Végigkövettük Magyar Pétert pályafutása legfontosabb napján - a tömeg oldotta fel feszültségét

  Рет қаралды 205,460

Blikk

Blikk

Ай бұрын

A Blikk egy napra Magyar Péter nyomába szegődött, hogy bemutassuk, hogyan készül politikai pályafutása legfontosabb napjára.
Kavargó érzésekkel fogadott minket párjával, Vogel Evelinnel az oldalán: hajnal 2 óráig írta a beszédét, amit nem volt lehetősége elpróbálni, olyan sok apró feladat maradt a meghirdetett „Nemzeti Menet” reggelére.
Magyar, mint egy filmrendező járta be a terepet, minden technikai részletről érdeklődött. Egy gyors hangpróba után a demonstrációt biztosító rendőrtisztekkel egyeztetett.
A program mindössze fél órával az indulás előtt állt össze. A még felhasználható öt-tíz másodperceket a támogatóival töltötte Magyar: tapasztalhatóan érdemnek tekintették, hogy a politikussal beszélhetnek, akik a vasúti menetrend miatt korán érkeztek az ország távolabbi vidékéről.
A Deák térre átsietve már több ezer támogatója várta Magyart, megjelenésével pedig kisebb káosz alakult ki, mindenki vele akart egy szót váltani vagy közös képet készíteni. Noha a testőrei kevésbé örültek a helyzetnek, szemmel láthatóan Magyar a támogatói között oldódott fel először és állt a menet elejére. A menet közben Vogel Evelin, Magyar Péter párja számos alkalommal a könnyeivel küzdött. - Ez a tömeg, tele bizalommal és hittel nagyon megindító volt - osztotta meg velünk Vogel Evelin.
A színpadhoz érve Magyar újra megkomolyodott. A gondokat fokozta, hogy még a súgógép is elromlott, de Magyar ekkor már igyekezte átvenni a hangulatot a tömegtől, ahogy a felvezető lépcsőn ülve csendben várta az előtte felszólalókat.
Riporter: Unyatyinszki György
Operatőr: Szekrényesy Dávid
Vágó: Szekrényesy Dávid, Gyenes Dániel
Kövessen minket a közösségi médiában:
Facebook ► / blikkhu
Instagram ► / blikkhu
Feliratkozás a Blikk.hu KZfaq csatornájára ►
kzfaq.info?...
Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
#Blikk #magyarpéter #Kossuthtér #tüntetés #exkluzív

Пікірлер: 954
@szarvasszilard5061
@szarvasszilard5061 Ай бұрын
El se hiszem ,hogy ezt a Blikken látom.
@oO-vf9nq
@oO-vf9nq Ай бұрын
Jaja én is meglepődtem 😅
@zsuzsannaberes6084
@zsuzsannaberes6084 Ай бұрын
Jol sikerült! Igy tovàbb!
@Petrusok
@Petrusok Ай бұрын
mert?
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
Jó lett az összeállítás Blikk. Megragadta a hangulatot és pártatlan. Egyszerű tényközlés és ez a jó újságírás és tájékoztatás. Nincs rosszindulat és magasztalás sincs. Tetszik a munkátok.
@Fankosfiu211
@Fankosfiu211 Ай бұрын
osztom a véleményt! bár ritka de ez tényleg az volt! Grat
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 Ай бұрын
De frappáns megállapítás! 🎉 Olyan jó értelemben hétköznapi volt az ünnepben. Ezt át tudta adni az összeállítás. Lehetett hozzá kapcsolódni, tartózni.
@PLAJBASZBLOG
@PLAJBASZBLOG Ай бұрын
Látom, hogy az ATV is lájkolta a hozzászólásod, ezért kíváncsi vagyok mennyi ideig lesz itt ez a megjegyzésem. Tehát: Magyar annyira aggódott az (ex)feleségéért... minden szavából sütött a szerelem Varga Judit iránt, ehhez képest... Ehhez képest gyönyörűség volt látni ezt a "kéz a kézben" vonulást. Miről is beszélünk?!
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
@@PLAJBASZBLOG Nos, igen. Viszont Varga Juditot meg lehet látni kéz a kézben azzal a hatalmasan megtermett Fideszes új szerelmével. Tehát : A magánéletük nem érdekel, hiába próbálják átpolitizálni. A tettek érdekelnek, amik a lakosságra vannak hatással.
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
@@PLAJBASZBLOG Valamint, mit tettek eddig a családon belüli erőszak ellen. A parlamentben monda meg egy államférfi a megoldást, hogy szüljenek többet a nők és akkor nem fogják bántalmazni őket. Erről ennyit. Ezeket nem lehet elfelejteni.
@csabahorvath250
@csabahorvath250 Ай бұрын
Komolyan mondom,meg néztem ezt a videót és szó szerint a sírás kerülget. Annyira jó érzés hogy van egy Magyar Péter 47 éves vagyok nem szégyellem mi is ott voltunk a családdal feleségem 2 lányom, ja és fideszes voltam pénteken léptem ki a Fideszből és olyan felszabadult lettem, mintha újra születtem volna! Talpra magyarok!
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
A tisztán látáshoz érdemes Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.
@ottojakab9952
@ottojakab9952 Ай бұрын
🤣
@EditOlah-kr5uw
@EditOlah-kr5uw Ай бұрын
Az árulás a nyolcadik fő bűn!!
@erockraps
@erockraps Ай бұрын
@@EditOlah-kr5uwHa azokat árulod el akik a magyart a magyarral szembeállították a hatalomért, akkor nem bűn hanem erény.
@csillaszeman3284
@csillaszeman3284 Ай бұрын
Le a kalappal. Ezt a nyomást idegileg bírni... elképesztő. Nagyon jól szervezett és békés volt a tüntetést, köszönjük!
@pcrolandhu
@pcrolandhu Ай бұрын
Pont az a gond, hogy még mindig békések a tüntetések.
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
@pcrolandhu A globalisták alig várják már, hogy Európa lángba boruljon. (Az ENSZ esernyő szervezeteinek dokumentumaiban kiderült, hogy 2025-re Európa szinte kivétel nélkül minden országára drasztikus népesség fogyást prognosztizálnak az alábbi 3 ok miatt: polgár háború / háború, járványok, éhínség.) Úgyhogy, csináljátok csak a feszkót, Amerikának nincs itt veszteni valója.
@aladarnagy7890
@aladarnagy7890 Ай бұрын
@@pcrolandhu Igazad van. Viszont csilla Péterre gondolt, h király h még mindig nem omlott össze idegileg.
@pcrolandhu
@pcrolandhu Ай бұрын
@@aladarnagy7890 "békés volt a tüntetés" ezzel nem hiszem, hogy Péterre gondolt volna.
@Pinguszz
@Pinguszz Ай бұрын
@@pcrolandhu de ezt az egészet péternek szánta
@monya_007
@monya_007 Ай бұрын
Olyan jó, hogy felvállalja,hogy a családjában is vannak olyan személyek, akik politikailag nincsenek vele egy véleményen. Ez természetes, és jó lenne ha a szüleim se várnák el tőlem,hogy oda szavazzak ahová ők kívánják, és veszekedjünk állandóan ,mikor vitázni kéne
@laszlolutz1042
@laszlolutz1042 Ай бұрын
Hát ha anyádékal ezen veszekedtek akkor az már tényleg baj
@bavarienpannonia1146
@bavarienpannonia1146 Ай бұрын
Nagyon sok mindenki van, akit emiatt terorizalnak a szülei. Nyugaton elek, elmultam 50 eves, ennek ellenere anyam a 22-es valasztasok elött felhivott es eligazitast tartott, hogy kire szavazzak. Mert hat az az aldott jo Viktor annyi jot tett a hazáért ...
