No video

SAAB Múzeum: a svéd autógyártás kincsei egy volt NOHAB csarnokban

  Рет қаралды 20,658

Gentleman Drives

Gentleman Drives

Күн бұрын

A kisebbik svéd autómárka 2011-ben ugyan csődbe ment, de a gyári SAAB Múzeum megmaradt teljesnek, és ma is nyitva áll. Akit érdekel, miért olyan különlegesek ezek az autók, jobb helyre nem mehet, mert itt áttekinthető az első szériamodelltől a gyárbezárásig tartó 61 éves történet. Hiába csak egy sima múzeum, a SAAB történetének minden fontos mozzanatát megismerhetjük itt.
A svédországi Trollhättan város nevét talán Trollcsuklyásnak lehetne fordítani, mert a név eredete egy hiedelem. Eszerint a városnál zúgókon áttörő Göta folyóban trollok élnek, a vízből felbukó kőszirtecskék pedig ezek csuklyái (hättor). Komoly erőfeszítések árán tudták csak szabályozni és hajózhatóvá tenni ezt a vad vizet, ennek köszönhetően azonban Trollhättan lett a svéd ipar egyik bölcsője. Itt készültek a NOHAB mozdonyok, és itt alapították meg 1937-ben a Svenska Aeroplan Aktiebolaget-t (S. A. AB), azaz a Svéd Repülőgép Kft-t. Ugyanis a Svéd Királyság nem tudott elegendő harci repülőt importálni a közelgő háború miatt, tehát úgy döntöttek, gyártanak maguknak.
A Világháborút követően viszont polgári járművekre volt szükség, ezért a SAAB már a negyvenes években a polgári fejlesztés felé fordult. A 90-es számú projekt egy utasszállító, a 91 oktató kisrepülő volt, míg a 92 egy tömeggyártásra szánt személyautó. És a SAAB Múzeumban megvan az 1-es számú prototípus, meg még sok-sok egyéb izgalmas lépcsője a cég történetének - szériamodellek, versenyautók és koncepciók egyaránt. Hát ezért annyira izgalmas a SAAB Múzeum!
Ha tetszett, ne feledkezzetek el feliratkozni a csatornára: bit.ly/BollaGy...
Friss tartalmak:
instagram: / morphine500
twitter: / morphine500
És tessék nyugodtan kommentálni, ha valamit elrontottam, vagy ha van egy szép régi SAAB-od, és szeretnéd megmutatni!
#saab #múzeum #történelem

Пікірлер: 83
@zoltanvarga1606
@zoltanvarga1606 Жыл бұрын
Az 1.7, 1.85 és egy ideig - talán 70-es évek közepe - a 2.0 literes motorok is fogaskerekekkel hajtottak át a váltóra. Ezután jött a 3-soros lánc alkalmazása. Trollhättan jó hely, érdemes útba ejteni, mint ahogy a Saab múzeumot is. Bár az elég kicsi, de örüljünk annak, ami megmaradt. Köszi a videót.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi, hogy ezt tisztázod. A helyszínen kirakott motorról én is fogaskerék hajtást vettem le, de a források azt írják, a 99 és a 900 is lánchajtást használt, ezért javítottam. Mondjuk ezt így elmondani / kiírni amúgy is hosszú lett volna 😀
@zoltanvarga1606
@zoltanvarga1606 Жыл бұрын
Az ott kiállított soros 4-hengeres motorok egy része korábbi modellév, így jól láttad, hogy fogaskereket használtak. Az általád jogosan legendásnak nevezett 16-szelepes B202-esnél már lánc volt, mint ahogy a 8-szelepes B201-esnél is. Egyébként mechanikusan a váltó a gyenge pontja ezeknek az autóknak, különösen a feltöltött motoroknál. A másik nagy ellenség a rozsda, mint a legtöbb öreg autó esetében. Egyébként, ha rendben vannak és elnézünk egy-két, az autók korából természetszerűleg fakadó hiányosságot, akkor elég jó érzés vezetni őket. Remélem, neked is lesz rá alkalmad. És meg egyszer köszönöm a videót. Nagy meglepetés volt. Nem számítottam rá.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
@Zoltán Varga Igazán nincs mit, én köszi az értékes hozzászólást! Remélem lesz még máskor is meglepően jó tartalmam számodra 😀
@ferkocsatornaja
@ferkocsatornaja Жыл бұрын
Bizony, nagyszerű ezt végignézni. 22 éve csak SAAB-om van, immár az ötödik. Imádom.
