Reptér a kulisszák mögött: Ferihegy, ahogy utasként nem láthatod (Ep. 258)

  Рет қаралды 414,970

Aeropark Budapest

Aeropark Budapest

Күн бұрын

Nagyjából 120 felszállás, és ugyanennyi leszállás. Egy-egy forgalmas napnak ez a mérlege a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren, ahol a pandémia előtti időszakban évente több mint 120 ezer gépmozgás történt. A légiforgalmi irányítók mellett sokan gondoskodnak a gépek biztonságáról hőségben, esőben, hóban, fagyban.
Hatalmas területért felelnek, egy terepjáró az irodájuk. Minden percben tudják, hogy mi történik a repülőtér minden egyes szegletében. Ők az ügyeletes repülésüzem-vezetők, akik között Ferihegy 70 éves történetében először már egy hölgy is szolgálatot teljesít. Futópályát, fénytechnikát ellenőriznek, szervezik a hóeltakarítást, ha kell döntenek és intézkednek.
Reptér a kulisszák mögött. Hogyan dolgozik a DAM-szolgálat? Milyen helyzeteket kell megoldaniuk nap mint nap? 12 óra a futópályákon, gurulóutakon, nagy gépek közelében. Ütemezett karbantartás, pályanyitás, Boeing 747 Jumbo-kísérés, és számtalan váratlan helyzet szélvihar idején.
Nappali és éjszakai szolgálatokra is elkísértük a Budapest Airport repülésüzem-vezetőit, akik egytől-egyig a repülés megszállottjai. (Szerkesztő: Kránitz Balázs)
00:00-05:15 Jumbo kísérés
05:16-16:08 Pályák titkai
16:09-19:20 Főszerepben az Égbolt királynője
19:21-23:39 Bypass műtét a forgalmi előtéren
23:40-26:06 Testközelben a Boeing 777-es
26:07-30:29 A repülőtér karmesterei
30:30-33:40 Precíziós parkolás: akcióban az előteresek
33:41-38:52 Szélvihar Ferihegyen
38:53-47:55 A repülés szerelmesei
47:56-51:07 Éjszakai feladatok a futópályákon
51:08-55:56 Nagy gépek bűvöletében
Ha támogatnád az Aeroparkban látható repülőgépek újjászületését:
Adomány utalással: 10101360-03379200-01003004
Légiközlekedési Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft.
(Kérjük, a megjegyzés rovatba a következőt írd: adomány)
További adatok itt: www.aeropark.hu

Пікірлер: 163
@gojozabil
@gojozabil 2 жыл бұрын
Sziasztok! Olyan szintre emelkedett az epizódok minősége mind tartalmi mind vizuális téren, hogy minden további módosítás nélkül adható lenne a NGC-n vagy a Discovery-n. Hatalmas gratuláció hozzá, nagyon ígényes munka!!
@webfarkas
@webfarkas 2 жыл бұрын
Bennem is pont ugyanez fogalmazódott meg. Gratulálok!
@ecchstore2939
@ecchstore2939 2 жыл бұрын
Még annál is jobb, mivel a narráció jóval igényesebb. Nem szenzációhajhász a hangnem, hanem szerény és alázatos. Hasonlóan a megszólított szakemberek is. Ezeket szeretem nézni, azokat sokszor pont emiatt nem.
@attiwise
@attiwise 2 жыл бұрын
Na, melyik youtube csatorna készít egy reptér top-csapatával interjút a futópálya közepén? Természetesen az Aeropark Budapest! Annyira minőségi munka, amit csináltok, hogy azt már nehéz szavakkal kifejezni! Szuperek vagytok!
@benjaminvigh2313
@benjaminvigh2313 2 жыл бұрын
Autószerelőként az jutott elsőnek az eszmbe, hogy ennek a sok reptéren szolgáló kocsinak biztos nagyon ritkán kell a fütőművéhez nyúlni....
@b.gyorgy5319
@b.gyorgy5319 2 жыл бұрын
Nekem is az jutott az eszembe :D Tökéletesen sima úton gurulnak mindig. Mint ha egy autó egy tökéletes állapotú autópályán gurulna állandóan :D
@ecchstore2939
@ecchstore2939 2 жыл бұрын
Talán a váltó/kuplung lehet az első ami olyan.
