Vassy Zoltán: Pszichofizika, parajelenségek, telepátia, véletlenek | Mindenségit! #78

  Рет қаралды 22,809

Mindenségit!

Mindenségit!

6 ай бұрын

Miért gondolja az ember, hogy már mindent tud a világról? Miért tartja zsigerileg elképzelhetetlennek a megmagyarázhatatlan, vagy annak tűnő folyamatok létét? Azért, mert nincs még rá tudományos magyarázat? De hát a telepátiával is szkeptikus a kapcsolatunk, holott a tudományos világban voltaképp konszenzus van arról, hogy ilyen van és igenis működik.
Hogy honnan tudjuk? Megmértük. Statisztikailag.
Vassy Zoltán pszichofizikus szinte az egész életét ennek szentelte. Egyetemi évei alatt roppant erős telepatikus tapasztalásai voltak, megpróbált hát utánajárni, hogy mi történik ilyenkor. A vele való beszélgetés során betekintést engedett módszertanába, amivel a kérdést feszegette, megtudtuk, hogy mikor beszélhetünk telepátiáról és mikor véletlenről, s hogy vajon milyen képességek szükségesek ahhoz, hogy valaki megérezze: történt valami az édesanyjával. Sőt, azt is elárulta, miért lehetetlen tudományos alapossággal vizsgálni egy ilyen esetet. Mindeközben megismertünk egy embert, aki roppant szkeptikus, mégis oly nyitott a fizikai világ törvényszerűségeit illetően és oly szerény az emberi tudás kapcsán, hogy állítja: a világegyetemünkben rengeteg az abszurdum.
Vassy Zoltán:
www.typotex.hu/author/101/vas...
#pszichológia #fizika #pszichofizika #tudomány #edukáció #parajelenségek
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Facebook: / mindensegitpodcast
Instagram: / mindensegitpodcast
Spotify: open.spotify.com/show/7vAnzuZ...
Apple Podcast: podcasts.apple.com/hu/podcast...
TikTok: vm.tiktok.com/ZML46gJrX/
Támogatni itt tudjátok a munkánkat:
/ mindensegit
Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is:
11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")
Műsorvezetők:
Varga Tóth Róbert
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál:
Szávics Attila
/ attila.szavics
/ szavics_attila
Drón:
Salamon Zalán
/ salamonzalan
Helyszín:
Kaptafa
kaptafa.hu/
welovebudapest.com/cikk/2023/...
Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
/ microsound.hu
Számítástechnikai partnerünk: Batman!
Mindenségit! © 2024

Пікірлер: 115
@katalinszilagyi4439
@katalinszilagyi4439 6 ай бұрын
Érdekes volt, de most először, kevesebbet adott, mint amit vártam. Bocs. Ha elfogadtok egy ötletet, boldoggá tennétek: Hívjátok meg Dienes Istvánt (Dínó)! Nagyon érdekes, figyelemre méltó ember. Egy olyan szellem, ami Magyarországon nagyon ritka. Képes rálátni a tudomány fejlődésére. Elméleti fizikus, véda kutató, matematikus, tudatkutató, transzcendentális meditáció oktató. Nagyon bonyolult kérdéseket képes roppant közérthetően, élvezetesen elmagyarázni. És még humoros is. Sokaknak nagy élmény lehetne.
@foidentitas6631
@foidentitas6631 5 ай бұрын
Dinóka teljesen hülye lett az utóbbi időkben
@AndorSolymos
@AndorSolymos 5 ай бұрын
Egészen egyszerűen szenzációsak vagytok. Alanyválasztás, kérdések... zseniális. Végre egy olyan podcast, ahol nem a politika a téma, hanem sokkal érdekesebb területeket jártok körül.
@felszipokas_osmoly
@felszipokas_osmoly 6 ай бұрын
Nagyon örülök, hogy beszélgettetek az ilyen vitatott / elutasított témákról is, és megmutattátok, hogy lehet ezeket az ész és tudományos érdeklődés szellemében is vizsgálni.
6 ай бұрын
De jó, kösziii! ❤️
@user-mf6zg4jh4q
@user-mf6zg4jh4q 6 ай бұрын
Előadásokra jártam egy csoportba és az előadások előtt redszeresen arról beszélgettem ismerőseimmel, ami aztán az aznapi előadás témája lett. Természetesen úgy , hogy fogalmam sem vólt róla előzőleg. ... Barátaim rendszeresen felhívnak, ha bevillan a személyük. ... Jó vizsgálati alany lehetnék 😄.
@user-sb4uf4wh6s
@user-sb4uf4wh6s 6 ай бұрын
Kevesebbet adott át mint amit vártam de érdekes volt. Szeretem minden videotokat és főleg ezeket a témákat amik a tudomány és spirituális határát feszegeti. Én is tapasztaltam már szinkronicitásokat és intuíciókat amik be jöttek. Számomra érdekes dolgok ezek.
