2000 tonnás tehervonattal Kelebiáról Szabadkára - 431 193 (ex V43 1193)

  Рет қаралды 45,499

Pista357

Pista357

2 жыл бұрын

Sziasztok! A maradék bejgli és töltött káposzta mellé ezúttal egy kis külföldi kirándulással érkeztem, ugyanis ahogy a videó címéből kiderült, a 193-as Szilivel Kelebiáról Szabadkára továbbítunk egy több, mint 2000 tonnás tehervonatot. A sebességünk 50 km/h, a határban ennyivel mehetnek a vonatok, Szabadkán pedig az első váltó előtt 10 km/h-ra lassítunk, mivel Szabadka egész területén ennyi az engedélyezett sebesség a vágányok kritikán aluli állapota miatt. Kelebián a 6. vágányról járunk ki, Szabadkán pedig a 7. vágányra érkezünk, ez az utolsó, ami felett még van felsővezeték. 13:52-nél a jobb oldalon feltűnő vágány Zombor felé megy (ahol valamikor találkozott az egykor Bajáról induló hercegszántói és garai vonalakkal), majd a gazból előtűnik egy másik vágány is (a 4. vágány folytatása) kb 13:59-től, ez pedig a Baja - Bácsalmás - Csikéria - Szabadka vonal innenső vége (korábbi videóban már láthattátok Bácsalmáson a kiágazást a 154-es vonalból).

Пікірлер: 126
@josipberger2092
@josipberger2092 2 жыл бұрын
Sziasztok. Én Szabadkai születésű vagyok. Itt éltem. Nekem mindig a legszebb város lessz. Jó a videó. Köszönjük.
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Én köszönöm!
@jozsefgyuga2749
@jozsefgyuga2749 2 жыл бұрын
Koszonom!Egyszer mozdony vezetove valtoztam!
@krisztianhamvai8724
@krisztianhamvai8724 2 жыл бұрын
Nagyon jó :)
@attilatasciko4817
@attilatasciko4817 2 жыл бұрын
Köszi
@karolymarkus6255
@karolymarkus6255 Жыл бұрын
Szép videó!
@istvanriffel6556
@istvanriffel6556 Жыл бұрын
De rég kerestem már vezetőállásos hosszabb menetidős videókat...mióta rátaláltam Pistára azóta tapadok a videókra mint légy a légyfogóra! M62 és V63 videók előnyben! köszönet a feltöltésekért megosztásokért!
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Én köszönöm!
@Gerasimenko81
@Gerasimenko81 2 жыл бұрын
Nagyon tetszett a videó! Tegnap láttam élőben a garai állomás épületet! Nem próbálnád meg majd rögzíteni a szélvédőhöz vagy állványra tenni a telefont? Akkor nem kéne kézben tartani és a vidi még ennél is élvezhetőbb lenne! Vagy nagy lenne a kockázata ,hogy meglátják?
@zoltanvizi7973
@zoltanvizi7973 2 жыл бұрын
Még most kapcsoltam be,de már tudom,hogy szuper lesz!
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 2 жыл бұрын
Egyébként a sziliknek a középső (ha jól sejtem a fék/töltővezeték) légfeszmérőjének a számlapja miért ilyen sötét a többihez képest? Minden fotón ilyennek látom, szóval gondolom, hogy nem mozdonyfüggő.
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Na ez egy jó kérdés, fogalmam sincs
@istvanzsivanov5284
@istvanzsivanov5284 2 жыл бұрын
Pista gratulálok jók a felvételeid és természetesen lájk türelmednek is.
@gergoigaz9735
@gergoigaz9735 2 жыл бұрын
Ez jó minőségű pályának számít? Csak mert ugrál a mozdony rendesen, mármint eléggé úgy tűnik.
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Nem, egyáltalán nem számít annak, a sebesség sem véletlenül 50 km/h.
@z.robertvarga5055
@z.robertvarga5055 2 жыл бұрын
Jó sok gomb, kapcsoló és óra van a vezetőfülkében! Egy laikus ember (pl.én ) nem is tudná, hogy melyik mire való. Jó a videó, olyan mintha 1 szimulátorban ülne az ember.