@kovacslorant_hu
@kovacslorant_hu 2 жыл бұрын
Ez akár egy külön filmnek is beillett volna. Köszönjük az egész csapatnak! (márcsak a kiexportálási idő is tetemes, a film egészébe tett idő és energia pedig láthatóan sok, szóval tényleg nagy köszönet érte!!!)
@aeroparkbudapest
@aeroparkbudapest 2 жыл бұрын
Köszönjük szépen! Való igaz, mindig sok nyersanyagból dolgozunk, de most a nyers felvételek hossza meghaladta a 26 órát. :D
@kovacslorant_hu
@kovacslorant_hu 2 жыл бұрын
@@aeroparkbudapest ezt végignézni is sok idő 😅 Kvázi egy komplett stáb munkáját csináltátok meg nekünk - ajándékba.
@thaifold
@thaifold 2 жыл бұрын
@@aeroparkbudapest Assssssszta!
@g4b3_28
@g4b3_28 2 жыл бұрын
Hihetetlenül felkészült, profi, szimpatikus csapat akikre büszke lehet az ország!
@annavass0221
@annavass0221 2 жыл бұрын
Le a kalappal!!! Jó látni, tudni, hogy ilyen jól képzett fantasztikus emberek vigyázzák a repteret és gondoskodnak a biztonságról!🙂
@barnabaskiss2888
@barnabaskiss2888 2 жыл бұрын
A szél felkavarta az air-port! :)
@ntlbabi
@ntlbabi 2 жыл бұрын
Köszönöm, hogy betekintést kaptunk a "háttéről". A film nagyon jó. Én is azt mondom, hogy megállná a helyét a Discovery csatornán is. ❤️ Elég sokszor repülök, így jó látni, hogy mindent megtesznek a biztonságos indulásért/érkezésrt.
@somesz1
@somesz1 2 жыл бұрын
Sokat járunk a reptérre dolgozni felújítás céljából. A DAM szolgálat nagyon rugalmas és segítőkész. Köszönjük a segítséget... 👍👋🛩
@csabahansagi5515
@csabahansagi5515 2 жыл бұрын
Alapvető, hogy az Aeropark csatornáján mindig minőségi új videó vár. Na de az, amilyen szinten most már zárójelbe teszi az NG és a Discovery - valószínűleg összehasonlíthatatlanul - magasabb költségből készülő dokumentumfilmjeit egy-egy epizód, az elképesztő. Köszönet a videóért. A csapat, melynek napjaiból láthattunk egy kis betekintést, pedig profi. Kitti pedig első hölgy ebben a pozícióban és ezekszerint profin helyt is áll. Csak így tovább!
@steve1435
@steve1435 2 жыл бұрын
Szpotterként mindig integetünk a sárga autóknak, a remek videó után már ismerősként üdvözöljük majd Őket! Kittinek persze külön puszi! :-)
@TheEthel56
@TheEthel56 2 жыл бұрын
Szuper volt! Imádtam!👍👍👍
@hondani81
@hondani81 2 жыл бұрын
ez hivatás, csak szerelemből végezhető, irigylésre méltó emberek, hogy szinte a hobbijuk a munkájuk! köszi Balázs!
@kornelkereszturi7160
@kornelkereszturi7160 2 жыл бұрын
Mint még tanuló (ma volt az első oktatásom), de remélhetőleg a közeljövőben már reptéri dolgozó, nagyon élveztem ezt a videót. Voltak pillanatok, amikor futkosott a hideg a hátamon és kivert a libabőr, jó értelemben, egy élmény volt megnézni :)
@balazsvajk222
@balazsvajk222 2 жыл бұрын
Ott a végszó! Milyen sok repülés rajongó ember van. Sokan vagyunk. Ez a csatorna nagyon sokat fejlődött! Gratulálok a munkátokhoz👍🤝🤝🤝
@skullslayer87
@skullslayer87 2 жыл бұрын
Az AN225-nél énis épp szolgálatban voltam! Örök emlék marad. Hatalmas egy madár, el se tudja képzelni az ember a méreteit, amíg nem áll ott mellette! ( Egy volt Celebi-s )
@sittes79
@sittes79 2 жыл бұрын
Ezt hívjuk tartalomnak a youtubon, grat, kiváló minőségű munka.
