla, mit ajánlasz, és ilyenek... Minden esetre várom a következő videót is! Hajrá, jól nyomod!

Én még sosem éreztem magam magányosnak pedig sokat vagyok egyedül. Utálom a tömeget, utálok beszélgetni, nem bírom ha már csak egy ember is van a közelemben de mégse érzem magam magányosnak. Nekem az egyedül lét az igazi élet és csak nagyon kevés embert tűrök meg magam körül.

Én sokszor voltam egyedül, de nem igen éreztem magam magányosnak. Aztán ez megváltozott. Van egy kedves lány ismerősöm, hosszú évek óta barátok voltunk. kb megbeszéltünk mindent, voltak közös fesztiválok, sörözések, stb... Akkor is lógtunk együtt, mikor pasija lett. Ekkor közös programunk a túrázás lett. Nekem ezidőalatt nem volt komolyabb kapcsolatom. Ő 5 év után szaktott Pár hnapig volt ugymond egyedül. A legutóbbi fesztivál után viszont minden megváltozott. Kiderült összehavarkodott egy másik sráccal. Nincsennek együtt, csak haverok, legalábbis ezt mondta mindig. Viszont, a probléma az lett hogy elkezdett eltávolodni tőlem, elmaradtak a programok, hiába hívtam, nekem nemet mondott, késöbb kiderült a másik sráccal volt. Egyszerűen nem jut rám ideje, a másikra meg igen. Mikor szóvá tettem, még ő háborodott fel. Én akkor kezdtem szétesni, jött a magány, depresszió, mindenféle rossz érzés. stb. Ez jelenleg is tart. Nem sokat beszélünk, Nem lesz idén közös fesztivál,és a túrára amire mindig együtt mentünk, most a másikkal megy majd. ... Neki ezek szerint a 17 éves ismertség, 10 év barátság semmit nem jelent már? Miért kezdett el ennyire mellőzni, egy pár hónapos haver miatt? Én próbáltam köteledni felé, nemrég még egy halom névnapi ajándékot is adtam neki, de semmi. (nem kéne elfogadnom) mondt, de örült neki. A túrára meg annyit mondott, "nem állunk úgy szerintem". Amugy a dologhoz hozzá tartozik hogy én se csak barátként tekintek rá. inkább mint ha a hugom lenne, de valahogy annál azért jobban szeretem. Mindegy ezt még órákig folytathatnám...

Sajnos sokszor érzem magam lelkileg lefáradva, vannak akik szeretnek , a családom, de.. hiányzik a barátaimtól az a testi érintés amit mondjuk a családom ad vagy valami, ölelés :c rég kaptam már olyan mélyen érző szeretetteljes ölelést, mindig megöleljük egymást köszönéskor de az csak ilyen jaj sziaa stb.. de ha pl kicsit közelebb megyek hozzájuk akkor viccelnek és alrébb mennek:c és félek emiatt csak valami perverznek vagy valami durvábbnak hisznek, pedig csak szeretem a testi kontaktust mert én úgy nőttem fel és fura hogy akik szeretnek azok nem csinálják ezt velem, én megcsinálom értük, de néha nekem is kéne valamike:"c

Ez mind szép és jó. Minőségi videó, melyben bemutatod, hogy mi az a magány, és milyen. De kérdem én: milyen céllal? Aki magányos, az már rég tudja miért: Én azért vagyok az, mert minden túlgondolok, túlbonyolítok, leterhelem az embereket. Valaki azért mert LGBTQ valaki azért mert más színű a bőre. Azt pedig, aki nem magányos hiába oktatod róla, soha nem fogja tudni igazán megérteni, és ne is értse, jobb úgy neki. Így alakul ki az a hozzáállás hogy "menjé akkor emberek közé". És te is ezt terjeszted, bármennyire is nevetsz rajta a videó elején, a végére mégiscsak olyanokat mondtál hogy "tedd le a telefont és menj emberek közé" vagy "ne várd hogy más mentsen meg, segíts magadon". Mi a célja ennek a videónak? Mert meglátásom szerint, maximum érzékenyítésre alkalmas, ám a youtube nem fogja olyasvalakinek feldobni, aki a magányos embereket "weirdoknak" gondolja akik maguk tehetnek a sorsukról. Azok fognak rákattintani akik az indexképen olvasható "magányos vagy?" kérdésre igennel válaszolnak.

