Рет қаралды 3,787
A második napra már a saját bőrünkön is éreztük hogy erőteljesen túlvállaltuk magunkat. Hiába volt mesés április végi vasárnap, hiába volt még könnyen járható a nyomvonal, a nap erősen tűzött, árnyék pedig csak elvétve akadt, ráadásul már az első nap leégtünk, a második csak tetézte a bajt. A filmen nem látszik de a túra nagy részét kapucniban tettem meg, hogy valamennyire védjem az arcom, de ettől még vérvörös lett a nap végére. Reggel Felsőnyéken kezdtük a folytatást, mivel előző nap csak eddig jutottunk, Tamási innen jó 23 km-re volt még, és civilizációt addig már nem érintettünk. Se üdítő, se étel, semmi! Fürged vasútállomásnak már csak a romjait láttuk (az is a puszta közepén volt), Fornád-Kecsege megálló-rakodóhely pedig olyan mélyen a bozótban volt a fák között, hogy lehetetlen volt bármilyen módon is dokumentálni. Késő délutánra beértünk Tamásiba, ahonnan a vonatpóló busszal utaztunk Pincehelyre a 40-es vonalhoz. A továbbiakat már csak 2002 tavaszán dokumentáltuk, de már ez is fent van a csatornán. BecsVision 2001
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/Becsk...
Winyókra és boxokra mindig szükség van, néhai édesapám 8mm-es filmjei pedig több mint 10 éve várják, hogy digitális formát ölthessenek.
Köszönettel: Becs