@ritaf.1518
@ritaf.1518 6 ай бұрын
Kötelességemnek tartom azt is elmondani,hogy igaz ez nem jött be,meg nem akarom bántani a riporteralanyt se,mert szerintem nagy tudással rendelkezik,csak nem tudja átadni,ezen kívüli összes riport nagyon jó volt,érdekes volt,jó témákkal,kellően hosszúak,nekem tetszik hozzá ez a sörözős feeling is,máshol zavar ha több a kérdező,itt nem,mert teljesen kiegèszítitek egymást,atmoszféra megfelelő.Hagyjátok beszélni a meghívottat,nem vágtok folyton közbe.Nyugodtak vagytok,nem nézitek az időt,hogy most aztán gyorsan vége legyen. Csak megemlítettem pár példát,amit máshol utálok. És azt kell hogy mondjam,mivel már nagyon sok beszélgetést megnéztem ezen a csatornán(is),van összehasonlítási alapom,amit ti csináltok,ez ezerszer jobb mint a Friderikusz(eddig őt emlegettem mindig mint jó),nem megjátszott-őszinte kérdések,hozzászólások vannak itt.Úgyhogy szerintem eddig ez a legjobb csatorna itt a You tube-on,igaz pénzzel nem tudok segíteni,csak 1 feliratkozással,szerintem ne legyen változtatás a kèsőbbiekben se,ez így egyedi ! Érdekes emberekkel. ❤❤❤❤❤❤❤
6 ай бұрын
Oh, nagyon jólesnek a szavaid, már ez is hatalmas támogatás nekünk!
@ImreKatona-ro5cc
@ImreKatona-ro5cc 4 ай бұрын
Az időn és a téren kivűl is van harmadik, az a sanda gyanú.! Az őszintetlètlenséget is le het érezni. A 6. Érzék a lélekben van.! A kis ugárzás, a karizma adott. A fűl mozgatás iz ma elsatnyúlt,gyakorlás hiány.
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 6 ай бұрын
Ez fantasztikus, velem is pont külföldön történt több csoda eset, 3 nagyon jó. Krakkó, Párizs, Valencia. Es sok apró is ,és valóban mindig külföldön. Itthon nem jut eszembe semmi. Talán mert külfóldön mindig totál megoldhatatlan dolgok oldódtak meg egy pillanat alatt. Megmagyarázhatatlan. Ezt nevezzük isteni gondviselésnek? Nem is imádkoztam.
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 6 ай бұрын
A boldogságot is pont úgy fogalmaznám meg, mint az öreg fizikus. És hol a haza, is igaz. En is két országban élek, és mindegyikben boldog vagyok. Az utolsó gondolatai is igazak. A kertészkedés is, és minden igaz amit mondott a végén az önellátásról is.
@katti205
@katti205 4 ай бұрын
Most értem a végére. Nagyon szépen köszönöm, ez remek volt.
@belanepreisz9961
@belanepreisz9961 6 ай бұрын
Hiánypótló beszélgetés köszönöm.
@tamasszigeti8491
@tamasszigeti8491 6 ай бұрын
Szuper jó minden műsor!
@vdr1100
@vdr1100 5 ай бұрын
Alig érthető a hebegés hadarás miatt. Rengeteg rosszul artikuláló, beszédhibás vendég van, rontják a megértést. Nem is nézem tovább. Jó lenne egy értékelő skála (csillagok) az előadói képességre.
@norbertszalko
@norbertszalko 6 ай бұрын
Nagyon érdekes volt! Az önfenntartós profektről Argentínában ha mesélne, szerintem már csak a megérne még egy külön adást. Érdekes dolgokat mondott és szerintem tudna még mit mesélni. Megérné visszahívni. Hiánypótló tartalom volt, köszönöm! :)
@gedohajni
@gedohajni 6 ай бұрын
Nagyon érdekes beszélgetés! Köszönöm szépen💚 🙏
@TheLodiattila
@TheLodiattila 6 ай бұрын
Kemény deó. Jól rámutat a tudomány müködésének hibáira...hit rendszeire. Persze, hogy ez fárasztó. Isten az istent, próbálja értelmezni :D
@sternerregnix6524
@sternerregnix6524 6 ай бұрын
Én előre látom a jövőt. Mindig érzem, hogy ha megiszom a következőt akkor már baj lesz, és tényleg baj lesz.
@ritaf.1518
@ritaf.1518 6 ай бұрын
Detto 😂
@katti205
@katti205 4 ай бұрын
És az a vicc, hogy elkerülhetetlen ;).