Én tavaly ősszel kezdtem el magányosan érezni magam, mert az új tanévvel sokkal kevesebb közös órám volt a közeli barátaimmal és rájöttem, hogy mennyire nehezen tudok új barátokat szerezni. Gyakorlatilag semennyire. Beszélgetés közben furán néznek rám sokszor és nehezen jut eszembe közös beszédtéma. És valóban igaz, hogy nem szabad ölbe tett kézzel várni, mert senki nem fog kimenteni ebből az állapotból. Jelenleg ott tartok a magánnyal, hogy egy egész napnyi örömet okoz nekem, ha valaki olyan rám köszön, aki nem szokott. Én már feladtam, hogy én köszönjek először, mert nem szoktak visszaköszönni és ettől csak rosszabbul érzem magam.

Erre már nagyon nagy szügségem volt! Köszönöm!

Szvsz az az optimális, ha az ember képes a saját koponyáján belül is annyi stimulációt és felfedeznivalót találni, hogy egyedül se legyen magányos. Egyik kedvenc idézetem a témában Blaise Pascal-tól: "Az egész emberiség problémái onnan erednek, hogy senki nem képes egyedül, csendben ülni egy szobában." Ez persze nem azt jelenti, hogy ne legyenek értékes kapcsolataink! Csak ne függjünk tőlük - ami által számunkra és a másik fél számára is jobb lesz a légkör a kapcsolatban, mert az egész tulajdonképpen csak bónusz.

Mobilitás nagyon jellemző az életemre. 18 éves vagyok és ötször költöztünk. Társas skillek hiánya is megvan a magány miatt. Fizikai betegség is van. Szóval igen, ez van. Mindenesetre próbáltam mások felé nyitni, de mindig csalódok az emberekben. Rájövök, hogy nem szeretnek, kihasználnak. Egy ideig nagyon akartam barátokat. Mondtam anyunak, hogy magányos vagyok. Ő azt mondta „én sose voltam magányos, mert hiszek Istenben”. Én is hiszek Istenben, de nem tud lejönni és beszélgetni velem. De egy ideje rájöttem, hogy nem is kell. Nem kellenek barátok. Nem kellenek olyan emberek, akik nem szeretnek, kiosztanak, okoskodnak, leszívnak. Épp elég bajom van, nem kell, hogy bárki is megbántson, vagy csak azért legyen a barátom, mert KELL . Egyébként én proaktív vagyok, mint ahogy leírtad, de mindig rájöttem, hogy csak azért barátkoznak velem, mert KELL, vagy mert ki akartak használni. Vagy csak szimplán a betegségem miatt nem érdekelték a sorsom, mert nem vagyok menő. Szóval proaktív vagyok, szívesen nyitok, de nem szeretném, hogy valami MIATT beszéljünk.

Amikor megjött az értesítés, megilyedtem, hogy ez most honnan tudja, hogy az vagyok?

Érdemes volt megcsinálni ezt a videót, mert fontos ez a téma. 👍

Nagyon jó a téma és légyszi ezt ne rosszindulatnak vegyétek, csak tapasztalat. Én mindig felkaroltam az új embereket vagy a magányosakat. A vége mindig az lett, hogy eltapostak és ellenem fordultak, mikor már megtalálták a helyüket. Átlagfelettien mocskosul viselkedtek ezek a kis "alamuszi nyuszi" karakterek. Nyilván lehetett volna több eszem, hogy nem bízok meg idegenben, meg nem adom ki magam, meg figyelek intő jelekre. Azt tanácsolom, hogy legyetek korrektek közvetlenek, de legyetek óvatosak is. Nem tudhatjuk kibe mi lakozik, ha valaki nyominger, attól még lehet egy aljas dög, még akkor is, ha ti jók voltatok vele. Nyilván ez nem gyakori és senkit nem buzdítok barátságtalanságra, de én ezt javasolnám a régi önmagamnak.