@gyurischannel5822
@gyurischannel5822 Жыл бұрын
Sok sikert az 5. SAAB-hoz!
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
fú te, amúgy nagyon szeretem ám a snowrunnert :-DDD és tök menő kormánnyal játszani, meglepően jó, csak annyira istentelenül sok idő azzal bármit is megépíteni, hogy hát nekem egyszerűen nincs annyi játékra...... sajnos.
@hamvasjoe
@hamvasjoe Жыл бұрын
Kedves Gyuri! Köszönöm a videót, kellemes orgánumú tárlatvezetés, szívmelengető, szakszerű, objektív és mégis márkaszimpátiáról, megbecsülésről szólt! A történet újabb -ahogy mondtad Mo-ra is bekerült - autóit vezettem, birtokoltam. 99-est először kölcsönben a 80-as éves közepe felé, (a lány eltűnt de az autó iránti szerelem megmaradt :-), 27 éve. 35. szülinapomra vettem az első 900 i sedant ( automata 3 seb angol váltó...) és utána 900s, 9.3 TDI, és TTID, stb., tudom, hogy ezek már nem az "igazi" SAAB-ok, de mégis, ahogy az egyik kommentelő írta, jó visszanézni rá, és persze vezetni is. És igen, a "SAAB-osok" még egymásra villogva üdvözlik egymást! Nagyon régen szeretnék ellátogatni Trollhattan-be, remélem mihamarabb sikerül, emlékezni fogok a tárlatvezetésedre! Gratulálok, még sok ilyen videót. 👍🙏
@adamnagy3643
@adamnagy3643 Жыл бұрын
Nagy álmom eljutni ide Saab fanatikusként,köszönöm,nagyon jó és érdekes videó lett! Végtelenül szomorú vége lett egy igen különleges gyártó "sztorijának". Kár érte. Különleges autó,különleges embereknek!
@palfijozsef2
@palfijozsef2 Жыл бұрын
Ez durván jó videó lett. Köszi és nagyon jó hallgatni ahogy beszélsz.👍
@zoltantakacs6144
@zoltantakacs6144 Жыл бұрын
Jó ez a csatorna, érdekes tartalommal. Köszi.
@balazsm8896
@balazsm8896 Жыл бұрын
totalcar fiókcsatorna
@wolfrc7552
@wolfrc7552 Жыл бұрын
Azoknál a csatornáknál, amiket szívesen nézek, végig szoktam nézni a reklámokat is. Bedobott egy Suzuki duda teszt reklámot kutyákkal, nagyon tetszett! És kihagytam volna, ha nem a te videód közben ugrik elém! Szóval azt a videót is köszi! ;)
@gyoergypecsi
@gyoergypecsi Жыл бұрын
Most nyertél magadnak egy újabb követőt! 👍👍👍 Köszönöm!
@joskaberzenguz9504
@joskaberzenguz9504 Жыл бұрын
Köszönet Gyuri! Szuper videó! Szeretem ezeket az autó történelemmel foglalkozó "tartalmakat". Pláne egy ilyen múzeum bejárással egybe kötve remek dolog. Remélem most elözönlenek teszt vezetés ajánlatok SAAB ügyben. 🙂
@attilabazso6693
@attilabazso6693 Жыл бұрын
Szuper videó, bő tartalommal és szakértelemmel. Imádjuk a svéd autókat!
@simontemplomos
@simontemplomos Жыл бұрын
Zseniális adás, köszönöm szépen!