@andraskasek4239
@andraskasek4239 2 жыл бұрын
Valóban olyan. de meg lehet tanulni. És akkor ez itt a reklám helye: ha még nincs a gépeden, nézz körül a neten (vagy boltban), nagyon sok vonat-szimulátor elérhető, még ingyen is. nem könnyűek, de jó időtöltés - igaz nagyon sok időt kell mellette tölteni, ha komolyan veszed a valósidejű szimulációt.
@82bottyan
@82bottyan 2 жыл бұрын
Amúgy a mozdonyvezető elhagyhatja a mozdonyt külföldön? És ha igen milyen okokbol-korulmenyek között?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Persze, hogy elhagyhatja. A munkával kapcsolatos okokból, illetve wc-re csak el kell valahogy menni...
@gdocs1307
@gdocs1307 2 жыл бұрын
Milyen cégeknek vannak tehervonataik és fuvarjaik Szabadkára? A MÁV-nak is vannnak?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Nem tudom, hogy melyik cégeknek vannak. Mi a Rail Cargo Hungaria vonatait visszük ki és hozzuk be.
@richardbaranskova8464
@richardbaranskova8464 2 жыл бұрын
Van egy kérdésem kedves Pisti! ŽSR vagy MÁV szerinted melyik a jobb a kettő társaság közül?? Én a ŽSR-nél vagyok, te nem dolgoznál itt?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Én egyáltalán nem ismerem a ti cégeteket, úgyhogy nem tudok válaszolni erre a kérdésre
@richardbaranskova8464
@richardbaranskova8464 2 жыл бұрын
@@Pista357 Ez a szlovák vasúttársaság, itt vagyok irányító
@leventeszecsenyi597
@leventeszecsenyi597 2 жыл бұрын
A vasútiátjáronál ahol volt a fázishatár ott miért fordította el a kamerát? De nagy jó videó lett!
@attiwise
@attiwise 2 жыл бұрын
Lehet egy tippem? Ott volt az államhatár?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Pontosan, ahogy az előttem szólók már mondták, ott van a határ és a kerítés, és azt nem akartam levideózni, a videóhoz egyébként sem tenne hozzá semmit, nem arról szól.
@gzugzu01
@gzugzu01 2 жыл бұрын
Az melyik határ volt? A Magyar oldal? Vagy itt nincs külön a két országé?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@gzugzu01 nem értem a kérdést. Egy határ van, a magyar-szerb határ. A magyar oldaról megyünk ki Szerbiába.
@gzugzu01
@gzugzu01 2 жыл бұрын
@@Pista357 Arra értettem hogy valamikor volt és még most is sok helyen látni hogy pl volt egy Magyar oldal- zőldhatár- Szerb oldali ellenőrző pont.
@ekviz7433
@ekviz7433 2 жыл бұрын
Jó.
@gergoigaz9735
@gergoigaz9735 2 жыл бұрын
Laikusként kérdezem kb 5 perc nézés után, hogy mi ez a kattogó hang és hogy nem idegesítő e a vezetőnek?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Az a sebességmérő hangja, és igen, sajnos idegesítő, de hozzá lehet szokni
@1977Petya
@1977Petya 2 жыл бұрын
@@Pista357 Ébrenléti jelző? Talán ez a neve?
@nagylakijanos
@nagylakijanos 2 жыл бұрын
@@1977Petya 🤣
@Nincseleted
@Nincseleted 2 жыл бұрын
Lenne egy kérdésem, a mozdonynál miért használják a mozdonyvezetők a hátsó áramszedőt? Vagy ez titok?
@gabordeak4580
@gabordeak4580 2 жыл бұрын
Biztonsági okból: ha törik akkor ne sérüljenek a tetőberendezések
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Nem titok, ha az első áramszedőt használnánk, és egy esetleges felsővezeték hiba miatt leszakadna az áramszedő, akkor az lesöpörne mindent a mozdony tetejéről (tetővezeték, főmegszakító stb), ha a hátsó áramszedőt használjuk, akkor ugyanebben az esetben kisebb a kár.
@Nincseleted
@Nincseleted 2 жыл бұрын
Köszönöm a választ!
@ferifuti8516
@ferifuti8516 2 жыл бұрын
@@Pista357 Ha leszakadna valami miatt a hátsó, még az elsővel tovább lehessen haladni szerintem.