@lajoszsigmond9599
@lajoszsigmond9599 6 ай бұрын
Köszönöm 🙏♥️🙂
@mysterius3771
@mysterius3771 6 ай бұрын
Szerintem ez nem olyan beszélgetés volt, amely bárkinek is felkeltette volna az érdeklődését a téma iránt. Nem sikerült a jelenségeket érthetően és azok tudományos hátterét tárgyalva bemutatni. Egyébként is hiányzott az a legfontosabb információ, amely a prekogníciót kiemeli a tárgyalt jelenségek sorából, mint 10 a mínusz nyolcadikon szignifikancia eredményt mutatót, amit bizonyítottként lehet elfogadni és bárki által megismételhető, amíg a többi jelenség az előadó állításával ellentétben nem bizonyított. Azt csak óvatosan jegyezném meg, hogy a prekogníció hátterében megbúvó jelenség elfogadásával az egyéb parapszichológiai jelenségek nagy részének kísérleti eredményei is magyarázhatók, így még kevesebb kísérleti bizonyíték áll rendelkezésre ezen jelenségek esetében.
@fistokit6389
@fistokit6389 6 ай бұрын
5:55 "Egy professzorom volt, akinek betudtam sugározni, hogy mit kérdezzen." Oké.
@adamjobs
@adamjobs 4 ай бұрын
Igen
@AndorSolymos
@AndorSolymos 5 ай бұрын
Valami hihetetlenül aranyos, hogy Zoltán agya kb. 3x olyan gyorsan jár, mint ahogy beszélni képes. És nem beszél lassan. Hihetetlen figura. 😊
@mariastanka4083
@mariastanka4083 6 ай бұрын
Nagyon sajnálom, de ez nekem nem jött be.... Több a bizonytalan infó, mint a konkrét... :( Pedig nem vagyok "hitetlen".... Talán az előadásmód nem stimmelt nekem... :(
@izabellakiss-borbely1552
@izabellakiss-borbely1552 6 ай бұрын
Szenzációs embereket találtok és a témák is hiánypótlóak. Hála érte!
@oromdulo
@oromdulo 6 ай бұрын
Pályázati pénzből gyümölcsfákat telepítettem. A pályázat alapján megrendeltem egy albertirsai faiskolában a 800 db gyümölcsfát. Közben a család kimérte a területen a fák ültetési távolságát, az adott területhez igazodva, amennyi kifér 6*4 -es távolságot követve, nem számoltuk hogy pontosan 800 legyen, hiszen a területet mindenképpen ki akartuk használni. Abban biztos voltam, hogy több a kijelölt hely mint 800, de nem foglalkoztam vele mennyivel. Egy szentesi vállalkozóval kifúrattam a gödröket, még ekkor sem számoltam a mennyiséget, úgy voltam vele, ami kimarad majd tavaszra bepótolom, a lényeg hogy a pályázat teljesítve legyen. Elhoztuk a fákat a faiskolából, rendesek voltak jelentősen többet adtak, bizonyos fajtákból készlethiány volt náluk és ezzel kárpótoltak. Érdekes módon éppen annyi gödör volt kiásva, amennyivel több csemetét kaptam - itt több tízen mennyiségre gondolok, nem egy - kettőre. Így maradéktalanul beültetésre került a terület. Azóta már máskor is jártam hasonlóan, tavaly tavasszal például a burgonyát vetettem, és szintén a területhez igazodva kapáltam a fészkeket, és érdekes módon éppen annyi sikerült, mint a vetőgumók száma. Az eseteket a párom is tapasztalta, igaz a családban senkit sem hozott lázba, hogy ilyen szerencsés véletlenek történtek velünk. Szóval, vagy észre vesszük ezeket az egyezéseket vagy sem. Szerintem vannak akik fogékonyabbak erre, és vannak akiknek kiüti a szemét és mégis átlépnek felette. 😉
6 ай бұрын
Ez kicsit olyan, mint a red car theory, legalábbis nekem ez jutott eszembe :) R.