@viktoriacs.8091
@viktoriacs.8091 2 жыл бұрын
mennyire igaz! :)
@hungary-zx2lw
@hungary-zx2lw 2 жыл бұрын
Bocsánat, ha tudatlan vagyok, de kíváncsian megnéznék egy videót a részekben látható, gondolom szerkesztő úriemberről.
@igorborsanyi5492
@igorborsanyi5492 2 жыл бұрын
Fantasztikussan csináljátok azt amit csináltok! Ez egy profi szint. A DAM os hölgy nagyon csinos ,okos , tanult női személy! A legjobbakat neki. Köszönöm a videót!
@mariapivarcsi7938
@mariapivarcsi7938 2 жыл бұрын
Nagyon szuper videó, sokat repültem, jó látni, hogy milyen komoly munka folyik a reptereken. Unokám pilóta Amerikába. Minden tiszteletem a reptéri dolgozóknak.
@viktoriacs.8091
@viktoriacs.8091 2 жыл бұрын
Elkèpesztően jó összeállítás, keményen dolgozó munkatársakkal, hihetetlen összhangban. Példaértékű! Le a kalappal előttük! ✈️🛩
@89athos
@89athos 2 жыл бұрын
Szerintem az eddigi legjobb adás! Ha előbb rájövök milyen karrierre vágyom, biztosan a reptéren kötök ki! Vagy a repülőn! ✈️
@totherikanagylaszlone7172
@totherikanagylaszlone7172 Жыл бұрын
Nagyon köszönöm, ezeket az általad közzétett videókat!🥰 Másképp lát az ember, sok, számunkra ismeretlen "világot"! 🥰
@kozmabalazs
@kozmabalazs 2 жыл бұрын
Esküszöm sok pilótával készített interjúból nem árad ennyi szeretet és alázat a repülés iránt, mint belőlük! Köszi a videót!
@koncsollaura
@koncsollaura 2 жыл бұрын
Ezekkel a videókkal csak annyi bajom van, hogy bármennyi munkám van, amivel minél hamarabb végezni kéne, nem bírom egy percre sem megállítani. Habár eléggé laikus vagyok a repülés témakörét illetően, ez engem egy cseppet sem zavar. Teljesen elbűvöl ez a minőségi munka. Mindképpen hiánypótló csatorna a tiétek! Minden létező jót kívánok ennek a csatornának a további működtetéséhez!
@ecchstore2939
@ecchstore2939 2 жыл бұрын
Többször késtem munkahelyemről emiatt :D
@miaoni
@miaoni 2 жыл бұрын
Még még még, ezek nagyon jó epizódok, azt se bánnám ha 1 órás lenne minden videó.
@tbairsoft
@tbairsoft 2 жыл бұрын
Meg érten én is így vagyok vele.
@Chelly0529
@Chelly0529 2 жыл бұрын
Köszönöm, fantasztikus volt!!
@attilanehollo593
@attilanehollo593 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm, szuper volt!👍
@emiliabrezacs625
@emiliabrezacs625 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen. Ez is nagyon szuper volt.
@adamkoran
@adamkoran 2 жыл бұрын
Egy repülőtér látogatáson sikerült elcsípnem egy 747-est pár hete. Még az állóhelyen, rakodás közben is nagy élmény találkozni vele. El sem tudom képzelni milyen lehet az AN225. Pont ezért lenne jó egyszer valahogy megnézni élőben! :)
@sacithepower
@sacithepower 2 жыл бұрын
Elképesztően jó videó! Köszönjük! Annyira imádnlk egy ilyen munkát! :)
@czigleczkijanos3042
@czigleczkijanos3042 2 жыл бұрын
Köszönjük! Nagyon jó videó.✈
@istvanbotos60
@istvanbotos60 2 жыл бұрын
...ez egy csoda volt...köszönjük!
