Soha nem késő! | Magdolna Singer | TEDxLibertyBridgeWomen

  Рет қаралды 40,979

TEDx Talks

TEDx Talks

4 жыл бұрын

Singer Magdolna 18 kötetes író, újságíró, művelődésszervező, mentálhigiénés szakember, gyásztanácsadó, négy gyermekes édesanya életútja sokakat inspirál arra, hogy negyvenes, sőt, ötvenes éveikben járva ne higgyék azt, hogy már lekésték életük vonatát és búcsút mondhatnak mindannak, amiről álmodtak valaha. Azok, akik jó ideje toporognak a senki földjén, feléledő reménnyel csodálkoznak rá arra, hogy ez az energikus hatvanas nő, akinek ennyi könyve megjelent, akit a gyász területének egyik legnagyobb hazai szakértőjeként tisztelnek, valaha kirakatrendezőként dolgozott 15 éven át, 48 éves korában szerezte az első diplomáját, majd még kettőt, 43 éves korában jelent meg az első könyve, ezt követően egy évtizedig semmi, és csak 55 éves kora után kezdett az írással komolyabban foglalkozni. Előadásával azt üzeni, hogy bármely életkorban érdemes belevágni az újba. Az előadás 2019. december 14-én hangzott el. | Magdolna Singer is an author, journalist, mental hygienist and grief counselor. Magdolna is a mother of four children with a rich life path. She worked as a window display designer for 15 years. She got her first university degree at the age of 48 and published her first book at 43. Since the age of 55, she has written another 17 books. Magdolna has become a well-known grief counselor and expert. She inspires people in their forties or fifties not to give up and be brave enough to start anything new they have dreamt of. Magdolna Singer is an author, journalist, mental hygienist and grief counselor. Magdolna is a mother of four children with a rich life path. She worked as a window display designer for 15 years. She got her first university degree at the age of 48 and published her first book at 43. Since the age of 55, she has written another 17 books. Magdolna has become a well-known grief counselor and expert nationwide. She inspires people in their forties or fifties not to give up and be brave enough to start anything new they have dreamt of. This talk was given at a TEDx event using the TED conference format but independently organized by a local community. Learn more at www.ted.com/tedx

Пікірлер: 36
@zsuzsannabenko9517
@zsuzsannabenko9517 6 ай бұрын
Gratulálok!!!Példa értékű számomra,soha nincs késő semmihez,ha van hozzá hit, bátorság elszántság és kitartás!!! Köszönöm! 🤗❤
@katamarton3914
@katamarton3914 4 жыл бұрын
Diane Keaton jut róla eszembe külsőre. ☺️ Valóban inspiráló az élet útja. ☺️
@veronikahorvath3990
@veronikahorvath3990 4 жыл бұрын
Zseniális a humora is! 💐
@orsikoncz
@orsikoncz 4 жыл бұрын
büszkeség!!!
@cseszarerika4562
@cseszarerika4562 2 жыл бұрын
Későnérőként igazán motiváló a hölgy életútja:) Le a kalappal!
@beatrix3676
@beatrix3676 6 ай бұрын
❤❤❤Gratulalok😊Megh.67 eves!!!😮
@krisztinadosa9878
@krisztinadosa9878 2 жыл бұрын
Ő egy fantasztikus nő, megtiszteltetés, hogy nála tanulhattam és egyáltalán, hogy személyesen ismerhetem!
@ibolyamolnar3211
@ibolyamolnar3211 2 жыл бұрын
Mennyi minden belefer az eletebe! Es milyen jol ad elo!
@annabakota5848
@annabakota5848 3 жыл бұрын
Csak gratulálni tudok, a sok sikerhez, amit, nagy küzdelem árán is elért.
@mariacsik5256
@mariacsik5256 Жыл бұрын
SZUPER ELŐADÁS VOLT!
@dianaburger6263
@dianaburger6263 3 жыл бұрын
Nagyon köszönöm. Micsoda Tudás és Tapasztalatszerző Élet!
@ursuminor
@ursuminor 4 жыл бұрын
50- nek néztem max. 67??? Nem semmi. :)
@balazspfaffenbuchler5985
@balazspfaffenbuchler5985 3 жыл бұрын
Vicc ez a hangosítás, vagy mi!!
@eszteriveszics1473
@eszteriveszics1473 3 жыл бұрын
Nagyon inspiráló 😊
@mkata9742
@mkata9742 2 жыл бұрын
Gratulálok! ❤
@coachkemenesbernadette2105
@coachkemenesbernadette2105 Жыл бұрын
Váó!
@evamefun
@evamefun 3 жыл бұрын
Inspiralo
@i.sz.
@i.sz. 4 жыл бұрын
🤗🙏
@marcius7308
@marcius7308 4 жыл бұрын
👍🙂
@niamesitrixal3002
@niamesitrixal3002 3 жыл бұрын
Ez csak egy sima élettörténet, bárki előadhat ilyet
@istvanmagasdi1584
@istvanmagasdi1584 2 жыл бұрын
Meghallgatjuk, add elô a tiéd...
@gyongyiolah1609
@gyongyiolah1609 2 жыл бұрын
@@istvanmagasdi1584 elsore eleg lenne, ha kiprobalna, hogy a sajat fotojat teszi ki es a sajat nevet felvallalja... Aztan johet a sztori!
@istvanmagasdi1584
@istvanmagasdi1584 2 жыл бұрын
Niamesi- nek válaszoltam. Ott nevem,s egy lehúzo kommentre irtam. Nem is értem ezt a reakciót🤔
@istvanmagasdi1584
@istvanmagasdi1584 2 жыл бұрын
Niamesi- nek válaszoltam. Ott nevem,s egy lehúzo kommentre irtam. Nem is értem ezt a reakciót🤔
@istvanmagasdi1584
@istvanmagasdi1584 2 жыл бұрын
Niamesi- nek válaszoltam. Ott nevem,s egy lehúzo kommentre irtam. Nem is értem ezt a reakciót🤔
Milyen anya az ilyen? | Krisztina Hadas | TEDxLibertyBridgeWomen
17:52
Glow Stick Secret 😱 #shorts
00:37
Mr DegrEE
Рет қаралды 142 МЛН
100❤️ #shorts #construction #mizumayuuki
00:18
MY💝No War🤝
Рет қаралды 16 МЛН
Újrakezdések | Éva Risztov | TEDxYouth@Budapest
20:51
TEDx Talks
Рет қаралды 113 М.
Túl a buborékon | Naima Al Ghaoui | TEDxLibertyBridgeWomen
15:09
Az élet, mint ajándék | Réka Lukoviczki | TEDxYouth@Budapest
16:20
Glow Stick Secret 😱 #shorts
00:37
Mr DegrEE
Рет қаралды 142 МЛН