19 éves vagyok 18 éves korom óta egyedül élek, 11 évig iskolai zaklatás/bántalmazás áldozata voltam. Se párom, se háziállatom, semmilyen társaságom sincs. Azt tudni kell hogy érzelmileg nagyon labilis vagyok. Ma a munkahelyemen az egyik férfikolegám lerusnyázott engem. Először csak nagyon rosszul esett és folyamatosan könnyezve dolgoztam. Felküldtek a kollégáim hogy mosakodjak meg vagy valami. De amint fel mentem a mosdóba és egyedül lettem valamilyen rohamom vagy mi volt. Nagyon durva légszomjam volt, reflexszerűen befogtam a füleim azután szép lassan elzsibbadtak a végtagjaim, végül görcsbe rándultak a vállaim és alkartól lefelé meg sem tudtam mozdítani a kezeim, egy kézpozícióba ragadtak. Életemben másodjára történt ilyen, persze nemsokára felkeresek egy szakembert és kezeltetem magam mert erre az egészségem és az állásom is rá mehet. Valakinek bármi ötlet hogy mitől állt görcsbe a kezem? Mert ilyen görcs még nem volt csak zsibbadás...

Atis, imádom az aktuális pólóidat :D

Pont jókor jött, köszönöm neked!❤️

15:53 Attis! Milyen szép csatornád van! Kár lenne, ha valami történne vele… /s

Nekem az jöttbe, hogy ezért éni ezt ajánlom. Legyen hobbid lehetőleg olyan amiben vannak más emberek (nekem a szerelés jött be), de érdekeljen. Itt emberekkel találkozhatsz akik még több embernek mutatnak be és igy tovább. Sajnos párkapcsolat létrehozására nem alkalmas az én hobbim, vagyis hogyha ez a problémád akkor nem valószínű, hogy segít és ha valaki ért a nőkkel való ismerkedéshez írjon már, mert jobban félek tőle mint BÁRMI mástól.

Én gyerekkoromban imádtam egyedül lenni. A barátaim sokszor rágták a fülem és ráncigáltak ki a házból magukkal. Mentem, de nem önszántamból. Mai fejjel köszönetet kellene mondanom nekik, mert borzasztó sok időt elpocsékoltam a monitor előtt, néha azért a gépet választottam helyettük. Mostanra széthullott ez a társaság. 9 éve érzem magam magányosnak, nem találom a helyem. Rádöbbenve, vissza kívánom ezeket az időket, amikor még volt lehetőségem menni és szórakozni, társaságban lenni! Aki olvassa ezt, soha ne válassza a kockaságot, úgy is megbánja...

Elmaganyosodott nagyiknak van orszag, ahol azt talaltak ki, mehetnek ovodakba, bolcsikbe segiteni "unokazni". 🥰

Személy szerint a videóban elhangzottak nálam automatikusan működnek, tehát tudom mi a magány ellenszere, de azok akik nem olyan szerencsések mint én, nekik ez egy értékes anyag! Kösz Atis, király vagy!

Hát igen, a társas magány nem a legjobb dolog. Szerintem már több éve benne vagyok, sajnos ritkán sikerül minőségi társasággal összejönni. Valahogy csodabogárnak érzem magam, hogy nem foglalkoztatnak a tik-tok és közösségi média sz#rok, mások hétköznapi magánélete, meg hogy milyen mosószer most épp mennyibe kerül. Néznek rám, mint a vett malac, ha kicsit "magasabb röptű" hobbiról, témáról, önfejlesztésről beszélek, ilyenkor én is úgy érzem, velem van a baj 😅

Esküszöm, hogy a legjobbkor töltötted fel ezt a videót.

A magánvéleményed frappáns bevágása tuti 😂❤, tetszett!

jó lett :)

A magány nem zavart, de biztos hogy amiatt fejlődött ki egy masszív étkezési zavarom ami elhízáshoz vezetett. Mind a kettőt sikerült fokozatosan legyőzni. Szuper video a témában, köszi😊