@oromdulo
@oromdulo 6 ай бұрын
Én nem kifejezetten azzal kötöm össze a velem történteket, hogy: mivel motivált vagyok az ügyben, jobban észreveszem a lehetőségeket - már amennyiben a red car theory ezen értelmezésére gondoltál. Inkább olyan történéskén fogom fel, hogy amit csinálok abban a helyemen vagyok. Mintha én és a környezetem harmóniában lennénk, mintha a környezetem is azt csinálná ami nekem jó, a körülmények is az én érdekemre játszanának. Például amikor csinálok valamit, amihez egyáltalán nincs kedvem, csak jobb híján teszem, ironikus ellenhatásként csupa akadályokba ütközök és nem érzem, hogy jó helyen vagyok. Persze ez csak az én magyarázatom, ami nem is magyarázat, csak feltevés, de nekem a napnál is világosabb, hogy valami ilyen történik. A legfurcsább az egészben, hogy egy idő után ha az ember sokat foglalkozik az ilyen dolgok megfigyelésével, mintha a környezetében is így működnének a dolgok, és másoknál is elkezdem észrevenni ezeket a szinkronicitásokat. Ez az a határvonal amikor már elkezdik őrültnek nézni az embert, úgyhogy én is bölcsen hallgatok mindenki előtt az általam észleltekről. Most kivételt tettem. 😶
6 ай бұрын
@@oromdulo Meglehet, a kettő együtt hat, erősíti egymást. A red car theory is bizonyára ráhúzható a folyamataidra, mert ha figyeled már az ilyesmit, könnyedebben veszed észre, de az is igaz, hogy ha az ember jó helyen van, akkor olyan, mintha könnyebbé válna minden. Mi hasonlót érzünk a podcast elindítása óta. Eleinte akadt 1-2 olyan vendég, akit nagyon szerettük volna, remélve, hogy kicsit megdobja a kezdeti nézettségünket, lendületet ad, de a többszöri ígéretük dacára nem jöttek el. Ma már nem bánjuk, mert nélkülük is haladunk. Semmit nem erőltetünk, megyünk akkor más felé :)
@deshockchepp4945
@deshockchepp4945 6 ай бұрын
A téma nagyon érdekes, de a vendég orgánumszűrőt jajj jajj hebegés hadarás huhuuu
@agnessolyom8037
@agnessolyom8037 6 ай бұрын
Megkönnyebbültem, hogy nem valami metafizikai bornírtságról van szó, hanem tudományos, értelmes módon kutatják a területet.
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 6 ай бұрын
Nagyon izgalmas a téma, kár hogy a sapkas fiú túl hangos, a fizikus elég halk, és nehezíti a megértését még az is, hogy nagyon hadar.
@laszlonagy2928
@laszlonagy2928 5 ай бұрын
ÜZENET! A sapkás fiú túl hangos, mindegyik adásban, nemcsak ebben. Kérjük, halkítsa le magát, a többiek hangerejére. Köszönjük.
@zsuzsasas8501
@zsuzsasas8501 4 ай бұрын
Véletlenek nincsenek! Nagyon sok "eltitkolt" tudás létezik, melyet nem akarják, hogy a szorgalmas embereknek megtudjanak. Nagy Szilvia és testvére Nagy Orsolya nemzetközi oktatás keretében tanulta, és hozta 2012-ben Magyarországra a Theta Healing technikát. Talán érdemes erről is riportot készíteni! További sok sikert!
@vegan.polymath
@vegan.polymath 4 ай бұрын
Az argentin önellátó mezögazdasági projektek nagyon szuperül hangzanak :-)
@vonyisz7205
@vonyisz7205 6 ай бұрын
Egy élet munkáját nem lehet 60-90 percbe belesűríteni. De érdemes megpróbálni újra és újra.
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 6 ай бұрын
Nagyon elegáns vagy, szuper a hajad❤❤❤
@paleogeneration2815
@paleogeneration2815 6 ай бұрын
A vendég 40 centire van a mikrofontól, a Gergő meg 5 centire. Itt se lennék hangmérnök. Mondjuk hallgatni sem jó... A vendéget biztosan nehéz rávenni, hogy menjen közelebb, ezért nektek kellene alkalmazkodni. Így nem úgy hallanám, hogy valaki a fülem mellől beszél valaki meg normális távolságból.
@mariacsimanehegyi8230
@mariacsimanehegyi8230 6 ай бұрын
Érdekes beszélgetés volt! Annyi, hogy a parajelenségek soha nem érdekeltek!
@mentubeats
@mentubeats 2 ай бұрын
What are the powers of Siddhi? In Tantric Buddhism, siddhi specifically refers to the acquisition of supernatural powers by psychic or magical means or the supposed faculty so acquired. These powers include items such as clairvoyance, levitation, bilocation and astral projection, materialization, and having access to memories from past lives.
@MagurKhan
@MagurKhan 6 ай бұрын
Namasté! Érdekes adás volt! Köszönöm! Egyben nagyon örülök is, mert már régóta keresek valakit, aki ilyen körökben mozog és talán tudna is nekem segíteni, mert velem igen is történnek furcsa dolgok! Szerintem az úrnak tetszenének a történeteim... Lehetne esetleg beszélni az úrral? Tudnátok adni valami elérhetôséget? Nagyon hálás lennék érte! Elôre is köszönöm a segítségeteket!
6 ай бұрын
Amennyiben írsz nekünk a saját nevedben egy mailt, akkor megkérdezem neked, hogyan vehetnéd fel vele a kapcsolatot. A címünk: mindensegit.podcast@gmail.com. Üdv, Robi
@VAjZY
@VAjZY 6 ай бұрын
Gergőgyerek sokat fejlődött. Még most is azért sokszor hebehurgya, de pl most ez a bevezetője kifejezetten korrektül sikerült.
6 ай бұрын
Köszi Vajzika!