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
Rájuk hagyom, családon belül tabu, fontosabb a békesség. Egy rokonomat meg is félemlíti a testvére. Mondtam neki hagyd rá, úgysem látja hová húzod az X-et. A nejem Fideszes, gondolj bele. Frusztrál, mégsem veszekszünk. Nem beszédtéma és kész. Az országot kettéosztották, a családomban nem hagyom gerjedni a feszültséget.
@TheKisem
@TheKisem Ай бұрын
​@@laszlolutz1042 Nem újkeletű probléma, de egyre sűrűbben fordul elő. Ezen jó lenne dolgozni, csak a mindenkori regnáló kormánynak nem érdeke. Ezért kellene elzavarni 4 évente most jó pár embert, hogy kicsit helyrebillenjen az erkölcsi iránytű.
@laszlolutz1042
@laszlolutz1042 Ай бұрын
@@TheKisem ja szerintem de ez q Peti akkor inkább maradjon a Viki azse jó de jobb mint ez
@user-eg1ro1qr6h
@user-eg1ro1qr6h Ай бұрын
Dobozos starot iszik, ràgyujt, beszélget, emberként viselkedik. Talán még nem érzi mi vár rá, nekem ezért szipatikus!
@boxingenthusiast4016
@boxingenthusiast4016 Ай бұрын
poloskázik..
@miklosszabo6950
@miklosszabo6950 Ай бұрын
Micsoda értékek!😂😂😂
@ildiko.jf.
@ildiko.jf. Ай бұрын
Megjátssza magát és klisékkel manipulálja az embereket.
@BarnaBalint-ql6vm
@BarnaBalint-ql6vm Ай бұрын
Hàt igen"szipatikus"poloskàs
@BarnaBalint-ql6vm
@BarnaBalint-ql6vm Ай бұрын
A prèsember creature,
@piroskagaspar9739
@piroskagaspar9739 Ай бұрын
Hatvanpuszta a magyaroké, mindenkié!
@rgrg77
@rgrg77 Ай бұрын
és általában véve a Kárpát-medence, Európa, Ázsia vagy a Föld, az az embereké. Akik még nem gyakorolják az alapvető emberi jogaik sem, sőt 2020 óta sokat buktak.
@evaolah7621
@evaolah7621 Ай бұрын
Minden a népe!!!!
@ilonaistoknetakacs243
@ilonaistoknetakacs243 Ай бұрын
Kedves Piroska! Elfelejtette a vörös bárók tulajdonát felsorolni! Azok is a nép-é! Gondolom!!
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
.. Riekát is vissza kellene foglalni...
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
@@1dayUllC Hatvanpusztától hogyan jutottunk el Riekáig? Hatvanpuszta a mostani és itt élő emberek adóiból épült, nem közcélokra. Ez legyen szemeid előtt.
@megyaszaipeter
@megyaszaipeter Ай бұрын
Egy szelet Európa....
@erzsebetkovacsnebari5153
@erzsebetkovacsnebari5153 Ай бұрын
Csodás komment!❤️
@sakis73
@sakis73 Ай бұрын
De jól mondod. Milyen jó lenne, ha ez a "szelet" az egész Magyarország lenne....
@sancal7309
@sancal7309 Ай бұрын
Ilyen ma sehol sincs a Földön.😊
@zsk2820
@zsk2820 Ай бұрын
A tököm tele...NEM TUDOK JÓ KOMMENTET IRNI ..Mert te sokkal jobbat irtál amit én valaha is tudnék.Köszi....
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
El ne ájulj már a gyarmatosítóktól...
@korbendallas4538
@korbendallas4538 Ай бұрын
Ott voltunk és legközelebb is ott leszünk Veled!!! 🤗🇭🇺❤️
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Júni 9 után kuka a csávó.
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
A tisztán látáshoz érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni... Valamint a Videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.
@evahekli2880
@evahekli2880 2 күн бұрын
@@audioslave4604 🤣🤣🤣
@ulberta
@ulberta Ай бұрын
Ez egy szép összeállítás! Minőségi bulvár! Gratulálok a Blikk csapatának! Szép munka!
@foravar
@foravar Ай бұрын
Meglepően nyugis volt. Békés barátságos...
@Djatis741
@Djatis741 Ай бұрын
Ha valaki el akar érni valamit persze.
@cisco4914
@cisco4914 Ай бұрын
Hát ja de már nem annyira lepődtem meg.
@rozsavalki3734
@rozsavalki3734 Ай бұрын
Mindig ilyen: BÉKÉS, BARÁTSÁGOS ❤️🤍💚
@monya_007
@monya_007 Ай бұрын
​@@rozsavalki3734 kezdik az emberek túltolni. Ne kezdjük a kultuszt felépíteni senkinél se, láthatjuk mit okoz... 🥶
@terryh7675
@terryh7675 Ай бұрын
@@rozsavalki3734késöbb nem lesz békés és barátságos 😂
@Gigi-xs1ul
@Gigi-xs1ul Ай бұрын
Klassz!A következőre megyek és viszek annyi embert amennyit csak tudok❤
@laszlolutz1042
@laszlolutz1042 Ай бұрын
Szivárványos fecskebe menjél ki inkább
@mariabagi561
@mariabagi561 Ай бұрын
​@@laszlolutz1042megafonos fideszesek, már uncsi a hülye dumátok!
@mariabagi561
@mariabagi561 Ай бұрын
Megafonos fideszesek, irány a hír tv! De mehet a tv 2 is nektek.
@mariabagi561
@mariabagi561 Ай бұрын
A megafonos kommentem laszlolutc-nak szólt,
@strawberryvodkaa
@strawberryvodkaa Ай бұрын
​@@laszlolutz1042 Szájer, te vagy? 😱
@juliduris7599
@juliduris7599 Ай бұрын
Gratulalok a blikknek! Szuper jol megcsinalta ezt az anyagot😊 Peter baratnoje nagyon cuki, kedves, ertelmes, erzo lany, vegtelenul szimpatikus❤ Es meg szep is😃 Peter egy fantasztikus ember, minden tiszteletem az ove, hogy ezt a rendezvenyt ilyen profin osszehozta. Felfoghatatlan jo erzes volt ezt erezni, latni❤ Respect Peter veled vagyunk!❤🤍💚
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
könnyű amerikai pénzből
@monya_007
@monya_007 Ай бұрын
​@katalinrobin6222 te mindent elhiszel? :D
@janoskantor6185
@janoskantor6185 Ай бұрын
Ami az Ellenzéknek Nem sikerült 12-éven keresztül az Most Önnek sikerülni fog Mi is Önnel vagyunk Péter és még a Magyar Nép Többsége is! Hajrá Dr Magyar Péter csak igy tovább a Győzelemig!
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Már nem ner-lovag?
@janoskantor6185
@janoskantor6185 Ай бұрын
@@audioslave4604 A Lelki ismerete Nem tudja elviselni azokat a Bűnöket amit a Ner elkövet a Magyar Nép Ellen! A Teljes Igazság amit a volt felesége Varga Judit mondott hogy ez egy Maffia Állam! Ez az Igazság!