Haha, megtaláltam a környéken a legflúgosabb idős nénit aki elöl már elbújok, ha épp kint vagyok a kertben és látom jönni az utcán :D Nekem anyukám volt a barátnőm is, már fiatal felnőtt korom előtt összekötötte a sorsunkat a nélkülözés, és mióta meghalt 4 éve, azóta teljesen elmagányosodtam, köszönhető ez annak is hogy ő tényleg úgy fogadott el ahogy vagyok, nem támasztott "követelményeket", mint egy relatíve idegen ember, akivel az ember lánya barákozni próbál... páromtól meg nem várhatom hogy egy pohár bor mellett elbeszélgessünk a pasikról és a klimax rejtelmeiről :D a teljes sztori, hogy előtte jól el is költöztünk külkerültbe ahol senkit nem ismerünk és a tömegközlekedés is néha kalandfilmbe illő, így napi egyszer van kedvem nekiindulni a városba is.... de minek, nincs ott semmi dolgom alapon... majd pár hónap múlva, pont a pandémia alatt elvitte a rák anyut, majd 13 nap múlva fater halt meg, 20 éve nem is láták egymást, a hideg kiráz ettől még mindig. Szal a 2021-es évet le is húzták nálam, komplikált gyász, idegösszeroppanás, majd egyéni és csoportos terápia. Kijöttem belőle, mert kemény vagyok, mint a kád széle, de így 40 évesen hiába csatlakoztam a helyi kertbarát közösséghez, kivétel nélkül nyugdíjasok a tagok, munkidőben vanak a gyülik is, hát nem tudok elmenni se lol :D Tipik aranyifjúnak számítok, párommal még simán bulikba, fesztiválokra járunk, gyerek nuku, így érdeklődés hiányában elmarad a játszótéri/bölcsis játszópajtás anyukás ismerkedés is a "jaj azt hiszem pelenkát kell cserélnem" kötőmondatokkal tűzdelve :D Ráadásul sikerül olyan munkahelyeket kifognom, ahol hiába kapcsolódnék, lepattanok (utólag kiértékelve csak ők vesztettek ezzel :D ), mondhatni nem valami fényes a jövő... Úgyhogy megint beiratkozom valami suliba, "hátha lesz még egy semmirevaló oklevelem, de legalább emberek közt voltam" jeligére. Ez a rövid változat :D Am a külföldre költözőket még én is sajnálom :( nekik még ennyi lehetőségük sincs, és ott hatványozott a -magyar magyarnak farkasa- .

Köszönöm

Én magányos vagyok. Egész életemben kerültem az embereket. És nem bánom. Nagyon boldog vagyok. 😄

11:12 de ez az oktatásnak is köszönhető. Az egyéni pontokban pont olyan pontok vannak, amiket lehetne is tanítani a különféle szócoligai intézményekben, általános és felső tagozatos iskolákban és a gimnáziumban is lehetne tanítani/kifejleszteni, elsajátítani és kisajátítani.

Még Irene Adler és Sherlock Holmes sem tudták eldönteni, hogy képesek-e kapcsolódni úgy igazán egymáshoz...🙈🙉🙊

😂😂😂😂😂 bírom a humorod

Jó lett maga a videó csak kár, hogy ennyire rövid. Mert ez egy sokkalta mélyebb egy jelenség. És ezt egy podcast keretein belül hallgatva maga lenne a tökély. De így is jó lett.

Még nem láttam a videót de a kérdés megválaszolásához szükséges a gyűlölködésről szóló videód és az az alatti bejegyzések. :D

Aj ez a póló Szuper😊

Ez az 1. ilyen problémás videó ami rám illik.

Helló Atis. Egy kérdés a vpn-ről mert érdekes ez nekem. Drága repjegy, beírod, hogy Taiwan és hoppá ott olcsó. És? Hogyan kapod meg az onnan induló jegyedet? Érdekes a kérdés ugye?

18:40 Amikor új osztályba kerültem velem is ez volt, hallgattam ahogy halkan mondogatják, hogy "egész órán nem beszélt, szegény". Egy kedves ember jött oda hozzám, próbált velem beszélgetni, aztán próbált még párszor, de elkezdtem kerülni, látta, hogy kellemetlen nekem az egész és azóta sincsenek emberi kapcsolataim.

A Kossuth gimibe jártál? Megvan még a tablód? Nagyon szívesen megnézném!

Ijesztő hogy ez pont szakítás után jelent meg😅

Pont jókor jött ez a videó, aktuális

Elmegyek egy lombkorona sétára. Remélem nem lesz ott senki, mert imádok egyedül lenni. 😅😂 Viccet félretéve, nagyon jó videó. Remélem sokaknak segít. Én még soha nem voltam magányos. Egyszerűen csak introvertált vagyok.