@oroszarnold
@oroszarnold Жыл бұрын
Jó autók voltak, kár értuk... nagyon tetszett az egyediségük.
@zoltanpetern.9045
@zoltanpetern.9045 Жыл бұрын
Nagyon szímpatikus a téma így 2saab-al a ,,garázsban" 💪😁 Egyébként jó videó nagyon, gratula hozzá
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel Жыл бұрын
Egyet felajánlhatnál tesztelni a @Bolla György - nek... :)
@ALIENwoods
@ALIENwoods Жыл бұрын
Ismét remek adás, köszönjük!
@Nagy-Zsolt
@Nagy-Zsolt Жыл бұрын
Köszi, Gyuri! Ismét szuper videó lett. Talán akkor lett volna jobb, ha látunk több tanulmányautót.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi! Úgy éreztem, hogy a modern tanulmányautókból nem jön ki annyi érdekes, mint a régebbiekből - és azt azért tudni kell, hogy gyakorlatilag minden sarkában járt a kamera a múzeumnak, ez nem egy gigászi gyűjtemény. Hiszen a SAAB típusok száma azért véges.
@RemekElek
@RemekElek Жыл бұрын
Szórakoztató és informatív. Köszönjük! :)
@zsdrumchannel6672
@zsdrumchannel6672 Жыл бұрын
nagyon jó vidi! köszi! 🤍...kár, hogy az újabb autók és konceptek nem fértek már bele... valamikor még 2000 táján jártam itt, egyik nagy kedvencem a 900-EV1 😁
@babazsebi1355
@babazsebi1355 Жыл бұрын
Bekommentelné vki kérem, hogy miről volt szó 9:45-nél! Négyszer tekertem vissza de vmi mindíg elvonta a figyelmemet:) jóaműsorcsakígytovább...
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Ez egy koncentrációképességi teszt, amin ön fényesen szerepelt, gratulálunk :-D Amúgy a Diadal nevű cégről van szó ott, meg a hülye angolokról, angol hülyékről stb.
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel Жыл бұрын
Eszméletlen jó videó ez! Felkészült (mondjuk a fogaskerék - lánc dilemma vicces) jól felepitett, jól rögzített! Ez fasza lett, ne a borbélyokkal kavarj, vagy ha mégis, akkor kuriózum szakmában valami frenetikus interjú alanyt, de inkább ne...
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
heh, hát ja. a robbantott motoron az is nyitott, és ott úgy tűnt, fogaskerék hajtás megy le a kuplungról a váltóra - a Minin úgy van. Én meg fejből nem vágtam, hogy lánchajtás, hát hittem a szememnek :-D
@Lazz-1006
@Lazz-1006 Жыл бұрын
Szia Bolla . Klassz volt ez is ,csak igy tovább
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
Végre ezt vártam már mióta :)
@SalaKaland
@SalaKaland Жыл бұрын
Szia Gyuri! Ez is jó lett,köszi. Azért kàr,hogy a Saab is már csak múlt idő. 🥲
@ferenctoth788
@ferenctoth788 Жыл бұрын
Köszi a videót Gyuri !! Szuper ! :)
@sandor7594
@sandor7594 Жыл бұрын
Az első 92-es Saab, előre nyílt az ajtaja, nos pont az a DKV motor volt benne, mint a P70 (NDK-s) autóban. Ültem benne. A repedtfazék hangja is azonos volt a régi DKV-val. Még a Trabant 600 is kulturáltabban járt. Arra gondoltam akkor, hogy jobb lenne átszállni ebből egy lovasszekérre. Ha innen nézzük a Saab történetét, tényleg hatalmas a fejlődés.
@gaborballa9614
@gaborballa9614 Жыл бұрын
Eskuszom te vagy a legjobb ebben a lategoriaban Gyorgy
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Nagyon kedves vagy, de azért nagyon sok a kiváló kolléga, csodás filmek garmadával, bőven van mit nézni :-)
@gaborballa9614
@gaborballa9614 Жыл бұрын
Persze, de most Csikós és te vagy a kedvencem :D nem csak a tartalom és tudás a lényeg, hanem, hogy ki, hogyan beszél, rengeteg nagy szakmai tudású ember van akit elismerek, de meghallgatni nem bírom.
