No video

Volvo történelem: Ilyen elmerülni a göteborgi Volvo Museumban

  Рет қаралды 19,832

Gentleman Drives

Gentleman Drives

Күн бұрын

A nagyobbik, és még ma is aktív svéd autógyártó, a Volvo történelme 1927. április 14-én indult. Legalábbis hivatalosan, mert akkor gördült ki az első autó a gyárkapun, bár egyesek szerint egy nappal korábban kellett volna, csak rosszul rakták össze a differenciálművet, ezért három fokozat ment előre és egy hátra. Ám a Volvo történelem valójában 1911-ig visszavezethető, ekkor jegyezte ugyanis be a latin „én gurulok” kifejezésre utaló nevet az SKF csapágyártó, egy új golyóscsapágyhoz.
1926-ban két SKF munkatárs vágott bele a svéd viszonyokra megfelelő autó fejlesztésébe, ennek eredménye lett az 1927-es Volvo ÖV4 típus, majd az annak alapjaira felhúzott Series 1 teherautó, és a vállalkozás oly hamar szárba szökkent, hogy tíz évvel a rajt után már önálló részvénytársaságként jegyezték a stockholmi tőzsdén. De számomra a II. Világháború után válik igazán érdekessé a Volvo történelem.
Az új világrend ugyanis új típusokat követelt az eddigre már Európa-szerte ismert gyártótól, és a már 1943-tól gyártott PV444, majd annak továbbfejlesztése, a PV544 olyan autók, amik élemedett koruk ellenére már értelmezhetők ma is használható veteránként. Na jó, a kései, 1,8 literes 544-ek legalábbis biztosan. A múzeumban folyamatosan az volt az érzésem, hogy semmi különöst nem látok, hiszen ezek az 50-60 éves autók ugyanúgy kint vannak az utcán is - még ebből a korai, bogárhátú szériából is láttam pár darabot Göteborg környékén.
Aztán jött az Amazon, a P1800, na meg a 140-240-740 szériák, csupa jól ismert és nagyon kedvelt modell. A Volvo történelem tele van családi használatra szánt, de mellesleg nagyon tartós és szerethető típusokkal. A Volvo Museum ajtaján kilépve talán pont azért éreztem egészen enyhe csalódást, mert nem ért nagy felfedezés, nem ért csoda-élmény, pontosan azt kaptam, amit amúgy is értek és érzékelek ezekről a kocsikról. Ám a felvételeket visszanézve mégis szívet melengető, hogy mennyi személyes kötődés és mennyi történet tartozik mégiscsak ide. Akár márkahívő vagy, akár csak érdeklődő, ez a múzeum kötelező program, mert a Volvo történelem remek példája annak, miként válik az iparosmunka a minőség és a szeretet hatására költészetté.
Ha érdekelnek a múzeumok, vagy a svéd autók, a Saab szentélyében is jártam: bit.ly/saabmuzeum
Ebben a Gran C-Max használt tesztben pedig arra is kitérünk, milyen meglepő autós kultúrával fogad Göteborg vidéke: bit.ly/hasznal...
#volvo #történelem #museum

Пікірлер: 98
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Kimaradt jelenet! Volvo Philip koncepció autó, orrában egy V8 motorral.... Kövesd az instagram fiókom, mert ott ilyen csemegék is feltűnnek: instagram.com/tv/CkJNLNWJMZP/?