Én mindig is magányos voltam

Olyankor megfogom a kezem

Én szeretek egyedűl lenni!!! Van 1-2 olyan régi ,, barárltom,, akikkel annyira már nem szeretnék barátkozni. Akik viszont fontosak lennének nekem, ők velem nem foglalkoznak. Úgyhogy én már nem kezdeményezem velük, nem érdekelnek!!! Szerelemben is hasonló a helyzet. Olyan férfival levelezek, akibe nemvagyok szerelmes. Ezvan!! Azért jól elvagyok a mindennapjaimba. Akár egydűl is szuperűl feltalálom magam.

Magányosság, egyben szégyen érzés és belső megvetés is. 40 éve így vagyok, mert nem lehetett gyerekem . Nem én akartam így, mert, úgy születtem, hogy, nekem nincsenek fickóim.

jo video

Az egyedüllét egyáltalán nem magányos dolog, elvégre sokan vagyunk egyedül :D

Hhmmm. Pont ma mondtam a páromnak, hogy konkrétan szenvedek, hogy ilyen sokat együtt vagyunk, mert az elmúlt kb 40 évben leginkább egyedül voltam. 1 barátnőm volt ovitól kezdve úgy 17-18 éves koromig, és utána is csak 1-2 barátnőm/barátom volt, amíg meg nem ismerkedtem a volt férjemmel, akivel mindig váltott műszakban dolgoztunk, így heti 2 fél napra találkoztunk. Most pedig egy cégnél ugyanabban a műszakban dolgozunk és együtt is élünk. Úgy 2 év együttélés után találtam csak meg a helyem addig fogalmam sem volt, hogy hogy kell így párkapcsolatban lenni. És fogalmam sincs, hogy hogyan barátkozzak (de ezen dolgozom.). Örülök, hogy egy ilyen fontos témát választottál, köszönöm!

17:54 akkor ha felveszek egy cselédlány ruhát és kéjencen fogok beszélni akkor nem leszek magányos? - Felszolgálhatóm a különleges fogását gazdám -Igen fel az asztal alatt ott is vár -És akkor ettől fog megszűnni a magányosságom? -Igen ettől már nem is leszel magányos. Hej-hej Attis nem gondoltam volna, hogy ilyen tanácsokat fogok tőled hallani. XD

Én hozzá szoktam, sose voltam társasági ember. Persze egy barátnő jó lenne ha lenne, de az is csak szökő évente egyszer van, az nálam 4-5 évet jelent.

14:15 van egy Japán foglalom, még pedig a Tsundere. Ami igaz az azt jelenti, hogy bizonyos embereknek egy teljesen másabb személyiséget mutat.( Hagyjuk az anime-ken lévő megjelenő tsundere ábrázolásokat, hogy a Tsundere az a személy aki a szerelmével keménykedő, vagy mindenkivel rideg, makacs és keménykedő egy harcias teremtmény és bizonyos időkben, és személyek előtt képes meg mutatni a lágyabb oldalát és a történet végén még a szerelmével is egy sokkalta egy szerethetőbb személyiség lesz). És ez a magánytól való félelem, és a megfelelési kényszer miatt is kitud alakulni kitudod alakítani. Hiszen felveszel egy olyan személyiséget amilyent a körülötted lévők eltudnak fogadni. De ez rájuk vonatkozik mert másoknál meg egy másik személyiséget fogsz fel venni. Amivel könnyen lehetsz akarva és akaratlanul is egy kétszínű. De ennek a Tsundere állapotnak is meg van a maga pszichés problémái , hogy annyi álarcot hogy már azt sem fogod tudni/tudod, hogy te most mégis ki vagy. Hogy melyik a te valódi éned és nem csak egy álarc amivel elakarod magadat fogadtatni a körülötted lévőkkel. Mert hisz azért csinálod mert m akarsz egyedül lenni és ezért hordasz álarcot.És ez egy nagyon fájdalmas egy folyamat az, hogy belenézel a tükörbe és nem magadat látod, hanem egy olyan személyt aki nem i te vagy.

Szuper jó, h kis politikát is végre beleviszel. Muszáj a sötétség ellen harcolni, ha ki akarunk lépni a feudalizmusból.

