A legjobbkor jött ez a videó, már nem tudtam, hova menjek a vállammal... Belekezdek!
@laszlowimmer7772 күн бұрын
Tetszik a videó, én is alkalmazni fogom. Egy megjegyzés laikusként, élve a tévedés jogával: gerinc nyújtásra komoly szakik és orvosok azt mondják, hogy ez a nyújtás nem alkalmas, mert a hátizmok a gerinc aljánál csatlakoznak a csontozathoz. Emiatt ennél a lógásnál pont összenyomja a csigolyákat a felsőtest súlya. Ez persze nem vitatja a többi hasznát. Ennek elkerülésére találták ki a denevérpadot és a nyaki függesztést jellemzően vízben, súllyal szabályozva. Ilyenkor a húzó erő kis vákumot képez a csigolyák közt, és a porcok közti "zselé" folyadékkal dúsul. Persze napi 12+ óra összenyomást nem fordít vissza fél órás függesztés, de azért javít. Ha valaki másképp tudja, kérem magyarázza meg, ha hasonlóan tudja, kérem erősítse meg amit írtam! Tehát nem okoskodni szeretnék, csak gondolkodni. Köszönöm a gyakorlatokat!
@feel.betr20242 күн бұрын
@@laszlowimmer777 nagyon köszi a kommentet érdekes dolgokat írsz. Azt nem tudnám teljes mellszélességgel állítani, hogy igazad van vagy nincs, mivel ez az egész gerinc nyújtása és mozgással való manipulálása egy elképesztően ellentmondásos és vitatott témakör. Rengeteg orvos meg mozgás szakember azt állítja, hogy akár egy lógás, akár egy tornász híd jót tesz a gerincnek és a gerinc stabilizáló izmoknak, ezzel szemben Dr. Stuart Mcgill, aki arról híres, hogy kb. mindent tud a hátról meg a tartásról azt mondja, hogy a szélsőséges manipulálása a gerincnek nem tesz jót. Én azt tapasztalom, hogy tényleg így kiold, kipattog a gerincem mikor függeszkedek, meg nekem a tornász híd is jól szokott esni, de mindkettőhöz volt bőven ideje adaptálódni a testemnek. Így azon kívül, hogy egy rendkívül jó kérdés, amit feltettél, nem tudok értelmesebbet hozzáfűzni. Nagyon köszi és ha valakinek van egy erős álláspontja a kérdésben, akkor azt szívesen olvasnám.
@davidimmanueljonas74492 күн бұрын
A guggolásnál ha nagyon széles a terpesz és a talpam nincsen teljesen a talajon az nem baj? Próbálom közben a könyökeimmel szétnyni a térdeim hogy érjék a talpaim teljesen a talajt. Gondolom boka és csípő mobilitás hiányzik. Előre is köszönöm szépen a választ! 🤝🫡😌🙂
@feel.betr20242 күн бұрын
@@davidimmanueljonas7449 hát ezt így látatlanban nehéz megmondani. Ha nem esik befelé a térded, akkor nagy bajt nem csinálhatsz. A legkönnyebb változattal próbálod ezt?
@davidimmanueljonas7449Күн бұрын
Normál guggolásban pihenés pozícióban csináltam, de most elkezdtem úgy hogy a sarkaim alá raktam két vékony súly tárcsát @@feel.betr2024
@tiborszollosi61573 күн бұрын
Nagyon érdekes dolgokról beszélsz, köszönöm. Apró megjegyzésként megemlítem, hogy a magyartanárom mindig kijavított, ha az ...így...,...ilyen... szavakat használtam a mondatban, kvázi töltelékszóként. Pl.--->13:11-nél :"...amúgy, ez i l y e n motivációs hormon, meg í g y , ösztönöz minket..." . Értelmetlenül használja az ember, ha kimondja, de nem mutatja például...-->ez , ilyen motivációs...<--Milyen?... Érted ugye mi a hiba? Persze, nem akkora nagy hiba, de beszélni, nehéz. Nem rosszból írom ezt, ne értse félre senki, biztosan nem így volt leírva az információ, amit át akart adni a szerző. További jó egészséget és jó munkát kívánok. Köszönöm.😎
@feel.betr20242 күн бұрын
@@tiborszollosi6157 nagyon köszi a kommentet és az építő kritikát, kellenek az ilyenek, ebből tudok fejlődni. Én is meg több közeli ismerősöm is észrevette már ezt az "ilyen"-ezést videókban, elméletileg a hétköznapi beszédben nem használom ennyit. Nem tudom még, hogy kellene kijavítani, nyilván még mindig van ez a kis kamera szégyenlősség vagy nem tudom én micsoda. Próbálkozok, egyelőre ennyit tudok ígérni.:) Még egyszer nagyon köszi, hogy leírtad ezt!