@atkolantos
@atkolantos Жыл бұрын
Csak most láttam a videód. Nagyon jó volt nézni, hallgatni, köszönöm. Azért is volt ilyen kedves a szívemnek, mert a nagyapám a svédországi kinti tartózkodása végén, 1979-ben vett egy 343DL-t, 1.4 motorral kézi 4-es váltóval. Egyéni kívánság szerint egyenesen a gyárból vette át. Nagyon szerette azt az autót, sokáig meg is volt, még gyerekként én is többször utaztam vele. Az autó sajnos már nincs a birtokunkban kb 2007-09 (?) óta, és sajnos nagypapám sincs már köztünk, de mindig nagyon jó szívvel gondolok vissza erre az autóra. Érdekes dolog, hogy pár éve a fiókban megtaláltam csomó egyéb között a kocsinak az eredeti szervizkönyvét, az 1 hónapos külföldi biztosítást, a vámpapírt, az útvonalengedélyt a Magyar Népköztársaság területén Hegyeshalom-Budapest viszonylatban :D illetve korabeli tartozéklistát, árlistát és a kocsi kifizetéséről szóló banki igazolást is. Nagyon súlyos emlékek ezek, a maradványa egy olyan korszaknak, amiben utáltak élni és a fényt jelentette neki(k) egy nyugati autó. Köszönöm a videót. :-)
@janoskiss2709
@janoskiss2709 Жыл бұрын
Zseniális amit letolsz,így szinte egyedül.Nagy csatornák se nagyon képesek ennél színvonalasabb műsort összerakni
@tamasleventevarga963
@tamasleventevarga963 Жыл бұрын
Amikor van rendező egész más a sztori. Ilyenkor csak maga az egyén(iség) ami számít. Óriási különbség. A színvonalat Györgyünk adja a hozzáállásával és a stílusával. Ezért nincs televízióm közel 20 éve. Most azt nézek amit én akarok! 🙂
@balazsm8896
@balazsm8896 Жыл бұрын
totalcar, heló
@efTomi111
@efTomi111 Жыл бұрын
Perfect! Egyszerű, sallangmentes, tökéletesen elénk tárt tartalom, nagyon tetszett! Gratulálok!
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel Жыл бұрын
Simán néztem volna még egy órát is pluszban! Nagyon szeretem a felkészültséget és a profizmust nálad! Gratulálok!
@mementomori4371
@mementomori4371 Жыл бұрын
Köszönöm én is a videót! Voltam e múzeumban jómagam is, életre szóló kaland volt. Mi tagadás, imádom a Volvot (és a Saabot is, sajnos a Saab múzeumban nem jártam még, de ami késik, nem mindig múlik). Közel 20 éve van egy Volvo 480 Turbom és imádom. Szerintem soha nem adom el. Különleges, mára bőven kultuszautóvá érett típus. A Porsche 924, 944 közvetlen konkurenciája, simán tudja azt, amit a német riválisa (tartósság, stílus, vezetési élmény, hangulat, megbízhatóság, egyediség, menetteljesítmények). Ott van a helye a '80-as évek - régóta elérhető, akkor azonban nagyon drága - sportautói között (VW Scirocco Mk2 és Corrado, Honda CRX és Prelude, Mitsubishi Eclipse és Starion, Mazda RX7, Alfa Romeo GTV6 stb-stb)...
@gyurischannel5822
@gyurischannel5822 Жыл бұрын
Egy pontosítás: a svédek még az I. vh.-ban sem vettek részt! Ez fenomenális és informatív jellegű tartalom lett! Minden tiszteletem Bolla Györgyé!
@balazslajtman207
@balazslajtman207 Жыл бұрын
Ahh igazi ínyenc videó ez a magamfajta Volvo rajongónak. Köszönet érte.
@laszlopatkos2800
@laszlopatkos2800 Жыл бұрын
Ez szuper lett Bolla Úr, jó volt nézni/hallgatni. Köszönjük szépen!
@tamasleventevarga963
@tamasleventevarga963 Жыл бұрын
Az a magángyűjteményes trió... atyám... lefolytam a nyálamon a székről... 🤤
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Ugye? Baromi erős csapat :-D
@tamasleventevarga963
@tamasleventevarga963 Жыл бұрын
@@bollagyorgy mondom úgy, hogy Alfás vagyok 😊 de ami szép az szép!
