Honda Civic 1.5 VTEC Turbo 4D CVT Executive teszt (2020) - Alapjárat

  Рет қаралды 28,149

Alapjárat

Alapjárat

4 жыл бұрын

2016 óta gyártják a Honda Civic tizedik generációját, mely most ráncfelvarráson esett át. Csak azon módosítottak, ami igényelte, éppen ezért még mindig remek választás. A hatfokozatú manuális és CVT váltóval rendelhető Civic 1,5 literes, négyhengeres, turbós motorja rendkívül hatékony, 182 lóerős és 220 newtonméter forgatónyomatékot ad le.
A gyári adatokra rácáfolva nálam a 6,4 literes álom átlagfogyasztás nem valósult meg, viszont jócskán 8 liter alatt tudtam tartani (a pályát szereti). A futóművön nem változtattak az autó orrészével és a szórakoztató rendszerével ellentétben, úgyhogy az utazás közben is hozza a megszokott komfortot. Az alap Elegance NAVI felszereltség felett az Executive áll, tesztautóm jelen árfolyam szerinti ára: 9 300 000 forint. A metálfényért 185 000 forint felárat számolnak fel, az egyéb kiegészítőkért pedig 40 ezer forintot kérnek a kereskedésekben.
Az Executive felszereltség többek közt napfénytetőt, tíz hangszórót, vezeték nélküli telefontöltőt, kulcsnélküli ajtónyitást és indítást, bőrkárpitot és holttérfigyelő rendszert kínál az Elegance felszereltségen túl.
🌍 Weboldal: www.alapjarat.hu
💸 Itt tudsz minket támogatni: / alapjarat
👥 Facebook: / alapjarat
📸 Instagram: / alapjarat
A Honda Civic írásos tesztjét az Alapjárat.hu-n olvashatod: alapjarat.hu/autoteszt/amerik...
Honda Civic 1,5 VTEC Turbo 4D CVT Executive (2020) adatok:
- Lökettérfogat: 1498 cm3
- Hengerek/szelepek: 4/16
- Teljesítmény: 182 LE / 6 000 RPM
- Forgatónyomaték: 220 Nm / 1 700 - 5 500 RPM
- Hossz./szél./mag.: 4 648/1 799/1 416 mm
- Tengelytáv: 2 698 mm
- Saját tömeg: 1 300 kg
- Országúti fogyasztás: 6,7 l / 100 km
- Városi fogyasztás: 7,3 l / 100 km
- Vegyes fogyasztás: 6,4 l /100 km
- Tesztfogyasztás: 7,8 l /100 km
- Végsebesség: 200 km/h
- 0-100: 8,1
#Alapjárat #Honda #Civic #teszt

Пікірлер: 90
@gampejoe9374
@gampejoe9374 4 жыл бұрын
Én simán elfogadnám. A lányok még mindig csinik 😍
@istvanfarkas9819
@istvanfarkas9819 4 жыл бұрын
Jó lett a teszt lányok! Elismerésem
@tamasbudai6122
@tamasbudai6122 4 жыл бұрын
Fajin autó!Nekem egy okkersàrga Wartburg 353W Limusine van!De azé jó a Honda is.