@papnorbi77
@papnorbi77 2 жыл бұрын
Szuper lett ez a rész is! Köszönjük! Imádom!
@jutkamutka5766
@jutkamutka5766 Жыл бұрын
Szuperek az információk. Köszönjük szépen.
@koe0130
@koe0130 2 жыл бұрын
Fantasztikus rész volt, nagyon köszönöm :) még több ilyet! :)
@erikamiklos7411
@erikamiklos7411 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, hát ilyet nem mindig lát az ember!🥰
@hexisoft
@hexisoft Жыл бұрын
Kész.....szerelmes lettem Kittibe! 🥰🥰😃 Amúgy rettentő informatív videó volt, köszönöm! 🙂
@peterhuszka8442
@peterhuszka8442 2 жыл бұрын
Szuper mozi, szuper szolgálatokkal!👏
@apetir
@apetir 2 жыл бұрын
De jó rész volt ez is. Érdekes emberek, érdekes dolgok, köszönöm az élményt :).
@Enchie100
@Enchie100 2 жыл бұрын
Imádok repülni✈️ ( pilóták a családban 😊) és érdekel minden, ami repüléssel kapcsolatos, ezért köszönöm ezt a szuper videót is és a munkátokat😊👍 Más úgy repülni, hogy tudunk részleteket. 🙂
@zsoltbalog4151
@zsoltbalog4151 2 жыл бұрын
😃 köszönjük!
@attilaradacs1306
@attilaradacs1306 2 жыл бұрын
Köszönjük újból a kiváló videót!😉
@attilaszabo1215
@attilaszabo1215 2 жыл бұрын
Nagyon jo, hosszu es tartalmas videó, meg tobb ilyet! 😁
@anitalosonczi187
@anitalosonczi187 Жыл бұрын
csodálatos emberek,elképesztő mi munkájuk van,csodálatos video,mint mingig!!!!!
@zsoltgera4046
@zsoltgera4046 Жыл бұрын
Szeretném ha lenne megint ANTONOV 225 leszállna még egy párszor Magyarországon ........ nagyon örülök , hogy látták sokan A225 -öt. 👋👍
@molgabo
@molgabo Жыл бұрын
Imádom ezt a sorozatot.54 évesen repültem elösször,de a terminálba érve kb 10 éves lehett.. Bp-Párizs.(Párizs -St Raphael,TGV) Nice- Bp.
@georgizoltan2481
@georgizoltan2481 2 жыл бұрын
Igen profi munka minden rész !
@Feher279
@Feher279 Жыл бұрын
Nagyon jó lett!
@mikehorvath
@mikehorvath 2 жыл бұрын
Fantasztikus videó, jó volt megismerni ezeket a kulisszatitkokat, érdekességeket. Nekem főleg az éjszakai, jelzőfény ellenőrzős rész tetszett! 🙂 És Kitti lett a nőideálom!!! 😊
@jageristvan3161
@jageristvan3161 Жыл бұрын
Minden elismerésem az önöké. További jó egészséget kívánok 👍🙂
@ubulhorvath6767
@ubulhorvath6767 2 жыл бұрын
Nagyon jók ezek az adások. Igazi igényes munka.. Lehetne egy olyan adás ami a 70-80-90-es évek forgalmáról ,reptéri életéről szólna.
@valoczidorina4190
@valoczidorina4190 2 жыл бұрын
Szuper videó.
@naglbalu
@naglbalu 2 жыл бұрын
De jó, hogy újabb egész estés filmet hoztatok össze Balázs! :) köszönüm! Klassz lett!
@0213jani
@0213jani 2 жыл бұрын
Nekem tetszett, illetve a hölgy is! ;)
@gzmakettvilag6203
@gzmakettvilag6203 2 жыл бұрын
Nagyon jó volt
@akoskiss9522
@akoskiss9522 2 жыл бұрын
Megdöbbentett, hogy nem minden kommunikáció angolul zajlik a rádióban. Érdekes, nagyon köszönöm!