@zoltanvarga1606
@zoltanvarga1606 Жыл бұрын
Szuper. Köszi. A Saab múzeum után én is ide mentem. PV544, P1800, Amazon, 200-as széria, B-motorcsalád... ❤ Mondom ezt Saab tulajdonosként.
@attilabazso6693
@attilabazso6693 Жыл бұрын
Szuper video, ismét nagyszerű lett! Volvo tulajként különösen nagy öröm volt nézni :)
@snoblika
@snoblika Жыл бұрын
A múzeumban van az autó amivel napi szinten járok, 440 :) illetve ott volt mögötte az előző autóm is, a v40 :) Azt már nem is említem, hogy nagypapám 145-öse is ott volt. Kisgyerekként mindig ámultunk, hogy gombnyomásra jött elő a rádióantennája. Köszönöm a videót.
@joesam.
@joesam. Жыл бұрын
Nehéz volt, de kivártam, hogy a tévén nézhessem meg ezt a videódat is és megérte! Olyan volt, mintha ott lennék és egy vérprofi tárlatvezető kalauzolna! Köszönöm! Sajnálom, hogy a teherautók kimaradtak, de imponáló hogy azt mondtad, hogy "nem érdekelnek, ezért semmi érdekeset nem tudok róluk, inkább kihagyom". Remélem sok ilyen klassz helyre elviszel még magaddal minket!
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
ámen! már mennék a következőre :-D és nagyon köszönöm!
@janosholptalicskavaltolomk446
@janosholptalicskavaltolomk446 Жыл бұрын
Èn a 240-es kombit raknàm a kiállítás közepére, az egy valódi Hollywood-i szupersztár, kb 50 filmben szerepelt.
@zoltanherwerth1112
@zoltanherwerth1112 Жыл бұрын
50? Én kapásból hetvenet tudnék felsorolni és akkor kihagytam a sorozatokat.😃🚗
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Egyetértek, hát micsoda világsztár :-D egy időben minden kordzakós egyetemi tanár ilyennel járt Hollywoodban, meg amúgy is: csodálatos gép, amit egyszerűen nem lehetett kivezetni a piacról, annyira szerették a családok
@joesam.
@joesam. Жыл бұрын
Imcdb 1090 találatot dobott fel 240 kombira. 🤣
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
fikarcnyit se csodálkozom :-D
@YELLOW-Official
@YELLOW-Official Жыл бұрын
Nagyon élvezetes volt. Máshol is hallani jó infókat, csak ott sokszor prosztó az előadásmód.
@sandorjuhos1556
@sandorjuhos1556 Жыл бұрын
Kedves Gyuri. Jó volt látni a kedvenc márkámat. Mivel a Volvo-nak nem kevés magyar vonatkozása van, és ott álltál a C303 Volvo mellett, én magyarként, szívesen hallottam volna pár szót, egy említést, vagy láttam volna bármit, ami az 1974-81 között Magyarországon gyártott Volvo C202 Laplander-ről szól. Azért is, mert a Csepel Autógyár, a Mogürt, és a Volvo AB koprodukciójában, a Volkom kft-ben készültek Szigetszentmiklóson. És azért is, mert van belőle 7 példányom. Összességében jó volt, minden tetszik ami az régi Volvo-ról szól.🥰
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Sajnos abban az irányban nem merültem el elég mélyen, de akkor, ha megengeded, esetleg bepótolhatjuk valamikor 😉
@sandorjuhos1556
@sandorjuhos1556 Жыл бұрын
@Soma's show Kiveséztük, de itthon. Azért ez svéd gyári, múzeumi környezetben tuti lett volna 🥰
@zsidakabraa
@zsidakabraa Жыл бұрын
@@bollagyorgy Akkor úgy tűnik, hogy ez most következett be. 😄
@nyiri7248
@nyiri7248 Жыл бұрын
Nem vagyok volvo fan de egy 480-ra rákívántam a videó alapján
@mementomori4371
@mementomori4371 Жыл бұрын
Merem ajánlani, hajrá! :-) Simán tudja azt, amit az agyonsztárolt és némileg túlértékelt konkurensek (elsősorban a Porsche 924-re, 944-re célzok), mára egyértelműen kultikus járgánynak számítanak, az értékük pedig megy felfelé!