@zsoltbohar
@zsoltbohar 4 жыл бұрын
Nálam az 1.5 ös manuális változatú 5ajtós változat van. A 6 literes fogyasztás igenis reális én amikor kicsit odafigyeltem erre 5,8-6,2 es fogyasztást simán ki tudtam belőle hozni, amikor városban kellett araszolni dugóban akkor sem tudtam nagyon 8 liter fölé vinni. Az átlagom most kb fixen 6,8-7 liter körül van, amit én teljesen jónak tartok a főleg város és külvárosi részen teszem bele és mivel egy kis sportos autóról van szó és egyre többet megyek vele nyílván egyre többet is rúgom el neki akár csak egy kigyorsításra is városon belül vagy kívül egyaránt. Élmény vezetni és mint mondtam így sem megy őrültködve 7 feölé a fogyasztás ha csak nem egész nap a dúgóban állok. (Pálya tempó Bp-Bécs 4felnőtt+teli csomitartó=6- 6.5l, GPS szerínti 130 km/h val)
@alberttar249
@alberttar249 4 жыл бұрын
Ugyrnez van 1 kedves ismerősömnek, kézi váltóval... Menet közben áítottuk a futóművet... Kanyarban csak pislogott a tulaj úgy oda tettem a kocsit... Nagyon jó ...!!!! 🙂😎
@tamasmegyeri8050
@tamasmegyeri8050 4 жыл бұрын
7:00 ez fájt
@majoroszsoltev
@majoroszsoltev 4 жыл бұрын
Jó volt a teszt csajok. 👌👌👌👌👌👌👌
@adriennadricsku
@adriennadricsku 4 жыл бұрын
Koszonjuk szepen! :)
@majoroszsoltev
@majoroszsoltev 4 жыл бұрын
Nagyon jó az öszhang köztetek Még sok ilyet.
@Attila910930
@Attila910930 4 жыл бұрын
Komolyan mondom belsőégésű kocsikról már csak kettőtök végett nézem meg a teszteket! :'D Like! :D
@andrasnemeth6131
@andrasnemeth6131 4 жыл бұрын
De,ha a belsőégésű illetve öngyulladós motoros autók nem lettek volna meg előtte a karburátorosok most nem lennének hibrydek meg villanyautók,mert nem lett volna mi fejlődjön attól, hogy valami már nem népszerű azaz a 2.0 vtec civicem 2018-ból még nem kell lebecsülni a jövő nyilván az utóbbiban van villany meg stb,de ha nem fokozatosan fejlődik az ipar akkor ma nem lennének leaf-ek i3-ak tesla meg társai utóbi bejön az i3 ez egyéni vélemény formára nem szép, de nyilván mindenki vegyen ízlésénekmegfelelőt.
@Attila910930
@Attila910930 4 жыл бұрын
Nézz utána maga az autó történelmének, hogy mi volt először. Amiről te beszélsz az 100 évvel ezelőtt játszódott le csak pont fordítva. Elektromos autók voltak amik 100km/h-val is kepesek voltak haladni a 19. Szazadban!! Aztan az 1910es években jöttek a belső égésűek és mivel akkorban az egyszerűbb volt(sorozat gyartas, olcso olaj, hatótáv) így az győzött. Most az elektromos autó csupán vissza követeli a "koronáját" :)
@Attila910930
@Attila910930 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas így van :) nekem az jobban tetszik. Volt benzines autóm is, dízeles is. De számos okból az elektromos mellé adom a voksomat :) De természetesen kinek mi :D Csak azt nem szeretem amikor a 3 üzemanyag fanjai egymásnak esnek, pedig ALAPJÁRATON( :D ) minden autó és motor csodás!!
@andrasnemeth6131
@andrasnemeth6131 3 жыл бұрын
@@Attila910930 Kedves Attila! Nem estem neked csak elmondtam a véleményem,de a villanyautó előtt is volt élet erre akartam utalni. Meg azzal is lehet majd élni és igen igazad van kijavítom magam voltak korábbi kezdetleges,de annál jobb kísérletek villányjárművekre elnézésedet kérem ezt valóban kifelejtettem mint ahogy a gőzgépet is viszont azért is bocsánat ha rossz indulatnak vélted a dolgot. Viszont nekem sok fajta jármű bejön alapvetően,de a villany autó sem verhetetlen lesz annál is egyszer jobb! :) Szép estét! :)
@pocokjozsef8051
@pocokjozsef8051 3 жыл бұрын
@@andrasnemeth6131 azt tudtátok e hogy Tesla ingyen akarta adni az elektromosság ot a lakosságnak az embereknek.. 😉 Nem értünk egyet az elektromos autókkal kapcsolatban de ez legyen az én bajom ez a technológia még mindig gyerek cipőben jár mint a kiskutya a láncon. 🙃 A másik meg hogyan is állítják elő az elektromosság ot jelenleg a világ legtöbb részén most Hollandiat ne vegyük ide de úgy tudom atom erőművek bol jön az áram az atom erőművek bol keletkezett káros anyagokat hova is engedik vissza a legtöbb esetben hát az óceánok ba vagy épp a talajba mitől jobb mérgezve van már minden a víz a levegő a föld döntse el ki ki maga melyik a jobb.. Ja es az első belső egesu motor nem elektromos volt nem siemens nevéhez fűződik hanem James Watt nevéhez lásd gőz gép valamikor 1860 környékén míg az első elektromos vasút rá vagy 30 évre. A belső egesu motornak nincs párja amondó vagyok.. 😉 Az elektromos autó még mindig csak kutya a láncon.. Fel tesznek a faluban három teslat tölteni azt le veri az áramot.. Peace
@kalmanvad2358
@kalmanvad2358 4 жыл бұрын
Jók vagytok csajok, tetszett a kocsi és a műsor is!!!