@peterbartha8884
@peterbartha8884 Ай бұрын
Annyi is lesz ennek az országnak (Egy nem NER lovag)
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
@audioslave Dehogy nem. Csak átöltözött, amíg a szövegértésből és történelemből felmentettek szavazást indítottak, hogy melyik rakpartot neveztessék át MP.nevére. Az opportunista, aki eddig is az "alkalmat megtalálva" mások farvízén tette pozíciókba magát, most sem tesz másként. A (hamis) vörös zászlós hadművelet indult.
@janoskantor6185
@janoskantor6185 Ай бұрын
@@peterbartha8884 Minden Rendszerváltás a Nép javát szolgálja! 1956-os Forradalom is a Nép javát szolgálta ha a Forradalmat le is verték! Most is ha ez a Bűnöző Kormány Nem mond le akkor a Nép fogja Őket Elzavarni!
@solteszlaszlogabor3678
@solteszlaszlogabor3678 Ай бұрын
Kedvesen emberi volt. Nem az eltérések, az azonos volt érezhető. Egy emberi ország megteremtésének óhaja! Jó érzés volt megélni.
@gerrardsteven2135
@gerrardsteven2135 Ай бұрын
Csak jó lenne ha már valami tény is történne nem csak a duma .,mert az ide kevés lesz!
@k.laszlo1304
@k.laszlo1304 Ай бұрын
ne légy birka
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
A globalisták alig várják, hogy már idén újabb és újabb polgárháborús helyzeteket teremtve Európa számos országában tömegek pusztulását indítsák be. (Az ENSZ népesség csökkentési táblázatában 2024-2025-re a vezető halálozási okok közé sorolták. Háborúk, járványok, éhínség.)
@irmadobi8584
@irmadobi8584 Ай бұрын
Az emberek nyelvén szól, még ha néhol pátoszos is volt.. Nem a vasfegyelem, érezd magad jól a bőrödben..... Talán ezalatt a Fidesz, nem a NER észretér,min ahogyan az LMP gondolja..Nem kell a lehallgatás,nem kell Frankenstein a női táskájával, aki a szegényeken átgázolt....
@xx-hz2rt
@xx-hz2rt Ай бұрын
Egyelőre szeleteli az ellenzéket. Miszlikbe. Ez nem rossz idáig. Talán így az emberi ország is létrejön. :) UI Nadrágszíj volt nála? Csak úgy kedvesen.
@Cinke21
@Cinke21 Ай бұрын
Nagy vagy Péter!!!Maradj mindig EMBER!!!!❤❤❤
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni a tisztán látáshoz.
@pirosmalna8282
@pirosmalna8282 Ай бұрын
Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.
@pirosmalna8282
@pirosmalna8282 Ай бұрын
Lenézi a vidéki embereket Magyar Péter. Kinevette a miskolci embereket is a szóhasználatuk miatt, nem akart vidéki emberekkel együtt étkezni, miközben ő igényt tartott a budapesti előkelő társaságban arra, hogy ő irányítson a társasági összejöveteleken, irigy volt rájuk, amiért nem olyan sikeres, mint ők, féltékeny volt, amiért sokkal tehetségesebb emberek veszik körül. A munkatársai féltek tőle, mert mindenkit feljelentéssel fenyegetett, aki nem engedelmeskedett a kívánságainak, ez egy nárcisztikus, a velejéig romlott pszichopata alak, a terapeuták is megmondták, akik kezelték az állami pszichiátrián, akikhez azért kellett járnia, hogy megtarthassa a csúcsminisztériumi állását és joga legyen a gyerekek láthatásához a válás után. A mentális párkapcsolati terapeuták és a családsegítők is látták, hogyan viselkedik a családjával. Ez az ember a végletekig zsarnoki természetű és mindenre van magyarázata, egyetlen érzelemmel rendelkezik, a birtoklás mértéktelen vágyával és üldözési mániája is van.
@pirosmalna8282
@pirosmalna8282 Ай бұрын
Már most se az, tönkre tette a családját, intézettel fenyegette a gyerekeit, lenézi a vidéki embereket a beszédjük miatt! Fenyegette a kollégáit az ilyennek semmi keresnivalója a közéletben!
@attilakovacs991
@attilakovacs991 Ай бұрын
Nagyszerű ember, tiszta lelkű barátnő, végtelen szeretet a hatalmas tömegtöl.Ha nem ő lesz a következő miniszterelnök, akkor a hazánk megérdemli sorsát.Milliók vannak veled, Péter!
@rolandmukics6904
@rolandmukics6904 Ай бұрын
Azért ennyire ne..!! Az oké hogy árt a nernek, meg legalább az emberek elindultak a kormányváltás felé.!! De miniszterelnöknek azért ne már.!! Nem tudjátok sokan mit beszéltek, ez a bálvány már kezd nagyon ciki lenni, az emberke semmit nem tett, csak kitálalt, amit az MHM tárt fel, és hozott nyílvánosságra...!!, Inkább úgy fogalmaznék, ha nem az MHM és Toroczkai Laciék nyernek, akkor érdemli meg ez az országa a sorsát és az emberek..!! Ha 13-14 év után sem tanulnak, csak tovább hagyják hogy ostobák legyenek, akkor meg is érdemlik, csak ennek mindenki megissza a levét!! Miniszterelnöknek??😂 Sokan megint nem láttok az őt körülvevő bálványtól.!!!!
@terezevafarkas4547
@terezevafarkas4547 Ай бұрын
😂😂😂tiszta fekete lelkü mint a szn.
@LajosneNagy-jp2mo
@LajosneNagy-jp2mo Ай бұрын
Igen és a hazug Varga Judit el mehet a francba ! A Hajdú Péter szar hazug műsorával együtt ! Hála Istennek teljesen fordítva sült el ,az egész műsor lényege , és a Magyar Péter javára!!! Mint ahogy a Rogán mocsok propaganda , képzelte !!
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
azért ne tessék már túlozni
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@loracskrr6297
@loracskrr6297 Ай бұрын
Az biztos hogy van olyan külföldi politikus aki ugyanúgy kimegy a piacra vásarolni mint a többi ember,és ez ott természetes.Ez a szellem nekem tetszik hiszen ez nagyon emberi.
@monya_007
@monya_007 Ай бұрын
jó lenne ha ez alap törvény lenne, hogy az átlag civilek között muszáj legyen lavíroznia néha, érzékelje hogyan él a nép és tudhasson vitázni
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 Ай бұрын
Meg a tömegben várja ő is a vonatot‼, hogy bemenjen dolgozni!!! Nem a legdrágább autó, pláne helikopter!!!
@ilonaistoknetakacs243
@ilonaistoknetakacs243 Ай бұрын
Gyorsvonattal érkezik az egyenlősdi?
@Clue0411
@Clue0411 Ай бұрын
De jo is lenne egy emberi vezetoseg!😊
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
500 esztendőnyi folyamatos árulás mellett még hisztek a mesékben?
@maart823
@maart823 Ай бұрын
Kéri László Magyar Péter tüntetéséről: "A tömeg megélhette, hogy végre lehet nyíltan utálni a rendszert."
@pirosmalna8282
@pirosmalna8282 Ай бұрын
Ja mert ugye Magyarországon, elnyomás van!? Nincs sajtószabadság stb. Képmutató banda......