@Tuskevari
@Tuskevari Жыл бұрын
Volvo 850-es 2.5 manual kombi és a SAAB 2.3 Aero tusakodnak bennem. Köszi a bemutatót!
@robiszanto102
@robiszanto102 Жыл бұрын
Szuper video, ide el kell mennem egyszer! V70 forever!!!!!!
@SenkiAlfonz
@SenkiAlfonz Жыл бұрын
Jo kis addiktiv cucc, csak tartson ki a lendulet es a temak sokaig :)
@MakosHusleves
@MakosHusleves Жыл бұрын
Köszönöm szépen a videót! Szuper volt végignézni. Mai napig imádom a V70 5hengeres Volvo-m.
@kosakristof2138
@kosakristof2138 Жыл бұрын
Nekem egy 1992 -es 460-am van egy 1800ccm-es motorral. Lassan 30 éves és mind a mai napig egy megbízható autó.
@zoltanzelenak5936
@zoltanzelenak5936 Жыл бұрын
Volvo.
@solinvictus6587
@solinvictus6587 Жыл бұрын
Nem vagyok oldtimeres, de egy olyan Amazon kombit én is nagyon el tudnék képzelni magamnak. Remek videó!
@SalaKaland
@SalaKaland Жыл бұрын
Szia Gyuri! Nem szokásom,de most irigykedem. Én most Olaszországba készülök,s ott a Ferrari/Lamborghini/Maserati múzeumba. Remelem össze jön,s tudok majd videót felrakni. Köszi,hogy megosztottad az èlmènyt! 👍🏻🙏🏻
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Hajrá, ezek mindig gyönyörűek :-)))
@attilakohalmi7810
@attilakohalmi7810 Жыл бұрын
Tök jó volt ez a video, köszi! Kár, hogy a teherek kimaradtak. Az is megérne egy önálló műsort.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Teljesen igazad van, bár érdekes módon ott nem volt olyan mély a merítés, mint az autóknál. Viszont sajnos én nem sokat értek hozzájuk, így tartok tőle, nem lett volna érdekes.... Legközelebb! Úgyis akarok még a környékre utazni...
@joesam.
@joesam. Жыл бұрын
@@bollagyorgy Hű, azt nagyon megköszönném! FH10 / 12 / 16 még gyerekként tett rám olyan benyomást, amit ilyen nagy vasak látványa, hangja egy gyerekre csak tenni tud. Tudod, ahogy csak kissrácok tudnak bámulni egy tűzoltókocsit, vagy szemetesautót. 😉
@mementomori4371
@mementomori4371 Жыл бұрын
Már akit érdekel ;-)
@zrberei
@zrberei Жыл бұрын
Köszi az élményt!
@ATTIS54
@ATTIS54 Жыл бұрын
Egy első generációs, soros ötös C70 kupéval (narancs fény, krém belső) utaztam egy Zalakaros-Budapestet még ‘99-ben. Örökre beégett. 👌
@davidzambo
@davidzambo Жыл бұрын
Sose volt még volvom (najó, majdnem, hisz volt egy 2-es focus kombim :) ), mindig más irányba sodort az élet, de az elméleti síkon összeállított gyüjteményben benne van a kocka 740 sedan :)
@joesam.
@joesam. Жыл бұрын
Ó, most esett le a papír húszfilléres! Idén 40 éves a 760-as! Mennyire jó kerek évfordulók vannak az idén! Renault 5 / Honda Civic / Merci S-osztály mind 50 éves.