@Nincseleted
@Nincseleted 2 жыл бұрын
@@ferifuti8516 ha jól tudom akkor a máv csak áramszedőtörésnél engedéjezi az első áramszedőt
@balazsborza3669
@balazsborza3669 2 жыл бұрын
A szellözönek mi a feladata?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
A villamos berendezéseket hűtjük velük, mivel egy villamos vontatójármű esetében nagy ezekben nagy áramok és feszültségek keletkeznek, hűtés nélkül hamar túlmelegednének, így állandó hűtést igényelnek. Vannak beépítve légáramlás érzékelők, amelyeknek az a feladata, hogy mérjék, megfelelő mennyiségű levegő áramlik-e a villamos gépekhez, tehát kapnek-e megfelelő hűtést. Amennyiben ezek úgy érzékelik, hogy nincs megfelelő hűtés (vagy mert egyáltalén nincs bekapcsolva a szellőzés, vagy mert valamelyik szellőző meghibásodott), abban az esetben nem engedik a vontatást.
@neozeo25
@neozeo25 2 жыл бұрын
Ilyenkor egyezmény alapján mentek, és ismerni kell a másik állam vasútjának a szabályait (utasítások)? Mi történik, ha rendkívüli esemény van? Köszönet a feltöltésért, és a válaszokért! :)
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Első kérdésre a válasz: igen, pontosan. Másodikra a válasz: a céges telefonjaink kint is működnek, ha valami történik, a kelebiai rendelkező útján értesítjük a szerb kollégákat.
@neozeo25
@neozeo25 2 жыл бұрын
@@Pista357 köszönöm a válaszod! :) Az egyezmény viszont valószínűleg csak egy adott vonalszakaszra vonatkozik, ugye? (Pl. államhatártól Szabadka álllomásig, vonalismerettel). Még egy kérdés: mit jelent a felsővezetékbe ágyazott "L" betű, és annak fordítottja?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@neozeo25 igen, nem kell ismernünk a komplett szerb utasítást és a szabályokat, hiszen csak Szabadka állomásig közlekedünk, az odáig előforduló dolgokat kell ismernünk. Az L betű hogy mit jelent, nem tudom, nekünk nincs dolgunk vele.
@jenoborczi7851
@jenoborczi7851 2 жыл бұрын
Minden egyes határátmenetre ki van dolgozva egy ún. Közös szolgálati szabályzat. Ezekben benne van az is, hogy mi a teendő baleset bekövetkezésekor. Alapvetően annak a feladata az elhárítás, akinek a területén az esemény bekövetkezett, de szükség esetén kérhető a másik fél közreműködése.
@jenoborczi7851
@jenoborczi7851 2 жыл бұрын
@@neozeo25 A felsővezetéki szakaszolást jelölik vele az állomás és a nyíltvonal találkozásánál. Van kezdete és vége változat is. Nálunk ilyen jelzés nincs.
@attilagere6186
@attilagere6186 2 жыл бұрын
Lesz mit faragni a pályán hogy 160-as legyen. Nem gondoltam ilyen lepukkantnak Szabadkát, de hát ez van. Visszafelé macerásabb lehet (gondolom) a lehetséges potyautasok miatt... A film szuper, jöhet még :-) Ha tényleg felújítják a pályát nem kis de nagyon sok pénzért akkor beleférhetne a Szabadka-Csikeria-Bácsalmás visszaépítése. Hibaszázalék se lenne a költségvetésben.
@zohorvat
@zohorvat 2 жыл бұрын
"Olyanba nem szokás befektetni, amit a másik jogosan visszakaphat."
@jenoborczi7851
@jenoborczi7851 2 жыл бұрын
Szerbia a '90-es évek elején megállt a fejlődésben. Nemzetközi gazdasági embargók, a Balkán más részeiről elmenekült szerbek beáramlása, NATO bombázás. Ott a 90-es évek ezekről szólt. Az okát nyilván tudod. Nem maradt ki ennek hatásai alól Szabadka sem. Ennek nyomait látni ma is mindenütt.
@82bottyan
@82bottyan 2 жыл бұрын
Elég lepukkant de azért nem ennyire. A vasút melletti rész a csunyabbikak közé tartozik, senki sem akar oda költözni és házba befektetni pont a vasút és az ezzel járó zaj miatt, ne adj' isten ha gyerek is van a családban akkor miatta is folyamatosan izgulnal hogy hol van...ugyh nem mérvadó ez a rész (nem mondom H gyönyörű a város de ettől azért szebb :) )
@tamassomogyi3244
@tamassomogyi3244 2 жыл бұрын
Azt vettem észre,hogy sajnos az anyaországban( Magyarországon) sokmindent bejelentenek,megigérnek hogy ìgy lesz,meg az lesz,aztán szinte sehol semmi.Remélem hogy azért a Budapest- Belgrád vasùtvonal valôban elkészül,nagysebességű kétpályával és nemcsak az uniòs támogatásokat csalják el.