@testlelekszinkron3 күн бұрын
szuper, köszönjük
@Superib9743 күн бұрын
Mikor kutyasuliba jártunk és várni kellett mert a többi kutya volt soron, órákat guggoltam és furcsamód jól esett
@user-if4tc8gm5r5 күн бұрын
Kb. 20 éve fáj a jobb vállam, és már többször gondoltam, hogy elkezdem a lógást, de ez a videó a legjobbkor talált meg és adta meg az impulzust, ma el is kezdem, köszi Áron!
@OOwdsmkrOO5 күн бұрын
Szia Áron, Téma ötletnek: szauna +1 hidegterápia - hazai, budapesti lehetőségek feltárása Közös mozgásra szerintem én is szívesen csatlakoznék, akár rendszeresen is. Jó nyaralást!
@feel.betr20245 күн бұрын
@@OOwdsmkrOO köszi szépen, ezek a témák is ott vannak az ötletek között. Nem tudom mikor jön, de mindenképpen lesz ilyen. Tök jó ötlet a budapesti lehetőségek feltárása is. Örülök ha csatlakozol majd! Köszi!
@OOwdsmkrOO5 күн бұрын
Jól nyomod! Tuck planche hold elég jól meg már! Kipróbálom ma ezt az összeállítást, bár teljes testes edzéseket, vagy push-pull kombót szoktam csinálni. Majd megírom, hogy tesztet ;)
@feel.betr20245 күн бұрын
Köszi! Planche-el nemrég kezdtem el kísérletezni, nem ez a fő cél most, de nagyon érdekes gyakorlat. A teljes test edzés verhetetlen szerintem, azt is nemrég váltottam le push-pull-leg-re, túlságosan igénybe vette az idegrendszerem reggel és kuka voltam utána:D Mindenképpen várom majd a véleményt!
@OOwdsmkrOO5 күн бұрын
Na lenyomtam. Jó kis edzés volt. 10 perc bemelegítéssel plusz utána kb 20 percnyi kiegészítéssel, mobilizációval illetve nyújtással egy 1 óra 10 perces edzés lett nekem. 1-2 perces pihiket tartottam a szettek között és néhány dolgot testreszabtam menetközben. Hindut oda-vissza csináltam, az elég intenzív lett így, tuck planche hold csak úgy ment hogy legalább az egyik lábdejem a földön volt, szóval kiegészítettem pár másodperc L üléssel, valamint a kézen állásból nyomásnál inkább emelt lábas pike push up lett a második szettől. De ezek apró egyéni finomhangolások, ezektől függetlenül remek kis edzés szerintem!😊
@feel.betr20245 күн бұрын
@@OOwdsmkrOO tök jó! Szerintem minden edzést személyre kell szabni, úgyhogy örülök, hogy módosítottál rajta. Nekem is kb. ennyi időt szokott időbe venni, ezért is szerettem meg mostanában. Köszi a véleményt!
@scherzo_FLI5 күн бұрын
Kívánok még sokszor 1000-et neked! Köszönjük, hogy vagy!
@tonajanos82895 күн бұрын
Én mar hosszù ideje funkcionális gyógyász és egèszsègmentorkènt dolgozom külföldön.szakmabelikent mondom hogy nagyon jók a videòid! Sok mindennel egyet èrtek. Csak így tovább! Szívesen benne lennék egy eszme cserébe!😉
@feel.betr20245 күн бұрын
Nagyon köszi! Biztosan találunk alkalmat az eszmecserére:)
@tonajanos82894 күн бұрын
Van fent valahol email címed vagy valamilyen elérhetőséged?
@feel.betr20243 күн бұрын
@@tonajanos8289 tudnál dobni instán egy üzenetet? Nem akarnám itt megosztani az e-mail címem. instagram.com/feel.betr?igsh=MWhva3pqZDB4N21i
@tonajanos82893 күн бұрын
Valamiert nem enged üzenetet írni az instagram.nem tudom meikünknél van a hiba.
@tonajanos82892 күн бұрын
Köszi. Ki irtam a cimet .ha gondolod törölhető innen.
@gebo93465 күн бұрын
kzfaq.info/get/bejne/eNWjmNqTnsisiHk.html
@gebo93465 күн бұрын
hexesussz 200+ kg gugolás mindent megold csak birni kell
@HUNGARY_hun5 күн бұрын
Ha 5 vagy 3 éve nem gugoltál akkor ne egyedülj vágj neki hanem szakemberrel
@HUNGARY_hun5 күн бұрын
Én kiskiromban utáltam gugolni.