@szmitike
@szmitike Ай бұрын
@@pirosmalna8282 Te is tudod,ha olyan helyen dolgozol és véleményt nyílvánítasz akkor mi következik...
@Blondie750102
@Blondie750102 Ай бұрын
@@pirosmalna8282 maradjunk annyiban, hogy hétfőn felmerült a munkahelyemen, hogy szabad-e nekem posztolnom arról, hogy hol voltam...ennyit a szabadságról. Meg tudok olyanról, akikkel közölték, hogy akit meglátnak kint, az ki van rúgva. Szerintem te nem tudod hol élsz vagy ez neked rendben van.
@kerekestamas6124
@kerekestamas6124 Ай бұрын
@@Blondie750102 Ez most is illegális, jelentsétek fel őket, a bíróság nektek fog igazat adni. Az ilyesmi nem a kormánytól függ, hanem az adott a cégvezetők görénységétől.
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Azt csak tanároknak szabad, és lyukas órának hívják. Mindenhol máshol igazolatlan hiányzásnak. Máskülönben, pont a MP-féle Trójai falovak fogják Magyarországra elhozni a "demokratikus" Kínában már működő szociális kredit rendszert, és az Utópia című filmben részletesen bemutatott rabigát. A tisztán látáshoz érdemes a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.
@belakovacs8124
@belakovacs8124 Ай бұрын
Kétféle bulvár van. Az egyik az angol sajtóban szokásos (különösen a The Sun) erőszakos, leleplező karakterégető, minden normát megsértő, telefonlehallgató hányadék. Ezen az úton indult el a kormánymédia. A második a "pozitív" bulvár, amikor nem a szenzációhajhászás a cél, hanem a celeb magánéletébe való betekintés, a celeb életének azon aspektusát bemutatni, ami "színfalak mögötti" celebet mutatja be, családdal, barátokkal, kiskedvenccel vagy bármivel, ami a normális élet része, kíváncsiak is vagyunk rá, de mégsem jelenik meg az átlagos hírekben. A Blikk ezt a második utat választotta. Ehhez még csak az sem kell, hogy politikailag állást foglaljon. Bár nyílván ezzel nem szolgálja a Karmelita céljait, ha Magyar Pétert símán normális emberként ábrázolja, aki pl. úgy izgul, hogy csak tejberizst tudott enni.
@taborossandor2588
@taborossandor2588 Ай бұрын
Csatlakozom az előttem szólóhoz! Ez meglepően jó összeállítás volt! Megfelelő helyen volt beszerkesztve az atmo vágóképek, jó ritmusban volt szerkesztve, jók a zenei betétek, a belassítások is kellő időben történtek. Nagy gratula a készítőknek!❤
@Edua095
@Edua095 Ай бұрын
Nagyon jól megfogalmaztad, maximálisan egyetértek!
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Telefonlehallgató? Nem a csávó vette fel sutyiban a nejét, akit évekig terrorizált? Már nincs me too?
@katalinvarga3626
@katalinvarga3626 Ай бұрын
... vagy ha a nej nem kotyog ki hivatali titkokat otthon, tartja magát ahhoz, amire felesküdött, akkor a “csávó” nem tudja felvenni! 🤷🏼‍♀️ Csak egy hasonlat: Ha egy férj mondjuk meglesi a feleségét, aki q.. válkodik, mi a nagyobb bűn, hogy q.. valkodik az asszony, vagy, hogy megleste a férje? 🤷🏼‍♀️
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
@@katalinvarga3626 Az a nagyobb bűn, hogy erőszakoskodott a feleségével, ti meg kussoltok, érdekes módon most nem kiáltotok "me too"-t.
@kgbeHUN
@kgbeHUN Ай бұрын
A barátnője egy igen kedves lány a valóságban is. Hát jobb, mint Varga Judit.
@pirosmalna8282
@pirosmalna8282 Ай бұрын
Biztos így van, Peti majd az ő gyerekét is intézetbe küldi, ha nem jön be a malac persely......csak a körítés változik Peti nem!
@mindencsakironia
@mindencsakironia Ай бұрын
@@pirosmalna8282 mi van korcs most te vagy a tóni művek ügyeletese? :D vergődj csak fidkány
@UjjPiroska
@UjjPiroska Ай бұрын
Kinézete az intézetet a gyerekeinek, ahova küldeni fogja őket
@Blondie750102
@Blondie750102 Ай бұрын
@@pirosmalna8282 mennyi hülyeséget tudtok leírni...
@katalinsandor6970
@katalinsandor6970 Ай бұрын
Handa banda M peti !!
@Kenny_Sama
@Kenny_Sama Ай бұрын
Ez meglepően jó videó volt értelmes kérdésekkel, tárgyilagos, mindeféle lejáratás nélkül. Nemcsak a minősége, de az is meglepett, hogy ezt pont a kormánysajtó egyik médiumától kaptuk meg. Köszönöm. Ezt a hozzáállást terjesszék a többi sajtóorgánumuk felé is :)
@czimbee
@czimbee Ай бұрын
EMBER. igy nagy betukkel. ez az, ami a mostani politikai vezetesrol nem mondhato el.
@melindalaurenczy5591
@melindalaurenczy5591 Ай бұрын
Nagyon jól megszervezett rendezvény, giga tömeggel. Le a kalapot! Fegyelmezett tömeg, semmi rendbontás! Boldog, mosolygós, bizakodó emberek! Bravó!
@laszlosevi2013
@laszlosevi2013 Ай бұрын
kíváncsi lennék,h a rendőrség mivel indokolta az autók el NEM szállítását
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Pressman, és akik a rendezvény mögött állnak.
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 Ай бұрын
​@@1dayUllC😂😂nem bírom 😂😂
@oamost
@oamost Ай бұрын
Magyar Péter és a Stábja jöjjön le Ózdra is, az egyik járás az országban ami a legjobban megmutatja mennyire el van törve a mostani rendszer és mennyi javítani való van.
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 Ай бұрын
Sokszor bekönnyeztem a meghatottságtól, ahogy néztem a rendezvényt. VAN REMÉNY!!!
@ildiko.jf.
@ildiko.jf. Ай бұрын
😂😂😂🤣🤣
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 Ай бұрын
@@ildiko.jf. vigyorogjál csak, fikabogyó
@FR_-ij4zz
@FR_-ij4zz Ай бұрын
@@ildiko.jf. ugye tudod, hogy a érvnélküli szánalmas lúzerek egyetlen megmaradt "fegyvere" a röhögő fej? te szerencsétlen hülye...
@C0LBEATS
@C0LBEATS Ай бұрын
13:30 azt hiszem ennél a percnél jött elő bennem az, hogy igenis van hová csak akarni kell. Nem egy ember fogja meg váltani a világot. De amikor ennyi ember össze gyűlik mind ugyan azon cél érdekében, akkor abból később még több és még több lessz remélhetőleg. Bizonyára akkor lessz tényleges változás.
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 Ай бұрын
Nincs hova dik. Ennek az országnak VÉGE.
@user-cd8iw3qr3m
@user-cd8iw3qr3m Ай бұрын
Mondjuk ki nagyon vagány ez a Péter
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Hazaáruló. Csak ezt a brazil-, török sorozatokon tartott, csodaváró, történelemből felmentett emberek még nem értik. Pedig, már Földi László is utalt rá.