@Ambulance104
@Ambulance104 4 жыл бұрын
Jó volt újra együtt látni benneteket :) A Hondát megnéztem volna fehérben, ez a szín elég fura. Végre nem az unalmas fekete/szürke belsőt láthattuk :) Ezzel a belsővel és felszereltséggel már inkább a kalapos urak autója, mint a boyracereké, ők fogják tudni tartani az 5,7-es fogyasztást. :D
@Ambulance104
@Ambulance104 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Szívesen, bármikor máskor is! 😃
@laszlovona
@laszlovona 3 жыл бұрын
dikk ezek a csikkek ott affektàltak 'kerlekszepen' az infoparkban.. szépen fűzögetitek az ujjaitokat egymásba, de olyat pls ne mondjatok, h 'oldalràbb'.. thx.
@tradezsozso5137
@tradezsozso5137 2 жыл бұрын
A felni méret a felszereltség része, nem a facelift miatt 17 coll. Illetve a motorháztető törésvonalaiban történt még változás. A cvt miatt 220 nm, a manuálisé 240 nm a nyomaték teljesítmény.
@krisztianfarkas6918
@krisztianfarkas6918 4 жыл бұрын
Háááát külsőre még mindig nem az igazi, de alakul ;)
@krisztianfarkas6918
@krisztianfarkas6918 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Számomra a 6. generáció volt a az utolsó szép Civic, klasszikus sedan forma , amilyennek lennie kell. A maga angol bájával. Aztán most kezdenek visszatérni lassan :)
@zoltanpetofi2146
@zoltanpetofi2146 4 жыл бұрын
CSak szolok a kanyarvadaszat meg az hogy kiegyenliti az aknafedelet az ellentetes tulajdonsag :) Mert vagy feszes kanyarvadasz, de akkor pattog az uthibakon, vagy atlepi az aknafedelet selymesen, de akkor nem mesz kanyarvadaszni vele a szerpentinre :)
@21szazalek
@21szazalek 3 жыл бұрын
A Honda nem értem miért nem kínál ebből is hibrid verziót.Ott a kicsi Jazz meg a nagy dög CR-V hibrid téren.Nagyon hiányzik onnét egy köztes méretű verda és ezzel a CO2 kvóta sem jó irányba halad.A videó tök jó lett csajok! U.I: Az USA-ban majdnem pont ezzel a karosszériával kínál a Honda hibrid verziót is Insight néven bőven 5 liter alatti fogyasztással.Európa nem számít...pont ott ahol van CO2 kvóta...
@500Hun
@500Hun Жыл бұрын
A magas hìvő csaj szimpibb❗️☝️🤣
@elchefedepolizia
@elchefedepolizia 4 жыл бұрын
Üdv. A csomagtér borítás már 2000ben sem volt. A modern autókban,ld.: a3 sedan sincs
@matyasschalk1074
@matyasschalk1074 4 жыл бұрын
Laci megint kezded? 2000óta a lakást sem hagytad el
@MrZavodszky
@MrZavodszky Жыл бұрын
Épp ma láttam egy hasonlót csak feketében. nem tudtam mi lehet ezért a hátulján már az útról néztem meg a modell típusát.