@pajav8
@pajav8 Жыл бұрын
Király rész. :)
@MyJohnGotti
@MyJohnGotti Жыл бұрын
Nagyon jó lett..✌️👍
@gyurischannel5822
@gyurischannel5822 Жыл бұрын
Ez fenomenális lett! Minden tiszteletem Bolla Györgyé! Egyébként a SAAB 2012-ben szűnt meg!
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Ez végső soron technikai kérdés: már 2011-ben csődbe mentek, de a felszámolók még egy ideig próbálkoztak vásárlót találni a cégre, míg végül '12-ben hivatalos lett, hogy vége a dalnak.
@gyoergypecsi
@gyoergypecsi Жыл бұрын
@@bollagyorgy Hihetetlen, hogy senki sem volt Európában, aki vette/vitte volna… vagy a GM nem is akarta igazán eladni, inkább a csőd volt a “cél”?
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
@@gyoergypecsi Valami olyasmi a sztori, hogy a Spyker vette meg a GM-től, és ők kerestek rá vevőt, lett is volna rá kínai, mint a Volvora, de a GM nem egyezett bele, mert féltették a technológiát - ez gondolom azt jelenti, hogy nem adtak volna ki licenszeket a céggel. Magát a gyárat azért megvette egy kínai cég, csináltak is ott egy kis utángyártást, aztán próbálkoztak mással, de nem ismerem mélyen. Szóval a lényeg az én olvasatomban az, hogy a GM feküdt keresztbe a dolognak.
@zsdrumchannel6672
@zsdrumchannel6672 Жыл бұрын
nézőpont kérdése a megszűnés dátuma, hiszen még 2014-es 9-3-as is készült a Nevs égisze alatt...
@Enkeli344
@Enkeli344 Жыл бұрын
22:03 itt a szó amit kerestél talán a "robbantott ábra" Amikor azt mutatják mint ha a kocsi szét lenne vágva vagy bele látnál. Ha jól emlékszem, persze lehet én se tudom jól.
@Motoreger
@Motoreger Жыл бұрын
Érdekes volt,annál is inkább mert egy Saab 9000 CS 2.0 turbo tulajdonosa vagyok. Az autót második éve használom problémamentesen. Körülbelül 175.000 km.-el vettem és most közel 200.000 van benne. 1996 a gyártási éve,automata váltóval és 150lóerős. Németországban élek,kétszer voltam otthon,közel 1.200 kilóméterre innen,kétszer meglátogattuk a gyerekeket (700 km.),melóba oda vissza napi 60 km.szóval sokat hajtom de hibátlan. Klíma,állítható kormány,ülésmelegítés,elektromos tükrök és mind a négy ablak,törlőlapátos fényszórók melyek rövid és hosszúfázis külön van,óriási csomagtér,kényelmes ülések. És nem utolsó sorban,megnézik,még itt is! Második éve egyetlen egyet láttam szembejönni. A 2000-es motor kicsit szomjas,de megy! Autópályán 120-nál kb.7-8 liter városban 11-15 liter átlagos fogyasztást mutat annak függvényében hogy milyen módon hajtod. Mivel már 57 éves vagyok és kevés kilóméter van benne azt hiszem megtartom amíg el nem fogy a cérnám!
@Berzerker29
@Berzerker29 Жыл бұрын
A Saab 9-2X-nek ugyanúgy 2.0 literes turbós, 227 lóerős boxermotorja volt, mint a blobeye, azaz a 2003-tól gyártott WRX-eknek, (csak a szívó volt 2.5-ös 171 lóerős) továbbá a Saab csendesebb volt, merevebb kormáynművet kapott, sőt az Aero egyenesen az Impreza STI-ét a gyorsabb kormányozhatóságért, áthangolták a futóművet, lágyabb lengéscsillapítókat és keményebb rugókat tettek bele, más a lengőkar perselyézése és kapott 1,8 fokos kerékdőlést is. Összességében ez a Saab a nyers WRX egy kifinomultabb, elegánsabb, ha a belteret nézzük minőségibb verziója.
