Amikor Budaörs volt az ország kapuja: nemzetközi repülőtér extrákkal (Ep. 305)

  Рет қаралды 57,924

Aeropark Budapest

Aeropark Budapest

Күн бұрын

Egy közel 90 éves repülőtér, amely egykor az ország kapujának számított és a maga korában az egyik legmodernebb terminálépülettel és Európa legnagyobb hangárával rendelkezett. Jelentős nemzetközi szerepet szántak neki, de az átadás után nem sokkal kiderült, hogy a légikikötő korlátok közé szorult.
Mi vezetett ahhoz, hogy Budaörs átadása után két évvel a főváros már a ferihegyi repülőtér építését tűzte napirendre? Hogyan zajlott itt a napi forgalom a két világháború közötti években? Miért számított különlegesnek a gyönyörű körcsarnokkal rendelkező, ma már műemléki védettséget élvező terminál? Időutazás azokba az évekbe, amikor Budaörsre érkeztek Európa legjelentősebb légitársaságai. Erről a korszakról mesél Zainkó Géza, az Aeropark tárlatvezetője, repüléstörténeti kutató. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
JÚNIUS 22.: BUDAÖRSI AIRSHOW & MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA
Budaörs létrejötte óta rendszeresen adott otthont nagysikerű repülőnapoknak. És nem lesz ez másképp idén sem. Ezen a nyáron június 22-én rendeznek látványos airshow-t az egykori nemzetközi repülőtéren. Ez az a szombat, amelyen a Múzeumok éjszakáját is tartják, amelynek minden évben egyik leglátogatottabb helyszíne a ferihegyi Aeropark. Így a repülésrajongóknak igazán mozgalmas lehet ez a szombat. Az utolsó budaörsi bemutató után irány a ferihegyi kiállítóhely, ahonnan egész este és éjjel indulnak majd az izgalmas reptérlátogatások!
ADÓ 1 SZÁZALÉK!
Kíváncsi vagy a magyar repüléstörténet és a Malév emlékeire? Kérjük, segítsd adód 1 százalékával a Légiközlekedési Kulturális Központ értékmentő munkáját, hogy további repülőgépek és pilótafülkék születhessenek újjá az Aeroparkban!
- Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
- Adószám: 22910653-2-43
00:00-01:18 Intro
01:19-02:35 Időkapu
02:36-05:31 Mátyásföld nem bírta szusszal
05:32-10:35 Egyedülálló terminál született
10:36-11:21 Óriáshangár kincsekkel
11:22-12:55 Időutazás a Li-2-essel
12:56-14:03 Visszaköltözés Mátyásföldre
14:04-17:03 Trükkös megközelítések a hegyek között
17:04-18:20 Előkerülnek a ferihegyi tervek
18:21-20:56 Nemzetközi reptér a háború után
20:57-22:47 Idén is Airshow Budaörsön