@type3666
@type3666 Жыл бұрын
0:29 A Volo F88-as es a Laplander :)) , F88-as volt a Hungarocamional 👍✌️
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
Ez nagyon szuper lett! Köszi! Sajnos ahol Kína belép a képbe, ott elveszik a feeling - klasszikus európai szemszögből nézve.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Egyébként a Volvo esetében - egyelőre - nem értek egyet veled ebben, mert a most éppen lassan kiöregedő generáció, amit a kínai tulaj alatt építettek ki, szerintem meglehetősen ügyes, érdekes autók szintén. És megtartották a Volvóságot is. Inkább maga az autóipar változása az, ami ezt a valamilyenséget kitörli belőlük is. De remélem nem végleg :-)
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
@@bollagyorgy Úgy legyen!
@FFmybest
@FFmybest Жыл бұрын
Lehet nem leszek vele népszerű, de szerintem a Ford többet ártott a Volvónak, mint amit a Geely árthatott. Én inkább azt látom, hogy most végre ismét szabad kezet kaptak a svédek, és az új Volvók szerintem gyönyörűek.
@robertnagy2456
@robertnagy2456 Жыл бұрын
@@FFmybest Én azt vallom, ha egy cég eladja magát, vagy megveszik, mert tönkrement, stb... akkor a márkanevet megszüntetném. Jöjjenek a Geely-k, Ampére-ek, stb... nem kell ragaszkodni valamihez, ami tulajdonképpen már nincs többé.
@FFmybest
@FFmybest Жыл бұрын
@@robertnagy2456 Attól, hogy egy márkának a tulajdonosa nem azonos az alapítóval/anyacéggel, még közel sem jelenti azt, hogy "nem létezik". Lásd: a Volvo Cars több, mint 20 éve nincs Volvo tulajdonban, mégis léteznek, fejlesztenek és gyártanak autókat, ugyanazok a svéd arcok. Néha persze kompromisszumot kell kötni, nincs tejhatalmuk, pl.: ezért volt muszáj Ford/Mazda és PSA motorokat használniuk a Ford korszakban, cserébe pl. megkapták a Yamaha V8-at, ami szintén a Fordnak volt köszönhető, cserébe ők meg odaadták a sor5-öt a Focus RS-be. Én nem tudok a Geely átvétele óta olyan dologról, ami olyan hatalmas érvágás lenne a Volvonak, sőt, mióta elszakadtak a Fordtól, szerintem ismét elkezdtek jóval egyedibb és érdekesebb autókat gyártani, ugyanazokkal a svéd mérnökökkel, akik eddig is ott dolgoztak. Ja, hogy Kínától dől a lóvé, és nem kell állandóan azon izgulni, hogy mikor mennek csődbe? Szerintem még mindig jobb ez így, mint pl. amit a Saabbal csinált a GM. Persze van másik eset is, amikor egy márka csak névileg azonos: kínai MG, Bugatti, mindenféle rebadgingelt cucc (különösen Opelek), de ez a kettő azért elég jelentősen elkülöníthető.
@RastaCsonti
@RastaCsonti Жыл бұрын
Bár lehet nem a legérdekesebb a világon a Volvo de azért jó volt ilyen kuriózumokat látni. A régi, korai modelljeik kifejezetten tetszetősek.
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
9:45 Meglehetősen nagy hatással volt rá az 1955-ös Chrysler C-300 (amit már 1954 őszétől lehetett kapni)
@mickadatwist1620
@mickadatwist1620 Жыл бұрын
Ne sorosozzunk kerem. Azt a bizonyos hengerelrendezest nevezzuk mashogy. Amugy jok a videok!
@joskaberzenguz9504
@joskaberzenguz9504 Жыл бұрын
Algoritmus: Hozz ide még sok embert! Gyuri: Köszönöm! Jó volt!
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Ámen az algoritmusnak, köszönöm neked :-D
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
4:48 nem is volt szétpörgetve, hosszabb élettartalmú is lehetett.