@jenoborczi7851
@jenoborczi7851 2 жыл бұрын
@@tamassomogyi3244 A Budapest - Belgrádban nem lesz egy kanyi fillér EU-s támogatás sem. Kínai hitelből finanszírozzák.
@reverend13
@reverend13 2 жыл бұрын
A fékek feletti 3 mutató pontosan miket mutat, mi a különbség köztük?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
A legfelső műszer a főlégtartály és a fék fővezeték nyomását mutatja. A középső műszer a mozdony fékhengernyomását. A legalsó pedig nyomásigazító használata esetén a fék fővezeték túltöltését.
@reverend13
@reverend13 2 жыл бұрын
@@Pista357 Köszönöm!
@TheDS1977
@TheDS1977 2 жыл бұрын
14:08-tól az az egykori Bácsalmási vonal kiágazása?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Igen, az a gazos vágány.
@attilagere6186
@attilagere6186 2 жыл бұрын
A mellette levő nem gazos pedig Zombor irányába megy.
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@attilagere6186 igen, a videó leírásában ott van, hogy melyik hova megy.
@vasutas75
@vasutas75 2 жыл бұрын
Szia. Egy kérdés: Most is jársz még át, amióta dízelekkel jöttök át Szabadkára?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Szia! Nem, én egyáltalán nem tehervonatozok február 1-től.
@vasutas75
@vasutas75 2 жыл бұрын
@@Pista357 Értem. Csak gondoltam összefuthatnánk Szabadkán mert én ott dolgozom a pft-nél
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@vasutas75 sajnos én a jelenlegi állás szerint Szabadkára csak a felújítás után fogok menni legközelebb
@vasutas75
@vasutas75 2 жыл бұрын
@@Pista357 Értem. Köszi a választ. Jó, kellemes és balasetmentes vonatozást neked(meg minden kollégának)!
@YCbCr
@YCbCr 2 жыл бұрын
Üdv! Mindamellett hogy nagyon tetszik a videó, még be is jön; de miért kell annyit tekergetni a kormányt? :) Jó tudom mennyekafenébe, de előtte egy kérdés. Milyen kamerával lett felvéve, ha szabad tudni? Tetszik a szín/dinamika amit tud. (Hát még ami rögzítve lett vele!) Sisakkamera/gopro, mobil...?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Szia! Telóval csinálom a videókat (Huawei P30 Pro), egy ideje, ha a fényviszonyok megengedik, széles látószöggel.
@peniszherceg7235
@peniszherceg7235 2 жыл бұрын
A "kormány" az a menetszabályzó, amivel menetet adsz/elveszel, ezáltal gyorsul/lassul a mozdony. Olyan mint a gázpedál.
@1967628108
@1967628108 2 жыл бұрын
10:04-nél miért kellett kikapcsolni a szellőzőket?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Nem kellett feltétlenül, de onnantól lejt a pálya, nem kellett vontatni és így a szellőzőkre sem volt szükség.
@1967628108
@1967628108 2 жыл бұрын
@@Pista357 Köszi. :)
@Millchab
@Millchab 2 жыл бұрын
1:00 nál a TH tábla mit jelent?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Tolatási határ. Ha ezen a táblán túl kell végezni tolatási mozgást, akkor arra külön engedélyt kell kérni a forgalmi szolgálattevőtől.
@Millchab
@Millchab 2 жыл бұрын
@@Pista357 Köszönöm szépen a választ!
@adammadarasz2987
@adammadarasz2987 2 жыл бұрын
Hogy néz ki egy fázishatár???
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Semmi extra, a felsővezetékben van egy kiszigetelt szakasz.