@HUNGARY_hun5 күн бұрын
Itthon csak a gugolást tudom megoldani, a lógáshoz nincs jó fa mert az almafát nem érem fel, a szílva meredeken nő, a másik alma meg alacsony
@feel.betr20245 күн бұрын
Egy tornász gyűrű tud segíteni esetleg, azt fel tudod rakni magasabb fára is valami létrával vagy ilyesmi, de ha már csak guggolsz rendszeresen azzal is sokat teszel magadért és érezni fogod a változást. Hajrá!
@kalmannagy26096 күн бұрын
Hasznos videó !Háromhónapi ,gerincbántalmak miatti táppénzből evickéltem ki evvel a guggólásos módszerrel 1989 ben.Egyszerűen ráéreztem arra ,hogy le kell ereszkednem a sarkamra és közben ritmusra terpesztéseket csináltam eleinte párat -most már négyszázat.Minden reggel alig vártam felkelés után ,hogy nekiálljak ,ma 71 múlottam és pár nap kihagyással végigcsináltam .Semmi probléma nem jött elő azóta .De most ezt a függeszedést is fontolóra veszem -kössz a szemléltetőt !
@feel.betr20246 күн бұрын
Példaértékű, így tovább! Köszönöm!
@endlosz3 күн бұрын
gratula
@agnesdudas93086 күн бұрын
Szia! Biztosan fura ezt olvasnod, de rám nagyon nagy hatással vagy. Sokszor az az élményem, hogy egy-egy témában csak az evidens, nagyon általános dolgokat mondják el. Ezzel ellentétben te jól felépítve, alátámasztva adod elő a tényeket hétköznapi, de mégis mellőzött témákban. Olyan logikusan, érthetően vannak felépítve a dolgok. Van jelentősége az apró dolgoknak is. Azóta használok nyelvkaparót és lábujjtágítót. Már tudom mitől fáj annyira a jobb bokám, írok naplót, és igyekszek orron át lélegezni. De többször meg kell néznem a videóidat, hogy emlékezzek az elhangzottakra, ezért elkezdtem canvába grafikákat készíteni hozzájuk, ezeket később nyomtatni akarom, hogy emlékeztessem magam. Egy fontos dolog: Szeretném letenni a cigit és az alkoholt. 15 éve dohányzom, de nem erősen. Az alkohol fogyasztásom sajnos már befolyásolja a mindennapi életemet. Nagyon motiválna, ha ebben a témában készítenél egy videót (Bár látom, hogy nem teljesen profilba vág). Erről az oldalról szedek hozzá tippeket és bár 13 éve senki nem nyúlt hozzá (600 HUF egy doboz cigi LOL) egész jó ötletek vannak rajta: www.leteszemacigit.hu Én örülnék, ha személyesen is megismerhetnék hasonló gondolkodású embereket. Bár miskolci vagyok, így nem rendszeresen, de egy-két alkalomra biztosan elmennék.
@feel.betr20246 күн бұрын
@@agnesdudas9308 Szia! Huh, nagyon köszi ezt a sok támogató meg pozitív gondolatot! Nagyon örülök neki, hogy segítenek a videók. Ha esetleg van kedved akkor azokat a grafikákat tök szívesen megnézném. Nem muszáj! Csak kíváncsiskodok.:) Külön köszi, hogy írsz a dohányzásról meg az alkoholról, mindkettőről tervezek videót csinálni, azt viszont nem tudom megmondani, hogy mikor, de mindenképpen előrébb helyezem a sorrendben mint ahol eddig voltak, mivel szerintem is nagyon fontos és sok embert érint. Örülök ha 1-2x is, de fel tudsz jönni Budapestre ha egyáltalán lesz ilyen mozgós dolog, szerintem már egy alkalom is nagyon jó. Kimozdítjuk magunkat a komfortzónából, ami mindig előnyökkel jár. Nagyon köszi még egyszer, és minden jót neked!
@OOwdsmkrOO5 күн бұрын
Mindkét téma ötlet jó szerintem is. Cigi leszokásban 15 év után nekem egy könyv segített: Allen Carr, Rövid úton leszokni a dohányzásról. Csak ajánlani tudom. Bizton mondhatom, hogy az életem további része során nem fogok dohányárut fogyasztani. Ez a könyv és a vele járó "agymosás" eredménye :) Alkoholról még nem próbáltam meg így leszokni, de évente két száraz hónapot tartok már 3. éve, nekem ez sokat segít.
Szia. Javaslom esetleg egy discord csatornán is elgondolkozhatnál a közöség építés miatt. Csak így tovább tisztelet ás alázat + szeretet a tartalom gyártás iránt...
