HALÁSZLÉ 🔥🐟🍽 Melyik a JOBB? SZEGEDI VAGY BAJAI?🥶😱

  Рет қаралды 22,095

NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!

NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!

6 ай бұрын

Elmentem Dörgicsére a Granariusba, ahol halászlé főző versenyt rendeztek. Pici kis rendezvény alapvetően barátoknak és én teljesen ismeretlenül ráböktem az egyik csapatra, hogy akkor titeket veszlek fel ÉS MILYEN JÓL TETTEM! ZSENIÁLIS LETT A HALÁSZLÉ!

Пікірлер: 73
@user-er1xh4ul7u
@user-er1xh4ul7u 6 ай бұрын
Én halász családból származom, apám is, nagyapám is, ükapám is, halászok voltak. Én is mentem velük halászni gyerekként. De soha sem hallottam hogy igazi halászlé. Max hogy mi igy szeretjük fiam. Ja és halász faluban éltek. Nagyapám mesélte hogy volt hogy több hétre is a vizre mentek és igen vittek magukkal minden jót ami volt fűszereket, és ott főztek, meg nyárson sütotték a keszeget parázs felett. Nálunk a családi recept a Szegedi alap volt de volt benne egy csavar, a töltött csuka. Csukát meg nyúzták, a husát lekaparták a gerincéről, tőlteléket készítettek belőle zsemlével, fűszerekkel azt hiszem hagyma is volt benne, vissza toltotték a bőrébe és bele főzték a halászlébe. Versenyt is nyert vele az öreg. Tokajban is főzött egyszer, Kádár János is evett belőle, oda hívatta hogy lássa ki főzte személyesen meg köszönte . Ja és nem volt komcsi párt tag az öreg. Nem mondom rá hogy ez volt a Bodrogi halászlé, hanem a mi halászlénk 😊
@sgodor
@sgodor 6 ай бұрын
Van ilyen kacsa vagy liba, ahogy a halat mondtad.
@andraspinter8489
@andraspinter8489 6 ай бұрын
Bajaiként olvasva a kommenteket kicsit le vagyok döbbenve a megnyilvánuláson és kulturális nézetkülönbségeken. A tésztával történő evés nem csak azért van mert azt gondoljuk róla, hogy esetleg jobb. Hagyománya van. Mikor a dunai halászok több napra kimentek a Dunára, nem vihettek kenyeret mert megromlott ezért száraztésztával pótolták a kenyér hiányát amit az asszonyok gyúrtak és szárítottak. Ez nem csak Baja, hanem egészen még Mohácson is hagyomány volt a Duna déli térségében. Sosem azt vallom, hogy mi bajai halászlevet eszünk, hanem Dél Duna-mentit. Igyekezzünk nem véleményt alkotni olvasottság nélkül, ha mi sem ócsároljuk a szegedi főzési eljárást. Örüljünk inkább annak, hogy ugyan azokból az alapanyagokból egy ennyire sokszínű és sokoldalú ételt tudunk kihozni kicsiny országunk különböző térségeiben.
@kalloa12
@kalloa12 6 ай бұрын
Nemesnépen lakom, Lentitől nem messze, és LEZÁROM a tiszai-bajai dichotómiát: szenteste szegedi, 25-én bajai lesz a vacsora, ráadásul mindkét típushoz lesz haltej/ikra. Erre varrjatok gombot! 🙂
@churshun
@churshun 6 ай бұрын
Ezt a halbelsőség szaggatás módszerét nem ismertem, de legközelebb kipróbálom! Megint tanulhattunk valamit a videóból, köszönet érte! 😊
@tiborjarfas2926
@tiborjarfas2926 2 ай бұрын
A legjobb,a Szigetközi Halászlé ! Amúgy is innen indúlt útjára,ez a gyönyör! Dícs himnuszokat hőbölögnek minden égtájon ebben az országban, ahol fogták a halat a történelem során! De, lesajnálják a kis duna halászati konyháját 😮😮😮😮😮
@apecsielovilag-tothbalazs5253
@apecsielovilag-tothbalazs5253 6 ай бұрын
Én a Csúzai , Bezdánira esküszöm :) de persze mind jó!!!!
