"Eltakarom meztelenségedet, szegénységedet, rongyaidat az én tisztességem és dicsőségem köntösével. Ez hát a történet lényege: a megbocsátásnak ára van, valakinek fizetnie kell. Csak a nagyobbik testvér segítségével tud visszatérni a fiatalabb a családba. A mi igazi bátyánk megfizette tartozásunkat helyettünk a kereszten." /Tim Keller/

Bárcsak igaz lenne ez akár a tegnap hazánkban járó dr. JBP-re!🙏🏻

Köszönjük szépen 😇 nagyon jó beszélgetés 👌 milyen jó ismerni Atyánk szerető szívét ❤️

Legutóbbi ajánlójában Ádám ezt írja: "Ebben a képben benne .................... vagyunk mi. ..................... " Atyám szeretetének köszönhetően én is! Ilyen ajánló hatására szívemben felizzik a hála, ezért úgy döntöttem, "hazatérésem" történetének rövid változatát ide is bemásolom. Kommentem, amit a blogon írtam. Öntörvényű, vakmerő gyerek voltam. Soha eszembe nem jutott, hogy tettem gondok forrása lehet szüleimnek. Ennek ellenére nevelésükről a szelídség jut eszembe, ami inkább fokozta önfejűségem. Apukámmal való konfliktusom csak tovább mélyült, amikor szavakkal próbálta kapcsolatunkat megértetni: - Te az én gyermekem vagy! - Szívemben hárítottam, mert úgy gondoltam, ez korlátozza függetlenségem. 26 évesen, életem egyik mélypontján, utazás közben, ismeretlen néni szolgála által, Isten szólt hozzám egy kis igés lapon: „……… enyém vagy! (Ézsaiás 43:1 vége) Az Úr, a Teremtőm, az Atyám szólt hozzám szelíden, de hatalommal. Szívemben megroppant a hárítás, a függetlenség utáni vágy. A kapcsolatra igent mondtam, és felzengett a hála. Hazatértem. Köszönöm az értékes beszélgetést.

Nem vagyok hívő. Mivel nem vagyok, nincs tapasztalatom, nincs ismeretem arról, hogy miből maradok ki. Hívő embereket hallgatva és a keresztény hit köré kiépült kultúrkincs legjavával ismerkedve tudok felépíteni egy elképzelést arról, hogy mi is az, ami számomra úgy, ahogyan egy hívő ember számára, nem hozzáférhető. Az viszont vissza-vissza térő tapasztalatom, hogy ebből a kultúrkincsből mindig Rembrandt festménye, illetve az evangéliumnak ez a példázata tud leginkább megrázkódtatni, leginkább elvezetni a gondolathoz, hogy ez a kimaradás, a megélésnek ez a hiánya, veszteség is lehet. Ha valóban van, hát én meglehetősen távol élem az életem Istentől. Ez a történet és ez a műalkotás juttat mégis a legközelebb hozzá.