@evahekli2880
@evahekli2880 2 күн бұрын
@@1dayUllC Fideszes troll, taka!!!
@Edua095
@Edua095 Ай бұрын
Köszönöm a videót az összes készítőnek, nagyon jó volt, mint egy dokumentumfilm is remek volt. Jók voltak kérdések, a vágás, a zene, a szerkesztés, a hangulat remekúl átjött..szuper volt megnézni. Őszintén bevallom, soha nem néztem Blikk tv-s videókat, mert voltak előfeltevéseim, de most leesett az állam. Szóval köszönöm! 👏
@palgyorgy7874
@palgyorgy7874 Ай бұрын
Gyémánt a trágyadombon. Nagy követ kötött a nyakába. Csak bírja erővel, egészséggel. Hajrá, Petyus!!!
@spellboundmarky
@spellboundmarky Ай бұрын
Ilyen Miniszterelnököt szeretnék🏆🥇2026--ban mindenképpen! Micsoda minőségi váltás lenne!
@rgrg77
@rgrg77 Ай бұрын
Nagy Ervin stb. más is lehetne, ez részletkérdés. A maffia lebontása és egy új kultúra felépítése húsz év, tehát 2045 előtt maximum küzdelem lesz, utána kikophatnak a mindent leuraló kifosztók, elnyomók, behajtók, irodista semmittevők, jogászok...
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 Ай бұрын
@@rgrg77 Nagy Ervin tisztességes, mert már az elején odateszi magát, amikor még bármi is lehet az ügyből (bár én is nagyon bízom és remélek, hiszek a változás eljövetelében!!!). Van, aki kivár. Szélforgók. A lebontás bizony hosszú idő lesz, ezt a 14+4 évet nem lehet egy pillanat alatt semmissé tenni, de majd figyeld meg, hány rikácsoló lesz, ha nem lesz másnap eldorádó. Attól már előre hányingerem van, hányan fognak elvtelenül megfordulni és benyalni (akarni). Nem tudom elképzelni, hogy a mocskos szájú "újságírók" lol (bayer, gajdics, bencsik, bohár, deák, trombitás, jeszenszky zsóti, far-right és a többi senkiházi) hol fognak tovább fröcsögni
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
😂 kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@zsuzsannaberes6084
@zsuzsannaberes6084 Ай бұрын
Miert kene ehhez 2026 ig varni! Ne màr !
@spellboundmarky
@spellboundmarky Ай бұрын
@@zsuzsannaberes6084 53:41 kzfaq.info/get/bejne/iMWIZqRhm8rZeac.html&ab_channel=SpinozaSz%C3%ADnh%C3%A1z
@juhilla749
@juhilla749 Ай бұрын
Most, hogy visszakaptuk a szimbólumainkat (magyar zászlót, magyar dalokat, verseket,) és a magyar jelző pozitívvá és főleg egyetemessé vált minden magyar számára, most tűnik csak fel mennyire hiányzott ez mindannyiunknak .
@tablet8826
@tablet8826 Ай бұрын
Végre itt van a Magyar, magyar tavasz!!! ❤❤❤❤❤
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Internacionalista az mióta magyar?
@evahekli2880
@evahekli2880 2 күн бұрын
@@audioslave4604 Röhejes vagy amúgy.
@pappanitahuszarne8240
@pappanitahuszarne8240 Ай бұрын
Magyar Péter mekkora feladatot vállalt! A színpadig eljutni micsoda energia, tudás, összpontosítás! Az őszinte jelenléte se sok, se kevés. Szimpatikusan határozott. Elszánt. Erőt, kitartást, társakat, hitet kívánok ehhez a meneteléshez. 🌷
@gabox01
@gabox01 Ай бұрын
szerelmes vagy bele?
@ildiko.jf.
@ildiko.jf. Ай бұрын
@@gabox01 A középkorú hölgyek rajonganak a sármos nőbántalmazóért😂😂
@gabox01
@gabox01 Ай бұрын
@@ildiko.jf. Igen, ez számomra is megdöbbentő.
@David-sz5eu
@David-sz5eu Ай бұрын
@@ildiko.jf. vona=muszlim/buzi, juhász p.= drogos nőverő, hadházy=szomszédgyilkos, mzp=cia ügynök, mzp felesége=csecsemőgyilkos nem unjátok még? nem érzitek magatok legalább kicsit butának minden alkalommal?
@filemona9398
@filemona9398 Ай бұрын
Sokan vagyunk vele fiatalok, idősek , akiket nem tudnak megtéveszteni. Az 1% csillárdmilliárdos réteget megértem, hogy kétségbeesetten kapálódzik. Recseg-ropog a NER. A szemellenzővel járókat sajnálom. 🌷
@beata-anitagerger4109
@beata-anitagerger4109 Ай бұрын
Reméljük, Isten adja, hogy ilyen közvetlen maradjon. EZ hiányzik... Az emberiesség a pöffeszkedô arrogancia helyett
@EditOlah-kr5uw
@EditOlah-kr5uw Ай бұрын
Várja meg a nóta végét. Csak pofára ne essen.!!
@evahekli2880
@evahekli2880 2 күн бұрын
@@EditOlah-kr5uw Megvártam. Láttam az ellenkezo oldal vergodeset. Ugyhogy taka innen, fideszes troll.
@gabriellatakacs8131
@gabriellatakacs8131 Ай бұрын
Gratulálok a Blikknek, profi módon, tényszerűen, ugyanakkor lélekmelengetően közelről mutatja be a felvétel a tegnapi nap szervezését és a fő résztvevőket a lelkesedésükkel, a nehézségeikkel együtt.
@szabiracer
@szabiracer Ай бұрын
65 féle adót is kellene majd csökkenteni, mert hiába lesz új király, ha a rabszolgaság marad!
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Ezesetben gyarmattartókat kell váltani. Akik pedig Mátyás király likvidálása óta vannak a nyakunkra ültetve. A jelen kor történéseinek összefüggéseire, az iskolában elhazudott és szándékosan hiányos történelmi oktatásokból eredő károk enyhítésére végzi Kubínyi Tamás a munkásságát. Érdemes hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni, valamint a videa pont hu-n az ÁKTV csatorna videói között a legnézettebbeket visszanézni.
@evizsiak
@evizsiak Ай бұрын
Mint mindig
@zsuzslenko1957
@zsuzslenko1957 Ай бұрын
Super összefoglaló! Köszönjük. Igy kell az emberi oldalt bemutatni. Minden töjèletlensegrvel es szepsègèvel együtt.
@vlmworld
@vlmworld Ай бұрын
Jó volt nézni a videót, köszi. ❤🤍💚
@erzsebetkovacsnebari5153
@erzsebetkovacsnebari5153 Ай бұрын
Nagyon szép pár !Hajrá fiatalok!!
@katalinhorvath8139
@katalinhorvath8139 Ай бұрын
Tisztelettel beszelt mindenkivel akivel talalkozott Magyar Peter, es igazan es teljesen jelen volt minden pillanatban epp azzal ez emberrel akivel beszelt! Remenyt keltett benne egy jobb jovore.
@tomekmuzsika
@tomekmuzsika Ай бұрын
Soha életemben nem likeoltam blikk által közzétett cikket vagy videot. Ez az ELSŐ :) és remélem nem az utolsó 🙏 szuper összeállítás. Csak így tovább👍👍
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@user-uo6dn7ut1y
@user-uo6dn7ut1y Ай бұрын
Nincs kotta a lélek zenéje belülről jön , egyedi és kimeríthetetlen forrás.