@XYZ68486
@XYZ68486 6 ай бұрын
A Pikec csárdában tényleg elképesztően jót adnak
@kenobiben8850
@kenobiben8850 6 ай бұрын
A pikecben + sebesfoki csardaban eszmeletlen halaszlevet foznek, adom✌️🥹
@balinthaja8795
@balinthaja8795 6 ай бұрын
Látva azt a hagymavágást nehéz elhinni bármit is mondanak.
@gabortakacs8107
@gabortakacs8107 6 ай бұрын
katasztrófa az a hagymavágás...lehet van az ujjából is benne egy kevés ;)
@danieltoth6580
@danieltoth6580 6 ай бұрын
⁠@@gabortakacs8107mivel nem profi szakácsok és nem tanultak hagymát vágni. De mindegy is, úgysem látod benne! Ne ezen rugózzatok!
@ressrobert9619
@ressrobert9619 2 күн бұрын
Én rengeteg féle hallevet kóstoltam, és főztem. Ezt javaslom másnak is!!! Nem csak magyart, franciát, távolkeletit is érdemes kóstolni. 😊
@danieltoth6580
@danieltoth6580 6 ай бұрын
Felteszed a kérdést, melyik a jobb aztán csak a bajait mutatod be..
@benedekbencegall9339
@benedekbencegall9339 6 ай бұрын
Mindegyik a legjobb! :)
@doncyke86
@doncyke86 6 ай бұрын
Ez egy örök vita és lesz is :) Én a szegedin nőttem fel, a halászléről rögtön a szegedire asszociálok, de szívesen megeszem a bajait is.
@bloodycica1395
@bloodycica1395 6 ай бұрын
szerintem van a bajai hallé, és a szegedi halászlé 🤷 az utóbbit bűn elrontani tésztával, előbbit az teszi finommá számomra. mindkettőt szeretem, mindkettő más élményt ad.
@vitalijorlov2877
@vitalijorlov2877 6 ай бұрын
Imádom a halászlevet, főzöm is otthon rendszeresen de valahogy nekem ez amit itt csinálnak, nem jött át. Nem tetszett, hogy gázon meg az sem, hogy bugyog az egész őrült módjára. Én nem húzok egy típus felé sem, hanem ahogy mi csináljuk. Először olajon megpirítom a hagymát, mert ugyebár az az alapja mindennek. Meg forró olajban oldódnak ki az ízek, az illóolajok és a paprika is. Ha üveges a hagyma akkor megy rá a paprika és az alapnak való, hal fej, farok, apró hal, egyéb. Rakok bele egy kicsi paradicsomot, egy kicsi paprikát és 2-3 gerezd fokhagymát. És itt csak az alapról van még szó, amit közepes tűzön, de nem bugyogva főzök addig amíg a csontról szépen le nem válik a hús. Ezek után kicsit török a csontokon, hogy jöjjön ki az íz és átpaszírozom. Ha megvan akkor feleresztem bővebb lével, ízesítem és amikor felforrt belerakom a halszeleteket, patkót. És pici tűzön, éppen hogy bugyogjon főzöm addig, amíg a szelet meg nem fő. Nem szabad intenzíven, nagy tűzön, sokáig mert akkor kifő az íze. Én így csinálom.
@schulteiszbence
@schulteiszbence 5 ай бұрын
Pörköltnek hívják
@laszloszanto
@laszloszanto 6 ай бұрын
Nincs olyan ,hogy jobb csak ,hogy más :) én a Szegedit szeretem ,de csak azért mert nem ettem még más fajtát ,nagyon kíváncsi vagyok milyen lehet a bajai is :) király lett :D
@dendipotecz4625
@dendipotecz4625 3 ай бұрын
Minél több vidót Szabi.Köszi❤
@Lordhell79
@Lordhell79 6 ай бұрын
Baján ettem egy családnál este 12 órás határ szolgálat után életem legjobb bajai halászlevét. Soha nem felejtem el. Más mint amit Körösök mellett csinálni szoktunk, de finom.