Tudok fejleszteni, az applikációt szívesen megcsinálom pár millióért ;) Nem kerül milliókba, de az idő pénz és valamiből nekem is meg kell élnem. :P

Ha egyszer a szüleim meghalnak, a testvéreim ellenére se lesz miért élnem. No asszony, no gyerek, meleg vagyok és sokan, köztük a nővérem is megvet, amiért e mellett DÖNTÖTTEM. És nem tudok olyan álságos lenni, amilyet a mai magyar társadalom elvár. Selejtes vagyok, ez van, beletörődtem 🙂

Szia, ilyen barát kereső applikáció létezik már, Bumble a neve és ott lehet bff-t keresni 😂

Én szeretek magányos lenni engem zavar ha valaki folyton a társaságomat keresi inkább a négy fal közötvagyok a macskámmal a könyveimmel és úgy elvagyok

Érdekesnek tartom ezt a témát, mert a magányos emberek is több kategóriába sorolhatók, ezért többféle megoldás kellene. Mert alapvetően az önbizalomhiány következménye a magány. A visszajelzések - főleg a negatív megállapítások - elfogadása igazságként önmagunkról. Az érzelmi problémák nem megfelelő kezelése úgy, hogy összekapcsolunk eseményeket és érzelmeket önmagunkban, és arra reagálunk. Azok a megoldások amit egyén szintjén ajánlanak azért nem tudnak működni, mert nincs meg a hit mögötte. A két csoport aki még próbálkozik / aki még hisz / és aki feladta, őket csak az idő választja el. A csoporthoz való tartozás érzése a legelemibb függésünk, csak ez egézséges. Lehetne..ha nem fogadnánk el kész tényként. Azért akarunk tartozni, hogy csökkenjen a kiszolgáltatottság érzése. Azért szorongunk egyedül, mert a kisagy megtanulta hogy így meghallhatunk. Ősemberként ez egyet jelentett a halállal. Mert egyedül megfagysz, vagy megöl a mamut és még szaporodni sem tudsz. Nem vagyunk magányosak, ha hisszük, hogy egy nagy csoport tagjai vagyunk. Ha leépítjük magunkban az ego működés negatív megállapításait, és rájövünk hogy nincsenek szabályok az ismerkedéshez. Ha megtanulunk elszakadni a fizikai síktól, és a "barátságot" szellemi és tudatos síkon közelítjük meg.

👍👍👍

Én világ életembe magányos voltam, csoda, hogy még élek. :D

igen.

10:32 szerintem ez nem feltétlenül igaz, mivel náluk sokkal erősebb az összetartozás élménye, ezért szorosabb és minőségibb kapcsolatot tartanak fent, mint a nagyobb létszámú csoportok.

Nekem amikor nincsen barátnőm akkor magányos vagyok volt olyan időm amikor Angliában éltem 8 évig na akkor magányos voltam mindaddig amíg haza nem költöztem párkapcsolat segít a magány leküzdésében

Én ritkán éreztem magam magányosnak. Úgy vélem, hogy az embernek elsősorban magával kéne rendben és jóban lennie, hogy ne érezze ezt az érzést. Nem kéne másoktól várnunk a jóllétet, egyedül is meg kéne lennünk. Egyszer sulival elmentünk a Bécsi karácsonyi vásárra, amire nagyon vágytam, viszont végig egyedül voltam. Senkit nem ismertem a barátnőmön kívül, de ő akkor egy olyan társasággal volt, akikhez nem akartam csatlakozni. Eldöntöttem, hogy egyedül is jól fogok szórakozni, de valójában elég szomorú voltam, szinte egész nap nem volt kihez szólnom és máig is rossz érzés fog el, ha rá emlékezem. Talán ekkor éreztem egyedül krónikus magányt.

Internetnek likéknek köszönhető. Plusz személy kapcsolatok hiánya stb

Nem. Én nem vagyok magányos. Tudatosan utálom az embereket magam körül. Azért mert rohadtul nem tudok velük azonosulni. Nem voltam mindig ilyen. Ilyenné tettek.