@slyd8r
@slyd8r 4 жыл бұрын
A fogyastastrol altalaban azt kellene el mondani hogy mennyit ad meg a gyarto es nektek mennyi lett. Mivel hogy bisztos vagyok benne hogy adott rutinnal es akarassal lehet tartani a gyari fogyasztast atlagos forgalomban ( persze nem -10 es +30 felett rovid tavon ). Egyik gyarto sem a maximalis fogyastast fogja meg adni , mivel egybol el riasztana mindenkit. Ha naponta es minden helyzetben figyeleg a fogyastast , esze lehet venni hogy neha tobb 3+ literrel is tud barmelyik auto tobbet fogyasztani ugyan azon a szakaszon. Ezen felul tetszett a teszt, a Civic es pesze a gyoyoru lanyok is ! :)
@slyd8r
@slyd8r 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Szia! Először is , nem kritika volt , csak egy kedves hozzászólás :) Hidd el én is elleneztem ezeket a félrevezeteseket, de lassan beletörődtem :( Mint mindennek több indoka van amik nagyjából a következők: ideális környezetben ( szél csend, 20 fok, sima és egyenes aszfalt stb.) el érhető a gyári fogyasztás. Ha egyes ( komolyabb ) gyártók közelebb adnák meg a fogyasztást a mindennapi élethez viszonyítva ( aki egyesenek a 'mi kis falunk' másoknak Budapest stb. ) akkor túl nagy különbség lenne az ö általuk meg adott és a konkurecia által meg adott értékek között ( a vásárló pedig ott hagyná őket ). Ha lehet akkor még egy szempont az lenne hogy a fogyasztás es a CO2-es kibocsátás elég szoros kapcsolatban van, ezáltal a nagyobb érték egyes országokban nagyobb adókat eredményeznek. A fárasztó utan pedig szeretettel várom az újabb videókat! :)
@sekybone
@sekybone 3 жыл бұрын
1 éve van meg és fogyasztás 5,9, nagyon rúgni kellett ahhoz a 8 literes fogyasztáshoz...
@j.tibornagy
@j.tibornagy 4 жыл бұрын
Imelda a speedzone-ba nagyon kellene.;) Pista itt vagy?:D
@ThanosBoss
@ThanosBoss 4 жыл бұрын
Már volt. Krisztián tesztelte
@viccesrobi1364
@viccesrobi1364 3 жыл бұрын
@Imelda Hajas szerintem itt arra "gondolt a költő", hogy a speedzone-ba csak a legjobb autós újságírók kerülhetnek be :P az esszencia. nem pedig az autóra.. én nem nagyon tudom eldönteni, de talán ha kést tartanénak a torkomhoz akkor talán mégiscsak Adrit venném fel oda ;)
@H0llerith
@H0llerith 4 жыл бұрын
Ha a 10.gen kupéból lenne Typ-R már megvettem volna.. Eszméletlen piaci rés.. Ott van pl a 6.gen qp, a legerősebb gyári motor 125LE volt.. Míg a hatchback és a szedán, megkapta a vti blokkot.. A qp miért nem? Legsportosabb forma nem kapja meg az erős motort? Sajnos itt a 10.gennél újra elkövették ezt a hibát.. Jó lett a teszt csajok :)
@peterfricska7707
@peterfricska7707 4 жыл бұрын
a 6 gen qp ban is volt b16a csak azt az amerikai piacon forgalmazták si néven. És most is van amerikai piacon si qp 205 ló val 1 misi vel olcsóbban mint itthon az 1.5 turbó
@peterfricska7707
@peterfricska7707 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Igen az nekem is nagyon tetszik kar hogy itthon nem forgalmazzak es nem nagyon lesz belole a hazai hasznalt auto piacon
@tamasaracsi5831
@tamasaracsi5831 4 жыл бұрын
A fogyasztással azért vitatkoznék. Ha sportosan, dinamikusan vezetsz, akkor valóban valós a videoban jelzett érték, ha viszont nem tapossa az ember a pedált az indulásoknál, akkor városban is simán kihozható 5.5-6.5 között, nagyban függ, hogy mennyi egyenes szakasz van, mennyi lámpa és dugóban araszolás. Dugóban 7-8 között esznek ezek.