Пікірлер: 28
@GyurkoM
@GyurkoM 4 ай бұрын
Budaörs megérdemelte ezt a “filmet”, nagyon köszönjük! :) :)
@0xrebel
@0xrebel 4 ай бұрын
Ott van az Endresz György repuloklub is ahol kb 2008-2013 kozott nagyon aktiv klubélet volt, csomoszor aludtunk ott a repteren a klubházba mint minden sportrepteren. Párszor a kinntalvások alkalmával elkezdtuk felfedezni a hangár és a körépület alatt huzodo alagut rendszert, hiszen ez akkoriban VIP repter is volt, termeszetesen vannak alagutak. Annak idejen az egesz hangar padlofuteses volt es van egy hatalmas nagy kazan ahonnan iranyitottak a fűtést. Ezen kívul amikor megnyilt a repter 1935 körül azok a hatalmas nagy ha gár ajtok motorikusan mukodtek, jo lenne ezekrol a repter titkokrol is meselni esetleg a kovetkezo reszekben😊 Egyébként nagyon jó látni hogy valaki foglalkozik ezzel a témával és ápolja a történelmet❤❤
@FamilyStoyanov
@FamilyStoyanov 4 ай бұрын
ez igen, köszönöm ezeket az információkat 😊❤
@szebenyib
@szebenyib 4 ай бұрын
Nagyon érdekes, köszi, hogy leírtad!
@szglazer
@szglazer 2 ай бұрын
Ez egy szentély... Most voltam 80 órás növényvédő tanfolyamon. Itt volt az oktatás. Megható volt minden alkalom.
@Kedvespatikus
@Kedvespatikus 4 ай бұрын
A "kukacbombázón" hangosan felnevettem. Ha kinézek az ablakomon dél felé, ezt a repülőteret látom. A HA-LIX már a hangjáról is megismerszik, nem nagyon állomásozik itt még egy ilyen férfias hangú gép. :) De gyerekkorom állandó élménye a műrepülő gépek hangja és látványa, különösen az augusztus 20-i bemutatók előtt.
@katalinszirom7741
@katalinszirom7741 4 ай бұрын
Köszönjük!!Igy reggelre megadta a "löketet" a munkábainduláshoz!!🛩👍
@benceandrascseke9813
@benceandrascseke9813 4 ай бұрын
A Budaörsi repülőtérnek ma is van villamoskapcsolata. S volt HÉV bekötése is. Ferihegynek hatvan éve nincs metróbekötése. Ez a gond.
@Vid.186
@Vid.186 4 ай бұрын
Nagyon érdekes videó volt, köszönöm! 👍
@CIX688
@CIX688 4 ай бұрын
Hiánypótló film, köszöntem!
@lucienke2
@lucienke2 4 ай бұрын
N 1 .....végre új videó köszönjük😀😃🙃🙂
@CalculatorWish
@CalculatorWish 4 ай бұрын
Ha ezen a csatornán naponta jönne új videó, sokunknak az sem lenne elég. 😉
@erikamiklos7411
@erikamiklos7411 4 ай бұрын
Köszönöm a videót
@davidvincze835
@davidvincze835 4 ай бұрын
Remek mozi! Gratulálok a készítőknek!
@Living_Lime.
@Living_Lime. 4 ай бұрын
Ez nagyon szép videó lett😅
@CalculatorWish
@CalculatorWish 4 ай бұрын
Lebilincselő film. Külön tetszett a sok archív anyag. Köszönöm! Csak én látom benne a lehetőséget, vagy minimális ráfordítással valóban remek kiszolgáló reptere lehetne egy időben 4-5 darab Airbus A380-asnak? 😆
@zoltangrof1508
@zoltangrof1508 4 ай бұрын
Itt dolgoztam ezelőtt hét éven, de sajnos "rom" volt a fö épület meg a mellék épületék is
@bareszsopte
@bareszsopte 4 ай бұрын
6:40-nél lehet, hogy a szombathelyi Repülőiskola gépei kötelékeznek.
@viktorwennesz1186
@viktorwennesz1186 4 ай бұрын
1936 pedig a Stockholm-Bromma reptér megnyílt. kzfaq.info/get/bejne/Z6mdrZmSmM6tZ5s.htmlsi=Pi21Rqo8NKMxw3WT
@zsoltpalik8276
@zsoltpalik8276 4 ай бұрын
Ha jól tudom Gazdagréti templom volt papja a Laci bácsi vezette ezt a régi személyszálító repcsit, sokszór repülős napokon is. Szépen rendbehozták az épületet, nyáron a repülős napon megnézem.
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 4 ай бұрын
22:26 ...✈️✈️✈️✈️✈️👍
@padospados56
@padospados56 4 ай бұрын
a épületet megtervezték szépen megcsinálták a kifutópályánál meg a mérnök ur szabadságon volt?ilyen nincs komolyan
@balazsegressy3788
@balazsegressy3788 4 ай бұрын
Annak idején nagyon kevés betonpálya volt. Más repülőgépek voltak. Elég volt a füves reptér. Te is csak kritizálni és szarozni tudsz!
@TamasKiss-bv9hz
@TamasKiss-bv9hz 4 ай бұрын
❤🤍💚💯💯💯
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 4 ай бұрын
🇭🇺🇭🇺🇭🇺✈️✈️✈️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
@laszloistvan56
@laszloistvan56 4 ай бұрын
Jólesett egy kicsit nosztalgiázni a fiatal korom munkahelyéről. Jó volt látni a sok ápolásra váró Kamovot. Ennek a megszünését is az EU-nak köszönhetjük.
@robertbalogh8652
@robertbalogh8652 4 ай бұрын
Az olvasottság/látogatottság a nullához közelít, köszönhetően a szerkesztőknek. Ezernyi témát lehetne feldolgozni ami olvasót, látogatót, ezzel is bevételt hozna, valahogy nem érdekli az üzemeltetőket ! Nagyon szomorú vagyok! Szebb jövőt!
@zoltanvarga1967
@zoltanvarga1967 4 ай бұрын
💯❤❤❤❤❤💯
Merkur történelem: Így juthattak 40 éve új autóhoz a magyarok
15:21
ATV Magyarország
Рет қаралды 232 М.
Who has won ?? 😀 #shortvideo #lizzyisaeva
00:24
Lizzy Isaeva
Рет қаралды 50 МЛН
Was ist im Eis versteckt? 🧊 Coole Winter-Gadgets von Amazon
00:37
SMOL German
Рет қаралды 36 МЛН
Incredible magic 🤯✨
00:53
America's Got Talent
Рет қаралды 65 МЛН
Gazdasági újságíró: Így lettek milliárdjai az Orbán családnak
25:01
A Millenniumi Földalatti titkai
13:56
ATV Magyarország
Рет қаралды 42 М.
Géprablások és nyugati járatok: 1956 Ferihegyen (Ep. 300)
30:13
Aeropark Budapest
Рет қаралды 54 М.
Chernobyl in Hungary
18:55
Időutazó
Рет қаралды 312 М.
A világ legnagyobb repülőgépének hihetetlen felszállása
10:40
Szerdai repülés avagy a verseny teknős Jamaica irányában
1:05:48
És akkor elaludtak a pilóták utazómagasságon... (Ep. 277)
22:04
Aeropark Budapest
Рет қаралды 141 М.
Всегда проверяйте зеркала
0:21
Up Your Brains
Рет қаралды 4,3 МЛН
Chúa ơi - Hãy thử cái này #automobile #funny #shorts
0:12
hoang quach
Рет қаралды 31 МЛН
Незапланированный краш тест автомобиля
0:23
Новостной Гусь
Рет қаралды 1,8 МЛН
впихнул турбину в глушитель
1:00
не НОЛЬ
Рет қаралды 822 М.
EQUIPAMENTOS TOP ? #moto  #motopeças
0:13
Moto Peças 10.0 - Diego Enzweiler
Рет қаралды 18 МЛН