@gaborsiegl
@gaborsiegl Жыл бұрын
pedig az egyik legszebb auto a legutobbi 9-5 ami insignia alapjaira épült, hogy az miért nem lett sikeres? pedig nagyon szép lett!
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 Жыл бұрын
Takszomükke, takszomükke!😊
@BTChanger
@BTChanger Жыл бұрын
Jó anyag lett, egészen pontos, de sajnos ebben is a folyamatos szÁÁbozás megy. Ha a Saabot rendesen szeretnéd mondani akkor bizony hosszú a-val kell kiejteni. A Saab 900 Klub oldalán van egy írás: Saab - hogyan írjuk, hogyan mondjuk? (a linket nem engedi berakni - gondolom ezért nem jelent meg az előző posztom sem)
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
a dícséretet és az infót is köszi, elolvastam értem :-)
@csabasefcsik3856
@csabasefcsik3856 Жыл бұрын
K*rvajó videó, legjobb amikor beleszuszog 😅😅😅 amúgy hiánypótló a videó! Adom!!!!!!
@attilakohalmi7810
@attilakohalmi7810 Жыл бұрын
Ha tehetném tízszer lájkolnám! Köszi!
@viktormerle7882
@viktormerle7882 Жыл бұрын
Mi az a retkes, visitó hang végig? Épitkezés volt? Jobb lett volna utólag felmondani a szöveket, igy az épitkezés és a gyerek visitás nem hallatszik be.
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Szevasz, a narráció nagyon elvette volna az ízét, úgyhogy együtt kellett élni ezzel a hanggal - amúgy slot car pálya van a múzeum sarkában, ott nyomják a srácok. Lehet nekem is menni kellett volna egy kört kamerán, az megmutatja, mi visít és akkor érthetőbb :-D
@type3666
@type3666 Жыл бұрын
2:09 Volkswagen T1 , Oval Bogar , Citroen HY
@C0ffe3man
@C0ffe3man Жыл бұрын
Szuper lett! de egy gimbalt vegyél legközelebb
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Szeretnék, hidd el :-D meg még pár dolgot. rajtam nem fog múlni, de sajnos nem a nemzeti aranytartalékra építettem a csatornaindítás gondolatát
@C0ffe3man
@C0ffe3man Жыл бұрын
@@bollagyorgy egy feliratkozassal tudlak tamogatni :D
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
@@C0ffe3man annyi is számít ám, meg amúgy is: köszi 😀
@YELLOW-Official
@YELLOW-Official Жыл бұрын
Nekem ami sosem tetszett a SAAB-okban, hogy a C-oszlopnál, főként a 4 ajtós változatoknál, valahogy sosem illett oda az ív, ahogy vezették a vonalat, az autó többi részéhez. Belsőben mindig nagyon tetszettek, de oldalról rossz volt rájuk nézni. Legalábbis nekem. 3 ajtós, és a kombi változatok valahogy jobban sikerültek.
@OG900Aero
@OG900Aero Жыл бұрын
Hú Gyuri, ha előbb látom, akkor odaadtam volna neked 2 hétre a Saab 900 Turbomat. Utolsó évjáratos még eredeti saab fekete coupé volt Aero felszereltséggel, apróbb motor tuninggal. De sajnos tavasz végén eladtam, mert egyszerűen 2 autót nem tudtam elhelyezni a háznál, így 12 év után mennie kellett. A szívem fájt :(
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
ne aggódj, van kiszemelt autó, lesz videó :-)
@theGabe87
@theGabe87 Жыл бұрын
Nagyon jó kis Saab történelem óra volt ez! A múzeum nem problémozott hogy forgattok?