@feel.betr20246 күн бұрын
@@polorobi Szia! Nagyon köszi! Pont tegnap beszéltünk egy barátommal arról, hogy jó lenne egy discord csatorna, úgyhogy tök jó, hogy itt visszaigazolást adsz. Dolgozunk rajta!
@csabatnagy18507 күн бұрын
Szia! Azért nem kell szerénykedned, hamarosan 2 ezer feliratkozó! Nagyon szépen köszönöm az eddig is nagyon hasznos videóidat, tanácsaidat, információkat! Nem, semmi gond a vágásokkal. Igen, valóban jó lenne személyesen is találkozni, de számomra nem valószínű. Szerintem folytasd (fojtasd) :) "ez egy badarság a magyar nyelvben" úgy, ahogy elkezdted. Jó egészséget kívánok szeretettel, és tisztelettel:
@feel.betr20246 күн бұрын
Szia! Köszi a kommentet meg a támogató szavakat! Neked is minden jót!
@judit222228 күн бұрын
Lábvizesedésnél is gyakorolható?
@feel.betr20248 күн бұрын
Huh, ehhez nincs megfelelő mélységű tudásom, nem tudom mi okozza a lábvizesedést, úgyhogy inkább nem foglalnék álláspontot. Szerintem fordulj szakemberhez, esetleg orvoshoz a kérdéssel, remélem tudnak majd segíteni.
@howto-cl8nv8 күн бұрын
Nagyon jó videó, szuper tartalommal és előadásban 😊 köszönöm szépen a jó tanácsokat, épp jókor jöttek .
@raytry698 күн бұрын
A fogáserő már egy következmény A fizikai tevékenységek következménye.
@CsabaTurák9 күн бұрын
Sárga dolgit meg voltaren helyet ezt kellene reklámozni. Nekem egy gyógytornász javasolta és nagyon jól működik 53 évesen 25év edzés után sem fáj semmim. Egy kicsit idegesítő is.
@gyorgyitoth73329 күн бұрын
köszönöm szépen, h. bemutattad a fokozatokat is! nagyon érthető, logikus a magyarázatod! <3
@agneskissne925910 күн бұрын
Mihelyst, nem magyar szavakat hallok,pl. Most nálad:pl fló.Elvonja a figyelmememet,koncentralasomat - a" magyarra forditás". Kérlek, ha teheted, használj, csak magyar szavakat. VAN BŐVEN. KÖSZÖNÖM SZÉPEN
@feel.betr20249 күн бұрын
@@agneskissne9259 A flow kifejezést egy félig magyar ember találta ki Mihaly Csikszentmihalyi úgyhogy ebben az esetben nem is tudom, hogy külföldinek vagy magyarnak tituláljuk. Nem tudom megígérni, hogy kizárólag magyar szavakat használjak, mivel egy-egy videó teljes előmunkája angol nyelvű forrásból dolgozik. Ahol lehet ott megpróbálok magyar szavakat találni, de a saját beszédemet nem tudom és nem is szeretném átformálni. Köszi a kommentet!
@feel.betr20249 күн бұрын
@@agneskissne9259 A flow kifejezést egy félig magyar ember találta ki Mihaly Csikszentmihalyi úgyhogy ebben az esetben nem is tudom, hogy külföldinek vagy magyarnak tituláljuk. Nem tudom megígérni, hogy kizárólag magyar szavakat használjak, mivel egy-egy videó teljes előmunkája angol nyelvű forrásból dolgozik. Ahol lehet ott megpróbálok magyar szavakat találni, de a saját beszédemet nem tudom és nem is szeretném átformálni. Köszi a kommentet!
@feel.betr20249 күн бұрын
@@agneskissne9259 A flow kifejezést egy félig magyar ember találta ki Mihaly Csikszentmihalyi úgyhogy ebben az esetben nem is tudom, hogy külföldinek vagy magyarnak tituláljuk. Nem tudom megígérni, hogy kizárólag magyar szavakat használjak, mivel egy-egy videó teljes előmunkája angol nyelvű forrásból dolgozik. Ahol lehet ott megpróbálok magyar szavakat találni, de a saját beszédemet nem tudom és nem is szeretném átformálni. Köszi a kommentet!