@Bzmot332bve
@Bzmot332bve 2 жыл бұрын
Hát jön a fázis, aztán vége, ott a határa... Nem, amúgy arról van szó, hogy a MÁV felsővezeték hálózatát az országos villamosenergia rendszerről (VER) táplálják, viszont értelemszerűen nem egy pontról az egész országos hálózatot. Sok helyen vannak alállomások, ahol az országos háromfázisú rendszerről egy fázist letranszformálnak 25kV-ra. Na, és itt jön a lényeg: a hálózat úgy van kialakítva, hogy minél szimmetrikusabban terhelje az országos rendszert, azaz hogy lehetőleg az összes fázist hasonló mértékben terhelje, ne csak pl. egyről menjen mindenhol a vasút. Ezzel egy probléma van, amikor két különböző betáplálású szakasz találkozik. Nem tudom iskolás vagy-e, vagy már felnőtt (ha igen, mi maradt meg a trigonometriából), a lényeg, hogy ha fogsz két szinuszos feszültséget, amiknek különböző a fázisa (nem picit, hanem konkrétan 120 fokkal), és ezeket összekötöd, akkor azzal irdatlanul rövidzárba vágod őket. Ezért fázishatárnál (ahol nem csak a betáplálás más, hanem a fázis is) nem elég kikapcsolni a főmegszakítót (hogy ne vegyél fel áramot), hanem az áramszedőt is le kell engedni, hogy a két vezeték közös szakaszán össze ne kösd őket.
@attilagere6186
@attilagere6186 2 жыл бұрын
Így néz ki, 2:31-től (ha ki nem törlik mert államtitok😎): kzfaq.info/get/bejne/pM2odN2llcCdno0.html
@1967628108
@1967628108 2 жыл бұрын
@@Bzmot332bve Az áramszedőt nem muszáj folyton leengedni. Azt akkor kell, ha szinkron üzemmel mész, mert ugye akkor a kettő gép összekötheti a rendszert. Vagy már mindenhol le kell szedni a szedőt?
@nemethkrisztian435
@nemethkrisztian435 2 жыл бұрын
Ami fehér lámpa világít a sebesség óra mellett mit jelent az a szín ???? Szuper
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Ebben az esetben az, hogy a vonat működő vonatbefolyásoló berendezéssel, de jelfeladás nélküli pályán közlekedik
@peterbarany4129
@peterbarany4129 2 жыл бұрын
Szia! 4:09 nél mit kapcsolsz?
@peterbarany4129
@peterbarany4129 2 жыл бұрын
felső vezeték határ szakasz és áramszedő le meg fel ?
@peterbarany4129
@peterbarany4129 2 жыл бұрын
és 10:04 nél hallhatóan valami kikapcsol
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
A szellőzőket ki. Ott már lejt a pálya kifelé és fázishatár következik, nem kell vontatni.
@peterbarany4129
@peterbarany4129 2 жыл бұрын
@@Pista357 Gondoltam az ilyen autómata, termosztàtos dolog mint az autóknàl. köszi!
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@peterbarany4129 a szellőzőknek mindenképpen működniük kell, másképp nem tudunk vontatni. A Papagájok tudnak olyat, hogy a külső hőmérséklet és a felhasznált teljesítmény függvényében változtatják a szellőzőmotorok fordulatszámát, a többi gép nem. A Gigantokon, a Szöcskéken és a Szilik egy részén van téli-nyári szellőző átkapcsoló (mert ha -10 fok van, ne működjenek már teljes fordulatszámon, és ha +30 van, akkor meg ne csak csak úgy épphogy forogjanak, illetve a Szilik másik részébe beépítettek hőfokérzékelőt, amely a külső hőmérsékletet érzékeli és automatán visszavesz a szellőzők fordulatából, ha hideg van. De villanygépeknél a szellőzőknek mindenképpen működniük kell, még a leghidegebb időben is, mert itt nem hűtőfolyadékot hűtünk velük, mint az autóknál vagy a dízelgépeknél, hanem villamos berendezéseket. A dízeleknél más a helyzet, ott valóban úgy működik a dolog, mint az autóknál, a hűtőventilátorok egy bizonyos hűtőfolyadék hőmérsékletnél kapcsolnak be automatán és szintén automatikusan változtatják a ventilátorok fordulatszámát, csak itt nem a külső hőmérséklet befolyásolja ezt, hanem a hűtőfolyadék hőmérséklete.
@nandorlang5424
@nandorlang5424 2 жыл бұрын
Mennyi időbe telik a képzés mire valaki vezethet egy ilyen szerelvényt? A személyszállító és a teher között van valami rangsorolás? Tényleg kiöregedőben van ez a szakma? A régiek nyugdíjba mennek, van utánpótlás?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Nincs különbség személy és teher között. A képzés nagyjából egy év. Utánpótlás általában nincs annyi, amennyi kellene, gyakorlatilag a telephelyeink többsége kisebb-nagyobb emberhiánnyal küzd
@nandorlang5424
@nandorlang5424 2 жыл бұрын
@@Pista357 köszönöm a válaszod!