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Köszi! Megkérdeztem udvariasan amikor jegyet vettünk, mondták, hogy nyugodtan, csak a többi vendégre figyeljünk - nem mindenki akar videóban látszani. Szóval egyáltalán nem zavarta őket :-)
@theGabe87
@theGabe87 Жыл бұрын
@@bollagyorgy tök jó fejek!
@arpadsimon4246
@arpadsimon4246 Жыл бұрын
Igazából nem érdekelnek ezek a matuzsálemek, de a kerti tör..... bocsi, remekül, nem túllihegve nyálcsorgatva ajnározott, hanem rendkívűl kultúrált előadást tartott! A savazó voltam.
@tothdavidkornel
@tothdavidkornel Жыл бұрын
Antit kezdtem elfogadni, de korban már bocsesz de egy karottával forgatni inkább. De mindenképpen ott tartó erő voltál a TC-n. Örülök hogy nyomod, és tudsz időt szakitani ilyen tartalmak gyártására. Észak után tervezed meglátogatni a peugeot is sivatagi környezetben?
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Peugeot múzeum Sochaux? Voltam már, meg a raktárukban is, meg néhányat vezettem is régi Peugeot-k közül, szóval ha arra járnék, tuti leforgatnám, mert ott aztán van mit mesélni :-D
@tothdavidkornel
@tothdavidkornel Жыл бұрын
@@bollagyorgy én az afrikai taxis 504ekre gondoltam. 😛 De szinte mindegy. Jó a tematika, és mint embert jó hallgatni.
@farseverosapirico6248
@farseverosapirico6248 Жыл бұрын
Kedves György. Mint a R.I.L.A.K. megalapítója , engedj meg remek videódhoz 2 megjegyzést. Az egyik az , amikor 11 : 22 körül a piroskához érsz , szerinTEm meg kellett volna említsd , hogy a reflektortörlőt is ők fedezték fel , ahogy a biztonsági övet is , és az történt ezzel , ami a quadrofóniával meg a Philips képlemezével , hogy annyira megelőzTE a korát , hogy nem vették észre . De annyira nem , hogy maga a SAAB is megfeledkezett erről a VÍZSZINTESEN JOBBRA--BALRA törlő lapátról , hogy amikor "észbe kaptak" , ők is a primitív ívlapátolásos módszerig YOUtottak csak föl ( ezzel a világ bukott , s ez olyan volt , hogy a kelet-német MZ motoron először alkalmazott kormányvégi indexlámpákról az ezt fölfedező MZ cégnek le kellett mondania , s azután már ők is csak azt az ostoba indexlámpát alkalmazták , amiket ismerünk a mai motorkerékpárokon...). A másik az , hogy amikor kihozták a Saab Sonette II.-t , az az autóesztétika csődje volt . Míg a V......... csak szimplán lopott formaTErvezési ötleTEket , itt kialakult a japó kocsikból egy kulimász , és az , hogy azt kopizta ez a modell , az a szégyenek szégyene vala . Vár you k további vieJÓidat . TiszTEléssel : sapirico
@type3666
@type3666 Жыл бұрын
13:01 Tehat Stig sved vagy csak , nem hasomlas :))
@foravar
@foravar Жыл бұрын