@gsmbrett3799
@gsmbrett3799 6 ай бұрын
Nem rossz kettő baja van egy nem szabad tűzön főtt, kettő a Bajait irdalják és ez kimaradt, de szerintem falnám mert imádom a halászlevet!
@sgodor
@sgodor 6 ай бұрын
Mint érdemi hozzászólás az ÁFOR még létezik ?
@p.emergenszi7993
@p.emergenszi7993 6 ай бұрын
Én a szigetközire esküszök,de mindegyik finom
@ir8r7figig9
@ir8r7figig9 6 ай бұрын
@danieltoth6580
@danieltoth6580 6 ай бұрын
Csak a szegedi. Ki akar enni tesztás nyomokban halat tartalmazó paprikás levet? Én a sűrű, 3 halból paszírozott, ikrás/tejes halászlevet kedvelem! Aminek valóban HAL íze van, nem paparika leves hallal.
@rolandrozsa3383
@rolandrozsa3383 6 ай бұрын
Szia. Ha nem vagy tisztában azzal hogy hogyan készül az étel, ne ítélkezz… Mások is írták feljebb, hogy ezek a palik sincsenek teljesen tisztában a recepttel…. Szerintem sem… 1 kg halhoz maxxxximum 1.25 liter vizet számolunk, én 1.2-t szoktam… és ha rendesen zubogtatva főzöd végig akkor nagyon sokat elforr a levéből, és igazán szép, testes sűrű levet kapsz! A belsőséget, és ikrát/tejet mi bajaiak is bele tesszük ugyan úgy… a vége előtt kb 8-10perccel, hogy ne följön szét. Szép napot!
@rolandrozsa3383
@rolandrozsa3383 6 ай бұрын
Szia. Ha nem vagy tisztában azzal hogy hogyan készül az étel, ne ítélkezz… Mások is írták feljebb, hogy ezek a palik sincsenek teljesen tisztában a recepttel…. Szerintem sem… 1 kg halhoz maxxxximum 1.25 liter vizet számolunk, én 1.2-t szoktam… és ha rendesen zubogtatva főzöd végig akkor nagyon sokat elforr a levéből, és igazán szép, testes sűrű levet kapsz! A belsőséget, és ikrát/tejet mi bajaiak is bele tesszük ugyan úgy… a vége előtt kb 8-10perccel, hogy ne följön szét. Szép napot!
@danieltoth6580
@danieltoth6580 6 ай бұрын
@@rolandrozsa3383 tisztában vagyok vele, főzheted a bajait ameddig akarod, állagban és ízben sosem fogsz szegedit kapni. És miért? Szegediben több kb 3 féle hal fő bele, nem csak belefő, hanem bele is van passzírozva, így nyer értelmet valójában az íz is. Emiatt lesz sokkal sűrűbb is. Kinek mi, én a tésztát olaszosan szeretem, főételként. A tésztát nem teszek a húslevesbe sem, cérnametéltet sem. Te eheted a paprikás, sűrűnek hitt hal ízű levedet tésztával, de én másra esküszöm. Nyilván egy csirkepaprikás is finom, mint pörkölt, de egy tartalmas marhapörinél nincs jobb!
@sercipapa
@sercipapa 4 ай бұрын
Sose ettél jól elkészített bajait!
@danieltoth6580
@danieltoth6580 4 ай бұрын
@@sercipapa ez ugyanaz, sose ültél jól felszerelt Daciaban..
@Nyk749
@Nyk749 6 ай бұрын
5:25 mint a beregben az ember a saját pálinkájáról beszél, hogy az enyém a legjobb főzet, az enyém a legfinomabb :D
@Oildamage
@Oildamage 6 ай бұрын
A komentekből is látszik, hogy a halászlé is egy hit kérdés Magyarországon. Amúgy a bajai és Szegedi fúzió fog holnap készülni szabadtéren.
@imretoth2209
@imretoth2209 6 ай бұрын
Tiszacsegeiként egyszer kóstoltam a bajait. Nem mondom, hogy nem lehet megenni, de nekem az messze van a halászlétől.