@errordtp
@errordtp 2 жыл бұрын
Óóó, Kitti kisasszony nagyon szép és vonzó egy lány. 😍
@zoltanaktedron3196
@zoltanaktedron3196 2 жыл бұрын
Nagyon jó anyag.Great
@AttilaLendvai-id7fw
@AttilaLendvai-id7fw 6 ай бұрын
Nagyon jó!Kittike sokat dob a videókon!😀🙂
@FVV1100
@FVV1100 2 жыл бұрын
Ismételten csak gratulálni tudok! Repüléshez nem értőként egy igen igényesen összeszedett gondolatú,kitűnő képi és szakmai anyagú filmet láthattam!
@MN72
@MN72 2 жыл бұрын
Jó lenne, ha itt is lenne élő webcam a fel -leszállásokról ,mint annyi más reptéren!...
@welcomeontheboards
@welcomeontheboards 2 жыл бұрын
Most fejeztem be. Ezek a videók nagyon tetszenek, mikor a kulisszák-ról készítesz videót. Ebből jöhet még.
@andrasborcsok8731
@andrasborcsok8731 2 жыл бұрын
Nagyon jó lett ! 26:11-nél eltűnik a 777-es jobbszárnya .....
@lajoskovacs1052
@lajoskovacs1052 2 жыл бұрын
Profi munka, gratulálok. Ugyanez megy a staff felé is :)
@zoltandanielcsordas
@zoltandanielcsordas 6 ай бұрын
fantasztikus csapat!
@imiimi8714
@imiimi8714 5 ай бұрын
Kit érdekel a reptér, amikor van Kitti :-)
@zoltandanielcsordas
@zoltandanielcsordas 6 ай бұрын
Fantasztikus professzionalizmus: nagyon jó ilyet latni:megnyugtató
@chiliwitch
@chiliwitch 2 жыл бұрын
Boldoggá tesznek a videóid!
@benedeknagy5781
@benedeknagy5781 2 жыл бұрын
Nagyon izgalmas videó lett!
@zellmersebastian4618
@zellmersebastian4618 2 жыл бұрын
szuper
@amammut
@amammut 2 жыл бұрын
Balázsék ismét " megrázták magukat " , remek tartalom , maximális hozzáállás és teljesítmény , ez igen ! Várjuk a következő videót ! Tisztelet ! ! !
@chaosteam5
@chaosteam5 2 жыл бұрын
Az időjárással kapcsolatban nagyon durva volt mikor egyszer hazajöttem Rómából. Éppen vihar volt és a villámok azonnal hallhatóak voltak... Nem volt csak 1 pont ahol becsapódtak. Az ottani villámhárító.
@fradistaify
@fradistaify 2 жыл бұрын
Köszönöm szépen! Csodálatos felvételek , irigylésre méltó munka! És már azt is tudom hogy milyen volt mikor kisértétek a királynőt! 😊
@dezsotihi4718
@dezsotihi4718 2 жыл бұрын
De jó volt bent dolgozni múlt nyáron!
@pucoka4272
@pucoka4272 2 жыл бұрын
Végre egy rendes hosszúságú videó :D
@gabornetoth6491
@gabornetoth6491 2 жыл бұрын
Isteni volt! Jó volt ott dolgozni! Felejthetetlen !
@bozaim
@bozaim 2 жыл бұрын
Lassan egész estés filmeket kapunk 😊
@gaborzombori1091
@gaborzombori1091 2 жыл бұрын
Nagyon jó videókat csinálsz gratulálok. Egyszer a Kecskeméti reptérről is lesz videó?
@kovacsikgabor3588
@kovacsikgabor3588 2 жыл бұрын
Megint megkönnyeztem ezt a csodálatos légitársaság emlékét
@rakonczayrobi
@rakonczayrobi Жыл бұрын
Hát amikora "MRIJÁ" szóba került, nekem eleredtek a könnyeim.😪
@greenseamussel8018
@greenseamussel8018 Жыл бұрын
Én is így vagyok vele.