@agneskissne92594 күн бұрын
Köszönöm, őszinte válaszod, de, én igyekszem, CSAK AZ IGAZI, MAGYAR SZAVAKAT, HASZNÁLNI, BESZÉDEIMBEN, IRÁSAIMBAN.. stb. Unokáim, azt kérdezték, / válaszod elolvasása, után:/ MAMA, "ha , mi, kitalálunk, egy számunkra jópofa, habraty szót, s "elterjesztjūk" , akkor, idővel, eltűnik, az a MAGYAR szó, melyet csecsemőkorunkban, tanitottak a szüleink, s az iskolában a tanítónéni/bácsi? S, még valami: az unokáim, -beszélik, az angol, -német nyelvet, de CSAK OTT, ÉS AKKOR HASZNÁLJÁK, AHÔL, S AKIK NEM BESZÉLIK A MAGYAR NYELVET. DŪHÖSEK, Ha, magyarország területén, magyar üzletben, étterembe, stb. az alkalmazottak, leginkább fenti két nyelven üdvõzlik a betérőket, s előfordul, hogy kérni kell a magyar nyelvű étlapot . Arrôl nem is beszélve, hogy teljesen mindegy,hogy, hõlgy ,férfi, fiatal , idős, így szólítanak meg:HELLÓ....MIT ÓHAJTASZ??????
@zsoltetzl263810 күн бұрын
Kedves Feel Betr. Macha teát tudom ajánlani ez egyszerűbb szerintem, mint a Mate tea. M Macha oldalon találsz leírást mire jó és miért jobb a kávénál. Reggeli rutinhoz szerintem a chikung egy jó választás lehet, több fajtája van talán a Zhineneg Chikung a legjobb. Én nagyon szeretek úszni is reggel bár tény kiszívja az energiáját az embernek, ami azért nem túl előnyös. Hasznosak a videóid szeretem őket. Ami még fontos az egészséges élethez, ha ez a fő cél a páncélinges Chikung ezek belső szervek erősítésére szolgáló gyakorlatok ugyan is, akkor vagy egészséges, ha belső szerveid rendben vannak. Könyveket találsz róla. Páncélinges Chi Kung - Töbszörös erő és (ellen) állóképesség. Persze Mantak Chia összes könyve hatékony lehet és hasznos. Én még Reiki energiával szoktam tölteni magamat ősszel megyek a 3. szintre már várom.
@feel.betr20249 күн бұрын
@@zsoltetzl2638 Köszönöm a kommentet! Ma ha teát ittam már, valamiért nekem nem jött be, de valószínűleg az volt a baj, hogy tele volt cukrozva. Nagyon jó dolog a chi kung akár reggel akár máskor, ez a témakör elképesztően foglalkoztat de nem gyakorlom egyáltalán meg csak egy-kétszer próbáltam eddig, akkor nagyon tetszett, de most ezzel lehet adtál egy lendületet, hogy újra kicsit beleássam magam a témába. Köszi!
@zsoltetzl26389 күн бұрын
@@feel.betr2024 kzfaq.info/get/bejne/eNiJjZdyr8_WiWQ.html Ezt tudom Ajánlani mindenkinek reggel. A Tao csikung is jó. Zsineneg csikung is jó. Csüng Jüan az annyira nem jött be 1-2 orás fa állás a világból ki tud kergetni de álloképességre tényleg jó. Mantak Chia könyvei tanításai is jók de ha Budapesti vagy az jó mert évente 1x szokott tanítani több napot érdemes rá keresni mikor jön legközelebb. Meg ugye a magmegtartás van de ugye ezt nőként is meg lehet csínálni arra is megvannak a gyakorlatok. Van joga meg Taichi is azok sem rosszak. De a Chikung jött be ezek közül nekem is. Ha nem akarsz tanfolyamra menni sok videó van neten is amivel el tudsz indulni érdemes kiprobálni melyik irány válik be leginkább aztán utána lehet tanfolyamra is menni. Jah és a csikung golyókra se felejts el rákeresni olyanom is van nekem jádekőből van de sokfajta van. Forgatni kell a kézben és hat apukunturás pontokat át tudod mozgatni vele. Előnye ha van egy fekvő beteged oda adod neki és javitja a felépülését jó eszköz.
@zsoltetzl26387 күн бұрын
@@feel.betr2024 Machát cukor nélkül kell inni én tejbe vagy növényi tejbe rakom, és úgy iszom. Tény vízzel annyira nekem sem jön, be cukrot nem rakok bele. Hát igen nagyon jó dolog. Vagy Tao chikung ezt is tudom ajánlani. De a Zsihneneg Chikung is jó az a lényeg valami felépített rendszerrel dologzon és tudj benne fejlődni. De neten is van sok gyakorlat. Persze vannak benne dolgok, amiket a jó oktató elmond. De Bogyó Erzsébet is jó arról is jókat halottam sok tudás legyen mögötte az a lényeg. Jó Chikungozást a természetben amúgy jobb. Étcsokoládé is egészséges amúgy.