@phenthohn7303
@phenthohn7303 2 жыл бұрын
Középen azt a kormányszerű tekercset miért kell fognod, vagy forgatnod, ha egyenesen mész, és kötött pályán, ahol nem lehet kormányozni?
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Az a menetszabályzó, vagy kontroller, ki minek mondja. Azzal lehet adagolni a gépnek a fokozatokat, magyarul azzal állítom be, hogy milyen teljesítménnyel akarok vontatni és hogy milyen sebességgel.
@richardszabo5052
@richardszabo5052 2 жыл бұрын
@@Pista357 magyarul olyan mint a gáz pedál az autóban :)
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
@@richardszabo5052 nagyon leegyszerűsítve igen.
@adammadarasz2987
@adammadarasz2987 2 жыл бұрын
Azért nem könnyű feladat ilyen mozdonyt vezetni
@1967628108
@1967628108 2 жыл бұрын
Az elején még meg kell szokni, utána már könnyebb lesz fokozatosan. :)
@Pista357
@Pista357 2 жыл бұрын
Ahogy az előttem szóló írta, az elején valóban nehéz és furcsa, de ugyanúgy, ahogy a jogsi megszerzése után az autóvezetésnél, ahogy egyre többet csinálja az ember, így egyre nagyobb a rutin és egyre könnyebb.
@gaborvincze2963
@gaborvincze2963 Жыл бұрын
Szenzációsak a videók,imádom vonatokat,csak jó lenne,ha közben mesélnél és magyaráznád is a dolgokat! Narráció!!!
@Pista357
@Pista357 Жыл бұрын
Te vagy a nem tudom hanyadik ember, aki ezt kéri, de másnak is írtam már: én itt munkát végzek, a vezetésre kell figyelnem, nem az a dolgom, hogy videózzak és magyarázzak, időnként tudok csinálni "beszélős" videót, de nem mindig.
@Sabartoasfaloi
@Sabartoasfaloi 2 жыл бұрын
Metro Exodus
@emily-nv5rq
@emily-nv5rq 2 жыл бұрын
Kelebia az a környék, ahová az 1900-as évek elött a kissebbségben élö magyarságot a régi Jugoszláviábol Magyarországra kényszertelepitették .Tud róla valaki többet mondani ?????
@tarkanyia
@tarkanyia 2 жыл бұрын
Kelebiabol van rogton 2 is, mind a ketto Trianon elott Szabadkahoz tartozott tanyakozpontkent.
@zsoltjanosmalya2555
@zsoltjanosmalya2555 2 жыл бұрын
Snassz a kerítés he, azért látszott.
A BILK-ről Ferencvárosba Giganttal - 630 015 (ex V63 015)
24:20
HOW DID HE WIN? 😱
00:33
Topper Guild
Рет қаралды 37 МЛН
Me: Don't cross there's cars coming
00:16
LOL
Рет қаралды 14 МЛН
Can You Draw A PERFECTLY Dotted Line?
00:55
Stokes Twins
Рет қаралды 100 МЛН
Ganz-MÁVAG V43 ("szili") vezérkontroller felépítése
5:34
Bzmot332bve
Рет қаралды 10 М.
V43 1135 / Napfény IC az alkonyatban / Üllő - Cegléd
26:34
BKV_60-as Fogaskerekű -Völgymenet - KÉT KAMERÁS MENETVIDEÓ
17:03
Közlekfan tube
Рет қаралды 4,3 М.
Flamin' 'GLORIOUS' 50033 cold start with flames | 28/12/2020
12:59
TJB Road, Rail & Racing
Рет қаралды 2,5 МЛН
V63 051 Napfény IC / Bp.-Nyugati - Üllő
26:32
Pista357
Рет қаралды 21 М.
Что делать, если отказали тормоза?
0:12
W truck driver #edit #trollface
0:20
TRET1
Рет қаралды 3,9 МЛН
😱 Велосипед-лимузин?!
0:20
Тот самый Денчик
Рет қаралды 986 М.
ВЕЛОСИПЕД ЗАГОВОРИЛ
0:15
KINO KAIF
Рет қаралды 13 МЛН