@longbass3147
@longbass3147 Жыл бұрын
Gyuri! Ott állsz a magyar gyártású Volvo mellett és meg sem említed... ejnye! :) Illetve volt e Ikarusz által gyártott Volvo busz kiállítva? Egyébként jó adás volt ( ismét ) .
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi :-))) hallottam róla, hogy a Lapplander itt is készült, mintha a Csepelnél? De nem tudom, ez olyan volt-e, és sajnos annyira sok volt az autó, kifutottunk időből, kártya helyből (tudom, amatőr 😆 ) meg energiából is ... Elnézést
@sandorjuhos1556
@sandorjuhos1556 Жыл бұрын
@@bollagyorgy Ami mellett álltál, az C303, az nem magyar (szerencsére) 🥰
@foravar
@foravar Жыл бұрын
PRV...egy hihetetlen ellentmondásos blokk renault 25 biturbo baccara éppenúgy megkapta mint a béna DMC12-ben. Versenyvonalon a 400km/h-val száguldó LeMans Peugeot és a DTM Alfának is az eredeti V6 blokkjának ez volt alapja
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
21:00 esküszöm ilyen autó kellene, jobban elfogadnék újonnan ilyet mitn egy mostani hiper szuper autót. Miért nem gyártanak ilyen formájú autókat már?
@Nagy-Zsolt
@Nagy-Zsolt Жыл бұрын
Ismét szuper videó lett!! Köszi, Gyuri! Reméltem, hogy nagyobb hagsúlyt kapnak a tanulmányautók. Ha nem tudsz róluk mondani semmit, az nem baj, csak legalább láthattuk volna őket közelebbről...
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Sajnos itt megesett az a csúfság, hogy megtelt a kártya 🤣 egy rövid mondat fért csak bele, pontosabban kettő, majd akkor insta reels-en abból is publikálok!
@szabolcs8349
@szabolcs8349 Жыл бұрын
Én a Volvót soha nem értettem. Már gyerekkoromban is otrombának tartottam a 240-est, főleg mikor egy Citroen CX mellett láttam. Van egy Göteborgi haver, aki Volvo mániás és nemrég beleültem a 740-esébe de most sem kerültem közelebb a márkához. Iszonyú darabos és otromba autók…
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Egyszer réges rég, még egy másik univerzumban írtam egy összehasonlító tesztet az Oldtimer & Youngtimer magazinba: Citroen CX kombi, Mercedes 280 E kombi (123-as) és 740 kombi. Nagyon nagyon más volt a három autó vezetési élménye, sokkal messzebb álltak egymástól, mint az akkor (2012 körül) kapható új leszármazottaik. És nem tudnék jó szívvel dönteni közöttük, annyira ízlés kérdése.
@fawleyjude6439
@fawleyjude6439 Жыл бұрын
A Volvo ebben - a design - a tekintet(é)ben megosztó márka, én rajongok a szögletes designért, de megértem, aki inkább mondjuk egy Mazda Xedos 6 gömbölyű és harmonikus vonalaiért lelkesedik. Kissé legömbölyítve már, de az első generációs S60-as tökéletes lehet Neked: autentikus is, Volvo is, és már nem teljesen kocka. És imádni való. És: NEM BMW, NEM MERCEDES, NEM AUDI! (Ez nagy bónusz ám!)
@MrPityuuu
@MrPityuuu Жыл бұрын
Nem lehet google fotóalbum linket megosztani? Kétszer próbáltam kirakni, szerettem volna a saját albumom megosztani, hogyha valaki képekben akarja nézegetni arra is legyen lehetősége, de sajnos eltűnik a hozzászólásom.
@rakosipeter7446
@rakosipeter7446 Жыл бұрын
Kamionok azért jöhettek volna még. A Hungarocamion zászlósai és büszkeségei voltak az F88, F89 és a legszebb, az F12 Volvo.