@sancal7309
@sancal7309 Ай бұрын
🤫Ez MP titkos fegyvere.😉
@tibibara
@tibibara Ай бұрын
🔥🔥🔥 EU Ügyészség, next step!
@martonistvan9510
@martonistvan9510 Ай бұрын
Szimpatikus és nagy jövő áll elötte...hajrá Péter!!!!
@loracskrr6297
@loracskrr6297 Ай бұрын
A barátnöjével nagyon helyesek,ez a hölgy hozzávaló jó a kisugárzásuk.❤
@csabafoldi3091
@csabafoldi3091 Ай бұрын
Lehet hogy a Varga Judit tesója? Ő is nagyon helyes volt, és jó volt a kisugárzása!🤣
@franciskaolasz3586
@franciskaolasz3586 Ай бұрын
Hat igen nagy feladat!,de honnan volt ra az a sok penz ami itt lathato plakatok felszereles hangositas, orzo vedo ceg ,ami nem olcso. Valahonnan csak szponzoraljak?.
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
Soros, Brüsszel, háttérhatalom, az LMBTQ, a homofóbok, migránsok, mit tudom én. Azt tudom, hogy a NER a mi adónkból finanszírozza az ilyesmit, meg a repkedéseiket is.
@gaborkatona6481
@gaborkatona6481 Ай бұрын
szerintem a gyikemberek és az illuminati
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
soros, usa, Brüsszel
@edexaxol7655
@edexaxol7655 Ай бұрын
Orbán a mi adónkból fizeti a számláit. Miért érdekeljen, hogy ez a hatalmas megmozdulás ellene miből jött össze? Adakozásból, társadalmi munkából.
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Nagyon jó meglátás. Az összefüggések végett érdemes mind Földi László nyilatkoztait megismerni, mind pedig a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni hétköznap 18h-tól.
@fullmoon8524
@fullmoon8524 Ай бұрын
Felemelô élmény volt a tüntetés szombaton❤️🤍💚
@spiderman82
@spiderman82 Ай бұрын
😉👍
@i.sz.
@i.sz. Ай бұрын
Uristen! Tortenelmi pillanatok!🥰Sok sikert!!
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 Ай бұрын
Szeretném, ha másodjára sikerülne!!! '89-ben ugyanezt éreztem! Az nem áldás volt, hanem inkább átok!
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Igaz, ugyanakkor a jelenlegi reménye egy Trójai faló, akinek az a feladata, hogy az Úton című, valamint az Utópia című filmekben részletesen bemutatottakat a megvezetett és megvezethető emberek befolyása által elhozza.
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 Ай бұрын
​@@1dayUllCdik a boloooond 😂
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
@@baliknoxville7622 Örvendek. Állj még sorba 2x az emlékeztető óóótásodért! Minden héten.
@szabadorszag
@szabadorszag Ай бұрын
M.P. nem egy szószátyár haknizó ember, tud parancsolni a szájának, "majd ha itt lesz az ideje" ez tetszik.Igen legyen óvatos,sok a farkas még körülötte.
@monikafodor8398
@monikafodor8398 Ай бұрын
Nagyon jó volt ott lenni ❤️eszembe jutott milyen régen volt az amikor kokárdát viseltem....most a saját akaratomból történt ez meg! Hajrá Péter🇭🇺
@lajosszabo9865
@lajosszabo9865 Ай бұрын
Ez szép riport volt 👍 persze én is ott voltam és a következőre is elmegyek. Ez több mint kötelesség !! A változásért !!
@MandokiFerencErik
@MandokiFerencErik Ай бұрын
Emberi… ❤️🤍💚 Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺
@evaszabo1522
@evaszabo1522 Ай бұрын
Isten aldjon benneteket !❤❤❤❤❤❤
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Hazaárulásra egészen biztos, hogy nem adja az áldását. MP pedig a magyar emberek elé tolt neobolsevista, neomarxista Trójai faló. Nem a Messiás. Az önálló magyar nemzetállam Antikrisztusa.
@fotocanoneos2224
@fotocanoneos2224 Ай бұрын
Hatalmas munkabírása van Péternek! Jókor jött, kell a változás! A barátnoje/felesége is nagyon aranyos!
@laszlolutz1042
@laszlolutz1042 Ай бұрын
Tanulj írni te ostoba hülye
@nemethricsi
@nemethricsi Ай бұрын
Igen, ez már rövid időn belül a második Blikk videó, ami alá oda kell írnom, hogy nagyon jó összeállítás, jó riport! ❤
@cryptomii
@cryptomii Ай бұрын
kezd szimpatikus lenni a blikk! 👏🤣
@cisco4914
@cisco4914 Ай бұрын
Ők is azért nyomták a propagandát.
@monya_007
@monya_007 Ай бұрын
Agyvérzésig nyomatták a verőjudit interjút reklámokban!!!
@filemona9398
@filemona9398 Ай бұрын
​@@monya_007 hogy az a bánatos bús búbánatos levert nyomott keserves szontyolodott siralmas rezignált unott hiteltelen... okádék közmédia proraganda
@mariakoncz3243
@mariakoncz3243 Ай бұрын
Érzik, hogy jó lesz dörgölődzni, hátha tényleg bejön a változás.
@cisco4914
@cisco4914 Ай бұрын
@@monya_007 Ja már idegesítő mint informatív
@belaneszep9416
@belaneszep9416 Ай бұрын
Nagyon hatàrozott fèrfi,a reagàlàsaiból kitűnik,hogy fegyelmet tudna tartani minden helyzetben.
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Otthon is fegyelmet tartott...nadrág szíjjal.
@ottobajacz8887
@ottobajacz8887 Ай бұрын
@@audioslave4604 Ha úgy lett volna akkor nem kap gyermek felügyeleti jogot.....
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
Jogrendszer van, nem I-gazságszolgáltatás.
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
@@ottobajacz8887 Nincsen úgy lett volna, me too van. Elég a vád, nem kell bizonyíték. Emlékszel? Saját magatokat köpitek szemen!
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
@@1dayUllC Ébresztő, mindenhol az van!
@maticslaci
@maticslaci Ай бұрын
A szervezès magasiskolája!! Nagyon profi munka!!!
@franciskaolasz3586
@franciskaolasz3586 Ай бұрын
Nagyon jo a marketing,de az is latszik,hogy az emberek mennyire valtozast akarnak. Azt adja a nepnek ,amit hallani akarnak.Szerintem egy szakertoi kormany kellene,mert mar nincs mit ellopni ures a kassza.
@katalinvartas4068
@katalinvartas4068 Ай бұрын
Sajnálom,hogy nem lehettem veletek,de lélekben mindíg!Mi is már 11 éve sajnos külföldön élünk.Akkor fogyott el körülöttünk a levegő otthon.😢Most van remény egy szép jövőre,hajrá Péter,hajrà drâga honfitársaim!!!!🥰
@sancal7309
@sancal7309 Ай бұрын
💓🤗
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Körülöttem 2003-ban fogyott el a levegő itthon, szerencsére 2010-ben volt remény.
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 Ай бұрын
Nincs remény. A maffiaállam már előre gondolkozott rég... Most már az Orbán dinasztia, az Orbán királyi család, Orbán urasag URALKODIK és uralkodni fog minden jelenleg elő ember életében
@matyasnesuta69
@matyasnesuta69 Ай бұрын
Minden tiszteletem Magyar Péter -e és csapatáé. Azon kívül minden magyaré is aki változást akar,!