2:40 Igazából létezik ilyen app, Bumble a neve :)

👍🏻👍🏻👍🏻🙏🏻🙏🏻🙏🏻

Ebben a videóban eléggé magamra ismertem

😢

Kedves Attis! Szuperül összefoglaltad a problémakört, és nagyon tetszenek a tippek is, amiket a végén adsz. Két megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy kicsit gúnyosan említed, hogy Magyarországon személyes problémának tartják a magányosságot, noha más európai országokban társadalmi jelenségnek - úgy tűnik, h személyes problémának tartani butaság...De a végén a tippek, amiket adsz, épp arra erősítenek rá, hogy ez személyes szinten dől el mégiscsak.. szóval az, h sokan magányosak valóban köszönhető a társadalmi változásoknak, de mégiscsak személyes szintű döntések vezetnek oda, hogy magányos lesz-e vagy sem.... A másik, hogy a mit tesznek az országok a magyányosság ellen kérdésnél szintén csak gúnyosen és lekicsinylően szólsz az országunkról, ami engem személyesen elszomorít, másrészt igazságtalannak érzem, mert az elmúlt években pl rengeteg játszóteret újítottak fel és helyeztek el benne kültési edző eszközöket, ahová (legalábbis Budapesten) nagyon sokan kijárnak edzeni - ez máris egy találkozási lehetőséget ad sokak számára. A játszótár mellett )ami kicsiknek való) épületek deszkás pályák, ahol a rolleres és deszkás fiatalok tudnak találkozni.. sok-sok parkot újítottak fel, ahol pl a padok egymás felé fordítva beszélgetésre szuper ehetőséget ad... szóval szerintem érdemes lenne azért ezeket az itthoni lehetőségeket is összegyűjteni.. mert azért nem csak stadionok vannak.. :)

Igen, eléggé magányos vagyok..

Mellesleg az a gond hogy online nem orvosolható a magány kivéve ha az adott személlyel találkozik és időt is töltenek személyesen mind ezek mellett ez nem alapvetően rossz ha valaki magányos csak ha úgy kezeli. Az a probléma, hogy az ember társas lény de aki fejben úgy tekint erre hogy vannak olyan emberek kik csak visszahúznak és magad helyett másokat helyezel előtérbe úgy hogyan fejlődnél ? Az ember valóban a jóból is tanul de legjobban a rosszból (többet tanulsz a vereségből mint a győzelemből) Bár én mindig is vágytam sok mindenre mi nem tárgy beli. Csupán egy boldog családra és egy két igaz barátra kikkel együtt hülyültünk volna és animéket néztünk volna a valóságban mind egy is azért jónak találtam a videót de sajnálatomra valami sosem változik bármennyire is tesz és hajt az ember csak nagyobbat esik újból, s újból.

Magyarul, nekem annyi 😌🤭

Frissítés 10 hónappal ezelött énemhez: A megoldás: egy biztos pont ami elbír és 5 méter hegymászókötél.

1 - 2 hónap egyedüllét? Jó vicc volt, 9 évnél járok. :D Ebben az országban kapcsolatot........... ja lehet ha megvan az anyagi háttér meg hozzá tartozó elvárások amit az ellenkező nem 99% a keres. 🤣

Noss akkor rövid lesz az út 😅

Sajnos hiába nézek romantikus vagy slice of life animéket, attól még nem lesznek új barátaim, vagy barátnőm, pedig mennyivel könnyebb lenne😂

5:15 Na, pont ez a baj az emberekkel! Aztán meg még csodálkoznak, h ennyien magányosak 🤦‍♀️ És én is így lettem magányos. Bár korábban azt gondoltam, h cs az lehet magányos, aki meg is érdemli. Ezért hosszú hónapok kellettek, mire észre vettem, h én is magányos lettem. Az új oszt. társaim büdös parasztok voltak, a szüleim meg le se szartak. Mondván, h nincs jogom panaszkodni, hisz mindenem megvan, mit hisztizek. Cserébe kiselőadást kaptan arrol, h kinyalják a seggemet, és h a legjobb suliba irattak...

Szia Atis ez attól függ, hogy az ember miért magányos, ki van rekesztve, fél, frusztrált stb. ha félt mint én akkor kezdje apró dolgokkal, pl megszolítani egy embert mondjuk útba igazítás céljából.

csatlakozz olyan online vagy offline közösségekhez, ahol egyezik az érdeklődési körünk. Én: szeretek egyedül lenni és nem beszélni emberekkel. Valaki szeretne velem egyedül lenni és nem beszélni emberekkel? xD

Lassan már 15 éve magányos vagyok de már nem is nagyon érdekel