@scherzo_FLI10 күн бұрын
Egy nagyon jó és rendkívül hasznos videót csináltál, Áron! Nagyon örülök, hogy rátaláltam a csatornádra. Kívánok neked még sok ilyen remek, informatív videót és rengeteg érdeklődő, a saját életében fejlődni vágyó nézőt a csatornádra! Én már biztosan a közönséged egy tagja leszek!
@feel.betr20249 күн бұрын
@@scherzo_FLI nagyon köszi, örülök!
@g3_z4_k3k_0_110 күн бұрын
*A kovid előtt működött a közelemben egy szórakozóhely, már akkor elkezdtem zselés/összenyomható füldugót használni.* *Majd miután rájöttem, hogy a fekete kovidmaszk tökéletesen megfelel alvómaszknak, még mélyebben alszom.* *Ergo elmondható, hogy nekem a kovid pozitív irányba változtatta meg az alvási körülményeimet!* ☝😆
@sosenergy8511 күн бұрын
Köszönjük a szuper videót! Mind a két gyakorlat nagyon jó. Én a guggolást ösztönösen szoktam szeretni: jól esik az embernek hosszú állás vagy ülés után. A lógás meg tehermentesíti a porckorongokat és nyújtja a hátizmokat. Jó, hogy emlékeztettél ezekre: a napjaim részévé fogom tenni. Még egy érdekesség, amit egy gyógytornász mondott: akik ülő munkát végeznek, 40 éves kortól fordulnak hozzá panaszokkal, akik fizikai munkát végeznek, azoknál a jellemző életkor az 50+, szóval valójában sokkal egészségesebb fizikai munkát végezni.
@feel.betr20249 күн бұрын
@@sosenergy85 köszi szépen! Igen, aki többet mozog a nap folyamán, annak lesz később problémája a testével, ez tuti.
@ametzaworld11 күн бұрын
Nagyon jók a gyakorlatok, de a sok guggolás nagyon megterheli a térdizületet és a szalagokat. Szóval csak óvatosan vele.
@feel.betr202411 күн бұрын
Kicsit eltér a véleményünk. Szerintem ahogy a guggolás sem úgy semmilyen más gyakorlat sem terheli meg az ízületeket, az terheli meg az ízületet ha túl nagy terhelésnek tesszük ki, hozzászoktatás nélkül. Amennyiben lépésről lépésre csináljuk a dolgokat, akkor a testünk adaptálódik.
@ametzaworld11 күн бұрын
@@feel.betr2024 Tapasztalatból mondom. Vedd figyelembe, hogy ezt a videódat közel 30 ezren nézték meg. Ezekből sokan biztosan nem olyan fittek és fiatalok mint te. Például ha egy 60 éves túlsúlyos ember minden nap 30 percet guggolásban tölt, annak tuti nem lesz jó vége. Még a végén beperelnek téged... 😃 Sok sikert és kitarást a videó gyártáshoz ❤
@feel.betr20249 күн бұрын
@@ametzaworld köszi és teljesen érteni vélem mit mondasz! De nyilván ezeket a dolgokat mindenkinek a saját képességeihez képest kell meghatároznia, ezért is van több fajta variáció. Köszi és minden jót!
@petercsapo340311 күн бұрын
Szia! Konkrét falra szerelhető (fúrható) húzódzkodó keretre nincs esetleg valami bevált ajánlatod? Előre is köszi a választ!
@feel.betr202411 күн бұрын
Szia! Igazából én egy ilyet vettem használtan egy éve kb: www.decathlon.hu/p/huzodzkodo-rud-falra-szerelheto-osszecsukhato/_/R-p-119673?mc=8385106&gad_source=1&gclid=Cj0KCQjw1qO0BhDwARIsANfnkv-uPfVqV4lxPl1IF9-Nt7gaC59iCL6F9B6lcwSBvQm0NyZ-t0aUWXsaAjpQEALw_wcB , teljesen meg vagyok vele elégedve, 10es volt Facebook marketplace-n. Kicsit szélesen vannak a fogóckodók, lógásra tökéletes, meg a bicepsz húzóckodó is tök jó.
@petercsapo34033 күн бұрын
@@feel.betr2024 Nagyon köszi!
@wunderfullgirl112 күн бұрын
Ha nézitek a tanulmányokat érdemes azoknak a linkjeit is a videó alá be rakni (ha nem is mindet, de a fontosabbakat vagy nagyobbakat). Hitelesebb és én pl. szívesen elolvasnék párat részletesebben. Köszönöm! Szuper, amit csinálsz!