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
A tisztán látáshoz érdemes Földi László nyilatkoztait, valamint hétköznap 18h-tól a kubinyitamas pont hu oldalon az élő adást is hallgatni.
@bionic25
@bionic25 Ай бұрын
Nagyon pacek ez az ürge!!!
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
balek
@MrWhoareyou90
@MrWhoareyou90 Ай бұрын
@@katalinrobin6222meg vannak számlálva az óráitok, orbánisták.
@bionic25
@bionic25 Ай бұрын
@@katalinrobin6222 nem tudsz olvasni??
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
@@bionic25 NEM, én analfabéta vagyok, hozzád hasonlóan.
@bionic25
@bionic25 Ай бұрын
Ezt elengedett kézzel sikerült válaszolni??
@fekveteker-go
@fekveteker-go Ай бұрын
Közben végignéztem és még annyi, hogy maximális respektáció, a tényszerű közlésért! Nem hittem volna, hogy ezt valaha leírom ebben a kontextusban, de úgy látszik a világ változik! ;)
@braunandrea1612
@braunandrea1612 Ай бұрын
Hajrá Péter!Erőt,egészséget kívánok neked!Valahogy bírnod kell!!!
@whitediamond613
@whitediamond613 Ай бұрын
👍👍Végre, valaki a lelki és mentális túlterheltség oldalát is látja!👍🙏💖🌅☀️💞
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
Júni 9 után kikukázza a baloldal. Csak figyelj, és emlékezz!
@braunandrea1612
@braunandrea1612 Ай бұрын
@@audioslave4604 persze...eddig is a kukázásukról voltak híresek.Nekem belőlük is elegem van!Kényelmesen elvannak.Semmi felelősség.Nem akarnak ők igazán semmit.Ha akartak volna már rég megtehették volna!
@audioslave4604
@audioslave4604 Ай бұрын
@@braunandrea1612 Akarj te, ne csak panaszkodj!
@interstellar.overdrive
@interstellar.overdrive Ай бұрын
@@audioslave4604 mire emlékezzen? egy random kommentre egy névtelen senkitől? LOL
@tompordan
@tompordan Ай бұрын
Köszönettel a pozitív és negatív prekoncepciók nélkül összerakott tudósítást! Én párttatlannak éreztem és ez jó. :-)
@LR-2323
@LR-2323 Ай бұрын
Köszönjük Magyar Péter! Hajrá Magyarország!❤️🤍💚
@janina-is-ember2763
@janina-is-ember2763 Ай бұрын
Új seprű jól seper, csak nehogy rossz irányba menjen. Hajrá Péter!🇭🇺✌️👍
@felcsutimaradona4299
@felcsutimaradona4299 Ай бұрын
Talán majd Ő elhozza a változást ebben az országban. Hajrá!
@balazsbasa8462
@balazsbasa8462 Ай бұрын
Ő segít nekünk és mi segítjük őt! Csak így lehet!
@gundmvulture
@gundmvulture Ай бұрын
Köszönjük a háttérbe, díszletek mögé történő betekintést, nagyon jó videó lett!
@ilonapalfalvi1754
@ilonapalfalvi1754 Ай бұрын
Ez a cirkusz része...
@zsokamihalyikne494
@zsokamihalyikne494 Ай бұрын
❤🤍💚Reménykedem egy szebb és jobb jövőben! Nem érdekel senki véleménye. Engem Péter meggyőzött.
@zoltanpalfi427
@zoltanpalfi427 Ай бұрын
Elég buta egy emberelod lehetsz eddig is csak a zsebét tömte ezután is ezt fogja terad meg magasról sza,,,,,,,,k
@utasmasodik7726
@utasmasodik7726 Ай бұрын
Èn is Nèmetországban èlek, 13 ève... Szeretnèk igazo magyarkènt .èg mi sig egy házat venni ott, nyugalomban ès bèkèben!
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
hate a fee nagy német jólétben nem sikerült házat venni?
@utasmasodik7726
@utasmasodik7726 Ай бұрын
@@katalinrobin6222 Akkor sok szerencsèt szeretnèk kívánni, az így is teljesen túlárazott családiházakhoz, amiket itt lehet találni, a saját tervezèsű házról meg szerintem ne is beszèljünk, nem azt mondom hogy elèrhetetlen, de arra itt egy kicsit több èven keresztűl kell gazdálkodni hogy mondjuk egy min 150.000 eurós tètelű házacskát megvehess, ès ez 2011-es adat, fogalmam sincs hogy most mennyi lenne...
@ritakelemen6240
@ritakelemen6240 Ай бұрын
Jó a logó
@BeataDawson
@BeataDawson Ай бұрын
Innen lopta: LUSTER BOND in Pune, Maharashtra, India based.Luster Outsourcing Services (P) Ltd. providing best adhesive solution in the market.
@baliknoxville7622
@baliknoxville7622 Ай бұрын
Nem jó
@hedi53
@hedi53 Ай бұрын
Nagyon szimpatikus továbbra is.❤
@yondergirl83
@yondergirl83 Ай бұрын
Nagyon szuper lett! ❤️
@csaba8869
@csaba8869 Ай бұрын
Követeljük vissza az uniós zászlót a parlamentre , mert az rendben van , hogy a székely és a magyar kint van , de mit szólna I.Istvánunk, hogy nem nyugatra tartunk?!
@zoltannesipos9794
@zoltannesipos9794 Ай бұрын
Semmi helye ott!!!!!! Ez a MAGYAR PARLAMENT! Ami már sokkal inkább menóra jellegű!
@klaramhaj
@klaramhaj Ай бұрын
😂😂😂 de jot nevettem
@imolaszatmari4192
@imolaszatmari4192 Ай бұрын
Te nagyokos 1-bites napszámos … apukád honnan lopott volna száz milliárdokat, ha az az Uniós zászló nem lenne ?!
@andreazsuzsannamodis126
@andreazsuzsannamodis126 Ай бұрын
😂😂😂ismétlés a tudás anyja
@mattplaysslots500
@mattplaysslots500 Ай бұрын
Szimpatikus, közvetlen ember, ebből a videóból is jól látszik.
@susannavarhegyi8618
@susannavarhegyi8618 Ай бұрын
Csodálatos volt. Örülök,hogy megélhettem❤❤❤
@user-ys8tp4xk2l
@user-ys8tp4xk2l Ай бұрын
Kérem, aki kedveli Magyar Pétert az segítsen neki ! Ha csak annyival, hogy barátainak, ismerőseinek beszél róla és amit képvisel, már az is segítség ! Tapasztaltam!!! egy üzlet nyitásakor, semmilyen fizetett hirdetés nélkül (egy hónap alatt csak szájhagyomány útján ) teltházzal ( 800 ) fő nyitott a Club ! Köszönöm,hogy elolvasta !
@katalinrobin6222
@katalinrobin6222 Ай бұрын
rám ne számítson egy Peti barát sem
@user-ys8tp4xk2l
@user-ys8tp4xk2l Ай бұрын
@@katalinrobin6222 Elfogadom! Maradjon Putyin,gumicsizma (Lásd RAHO külvárosa ),zsiguli és egy kis plusz akkumlátor gyárak filippínókkal. ! értem
@hajnimihalka
@hajnimihalka Ай бұрын
Imádtam minden pillanatát! 💕
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@gaborkatona6481
@gaborkatona6481 Ай бұрын
hajra MP!