@szm650
@szm650 2 жыл бұрын
Anno régen az Iran Air B-747 volt a nagy szám, ha néha megjelent. Mindig a torony melletti állóhelyre tették, hogy ne lehessen látni, mit pakolnak bele... de azért jött Air Lingus, Air India, PAN AM Jumbo is nagy ritkán. Még színes diára fotóztuk őket :)
@tiboruray5320
@tiboruray5320 2 жыл бұрын
Aer Lingus a vilag legjobb legitarsosaga. Ritkan repulok, de akkor oket valasztom ha lehet innen Irorszagbol nem pedig a csoves Ryanairt. J
@stgk69
@stgk69 2 жыл бұрын
Fegyvert pakoltak bele, mert akkor dúlt az iarki-iráni háború. De adtunk el fegyvert az irakiaknak is, azok IL-76-tal jöttek érte. Csak arra kellett vigyázni, hogy ne azonos napon jöjjenek 🙂 Volt, hogy megtörtént, volt is szőnyeg szélén állás egyeseknek...
@sunshineadorer7484
@sunshineadorer7484 2 жыл бұрын
Nagyon jo ez a video!! Erdekes latni h mi tortenik a hatterben.
@lallerkiraly
@lallerkiraly 2 жыл бұрын
Hihetetlen érdekes video! Mindig meg tudtok lepni! Viszont én tudok egy hölgy előteresről Cargocity-n, úgyhogy az nem teljesen igaz hogy Kitti volt az egyedüli. :) Igaz már más pozícióban van, de pár hónapja még az volt.
@bineth
@bineth 2 жыл бұрын
Keversz valamit! Akit ismersz az rampas lehetett… Nincs tevedes a videoban. 🤘👆😉
@karolydr.stefani4559
@karolydr.stefani4559 2 жыл бұрын
👏👏👏
@mroznai
@mroznai 2 жыл бұрын
Sajnos az AN-225-öst már nem fogjuk látni :(
@balazssik8777
@balazssik8777 5 ай бұрын
Én azt szeretném kérdezni tőled, hogy lehet az hogy a flihgt radar 24 n nézem a gépet ami konkrétan Wizz Air s gép, de az üzemeltető jele Máltai meg ma konkrétan Nagy Britanniai zászló van kirakva a magyar helyet? Ez hogy vagy miként fordulhat elő?
@fehauntoubeylaszlo
@fehauntoubeylaszlo 2 жыл бұрын
HIÁNYPÓTLÓ POTOLHATATLAN IMÁDOM AZ AEROPARK KZfaq CSATIT!!! bocs az ordításért 😃
@gyuridosa5188
@gyuridosa5188 2 жыл бұрын
Mint mindig ismét profi munka. Ha nem titok, hány műszakot húztál le, mire meglett az anyag?
@steve1435
@steve1435 2 жыл бұрын
FERIHEGY TITKAI-nak méltó utóda ez a videó, mit videó, ez egy külön film, a III. rész (A FERIHEGY TITKAI 2 részes DVD volt.)
@gerysphotos3519
@gerysphotos3519 2 жыл бұрын
Abbol a dupla dvd-bol nekem a parizsi jarat tesztett a legjobban odavissza pilotafulkeben :)
@kranitzbalazs
@kranitzbalazs 2 жыл бұрын
@@gerysphotos3519 Az valóban eléggé epic volt.
@steve1435
@steve1435 2 жыл бұрын
@@gerysphotos3519 Bizony, szerintem sokaknak, főleg a 31R megközelítés 45 fokban, a régi állatkert felett, ahol madár ugyan biztos jár, de gépmadár, főleg 737-es elég ritkán!
@tiborbertalangosi819
@tiborbertalangosi819 2 жыл бұрын
Mester munka Balázs! Gratulálok! Üdv:Tibi
@001padre8
@001padre8 2 жыл бұрын
RipAN225 😭
@mihalybalogh3340
@mihalybalogh3340 Жыл бұрын
Bezzeg én aki három és fel órát vár egy gyászos Ryanair gépre azt sose enlitik 😅
@khaledrgs124
@khaledrgs124 2 жыл бұрын
👍
@mariatoth3293
@mariatoth3293 2 жыл бұрын
❤❤❤❤❤❤🌹🌹🌹🌹
@SupernatuRe.
@SupernatuRe. Жыл бұрын
Tudna arról valaki információt adni, hogy a videóban látott munkakörök valamelyikébe hol, kinél lehet jelentkezni?