@feel.betr202412 күн бұрын
Igen, ezt eddig elhibáztam, nagyon jogos. A tartás videónál ( kzfaq.info/get/bejne/ZrupfNeq27_SdoE.html ) jutott egyedül eszembe, hogy már a videóra készülésnél felírjam a tanulmányokat, amiket nézek, ezt ott le tudod csekkolni. Figyelni fogok erre innentől jobban. Nagyon köszi a kommentet, kellenek az ilyen építő kritikák. Minden jót!
@wunderfullgirl17 күн бұрын
@@feel.betr2024 Nagyon jó amit csinálsz és a tanulmányokkal hitelesebb is, illetve segíteni tudod mások munkáját vagy mélyebb ismereteit. Szerencsére egyre nagyobb igény van rá ebben a "nagy zajban". Főleg ha ennyi időt teszel bele már semmiből nem tart a video alá berakni :) Csak ilyen lelkesen tovább 💪❤️🌞
@feel.betr20247 күн бұрын
@@wunderfullgirl1 Nagyon köszi a támogató szavakat! Örülök ha tudok segíteni. Így megyünk tovább. Ha van máskor is bármilyen észrevételed, azt nagyon szívesen fogadnám. Köszi!
@MrFarag412 күн бұрын
Ugy látom "Mindenkinek meg van a Maga problémája "
@valeriagulya579214 күн бұрын
Kedves Szabó Áron! Tetszenek a videóid! Engedj meg egy megjegyzést ( Jó szándékkal írom, mint egy erősen nagyi korú idős hölgy 😀), azt, hogy ‘’kezdd el’ ( felszólításképpen) két ‘’d’’ betűvel írjuk, ugyanígy azt is, hogy küldd el, amit sok helyen eltévesztenek. Remélem, ezzel nem sértettelek meg!😀
@feel.betr202413 күн бұрын
Kedves Valéria, Én úgy érzem minden fajta megjegyzés meg kritika épít, úgyhogy egyáltalán nem sért meg, sőt hálás vagyok ezekért a kommentekért. Sajnos már a videóban javítani így utólag nem tudok, viszont mindenképpen megjegyzem a helyesírást. Valamiért a nyelvtan meg a helyesírás nem az erősségem, de próbálok javítani a dolgon. Még egyszer köszönöm szépen!
@toma_mk310314 күн бұрын
És aki fényérzékeny?
@feel.betr202414 күн бұрын
Arról sajnos nem elég mély a tudásom, hogy nyilatkozzak. Szakember biztos tud segíteni ebben.
@laszloorosz148014 күн бұрын
Igaz dolgok! Én még mindig érzem,ezeknek a jelentőségét! Van,hogy leguggolok,úgy pihenek... de szoktam tolódzkodni,húzódzkodni,és közel 50 évesen jó kondiban vagyok.
@dailyjoy949415 күн бұрын
Köszönöm a szuper videót, további sikereket kívánok! Sadhguru beszél egy videójában a hajnali 3 óra utáni ébredésről, szeretettel ajánlom: Valami fenomenális történik hajnal 3:40-kor | Sadhguru || Brahma Muhurtam kzfaq.info/get/bejne/n6ePord4mt-vfJs.html
@feel.betr202415 күн бұрын
Köszi! Mindenképpen lecsekkolom!
@tamasposta617815 күн бұрын
Pár tipp lenne a videókészítéshez: - Érdemes lenne egy mikrofont beszerezni vagy valahogy megoldani, hogy hangosabb legyen a videó, mert nagyon halk. Laptopon max hangerőn csak úgy hallom, ha előtte ülök kb. - Bár ebben a videóban nem zavaró, de a "talpos/cipős" videóban amikor mutattad a lapostalpú cipőt, sötét volt a szobában is, fekete volt a pólód is, a cipő is és semmit nem lehetett látni. Amúgy érdekes videókat csinálsz. Hajrá, így tovább! :D
@feel.betr202415 күн бұрын
Köszi szépen, nagyon kellenek az ilyen jellegű kommentek! Igen, még nem tapasztaltam ki, hogy a fényviszonyok között, hogy érdemes változtatni a beállításokat, próbálok majd rá figyelni. A mikrofon vásárlást még kicsit távolinak érzem, egyelőre egy Rhode kis felcsiptetős mikrofont vettem, az a baj, hogy a minőségi cuccok azok brutál drágák és egyelőre még nem érzem ott a csatornát, hogy meg tudjam engedni, de a jövőben ha minden úgy alakul, ahogy gondolom, mindenképpen fejlesztek. Nagyon köszi még egyszer, hasznos komment!
@margitbalogh356515 күн бұрын
Köszönjük
@PassionCyclist15 күн бұрын
Köszi, szuper a video!