@Ranna59
@Ranna59 26 күн бұрын
Hajrá Péter veled vagyunk HAJRÁ TISZA PÁRT ❤️🤍💚🇭🇺🇭🇺🇭🇺🇪🇺🇪🇺🇪🇺
@evavolkel3999
@evavolkel3999 Ай бұрын
Tiszta libabőrös lettem. Csodás összeállítás.
@gergobarabasi5500
@gergobarabasi5500 Ай бұрын
Gyerünk Péterem💗 így tovább 🙏🙏🙏
@GSpommes
@GSpommes Ай бұрын
kzfaq.infoXHb1q59b4Sk?si=H0nLg8DTJt9wUSpv
@jafibea
@jafibea Ай бұрын
De jó, a piros ruha, a fehér napszemüveg és zöld táska Péter barátnőjén. Aki hisz, aki remél, szeret, az csak jófelé mehet! Adja az ég, hogy ne tévedjünk oly sokan!
@Laci1263
@Laci1263 Ай бұрын
Micsoda szervezés, le a kalappal....
@patairoland5024
@patairoland5024 Ай бұрын
Veled vagyunk Péter! Kitartást!
@mariagombas8754
@mariagombas8754 Ай бұрын
Olyan emberi... Annyira elszoktam tőle.
@szimultan00
@szimultan00 Ай бұрын
THIS IS THE WAY
@mkisserika3664
@mkisserika3664 Ай бұрын
Nagyon szimpatikus! Szeretném tudni mi a véleménye Magyar Péternek a WHO - val és a kötelező vakcinázással kapcsolatosan! Erről sajnos még nem hallottam tőle semmit!
@krisztinaannetorp933
@krisztinaannetorp933 Ай бұрын
@evamagdolna373
@evamagdolna373 Ай бұрын
Reméljük mindenki tudja mit jelent a WHO és milyen veszedelmet jelent számunkra rövidesen! Senki nem foglalkozik vele, pedig már itt van a nyakunkon! Mi a vélemény erről, jó lenne tudni! Vonulgatni könnyű, egy ügyvéd pedig jól tudja csűrni, csavarni a szót, mint látjuk. A hangulat ettől függetlenül vitathatatlanul jó!
@mkisserika3664
@mkisserika3664 Ай бұрын
@@evamagdolna373 sajnos nem tudja mindenki! Nálam ez döntő hogy ne írják alá májusban a WHO szerződést és ne legyen kötelező vakcinázás! Arra fogok szavazni az EP választáson, aki ezt ígéri és be is tartja!
@JanosH-hn7mz
@JanosH-hn7mz Ай бұрын
@@mkisserika3664 te nem ismered a mhm programját, és aláirásgyujtését a who-ellen ,.ajánlom toroczkai l.videoit
@idacsorba
@idacsorba Ай бұрын
???
@superfly1196
@superfly1196 Ай бұрын
Hajrá péter hajrá magyarok!!!
@zsoltfenyvesi1423
@zsoltfenyvesi1423 Ай бұрын
Hajrá Magyar Péter! 🇭🇺
@isabelhuszka
@isabelhuszka Ай бұрын
Hát én így kívülről kedvelem a tüntetéseket, de nem bírom a tömeget, így nem mentem el soha. Mindenesetre itt mindenki rajong, aztán kérdés, hogy lesz-e ennek valamiféle jó utóhatása, mert azt tudjuk, ugye, hogy a legtöbb tüntetés csak egy új hír az újságokban.
@HappyLordx
@HappyLordx Ай бұрын
Így is lehet, nem csak kordon és rendőrsorfal mögött fosni mint a gép 👍🏻
@nyeczne
@nyeczne Ай бұрын
Anno Orbán is ENNYIRE szimpi volt mindenkinek.... Csak szólok... Én drukkolok Magyar Péternek, de félek is...
@kevin97951
@kevin97951 Ай бұрын
Pontosan ez a baj. Ő benne is bele látnak mindent, de jó lenne a földön maradni. Ez is személyi kultusz.
@ildikotakacs6340
@ildikotakacs6340 Ай бұрын
Akkor hogy lehet, hogy nekem OV SOHASEM volt "szimpi"?Akinek van emberismerete és megérzései, annak nem lehetett az.
@user-zi2hd3gw5l
@user-zi2hd3gw5l Ай бұрын
Barátnőjét is meg lehetne végre szolaltatni, hatha hozna plusz 1 millió szavazatot
@jozsefgyarmati3469
@jozsefgyarmati3469 Ай бұрын
Magyar Péter becsületes okos értelmes sok sikert
@miklosdruskoczi7687
@miklosdruskoczi7687 Ай бұрын
de szép szervezés / szervezkedés!!! Istenem, segítsd meg őket!
@1dayUllC
@1dayUllC Ай бұрын
A Szolgálatok nem tegnap kezdték... A Trójai pedig teszi a dolgát.
@attilanagy5377
@attilanagy5377 Ай бұрын
Gimball-t a kamerára ! Csak észrevétel :) Orbán nem merne így kimenni civilek közé...
@a.c.6937
@a.c.6937 Ай бұрын
De csak egy s23 ultra is eleg lenne 🙃🙃
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 Ай бұрын
Az első rendezvény délutánján volt 1 HOLD-SZATURNUSZ kvadrát - ami pár óráig tartott. A Szaturnusz: "gát-korlát-akadály". Utána viszont csupa TÁMOGATÓ asztrológiai állások voltak!
Magyar Péter: Irtózatos feszültség van a vidéki városokban
1:13:56
Magyar Péter az ATV Startban reagált a HVG-n közölt rendőri jelentésre
18:49
Don’t take steroids ! 🙏🙏
00:16
Tibo InShape
Рет қаралды 65 МЛН
How many pencils can hold me up?
00:40
A4
Рет қаралды 16 МЛН
Can You Draw The PERFECT Circle?
00:57
Stokes Twins
Рет қаралды 88 МЛН
顔面水槽がブサイク過ぎるwwwww
00:58
はじめしゃちょー(hajime)
Рет қаралды 121 МЛН
We managed to get in to Orbán's invitation only campaign event
12:43
Mit költöttünk MAGYAR Péterre?!! - Marika for Prezident No.6.
4:12
Magyarország Kedvenc Műsora
Рет қаралды 65 М.
Mi történt Magyar Péterrel a tatabányai étteremben? - Exkluzív felvétel
17:24
СТОМАТОЛОГ СЪЕЛ ЗУБ?😳😅  #shorts
0:11
Зубландия
Рет қаралды 1,2 МЛН
Be kind🤝
0:22
ISSEI / いっせい
Рет қаралды 11 МЛН
Их Препод Не Пришёл На Занятия 😳
0:20
Глеб Рандалайнен
Рет қаралды 4 МЛН
ToRung comedy: when the baby has a miracle😍
0:42
ToRung
Рет қаралды 12 МЛН
БОМБОЧКИ!!! БАХ- БА-БАХ
0:42
ЧЕСТНЫЙ ALIEXPRESS
Рет қаралды 7 МЛН
Cat story: from hate to love! 😻 #cat #cute #kitten
0:40
Stocat
Рет қаралды 6 МЛН