@ritaf.1518
@ritaf.1518 6 ай бұрын
Ez az első videó,amit 30percig bírtam.Érdekességet nem hallottam,a vendégtől meg lefáradtam agyilag 😌
@gaborerdei1631
@gaborerdei1631 6 ай бұрын
Én is....
@Alvi126
@Alvi126 6 ай бұрын
Idővel túl jók lettetek ehhez a csatornához. Reméljük mi hamarabb összeszedi magát hogy ki tudjon elégíteni titeket.
@joepataki9659
@joepataki9659 6 ай бұрын
Mert buta vagy és nem érted miről van szó. Rendben is van, minden tízezer ember így van vele mint te!
@TheLodiattila
@TheLodiattila 6 ай бұрын
Szerintem ez azt jelenti, hogy te lettél fáradt. A kíváncsiság mezeje pont ilyen nehézkes ösvény. No, de valszg te olyan ember lehetsz akinek izgalmasabb a kikövezett út. Az se baj. Érdekes komment ez, szerintem ez pont a darázsfészek kategória. Vagy hamár emberek vagyunk, akkor hívjuk angyalkasnak :D Aaaaaggyyyynak
@-mk566
@-mk566 6 ай бұрын
Egyetertek ....
@irennagy3131
@irennagy3131 6 ай бұрын
Jók voltak a kérdések...
@nasa68
@nasa68 6 ай бұрын
Tudományosan tényként emeli ki a riport alany a telepátia tényét (már vicc) és ahogy kitér a kérdések elől, (pl mikor vissza mondják neki "de a könyvekben bármit lehet írni") Jó lenne megkérdezték volna tőle, tudja e, mi a tudományosan bizonyított tény fogalma. Ez az előadás, riport amit végig sem nézek...
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
Mi pedig nagyon sokan nélküled is tudjuk, hogy a telepátia bizony tény. Egy szkeptikussal több vagy kevesebb igazán nem számít.
@gaborkovacs5378
@gaborkovacs5378 6 ай бұрын
Egyetértek, ez az ember a fogalmakkal sincs tisztában, és statisztikai hibákra építi a tudományát. Jobb helyeken az ilyet kirugnák a fenébe.
@laszlonagy2928
@laszlonagy2928 5 ай бұрын
mi többiek örömmel üdvözöljük ezeket a szabadon gondolkodókat (szkeptikus) akik nem majmolják, amit hallanak, hanem jószándékkal van bátorságuk kérdőjelezni! Ez jelzi, hogy ez egy jó csatorna, jó közösséggel! Imádom.
@gaborkovacs5378
@gaborkovacs5378 5 ай бұрын
@@laszlonagy2928 - A szellemi környezetszennyezés, áltudományok népszerűsítése szerintem káros, akkor is ha jó szándék vezérli az embert. Tudod, a poklba vezető út is jószándékkal van kikövezve...
@foidentitas6631
@foidentitas6631 5 ай бұрын
Süllyednek lefelé a fiúk, őket is elkapta egy jutub-manáger ???
@willijiem
@willijiem 6 ай бұрын
Alig érteni mit mond, sajnos. 😔 Hadar, visít, elharapja a szavakat.
@TanyaFlora
@TanyaFlora 6 ай бұрын
💐0.75🥰
@markkozma8390
@markkozma8390 6 ай бұрын
Fülhallgatóval hallgatom, tökéletesen érteni, igen hadar egy kicsit, de nem vészes.
@yeti028
@yeti028 6 ай бұрын
Csak oda kéne figyelni🤓
@laszlonagy2928
@laszlonagy2928 5 ай бұрын
igen, visít. :-(
@susacska
@susacska 6 ай бұрын
Egy helyen, időben eltolódva infot "megérezni" - odavissza telepátia
@druserfail
@druserfail 5 ай бұрын
Ha a csatorna egyéb más témáit nézzük, egész biztosan hasznos egy ilyen tartalom? Szvsz rengeteg embernek van gondja a tudomány és a művészet szétválasztásával. A valóság az igazolható jelenségek keresésével ismerhető meg. Ha csak az önnön gondolatainkból építjük a világunkat, az inkább művészet. Szép dolog, de tudományként eladni én szerintem gonoszság.
@foidentitas6631
@foidentitas6631 5 ай бұрын
Most már csak egy halott látó ember hiányzik és teljes lesz a menü szélhámosokból
@gaborerdei1631
@gaborerdei1631 6 ай бұрын
A szcenáriózást Györe Zolitól tanultátok? Van magyar megfelelője több is....