@Milan_2001
@Milan_2001 4 жыл бұрын
Ilyen nők mellett csoda hogy lehet másra is figyelni és koncentrálni
@balazskiss5092
@balazskiss5092 3 жыл бұрын
CVT miért nem vált már át? Hova váltson amikor az FOKOZATMENTES... vannak bajok.. ja es a motorháztetőt SOHA nem nyomjuk le!
@zymka620
@zymka620 3 жыл бұрын
A motorháztető ultra könnyű fémlemez. Nem csukódik le a saját súlyától, úgy kell lenyomni a zár résznél.
@henrikfrischfeld7649
@henrikfrischfeld7649 3 жыл бұрын
Jó volt a teszt,de ez a boyracer dolog túlzás
@davidnagy2894
@davidnagy2894 4 жыл бұрын
Tömegcsökkentés az létfontosságú hogy megfeleljen környezet védelmi normáknak ezért sincs csomagtartó felett betét. Suzukinál ezt már öt éve meglépték minden modellnél.
@tiborwinkler4639
@tiborwinkler4639 3 жыл бұрын
A géphztető miért túlsúlyos?
@andrasnemeth6131
@andrasnemeth6131 4 жыл бұрын
Nekem egy ilyen van csak gyöngyházfehér és nem 1.5 vtec turbo hanem 2.0 vtec 160 le-vel, de jót megy!
@andrasnemeth6131
@andrasnemeth6131 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Köszönöm a kedvességed viszont kívánom a te Hondád is jól néz ki crx-re hasonlít, csak crz a neve a forma terv alapja ugyan az lehetett meg persze a tiéd hibryd vagyis egy lágyabb hibryd,ha jól mondom. :)
@ZzZ-qb8we
@ZzZ-qb8we 2 жыл бұрын
És hol vettél belőle 2.0 szívót? Külföldről behozott?
@laszlodeak2905
@laszlodeak2905 3 жыл бұрын
Nagyon szépek de a divat tanácsadot cseréljétek le
@szpx1480
@szpx1480 3 жыл бұрын
Formája nekem nem tetszik, ezzel a bordó színnel azért egész mutatós. Szép a világos bőr belső. A műszerfal számomra kicsit káosz. A motor biztosan jó, ebben a Honda mindig jó volt, viszont kizárólag manuális váltóval kellene. Ha az árat nézzük, akkor össze kell hasonlítani más márkák mit adnak és mennyiért. Az egyes csomagokat nem is mindig lehet hasonlítani. A legtöbb ember úgyis azt veszi meg, ami tetszik neki és meg tudja fizetni. Lányok csinik :)
@finoallafine147
@finoallafine147 4 жыл бұрын
7:00 Inkább Ejtsd a Géptetőket mert pl egy Suzukinàl ilyeneket csinálsz behorpad a géptető❗😅
@toromon31
@toromon31 4 жыл бұрын
De ha meg könnyű a tető, akkor nem megy át a 20cm-es teszten. :)
@lajosszabo9865
@lajosszabo9865 4 жыл бұрын
Ezért az árér szerintem jobban megéri egy toyota corolla hybrid ami kb 4-5 literrel is elmegy. A hybrid autókban a meghibásodási lehetőségek is kevesebbek mint egy turbós autóban.
@magyarj0
@magyarj0 3 жыл бұрын
Akkor vedd azt.
@kismenarchannel
@kismenarchannel 3 жыл бұрын
Én egyszerűen nem értem, hogy a legtöbb embernek miért a boyracerek ugranak be ha Hondáról van szó. A 7. generációs de a 8. generációs Civicnél aztán főleg nem volt sufnituning, se kályhacső kipufogó és ennek már lassan 20 éve.