a három hengeres is DKW licensz volt...ez volt az IFA F9ben is. de maga a története a blokknak egészen a britekig nyúlik vissza. A Scott motorkerékpárgyár párhuzamos kéthengeres vízhűtéses kétütemű blokkjáig. Elhatározták hogy egy soros háromhengerest is gyártani fognak. Sajnos a válság ezt elsöpörte. az admiralitás egy kisméretű generátort/vízszivattyút kereset. A Scott ezt gyártotta inkább. A háromhengeres motor licenszét a DKW megvette de már csak kis számban készült. Háború után az NDK-ban az IFA majd a Wartburg révén 1988-ig kihúzta. A DKW Munga 1968-ig használta a 3 hengeres Zweitaktot. Személyautóban 1966-ig. A DKW Monzának a speciális verziójas V6 kétüteműt kapott de csap kevés ilyen készült. A SAAB 1968-ban cserélte le a kétütemet a Ford V4-re...az utolsó ilyen konstrukció volt utcai autóban(a ZAZ V4 léghűtésű farmotoros) a SAAB 900 a gumispoilerével nagyon jól néz ki mai napig. Csik nem ezt a rekord SAABot vezethette anno? Szerintem a GM házasság betett a cégnek az "Opelson" Vectra alap volt(ahogy a Saturn is)
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Nem sok forrást találni ezügyben, de még a német wiki is csak addig megy, hogy egy volt DKW mérnök segítségével fejlesztették a svédek. 750 köbcentis a SAAB motor, a Wartburg (DKW F 9 alapú motorja) pedig 900 köbcentis, ahogy a DKW majd az Auto Union sem ment 900 köbcenti alá. Szóval én nem mosnám össze a két motort csak azért, mert háromhengeres kétütemű mindkettő 😀
@zoltanherwerth1112
@zoltanherwerth1112 Жыл бұрын
A trollok kedvéért nyugtass meg: ugye jártál Göteborgban a Volvo múzeumban és az majd később lesz leadva!?
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
Természetesen :-)
@bencetolnai7073
@bencetolnai7073 Жыл бұрын
Olyan, mint a Rover. Szerelem.
@AndorBereczk
@AndorBereczk Жыл бұрын
Roverem van évek óta.... SAAB-om volt sok évvel ezelőtt. Én tudom miért szerethetők... Jó visszanézni rájuk kiszállás után.
@bencetolnai7073
@bencetolnai7073 Жыл бұрын
@@AndorBereczk nekem is volt roverem, a 200-as széria. Jártuk évekig márka találkozókra, szerettem, viszont kinőttem, így tavaly eladtam.
@szabolcskomaromi
@szabolcskomaromi Жыл бұрын
Ennyi Sorosozast… :)
@bollagyorgy
@bollagyorgy Жыл бұрын
tök jogos, hiszen a V6 motorról nem beszéltem, pedig ott állt az is :-D
@AndorBereczk
@AndorBereczk Жыл бұрын
@@bollagyorgy Az Isuzu V6 diesel szóra sem érdemes. Ipari hulladék.
@gyugyu1975
@gyugyu1975 Жыл бұрын
Na, ez tetszett...
Volvo történelem: Ilyen elmerülni a göteborgi Volvo Museumban
30:53
#100: Ferrari 512 BB  🇮🇹 Brigitte Bardot tündöklése
37:23
Bolla György
Рет қаралды 21 М.
Survive 100 Days In Nuclear Bunker, Win $500,000
32:21
MrBeast
Рет қаралды 164 МЛН
Ik Heb Aardbeien Gemaakt Van Kip🍓🐔😋
00:41
Cool Tool SHORTS Netherlands
Рет қаралды 9 МЛН
ОБЯЗАТЕЛЬНО СОВЕРШАЙТЕ ДОБРО!❤❤❤
00:45
SAAB: Az alábecsült királyfi (őszinte tulajdonosi tapasztalatból)
26:33
RallyeDreamer l Percze Nándor - Asi nagyon szorgalmas volt
23:23
Saab (múzeum) Szerda
26:27
3P Garage
Рет қаралды 6 М.
1000+ mile ROAD TRIP through the ALPS in a 40 year old BMW!
23:32
Draskovics Andris
Рет қаралды 154 М.
Kopasz csodaországban-Kaáli autó-motor múzeum
1:11:44
Becsületesnepper
Рет қаралды 107 М.
Speedzone használtteszt: Saab 900 turbo 16S (1984): De kár érte!
49:06
DunaKult: beszélgetés Vályi Istvánnal
2:25:37
DunaKult
Рет қаралды 103 М.
Survive 100 Days In Nuclear Bunker, Win $500,000
32:21
MrBeast
Рет қаралды 164 МЛН