@sanrolad1659
@sanrolad1659 Күн бұрын
Érdekes volt a videó. Végzettség szerint én mérnök vagyok, de a spirituális paranormális dolgok engem is érdekelnek. Én is tapasztaltam már párszor ilyen dolgokat. Én úgy tudom(nem tudom, hogy ezek tudományosan bízonyitva vannak-e), hogy ezek a képességek ezek a régi időkben érzékek voltak, mint ma hallás,látás, szaglás stb. Csak mivel az ember elkezdett gondolkodni ezért ezek az érzékek háttérbe szorultak, tudattalanul az idők során elnyomta ezeket az ember. Vannak olyan emberek ma akik kapcsolatban vannak ezzel a "szellem világgal", bár nem olyan szinten, mint őseink. Általában azok képesek ezeket érzékelni akiknek, nyitva van a harmadik szemük(láthatatlan szem a homlok közepén{nem a csakra}). Vannak arra utaló jelek, ha valakinél nyitva van, illetve ha valaki tud ingázni, mint én az megtudja nézni magánál és másnál is, hogy nyitva van-e. Reinkarnációról nekem az a véleményem, hogyha abból indulunk ki, hogy a természet is körforgásban gondolkozik(víz körforgás, szén körforgás, nitrogén körforgás stb.), akkor ez mért nem lehetne az emberi léleknél is így. Én személy szerint a lelket egy energiagömbnek képzelem el, ami minden élőlény testében bent van és halálunkkor távozik belőle, majd következő életünk felé veszi az irányt. Szerintem a lélek is olyan, mint az ember folyamatosan tanulnia, fejlődnie kell, ezért sokszor van olyan, hogy egyes lelkek nem azonnal születnek le egy új testbe haláluk után, hanem még valami dolguk van, amiből tanulniuk kell a következő életük előtt, ilyenkor általában a földön maradnak és élvezik a vendégszeretetünket xd. Én személy szerint telepátiával nem találkoztam vagy nem tudok róla. Én inkább lelkeket láttam egy miliszekundumig,( ember,állat általában fekete vagy fehér alakban). Illetve volt párszor olyan érzésem mintha valaki fogná valahol a testem. Azon a részen ilyen kb kéz alakban nagyobb mennyiségű hőt éreztem. Remélem tudtam újat mondani.
@richardv.2475
@richardv.2475 14 күн бұрын
A nagy l. J. Good ezt az egesz parapszichologia temat elintezte azzal, hogy "ezek az emberek nem ertenek annyira a nagy elemszamu statisztikak keszitesehez, mint en". Sajnos az erre vonatkozo irasait nem talaltam meg, es ha megtalaltam volna se erne semmit, nem vagyok matematikus.
@garysawel
@garysawel 6 ай бұрын
A valoszinuseg szamitasnal nem 50% os bizonyossaggal allapitjuk meg az összes vegkimenetelt. Kulon minden dobast 50 szazalekos bizonyossaggal tudunk megallapitani. Statisztikailag minden dobast kulon Kell kezelni.
@ivangaborige8623
@ivangaborige8623 3 ай бұрын
Sajnos a tudományosnak tévesen beállított para-kutatás is tele volt és van szélhámosságokkal és lebukásokkal. Anyagi és szakmai előnyök miatt igen sokan manipulálják a kutatási eredményeket és a közvéleményt is. Az adott illető által előadott dolgok sem érnek 2 Ft-sem hitelesség téren.
@zsuzsannajlailia5681
@zsuzsannajlailia5681 4 ай бұрын
Kár a borzalmas hadarás miatt
@gyulanagy5910
@gyulanagy5910 6 ай бұрын
kzfaq.info/get/bejne/kJmGpL2jxLunkas.html Kb. itt hagytam volna abba.