@zoltantoth4719
@zoltantoth4719 6 ай бұрын
épp most készült el ikrával szedek is egy tányérral
@brendonkadzsuraszik9827
@brendonkadzsuraszik9827 6 ай бұрын
Balatoninak nincs párja! :D
@somogyiimi
@somogyiimi 6 ай бұрын
Nem rossz, de kihagytátok a halászlé kockát és a tilápiát.
@boborjanpandacsoki5239
@boborjanpandacsoki5239 19 күн бұрын
@CS-amegmondo
@CS-amegmondo 6 ай бұрын
Levest év közben is tudok enni én a hallét szeretem az pedig nálunk viszonylag sűrű halhúsból van paszírozva. Jó kovászos kenyér kell mellé, mert ez nem csirkepörkölt, hogy beleszedjem a tésztát XD . Szegedi a menő. Amúgy viccet félre téve az új típusú szegedi halászlé (szegedi régen jobban hasonlított a bajaira mint most) amit itt megemlítettem is abból fakad, hogy merünk változtatni a szokásainkon. Minden egyéni ízlés kérdése nem hiszem, hogy bárkire is rá kell erőltetnem viszont ha hozzánk jön vendégségbe akkor ne számítson rá, hogy valaha bajait főzünk. Amúgy szegedi vagy bajai tökmindegy próbáljátok ki hozzá a füstölt fűszerpaprikát ha gázon csináljátok.
@KarelKomjathy
@KarelKomjathy 6 ай бұрын
Biztos fasza, de gázon főzve??? Hol a tűz és a hamu???
@zoltangallovich5522
@zoltangallovich5522 6 ай бұрын
Igazad van, csak az igazi!!!😅😅😅
@gyuriszekeres4899
@gyuriszekeres4899 6 ай бұрын
SZEGEDI!
@CSAKEGYSAS
@CSAKEGYSAS 6 ай бұрын
mindenki tuggya,hogy a szegedi jobb.. 🙃 amúgy nem pont értettem,hogy először beletette a halat,aztán a főzés előtt kivette..
@tiboranda7374
@tiboranda7374 2 ай бұрын
Hát ez a hagymavágás borzasztó Szabi igazi halászlevet a Révcsárdába ettél. 👍🤣
@tdokesz
@tdokesz 2 ай бұрын
Ilyen bénázást látni a hallal meg a hagymával nem mindennapi élmény.
@mystyc9
@mystyc9 6 ай бұрын
Nyilván a bajai, tészta❤
@sercipapa
@sercipapa 4 ай бұрын
Friss halból készült bajai a legjobb
@sandorkurucz495
@sandorkurucz495 6 ай бұрын
Csakis a bajai 😀💯🔝👌❤️
@attilabardos2738
@attilabardos2738 6 ай бұрын
A bajaival a tányerokat szoktuk elmosogatni! Az egy lötty!!
@BToma67
@BToma67 6 ай бұрын
Nem sok eszed van.
@CsaSzono1
@CsaSzono1 6 ай бұрын
Szegedi, naná! A bajai lebbencsleves se rossz, abba illik is a tészta, h legyen benne kraft🙃😉
@barocsizoltan1445
@barocsizoltan1445 6 ай бұрын
Gratulálok! Önön kívül mindenki tisztességesen és kultúráltan tudott hozzászólni, hovatartozástól függetlenül. Kár, hogy az Ön intelligenciájából nem tellik ennyire...
@CsaSzono1
@CsaSzono1 6 ай бұрын
@@barocsizoltan1445 A lebbencsleves nem a kultúra része? Javaslom elolvasni még egyszer a kommentet, lassan, majd értelmezni. Aztán a többit is, h az én hozzászólásom, vagy más pernahajder gázolt bele jobban a virág lelkületébe.
@barocsizoltan1445
@barocsizoltan1445 6 ай бұрын
@@CsaSzono1 Senki nem gázolt a virág lelkületébe. Sőt, az én lelkembe sem. De, azt nehéz elhinni, hogy egy halászlevet lebbencslevesnek nevezni a jóindulat jele. Abban viszont igaza van, hogy valóban volt egy még jóval bunkóbb hozzászólás is. Valószínűleg véletlen, de az is szegedi-féle halászlé párti emberé volt.