@HordosiDT
@HordosiDT Жыл бұрын
Szia Azt meg tudod mondani esetleg, hogy melyik a legújabb volvo generáció ami ki van állítva a múzeumban? ☺️
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Hű, hát úgy rémlik a 2010 elötti S80/V70 még mintha lett volna, említés szinten, de újabb nincs. Aztán simán lehet, hogy megcsal az emlékezetem...
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
2:23 ez meg mit néz? A pókot a sarokban? 🤣🤣🤣 Innye de szép Vóvó
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
3:47 ezek szebbek a kék autók csodásak még most is.
@vilmosjanospapp3436
@vilmosjanospapp3436 Жыл бұрын
0:16 meg a busz és a munkagép
@MorbydAnger
@MorbydAnger Жыл бұрын
Papámnak az 1. autója egy Amazon volt amit újonnan vett Hollandiában majd később váltott Toyotára de mindig azt mondta h sose volt olyan jó kocsija mint amilyen a Volvo volt és láttam rajta akárhányszor szóba jött a kocsi h igazi szeretettel emlékszik vissza a kocsira és a vele eltöltött időre és emlékekre
@TheLordKROK
@TheLordKROK Жыл бұрын
17:01 Nekem itt meg a Lada Samara jut eszembe
@jozseffekete9027
@jozseffekete9027 Жыл бұрын
Úgy is szokták csúfolni,hogy a svéd-holland samara de fényévekkel jobb minőségű cucc
@mementomori4371
@mementomori4371 Жыл бұрын
Imádom a Volvokat és a 4-es sorozatot is, de bizisten soha nem jutott még eszembe a Lada Samara egyetlen Volvoról sem. Ez eléggé nagy sértés a svéd márkára nézve, már ne is haragudj..
@szabolcskomaromi
@szabolcskomaromi Жыл бұрын
Koszonom! Gyurit minden muzeumba! Gyors tegla 😆
@balazsm8896
@balazsm8896 Жыл бұрын
egész jó ez a totalcaros anyag
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi, bár most hirtelen nem tudom eldönteni, ezt dicséretnek vagy fricskának szántad-e, de tudod mit, dicséretnek veszem :-D
@volvo1981
@volvo1981 Жыл бұрын
Szia Gyuri, a három piros Volvo az a vezérigazgató három autója volt.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi. Imádom azt a triót, csak akkor lenne tökéletesebb, ha a 240 turbo kombi lenne 😆
@vilmosjanospapp3436
@vilmosjanospapp3436 Жыл бұрын
3:07 majd munkagépet
@jymre_
@jymre_ Жыл бұрын
Ide én is el szeretnék jutni vagy egy 850 kombival vagy egy V70 Mk2 vel.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
azt is lehet, hogy kirepülsz és veszel egyet helyben, nem? :-D
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
Ment a hatodik lájk és az első komment. Azt hiszem eza divat most 🤣🤣🤣
@highwayman2195
@highwayman2195 Жыл бұрын
Kevered. Te inkàbb a hatodik kommentet ès az első làjkot tolod😀
@vilmosjanospapp3436
@vilmosjanospapp3436 Жыл бұрын
Ők adták az acélt a németeknek a Tigris tank is ebből készül
@adolfstifler
@adolfstifler Жыл бұрын
Remélem minnél többen néznek majd simán van helyed az autós yt világban de ugye ezt már a TC-nél láthattuk, egyszerre sajnálom és nem, hogy el kellett jönnöd onnan
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Kedves, hogy ezt mondod. És igyekszem :-D
Gli occhiali da sole non mi hanno coperto! 😎
00:13
Senza Limiti
Рет қаралды 18 МЛН
Totalcar Erőmérő: A Volvo amit csak imádni lehet
7:58
Totalcar.hu
Рет қаралды 149 М.
Ant Rebuilds And Transforms A Volvo 850 T5R | Wheeler Dealers
9:53
Wheeler Dealers
Рет қаралды 42 М.
Driving The Beast! 27-litre V12 Spitfire engined car on the street
29:36
The Late Brake Show
Рет қаралды 3,7 МЛН