@Vinsbp
@Vinsbp 2 ай бұрын
rájöttem... Ő PSGogli7 nagypapája
@mentubeats
@mentubeats 2 ай бұрын
24 siddhi
@gamblerowegazzo6296
@gamblerowegazzo6296 6 ай бұрын
metafizika lehetne tobb ha ez betalal a népnek ;)
@sandoradasz5006
@sandoradasz5006 6 ай бұрын
Nagyszerű, - a témafelvetés. Ha kíváncsiak vagytok az igazságra, Mindennek a működésére, a tiszta fizikai valóságra, akkor kérdezzetek meg egy metafizikust. A tudományoknak, így a fizikának is vannak részei . A reáltudományok a materiális világ jelenségeivel foglalkoznak. A teljes tudással pedig a királyi fizika, a metafizika foglalkozik. A materiális világból ki kell lépni ahhoz, hogy az elektromágneses mező teljes felépítését és működését megértsük. Én ismerek olyan tudóst, aki a teljesség tudásának birtokában van. Írt már könyveket is, nekem is van tőle néhány. Mindenre megvan a magyarázat. Ezek az elhangzott esetek nem parajelenségek, csak az információ átadásának módjai, a rezonancia témakörébe tartoznak. A mágneses szellemvilág, annak lelki és tárgyivilági leképeződései alkotják az egész Világegyetemünket. Ennek felépítése és működése, - megértése mindenre fényt derít. Régen ez titkos tanítás volt, (ma is), de az ősmagyarság amerre járt hintette ezt a tudást. Minden nép a tudása legjavát tűzte a zászlajára, a címereire. Ha megfejtitek ezeket a szentségeinket, a nép/tanmeséinket, a teremtéstörténetünket, akkor Ti is eljuthattok a mindentudáshoz. Persze, ehhez kell valami egyéb is, ezért itt közlök egy versemet amely végső soron ugyanerről szól: Az örök bölcs Az élet a természet adománya, Hogy megismerje önmagát, ezért a saját tudománya, Mely benned ölt testet, De nem csak magadra, Őrá is kell figyelned. A számtalan részség ekként lesz egészség teveled, S ha megfelelsz teremtődnek, kegyet oszt neked. Jutalmad szerelem, boldogság, béke egészség, A Mindenségben ekként jön létre harmóniában az Egy-ség. Gondolkozok, önző vagyok? Miért van önzés a világban? Mert a Természet szerelmes önmagába. Megteremt mindent, Hogy csodálhassa magát, Embert, állatot, füvet, fát és szirti sziklát. Lesi mindnek titkos gondolatát, Mert tőlük tanul. Összegyüjti Mindnek tárgyi tudását, Így hozza létre a tudásbázist, az akasát. Ha önös vagy, ez előled el van zárva, Csak ki bölcs, az méltó a mindentudásra. Ezért, hogy lényei hozzá hasonlóvá váljanak, Terelgeti őket, mutatja a helyes utat. De felmutatja szerető jóságát, Keblére öleli minden istenfiát. Jó elmélkedést kívánok.
@szigetvaria7980
@szigetvaria7980 6 ай бұрын
Szabad tudni ki az a tudós? 🌷 Köszönöm
@sandoradasz5006
@sandoradasz5006 6 ай бұрын
@@szigetvaria7980 Mivel a téma ma is tiltott, nem olyan egyszerű a felfedése. Kissé túl lőttem a célon, mivel "tudóst" említettem, mert az illető soha nem tekintette magát annak. Mindíg azt emlegeti, hogy nem az Ő személye a fontos, hanem a tudás, amelyet végre sikerült ismét feltárni. Azért írom hogy ismét, mert ez régen tudott volt. Amióta a témával foglalkozok rengeteg meglévő bizonyíték került felszínre. Ezzel egyben elárultam, én volnék a mindentudás megfejtője. Ez azért is hihetetlen, mert egy ismeretlen személy vagyok, nem képzett fizikus, csak mindég érdekelt a tudomány. Viszont pont ennek köszönhetem, hogy nem molyolok valamely intézetben, részfeladatok fölé görnyedve, hanem holisztikusan sikerült az egészet befogadni. Kérlek ne kételkedj, hanem Te is törekedj a teljességre. Ehhez a legközelebbi segítség Te magad vagy, hiszen, "ami kicsiben, az nagyban", vagy, "amint fent, úgy alant". Ezek kikezdhetetlen igazságok. Vagy "Ismerd meg önmagad, megismered a Világegyetemet, ill kozmoszt (görögül) mivel ez a Delphoi Jósda felirata. Ha nem boldogulsz, ajánlom valamely könyvemet, mind erről szól. Üdvözöllek
@szigetvaria7980
@szigetvaria7980 6 ай бұрын
@@sandoradasz5006 akik igazán tudnak azok nincsenek a köztudatban, nincsenek az első sorban! Pont azert hogy tudják végezni a háttérben a feladatukat!
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
„Szeresd azokat, akik keresik az igazságot, de ne higgy azoknak, akik azt hirdetik, hogy megtalálták."
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
@@sandoradasz5006 "én volnék a mindentudás megfejtője" 😆😄🤣 "Szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység. " (Bástya elvtárs)
@AnnaEFeher
@AnnaEFeher 5 ай бұрын
Egy eszpresszo 650? Basszátok meg, nem is érdekel.
@ficsurantal3032
@ficsurantal3032 6 ай бұрын
🦠🦭🦎🐣🦬🐱🎉
@csababalazskiss6777
@csababalazskiss6777 6 ай бұрын
Nem értem miért olyan bonyolult a fizikai működése pl. a telepátiának 2023-ban. Ha két kvantum-összefonódott részecskéből az egyiknek megváltoztatjuk a "spinjét"/állapotát, akkor a másik is abban a pillanatban követi azt. Az univerzum másik felén, akár 13 Mrd fényévvel odébb is. Erre írják a magyar népmesékben, hogy a gondolat sebességével. Nem véletlenül. Mert mi van akkor ha a tudatunk kvantum-összefonódott részecskékből áll (feltételezhetően fény alapon)? Akkor az ilyen jelenségek jól magyarázhatóvá válnak, azaz a testen kívüli élmények, a meditációs élmények, a kollektív tudat (Isten egy megnyilvánulási formája), gondolatolvasás, stb-stb. És érthetőbbé lesz a Gaia-elmélet (gyakorlat), Jézus és a keletiek tanításai is, a mindent átható SZERETET. Persze ezek megéléséhez nem árt megnyugodni, aminek eljött a legfőbb ideje.