@Attischa16 күн бұрын
Vízvezeték-szerelőként a gugolás 😢
@OOwdsmkrOO16 күн бұрын
Nekem eddig csak pozitív tapasztalatom van a Barefoot cipőkkel. kb 3 éve kezdtem el gyakrabban és következetesebb foglalkozni a futással. Az első 1 év után térdfájdalom miatt fel függesztettem ezt az aktivitást, majd sok egyéb rehab után úgy döntöttem beruházok egy ilyen cipőre. Óvatosan elkezdtem benne futni is, főleg terepen és 1 évig semmi problémám nem volt a térdemmel. Aztán egyre többet mentem betonon, hagyományos futócipőben meg persze lehet túl is terheltem bizonyos verseny felkészülések során, de újra előjött a térdfájdalmam. Ekkor vettem hétköznapi használatra is egyet, egy hónap pihenő után már csak a barefoot-ban futok. Vivobarefoot márka nagyon minőségi, viszont igen drágá, még különböző kuponokkal, időszakos akciókkal húzos az ára szerintem, még is van már két párom. Van még egy Xero-m, ami szerintem nem lesz olyan tartós, illetve a design-e se annyira tetszik, de jelentősen olcsóbb volt, és az előnyöket ez is biztosítja.
@OOwdsmkrOO16 күн бұрын
Több külföldi csatornát követek, ahol rendre előtérbe kerülnek ezek a gyakorlatok és üdítő látni, hogy van aki rászánja magát és itthon is terjeszti az igét. Csak így tovább! Ami a nehezített progressziókat illeti, szerintem érdemes megemlíteni még egy szintet, az aszimmetrikus módozatokat, tehát az egykezes lógást, és a yogában is használatos skandasana pózt (a mély guggolásnak az a változata, mely során az egyik láb oldal irányban nyújtva van). Az említett jótékony hatásokat valószínűleg ezek már nem biztos, hogy fokozzák, de egyéb "fittnesz" célokhoz hasznosak lehetnek.
@feel.betr202416 күн бұрын
Köszönöm szépen! Igen, ezekről is mindenképpen érdemes lesz beszélni, egyelőre ebbe ennyi fért bele, de későbbi videókban lehet előjönnek majd ezek a gyakorlatok is. Minden jót!
@robertszeman579916 күн бұрын
Oké lógás v. függés mindegy, de sarkantyúval képességtelen!
@zsofiapaksa595816 күн бұрын
Sorry!de nem is azt mondja, H minden féle fajta egészség problémával küszködő emberkék csinálják a gyakorlatokat!! Előbb kezd a fő probléma kezelésével majd épîtsd be az ő ajánlatát az életedbe!! néha csak gondolkodni kellene picit! Ha már homosapiensek vagyunk😑🙄😬🙁😇🙏!
@vikinona16 күн бұрын
Nagyon jó video. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a fogás erő nagyban attól is függ, hogy az adott illetőnek mekkora a tenyere és az újjai.. Minél nagyobb,annál nagyobb a fogás erő is csak úgy alapból..
@feel.betr202416 күн бұрын
Erre eddig nem is gondoltam, köszi!
@istvannagy507216 күн бұрын
Direkt előbb válaszolok, mint ahogy megnézem a videót. 1:40-nél járok. De gondolom lesz szó benne erről a kettőről. A wim hof methodot csinálom, és a 4-7-8 is nagyon bejön. Reggel szoktam hideg zuhanyt, és előtte ugye a whm-et. Munkahelyen meg szoktam a másikat. Szoktam még lassú hasi légzést is csinálni, szintén munkahelyen, főleg ha stresszes vagyok. Egyébként ismerek még egyet. Szóval foglalkoztat engem is a légzés téma.
@feel.betr202416 күн бұрын
Ez az összes nagyon jó! Igazából ha már tudatosan végez bármilyen légzés technikát az ember, már sokat tett önmagáért.
@gabriellabalogh-dollmayer560516 күн бұрын
Szia! Köszönöm szépen a példákat a fokozatosságra és a jótanácsokat. A guggolások alapvetően az életem részét képezik, a lógást viszont nem mertem újra biztonsággal elkezdeni, mert az elmúlt években nagyobb súlyfelesleget engedtem magamra, plusz sérültek a vállaim is. Teljesen véletlenül bukkantam a csatornádra, aminek most nagyon örülök, és holnaptól elkezdem a lógást is.🙂
@feel.betr202416 күн бұрын
Nagyon örülök! Köszönöm! Szép lassan haladj a lógással és a vállaid jobbak lesznek mint új korukban. Minden jót!