@aramystuxful7394
@aramystuxful7394 4 жыл бұрын
Visszkerült a mechanikus gomb, felébredt valami ami borzalmas volt,balesetveszélyes. Azt nem tudom a lányok mért nem tartották elég gyorsnak, nem sportautó,teljesen elég. Az ára az olyan,hogy kifizetni lehet könnyű,ha megkeresni is a rávalót . Golfnál egy milloval drágább az alap..Ahogy tetszik...
@alberttar249
@alberttar249 4 жыл бұрын
"Teljesen nem fejezték volna be a belsőt" a csomagtartót lentről nézve ki nem szarja le...?? 😂😂😂
@finoallafine147
@finoallafine147 4 жыл бұрын
Ha lenne 10millad egy ilyen autora, es megvenned te sem szarnad le hidd el!
@zoltanfekets
@zoltanfekets 4 жыл бұрын
@@finoallafine147 , de, leszarom. :D
@finoallafine147
@finoallafine147 4 жыл бұрын
@@zoltanfekets ebből látszik sose lesz pénzed új autóra..
@zoltanfekets
@zoltanfekets 4 жыл бұрын
@@finoallafine147 Báttya, melyik érdekel az 5-ből? Párban ültem és van is pár a cégünknél. ;)
@ZzZ-qb8we
@ZzZ-qb8we 2 жыл бұрын
Így van. A sedan Civicnél a 8. generáció óta biztosan nem volt ott soha burkolat.
@niutaT2
@niutaT2 3 жыл бұрын
Elso latvanyra (meg e csatornan nem jartam) is meggyozott: ertenek hozza abszolut mertekben. (nekem ugyanez van 5 ajtos valtozatban)
@bubumacibocs
@bubumacibocs 4 жыл бұрын
,, megyünk oldarább,, OMG! ... én beszélni picit magyar
@bubumacibocs
@bubumacibocs 4 жыл бұрын
@Imelda Hajas Megértem! Miért nem vettétek újra azt a jelenetet?
@bubumacibocs
@bubumacibocs 3 жыл бұрын
@@laszlo_orban egészseggedre
@bubumacibocs
@bubumacibocs 3 жыл бұрын
@@laszlo_orban de csak ha megengedem ;)
@BBalint95
@BBalint95 4 жыл бұрын
Szerintem a csomagtartó nyílás elég kicsi és elég magasra kell pakolni.
@adrianvirag2112
@adrianvirag2112 3 жыл бұрын
Ide jutottunk.Nem vehetek magamnak rendes Civic-et.
@adamfeigel6313
@adamfeigel6313 2 жыл бұрын
Hölgyeim, remélem a nokedli szaggatás jobban megy!
@attilad6530
@attilad6530 4 жыл бұрын
Az új civic nekem mindig nagyon "kínai piacos" volt. Lányok jók vagytok de most komolyan, "lássuk csak meg" ezt nehezen emésztem meg. Lássuk, vagy nézzük csak, nézzük meg, de így össze vonva kicsit sok.
@netuddki3381
@netuddki3381 Жыл бұрын
Borzalmas ahogy hangsúlyoznak.Ja, hogy teszteltek,így már értem.
@balazsnemeth5540
@balazsnemeth5540 3 жыл бұрын
Jobb mint egy corolla,de annyival nem amennyit kérnek érte!
@laszlonagy2046
@laszlonagy2046 4 жыл бұрын
Kik ezek? Bemagolták a katalógust... Inkább főzzetek csajok!
@adriennadricsku
@adriennadricsku 4 жыл бұрын
Inkább főzünk IS! :) Btw aztán Te ki vagy?! :) ...