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
Ez csak egy halovány elvi lehetőség, hogy valami ilyesmi is lehet a háttérben. Semmivel sem vagyunk ezzel előrébb. Pláne az időbeli csúszás (jövőérzékelés) esetén nem is működik, mint hipotézis.
@csababalazskiss6777
@csababalazskiss6777 6 ай бұрын
Miért lenne halovány? Szerintem elég fényes (nem a magyarázat, hanem a dolgok isteni működése). Persze ehhez nem árt némi tapasztalat, anélkül én hiába magyarázok itt.
@foidentitas6631
@foidentitas6631 5 ай бұрын
Na persze, jól magyarázható lesz csak egyáltalán nem igazolható....
@adamjobs
@adamjobs 4 ай бұрын
​@@V_Atti valószínűleg nincs is ilyen hogy jövő legalábbis nem úgy ahogy elképzeljük. Blokk univerzum elmélet
@agnesbiro7296
@agnesbiro7296 6 ай бұрын
Fárasztóan hadar
@magicmoments6899
@magicmoments6899 2 ай бұрын
Hogy beszél a vendég nagyon zavaró és alig érteni 😖😖😵
@valleyautodiagnostics
@valleyautodiagnostics 5 ай бұрын
Most,hogy màr ennyire nyitottak vagytok ezekre a témàkra 2024-ben elkell hívnotok Kisfaludy Györgyöt!
6 ай бұрын
Őt mi szükség volt meghívni? Nem néztem meg az adást, nem is fogom, szóval lehet, h az a válasz, h megmogyoroztatok, de az sem egyszerű küldetés.
@zoltankiss945
@zoltankiss945 6 ай бұрын
Ha valami komolyabb spiritualis temat akartok boncolgatni, akkor hivjatok meg bakos attilat, mert ezek a legalja spiritualis kategoria... nyugaton az ilyesmi mind a befolyasolasra, infoszerzes megy ki, magyaran hatalomszerzesre....
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
keleten nem? csak nyugaton?
@gyulanagy7812
@gyulanagy7812 6 ай бұрын
A témával foglalkozó tudósként nagyon tudatlan. A materialista tudományosságban már régen kinyilatkoztatták, hogy a mérhető hatások mintegy 96%-a nem származtatható részecske természetű anyagról. Az élet ne használná ezt a 96%-ot? Nagyon gyerek dolog mindent a 4%részecske anyagra vonatkoztatottan értelmezni. A Keleti rendszerekben, az aura tanban a tudatosságunk a körülöttünk energiamezőként mérhető részben van. Az is evidens, hogy a mindenségben létezik valamilyen tudati hierarchia. És a tudatok kapcsolatban vannak egymással. Ez a kapcsolat gyengül le a vaskort okozó zaj növekedésétől. Nem részletezem tovább.
@gaborkovacs5378
@gaborkovacs5378 6 ай бұрын
Egész pontosan mirőlk beszélsz? Forrás?
@gyulanagy7812
@gyulanagy7812 6 ай бұрын
@@gaborkovacs5378 Arról ami "keleten" természetes és ott van a keleti gyógymódokban. Az akupunktúra is az étertestben levő csatornákat manipulálja. A bioenergetika és társai direkt ezen terület. Ismerkedjetek az aura tannal ami ezeknek a technológiáknak az alapja.
@V_Atti
@V_Atti 6 ай бұрын
@@gaborkovacs5378 A kozmológiában feltételezett sötét anyag és sötét energia kérdéskörét keveri ide, és úgy tesz, mintha értené.
@karolyvasas1027
@karolyvasas1027 6 ай бұрын
Vén hülye buzeráns 😋🤡🥳😝👍
MEGA BOXES ARE BACK!!!
08:53
Brawl Stars
Рет қаралды 36 МЛН
Alat Seru Penolong untuk Mimpi Indah Bayi!
00:31
Let's GLOW! Indonesian
Рет қаралды 16 МЛН
Survival skills: A great idea with duct tape #survival #lifehacks #camping
00:27
🤔Какой Орган самый длинный ? #shorts
00:42
Mérő László: Hülyeségekkel nem foglalkozom | Mindenségit! #23
1:02:27
Kötöttfogás 303. - Orbán Viktor Putyin végrehajtója?
58:16
Magyar Hang
Рет қаралды 19 М.
MEGA BOXES ARE BACK!!!
08:53
Brawl Stars
Рет қаралды 36 МЛН