@DPilot154
@DPilot154 2 жыл бұрын
Csak nekem tűnik úgy, mintha az ATC 747-es kicsit oldalazva gurulna..? (Nem ittam.)
@tibormandli9101
@tibormandli9101 2 жыл бұрын
Nemrég családi nyaralásunkra repülővel utaztunk el, mindannyiunk először ült repülőn. Beszélgettünk, hogy mennyi ember kell ahhoz hogy az a cirka 100 utas elutazhasson. Leszállt a gép, beállt a helyére, meglepte a kiszolgálószemélyzet, sürgés forgás, mindenki tette a dolgát. De így látni, tökéletes narráció mellett, és hallani azokat a bizonyos számokat, hogy a kulisszák mögött ennyi embernek az összehangolt munkájára van szükség ahhoz, hogy a levegőbe emelkedhessen egy gép, na az tényleg lenyűgöző! Feliratkozás megtörtént, most a Jumbo sorozatot kezdtük el nézni! Köszönjük Balázs, és természetesen a dolgozóknak is a sok információt!
@richardvarkonyi5232
@richardvarkonyi5232 2 жыл бұрын
Ez a munka érdekelne! Nincs felvétel? :)
@marcidojcsan1822
@marcidojcsan1822 2 жыл бұрын
Fantasztikasan néz ki a LOT Dreamlinere.
@DUlrik
@DUlrik 2 жыл бұрын
szia igaz a hír hogy Az Antonov An-225 meg semmisült :O :( lesz róla video ?
@B2BWide
@B2BWide 2 жыл бұрын
Sajnos igaz :( Ezt ukrán hivatalos források és kiszivárogtatott orosz katonai felvételek is megerősítették. Szerencsére a személyzete nem volt jelen, legalábbis a hírek szerint Dimitro Antonov annyit üzent a közösségi médiában, hogy "I am OK" és máshol azt olvastam, hogy a többiek is, mivel a gép éppen egy nagyobb karbantartáson tartózkodott "otthon".
@robertmiklos2440
@robertmiklos2440 2 жыл бұрын
53:50 Sajnos az már többet nem fog leszállni sehol sem :/ És ezt még a videó készültekor sosem hitte volna senki :(
Pan Am: A légitársaság, ami megváltoztatta az utazást (Ep. 252)
45:53
Aeropark Budapest
Рет қаралды 179 М.
孩子多的烦恼?#火影忍者 #家庭 #佐助
00:31
火影忍者一家
Рет қаралды 48 МЛН
Получилось у Вики?😂 #хабибка
00:14
ХАБИБ
Рет қаралды 7 МЛН
He sees meat everywhere 😄🥩
00:11
AngLova
Рет қаралды 11 МЛН
Kelet és nyugat magyar természetfilm
50:47
Aranyhegy Filmműhely
Рет қаралды 1,2 МЛН
Budaörsi Airshow 6 (4K)
16:00
Plane Passions
Рет қаралды 4,9 М.
Az országhatárral kettévágott magyar falu
40:57
Tvrtko a Föld körül
Рет қаралды 193 М.
Reptér belülről
26:58
Károly Tömösközi
Рет қаралды 96 М.
REJTETT VILÁG: A VADVIZEK TÖRTÉNETE | Magyar természetfilm
1:30:13
Vad Víz Stúdió
Рет қаралды 161 М.
Légibusz születik: így jött létre az európai Airbus (Ep. 256)
24:19
Aeropark Budapest
Рет қаралды 75 М.
A békét őrizték
45:44
amagyarhonvedseg
Рет қаралды 171 М.
W truck driver #edit #trollface
0:20
TRET1
Рет қаралды 5 МЛН
СТОЯНОЧНЫЙ ТОРМОЗ на Газель.
0:51
КОПАЛОВО
Рет қаралды 723 М.
#bugatti #tourbillon #2024 جديد بوغاتي #music #anime #beats
0:15
EQUIPAMENTOS TOP ? #moto  #motopeças
0:13
Moto Peças 10.0 - Diego Enzweiler
Рет қаралды 8 МЛН