@timotiszurap2266
@timotiszurap2266 6 ай бұрын
Itt azért nagyon sok olyan nagy ökörséget össze beszéltek aminek semmi köze a halászlé főzéshez 😂😂
@BToma67
@BToma67 6 ай бұрын
Mint például? Halljuk a bölcsességet!
@BToma67
@BToma67 6 ай бұрын
Hú de nem szeretem mikor mindenki belebeszél a főzésbe. A bogrács mellett egy ember legyen aki főz. A többiek kussoljanak főleg ne nyúlkáljanak bele az ételbe, ne dobáljanak bele minden szart csak mert ők úgy csinálják. ツ Amúgy régen a szegedinek voltam a híve, de aztán “felnőttem” és rájöttem hogy a bajai az igazi halászlé számomra.
@zoltangallovich5522
@zoltangallovich5522 6 ай бұрын
Halászlé, bajai!!!
@kalmanszonda8383
@kalmanszonda8383 6 ай бұрын
Hungarikum a Tiszai halászlé, tésztàs hallé a bajai.😂
@sercipapa
@sercipapa 4 ай бұрын
Baja hungarikum listára is felkerült a bajai halászlével! Fazekas Sándor, a Hungarikum Bizottság elnöke a 2015. október 13-i debreceni ülésüket követő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája. A tiszai csak 2017-től az
@gaborcseke1070
@gaborcseke1070 3 ай бұрын
Annak nézz azért utána melyik a hungarikum😅
@szarcsaba3826
@szarcsaba3826 6 ай бұрын
CSAK A SZEGEDI AZ IGAZI!!!! A MIÉNK A HLÁSZLÉ, ŐVÉKÉ MINDIG IS CSAK HALLEVES!!
@novaright41
@novaright41 6 ай бұрын
Ezekszerint még nem nőttél fel ehhez az ételhez ha ilyen a hozzá állásod :)
@BToma67
@BToma67 6 ай бұрын
Mit kiabálsz?
@mihalykavicsanszki4684
@mihalykavicsanszki4684 6 ай бұрын
A bajait nem lenne szabad halászlének nevezni!
@BToma67
@BToma67 6 ай бұрын
Téged meg normálisnak.
@sercipapa
@sercipapa 4 ай бұрын
Egyed csak a szálkafőzeléket
@didigo20
@didigo20 6 ай бұрын
Spoiler: Bajai
Hideg téli napok BRUTÁLIS REGGELIJE! 🔥🔥🔥VESEVELŐ TOJÁSSAL🍛
10:42
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 23 М.
Bajai vagy szegedi? A nagy magyar halászlé háború!
10:25
ATV Magyarország
Рет қаралды 84 М.
路飞被小孩吓到了#海贼王#路飞
00:41
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 50 МЛН
Final muy increíble 😱
00:46
Juan De Dios Pantoja 2
Рет қаралды 51 МЛН
아이스크림으로 체감되는 요즘 물가
00:16
진영민yeongmin
Рет қаралды 36 МЛН
1 or 2?🐄
00:12
Kan Andrey
Рет қаралды 48 МЛН
SPARHELT- EGYSZERŰEN NEM HITTEM, HOGY ILYEN JÓ ❤️❤️❤️
9:33
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 20 М.
BBQ A HATÁRON! A vidék az én Pestem!
12:18
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 22 М.
Jaro Žídek - Halászlé
4:49
kajman87
Рет қаралды 62 М.
Itt a SZEGEDI HALÁSZLÉ receptje! 🐟
6:55
Street Kitchen
Рет қаралды 347 М.
A LEGJOBB RESTI EVER! 🚂🚃
12:41
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 22 М.
Halország - Gemenc (s2-02)
24:38
AranypontyZrt
Рет қаралды 207 М.
Azt HITTEM, hogy MINDENT TUDOK A LECSÓRÓL? HÁT NEM... feat. Cserna-Szabó András
19:01
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 34 М.
Újabb ŐRÜLT RECEPT a múltból! 🐷🐽
13:43
NEM FŐZÖK JOBBAN, MINT TE!
Рет қаралды 36 М.
路飞被小孩吓到了#海贼王#路飞
00:41
路飞与唐舞桐
Рет қаралды 50 МЛН