@Ambulance104
@Ambulance104 4 жыл бұрын
@@adriennadricsku Szóval lesz főzős videó is? :D
@adriennadricsku
@adriennadricsku 4 жыл бұрын
PeTyA Csáky Nem hiszem, azt meghagyom azoknak akiket ez érdekli a téma. Amúgy sem ez a csatorna ;)
@Ambulance104
@Ambulance104 4 жыл бұрын
@@adriennadricsku Nyilván, nem is azért kérdeztem, irónia volt a kolléga felé, de ezt úgy is tudod. 🙂
@netuddki3381
@netuddki3381 Жыл бұрын
@@adriennadricsku 🤡
@500Hun
@500Hun Жыл бұрын
Ronda vagy tetkos csaj.. azzal a rengeteg gusztustalan mazlagal de az öltözködèsed is csapnivalò❗️Amolyan "zűlőtt"👎
@laszlobalazs6846
@laszlobalazs6846 3 жыл бұрын
biztos izgulnak a csajok, van baj a magyarral 😕
@zoltankiszel2824
@zoltankiszel2824 4 жыл бұрын
Hátttt,ennyi pénzért, már adhatnak is valamit. Sajnos ezek nem az átlag embereknek készülnek. Megint csak a gazdagok,fúúújj!!!
@finoallafine147
@finoallafine147 4 жыл бұрын
Így van, neked kellene oda adni ezt ingyen akkor a legjobb autó lenne..
@zoltandenes1197
@zoltandenes1197 4 жыл бұрын
Ez a kategória inkább a középosztálynak készült...
@kobij8035
@kobij8035 4 жыл бұрын
@@zoltandenes1197 Nincs már közèp osztály!Hiszen a jányok szerint már csak suttyó hülye gyerekek hajtanak 20 èves civic-et,ez már elegáns úri embereknek való!!
@kobij8035
@kobij8035 3 жыл бұрын
@@laszlo_orban Ez az,pont ezen akadtam fent hogy ilyen suttyó pinák szólnak le egy olyan autót 5-6 gen amiket akkor gyártottak amikor ők mèg nem is èltek!Szerencsèm volt pár èvig használni egy 5gen 1,6 esi-t,ès most is boldog tulajdonosa vagyok egy gyönyörű állapotu három ajtós 6.gen 1,5vtec-nek,persze hogy felcsesznek!
@kobij8035
@kobij8035 3 жыл бұрын
@@laszlo_orban 👍💪
Ford Kuga ST-Line 1.5 Ecoboost teszt (2020) - Alapjárat
14:59
Alapjárat
Рет қаралды 13 М.
KINDNESS ALWAYS COME BACK
00:59
dednahype
Рет қаралды 122 МЛН
Tom & Jerry !! 😂😂
00:59
Tibo InShape
Рет қаралды 67 МЛН
Was ist im Eis versteckt? 🧊 Coole Winter-Gadgets von Amazon
00:37
SMOL German
Рет қаралды 35 МЛН
For sale 1.5 VTEC Turbo Civic 182 BHP #vtecturbo #fk7 #review
9:14
Brian Doolan at Fitzpatricks Garage Kildare
Рет қаралды 10 М.
Honda Civic 1.0 VTEC Turbo - TOP SPEED DRIVE AUTOBAHN POV
9:03
AUTO FAST MAGAZINE
Рет қаралды 80 М.
Honda Civic 1.5 Sport Plus teszt (2021) - Alapjárat
15:56
Alapjárat
Рет қаралды 20 М.
Surprising Truths About Honda Civic Hybrid!
29:00
The Piston Show
Рет қаралды 8 М.
Honda Civic 1.5 Turbo Sedan A "szolid" Samurai
11:06
Auto Babbo TEAM
Рет қаралды 14 М.
Honda Civic 1.0 i-VTEC Turbo
1:11:19
Molnar Barnabas
Рет қаралды 9 М.
Speedzone teszt: Honda Civic 1.5 VTEC TURBO 4D CVT: Finomhangolás
33:33
TOYOTA @ArcticTrucksRussia  ремонт в лесу...  #aleksey_mercedes
0:12
W truck driver #edit #trollface
0:20
TRET1
Рет қаралды 3,9 МЛН
very dangerous 😱 & heavy duty 🚜 |69| #loader #cars #constructionvehicle #loadertruck #cranetruck
0:14
MK Bike Stunt• 532k views • 8 hours ago
Рет қаралды 1,4 МЛН
Детейлинг студия и Автомойка Батя Моет,Уфа!
0:18
Батя Моет , Автомойка и Детейлинг студия
Рет қаралды 1 МЛН